CASKETT

CASKETT
CASKETT

2016. január 27., szerda

Változatok egy témára 8. (teljes/2.)

- Lehet, hogy féltékenyek voltak rá - gondolkodott el Kate, amitől megjelent a két kis ránc a szemöldökei között.
- Egy törpére? - fordult felé értetlenkedve Castle.
- Miért? - vonta meg a vállát Kate. - Én sem azért szerettem beléd, mert tökéletesen állt a hajad.
- Most komolyan, Kate! Ne mondd, hogy nem számított a külsőm!
- Hidd el, sokkal többet nyomott a latban a szellemességed, a humorod, az érzékenységed és az őszinteséged, mint az, hogy mennyire vagy szépfiú!
- Szóval, ha törpe lennék, akkor is szeretnél? - feszegette a kérdést a férfi, és érdeklődve várta a választ.
- Hát ... - mérte végig a magas, erős férfitestet Kate - lehet, hogy egy kicsit szellemesebbnek kellene lenned - villant incselkedve a szeme a férfira, aki bosszúsan szorította össze a száját, mivel úgy érezte, megint alul maradt a nővel szemben.
- Nézzük a tigrisidomárt és a lányát! - terelte gyorsan az ügyre a témát. - Arról sokan tudtak, hogy Marion Hartnett és Anton között szerelem szövődött, de az is nyílt titok volt, hogy Marion apja, Leonard Hartnett nem tudta elviselni a gondolatot, hogy a lánya egy törpébe szerelmes. Az utolsó veszekedésüknek több tanúja is volt, de Leonard-nak biztos alibije van a gyilkosság idejére - bökött egy dátumra a táblán Castle - egy kaszinóban éppen elvesztett egy kisebb vagyont Miamiban. 
- Ráadásul Marion azt vallotta, hogy nem tudja, miért bontott szerződést Anton, és állítja, hogy fogalma sem volt róla, hova tűnt el három hete.
- Te elhiszed, hogyha két ember szerelme olyan erős, hogy legyőzi a külvilág ítélkezését, akkor az egyikük csak úgy eltűnik anélkül, hogy a másiknak fogalma lenne arról, hogy hova ment? - húzta össze hitetlenkedve a szemöldökét Castle. - Fogadok, hogy titokban tartották a kapcsolatot!
-  Espo-ék átnézték Marion híváslistáját, de semmi gyanúsat nem találtak, Anton motelszobájában pedig telefont sem találtak.
-Talán ... beszélnünk kellene Marionnal - jelent meg mintegy mellékesen Castle, miközben alig várta, hogy Kate rábólintson, és induljanak a cirkuszba, de a nő szúrós tekintetét látva, gyorsan visszakozott. - Persze, előbb rá kellene jönnünk, mit keresett egy lepukkant motelben, és mi lett a kajmán-szigeteki bankból származó ötvenezer dollárral. Mire kellett neki ennyi pénz, és mit csinálhatott vele?
Kate elmosolyodott. Biztos volt benne, hogy személyesen kell beszélniük olyan emberekkel, akik közel álltak Anton Volkovhoz ahhoz, hogy megértsék a történteket, tehát el kell menniük a cirkuszba, de még egy kicsit hagyta sóvárogni Castle-t. Túl kevés információt raktak még össze.
- Azt hittem, jobban izgat az, hogyan került egy nagymacska szorító állkapcsába Anton! - mutatott az áldozat oldaláról készült, a harapásnyomot jól láttató képre Beckett. - Lanie biztosra veszi, hogy a harapás tigristől származik.
- A tigrises ügyünk óta jobban vonzanak a pénzügyek - húzta el a száját Castle, miközben kissé megborzongott az emlékre, amikor kis híján tigriseledellé váltak.
- Na, jó! Írjuk össze, kik azok, akiknek indítéka lehetett megölni Antont, és szedjük összes kérdésünket, mire választ akarunk kapni, hogy holnap, ha Nassauba megyünk, konkrét céljaink legyenek, és ne csak a vakvilágban tapogatózzunk!
- Akkor ... holnap megyünk a cirkuszba? - csillant fel izgatottan Castle szeme, de Kate úgy tett, mintha a táblára koncentrálna, és nem vette volna észre a férfi lelkesedését.
- Tízkor találkozunk Ryan-ékkel az étteremben, hogy pontosítsuk az információkat - mondta közönyösen anélkül, hogy Castle-re nézett volna, de a szeme sarkából pontosan látta, ahogy a férfi csalódottan összeszorítja a száját, és dühösen szisszen egyet. Ekkor lassan felé pillantott, és sejtelmes mosollyal a szája sarkában, úgy téve, mintha egy kétes lehetőségen töprengene, megszólalt. - Persze ... több tény birtokában ... meglátogathatnánk az igazgatót, hogy adjon engedélyt egy világhírű bestseller írónak, hogy anyagot gyűjtsön a cirkusz rejtélyes világáról a következő regényéhez.
Kate nézte a férfit, akinek úgy derült fel az arca, mint egy kisfiúé, aki azt az ajándékot kapta, amire a legjobban vágyott, miközben öklével a levegőbe csapott.
- Ez az! - kiáltott fel visszafojtottan. - Akkor holnapig írnom kell egy vázlatot erről a nem létező regényről, hogy hihető legyen a fedősztorink - csillogott izgatottan a szeme.
- Szerintem felesleges. Bármikor elő tudsz állni egy cirkuszos sztorival, amiben a szálakat a CIA, a maffia, esetleg az UFO-k mozgatják - mosolygott elnézően a nő.
Castle hirtelen nem tudta, hogy dicséretnek vagy csipkelődésnek vegye a megjegyzést, de amíg száguldoztak a gondolatai, hogyan reagáljon a megjegyzésre, feltűnt neki Kate sejtelmes tekintete, ahogy elmerengve a koktéljába kortyol. Még el kellett telni néhány másodpercnek, hogy rájöjjön, miért akarta lebeszélni a vázlatírásról a nő. Közelebb lépett hozzá, és hátulról a karjai közé zárta.
- Szóval ... úgy gondolod, hogy felesleges időtöltés a vázlatírás? - suttogta Kate fülébe, aztán finoman a nyakába csókolt. - Akkor viszont szabad az egész éjszakánk.
Kate megfordult az ölelésben, és kisimított egy rakoncátlan vizes tincset a férfi homlokából.
- Hm ... igen, azt hiszem, szabad ... de nem izgatja túlságosan a fantáziádat ez az ügy? - kérdezte elgondolkodva, mivel felrémlett előtte néhány olyan pillanat, amikor nem tudta elcsábítani a férfit.
- Hát - pillantott a tábla felé Castle - még kíváncsi vagyok sok mindenre, de mivel ma már nem lesz több adatunk, amivel elinduljunk, muszáj lesz megvárnom, amíg a fiúk holnap újabb információval szolgálnak - sóhajtott színpadiasan.
- Akkor nem marad más választásod, mint várni. Lehet, hogy unatkozni fogsz, mert én majd szunyókálok ... - tett úgy Kate, mintha elmerengene a lehetőségen, miközben összecsücsörítette a száját, és lopva a férfira pillantott.
- Szeretek veled szunyókálni - állt meg Castle simogató keze a nő fenekén, és egy határozott mozdulattal közelebb húzta magához, és finoman érintve a cseresznyeajkakat, lágyan megcsókolta. Érezte, ahogy a nő enged az édes élvezetnek, ajkai elnyílnak, kezei a nyaka köré fonódnak, de aztán meglepve tapasztalta, hogy hirtelen megszakítja a csókot.
- Úgy érzem, a szunyókálás után nem menekülök az elméleteid elől - ráncolta össze a szemöldökét játékosan Kate.
- Nem. Nem menekülsz - vigyorodott el Castle. - Tudom, hogy szereted az elméleteimet!
- Csak ha használhatók. Amikor viszont olyat adsz elő, aminek semmi köze a valósághoz, akkor ...
- ... akkor nem tudsz nekem ellenállni - fejezte be önelégülten a férfi a mondatot.
- Akkor vagy idegesítőnek találom, vagy ...
- ... vagy szórakoztatónak.
Kate bosszankodva összeszorította a száját, amiért Castle mindig úgy csűri-csavarja a szavakat, hogy ő jöjjön ki belőle jól, de a tekintete egészen más érzelmet tükrözött.
- Néha, mondom néha, kivételes alkalmakkor talán egy kicsit szórakoztatott némelyik elméleted - ismerte el vonakodva, nehogy Castle egója az egekbe szálljon, de ez is elég volt ahhoz, hogy a férfi arcán elégedett mosoly terüljön szét. – Na, hadd halljam, milyen történetet kerekítenél ezekből az adatokból!   - bontakozott ki az ölelésből, és kezdte összepakolni az iratokat.
- Egye fene! Amíg visszamegyünk a házba, elszórakoztatlak - húzta ki magát az író, de az önelégült megjegyzésre, csak egy rosszalló szemforgatást kapott viszonzásul. - Lássuk csak! - nézett elmerengve a táblán levő képekre, amelyek annyira lekötötték elszabaduló fantáziáját, hogy észre sem vette, hogy Kate lopva rápillantva megmosolyogja. - 20-30000 születésre esik egy achondroplasiás gyermek világra jötte, tehát viszonylag ritka mutációról van szó, és normál magasságú szülők esetében az ismétlődés kockázata szinte nulla. Mi van, ha egy jómódú, ismert amerikai családba született egy ilyen gyerek. A szülők első riadalmukban talán meg akartak szabadulni tőle, hogy ne veszélyeztesse a karrierjüket vagy az üzleti, esetleg a politikai karrierjüket, és örökbe adták a világ másik végére, Oroszországba. Aztán amikor Anton nagykorú lett, az anyja bevallotta, hogy ők csak a nevelőszülei, mire Anton útra kelt a nagy Amerikába, hogy megkeresse az igazi szüleit. Csakhogy hiába járt sikerrel, a karrierje csúcsán levő apja hallani sem akart arról, hogy kiderüljön a génhibás gyereke létezése, ezért másodszor is megszabadult tőle - adta elő Castle a képzelete szüleményét.
- Anton Volkov Szentpéterváron született - jegyezte meg Kate.
- A személyazonosságot és a személyes adatokat nem nehéz meghamisítani, főleg olyan helyen nem okoz gondot, ahol mindennapos a korrupció.
- Na és a pénz? - pillantott fel az iratok pakolásából a nő.
- Hm ... Anton, talán keserűségében, hogy a valódi szülei másodszor is eldobják maguktól, zsarolni kezdte az apját, aki azonban először még fizetett, később viszont úgy döntött, hogy végleg megszabadul a problémát jelentő fiútól.
- Akkor még mindig ott van a tigris - kötözködött Kate kaján kis mosollyal a szája sarkában.
Castle bosszúsan elhúzta a száját.
- A részletek kidolgozásához egy kicsit több idő kell - morogta, de következő pillanatban újra felderült az arca. - És az hogy tetszik, hogy Anton apja - akiről egyébként nem tudunk semmit - a KGB embere volt, és államtitkokat bízott a fiára. Amikor az orosz maffia rájött, hogy Anton birtokában értékes információk vannak, rászálltak a fiúra, aki az Egyesült Államokban keresett menedéket.
- És úgy akart bujkálni az üldözői elől, hogy híres komikus lett? - villant gúnyosan Kate tekintete, mire Castle magabiztosan megrázta a fejét.
- Éppen az ismertség és a média figyelme volt az, ami távol tartotta az üldözőit! Minél híresebb lett, annál nagyobb biztonságban volt - próbálta megmagyarázni az elméletét.
Kate levette az utolsó képet is a tábláról, és csípőre tett kézzel a férfi felé fordult. 
- Na, ez egy olyan idegesítő elmélet, amiről beszéltem - nézett szúrós tekintettel Castle-re. - Egyetlen tény sem illeszthető a történetedhez, ráadásul az egész csak feltevéseken alapul.
Castle arcán megjelent egy kis pimasz mosoly, miközben egy pillanatra felhúzta a vállát.
- Nem az volt a célom, hogy megmagyarázzam a tigrisharapást, a szerződésbontást és a kajmán-szigeteki pénzt - csillogott huncutul a szeme - csak el akartalak kápráztatni a fantáziámmal!
Kate néhány másodpercig farkasszemet nézett a férfival, aztán alig észrevehetően összeszűkült a szeme.
- Mi lenne, ha a hálószobában kápráztatnál el a fantáziáddal? - húzta fel kihívóan a szemöldökét.
Castle nyelt egyet, miközben önkéntelenül válaszra nyitotta a száját, de aztán zavarában mégis becsukta, és amikor látta, hogy Kate figyelmét újra az iratoknak szenteli, bosszús grimaszt vágva megszívta a fogát. Az évek során mindig érezte, hogy Beckett elismeri és becsüli az élénk képzelőerejét, sőt, azt is tudta, hogy vonzónak találja ezt a tulajdonságát, de amióta együtt voltak, meg kellett tapasztalnia, hogy bizonyos helyzetekben Kate fantáziája túlszárnyalja az övét. Most tudatosult benne, hogyha versengtek volna abban, hogy melyikük fantáziája teszi játékosabbá, izgalmasabbá a szeretkezéseiket, egyáltalán nem biztos, hogy ő győzött volna. Egy másodpercig az ezüstérmesek kudarcának ízét érezte, de a következő pillanatban elégedetten elmosolyodott. Hirtelen emlékek sora rohanta meg, amikor Kate a végletekig fokozta a vágyait egy jégkockával, a bilincsével, vagy éppen egy erotikus nővérjelmezzel. Lehet annál szerencsésebb, mint hogy olyan különleges nő a felesége, akivel még a szeretkezés is egyedi, soha meg nem unható, meglepetésekkel teli csoda? 
- Castle! - rántotta vissza a merengésből Kate hangja, aki már indult volna, csak a töprengve ácsorgó férfira várt.
- Csak a hálószobai kápráztatáson gondolkodtam - mosolyodott el.
Kate-nek már a száján volt egy csípős megjegyzés, de mégsem szólalt meg. Meglepte Castle meleg, szeretetteli tekintete, boldog, őszinte mosolya, amiben nyoma sem volt az incselkedésnek vagy a nagyzolásnak. Hirtelen megérezte a hangulatváltozását, és tudta, már nem az évődő megjegyzésének szóltak a szavai, hanem valóban el akarja kápráztatni egy különleges szeretkezéssel. Visszalépett a még mindig tétován álldogáló férfihoz, és gyengéden megsimogatta az arcát.
- Nem kell nagy dolog ahhoz, hogy elkápráztass, csak szeress olyan őszintén, mint eddig - mondta halkan, de nagyon komolyan, miközben a kék szemekbe nézett.
Tekintetük összefonódott, és beszédesebbek voltak a szavaknál. Olyan mély, elszakíthatatlan szerelem csillogott a szemükben, aminek a kifejezésére a "szeretlek" szó nem elég.
Castle nézte a nő zöldesbarna szivárványhártyáján táncot lejtő csillogó fénypontokat, ahogy visszatükrözték a tenger hullámairól rájuk vetődő napfényt. Hét éve nem tudott betelni ezzel a csodálatos látvánnyal.
- Kate Beckett! Ha csak ez kell ahhoz, hogy elkápráztassalak, akkor egész életemben nagyon könnyű dolgom lesz - mondta halkan, miközben egy finom mozdulattal hátrasimította a nő arcába hulló hajszálakat.
Kate egy ideig nézte az őszinte szerelmet sugárzó arcot, élvezte a gyengéd érintést, és kicsit meghatódva gondolt arra, milyen szerencsés. Amikor azonban meglátta a huncut fény megcsillanni Castle szemében, azonnal tudta, hogy a férfi egy incselkedő megejegyzést fog tenni, hogy oldja a túl érzelmessé váló pillanatot.
- Azt azért nem fogom hagyni, hogy unatkozz mellettem - húzta fel egy pillanatra pajkosan a szemöldökét Castle.
- Ajánlom is! - nevette el magát Kate.
Közelebb lépett a férfihoz, szorosan hozzásimult, és  miközben megcirógatta a hátát, finom csókot lehelt a szájára.
- Kezdhetnénk egy kis tejszínhabbal - suttogta a csókba az író.
- Mmm ... a tejszínhab az jó, - szakította meg mosolyogva az édes érintést Kate, és kissé hátrébb húzta a fejét, hogy a ködös tekintetű kék szemekbe nézhessen - de ha azzal akarsz elkápráztatni, akkor előbb el kell jutnunk a házig - mondta mosolyogva, és csípőjét jelentőségteljesen a férfi ágyékának nyomta, hogy Castle-ben tudatosuljon, hogy vágyának fizikai bizonyítéka nem maradt rejtve előtte.
- Khm ... i-igen. Jó lesz, ha igyekszünk - köszörülte meg a torkát, miközben arra gondolt, mennyivel könnyebb a nők dolga, hiszen ők pontosan tudják, milyen hatást vált ki egy csókjuk vagy érintésük, míg egy férfi csak reménykedhet, hogy az apró jelek jó irányba vezetik a mozdulatait. Nagy levegőt véve próbálta akarata uralma alá vonni a testét, miközben sietős léptekkel, kézen fogva indultak Patterson luxusnyaralója felé.

Javi türelmetlenül nézett az órájára. Még nem volt tíz óra, de már szeretett volna túl lenni a találkozón.
- Lehet, hogy mégsem volt jó ötlet bevonni Beckett-éket az ügybe - jegyezte meg maga elé morogva, miközben bosszankodva figyelte a kávéját nyugodtan kortyolgató barátját, aki értetlenkedve pillantott fel rá.
- Miért? Szerintem nemcsak Castle élvezi, hogy belelát ebbe a nem mindennapi ügybe, hanem Beckett is, és ezzel nem tesszük tönkre a nászútjukat - vonta meg a vállát Ryan.
- Nem a nászútról van szó - csattant ingerülten Espo hangja. - Végre itt van egy ügy, amiben a kapitány szabad kezet adott nekünk. Most megmutathatnánk, hogy Beckett nélkül is képesek vagyunk megoldani, és végre Gates is elismerné, hogy jó nyomozók vagyunk. Castle-ről, aki csak egy krimiíró, nem is beszélek!
Ryan letette a poharat, és hogy a szavainak nyomatékot adjon, kicsit előrehajolt.
- Gates tudja, hogy jó nyomozók vagyunk - mondta meggyőződéssel.
- Lehet - ismerte el hosszas hallgatás után Espo. - Áruld el! Téged nem zavar, hogy mindig mi végezzük el a kulimunkát?
- Nem - biggyesztette le a száját elgondolkodva Ryan, aztán látva Javi megrökönyödött ábrázatát, elmosolyodott. - Beckett pontosan tudja, milyen fontos a munkánk, és hogy az általunk gyűjtött adatok nélkül ő sem lenne olyan jó. Sőt, szerintem még Castle is tudja! De ha nem hiszed, akár meg is kérdezhetjük őket - intett fejével Espo mögé, jelezve, hogy a nyomozó és az író már közelednek feléjük, mire Javi összeráncolta a szemöldökét, és vadul megrázta a fejét. 
- Sziasztok, srácok! - kiáltott feléjük már messziről Castle fülig érő vigyorral az arcán. - Szedtetek össze új információkat? - kérdezte jóhiszeműen, és nem értette, miért fordul felé villámokat szóró tekintettel Espo, és miért teszi nyugtatón társa vállára a kezét Ryan, miközben felállva helyet szorít nekik az asztalnál.
- Igen, van néhány új hírünk - mondta gyorsan, hogy megelőzze Javi morgolódását.
- Ami annak az eredménye, hogy tegnap egész nap vallomásokat vettünk fel, folyószámla kivonatokat és híváslistákat bogarásztunk - tette hozzá bosszúsan Espo, miközben szúrósan az íróra nézett. - És te mit csináltál, Castle? Sütkéreztél a napon, és koktélt szürcsölgettél?
Castle megtorpant, és az arcára fagyott a mosoly. Érezte, hogy Espo bal lábbal kelt, de nem egészen értette a csípős megjegyzés okát, ezért kérdőn Ryan-re pillantott, aki kínosan feszengve kínálta őket hellyel.
Kate, Castle-lel ellentétben, pontosan tudta a nyomozó kitörésének okát. Espo ambiciózus volt, katonaként megszokta, hogy minden akció után megkapta a jól megérdemelt elismerést, tiszteletet vívott ki magának, és a legjobbak között tartották számon. A rendőrségnél azonban úgy érezhette, hogy csak a másodhegedűs szerepe jut neki, ráadásul nem tudta elkápráztatni agyafúrt elméletekkel a környezetét. Ő az adatgyűjtés és a tények embere volt, és noha tisztában volt azzal, milyen fontos a munkája, hogy a jó meglátásaival sokszor viszi előre egy ügy megoldását, egyéni elismerést soha nem kapott. Katonaként egy emberként könyvelhette el a sikert, itt az mindig a csapaté volt. Castle megjelenése csak rontott a helyzeten, mivel a különleges ügyek különleges gondoldást igényeltek, és ez leginkább az író sajátja volt. Beckett érezte, hogy Espo ezt a nyomozást lehetőségként élte meg, amely során be tudja bizonyítani, hogy nélkülük is boldogul, erre ők megjelentek a színen. Nem akarta, hogy a férfi úgy érezze, hogy ők Kevinnel dolgoznak, Castle és ő pedig learatják a babérokat.
- A napozás és a koktélszürcsölgetés az én reszortom volt - szólalt meg Kate szenvtelenül, és egyenesen Javi szemébe nézett, mert tudta, a férfi húgaként szereti, ezért nem rá, hanem Castle-re orrol. - Őt jól megdolgoztattam - intett a fejével Castle felé, mire Javi arcán átfutott egy kis kárörvendő mosoly.
- I-igen - kapcsolt az író, és komoly arcot vágva kezdte ecsetelni, mennyi munkát adott neki Beckett, hogy összegezzék a rengeteg adatot, amit Espo-ék annyi munkával összegyűjtöttek. - A végén gyártottam néhány elméletet, de Beckett nem értékelte nagyra őket - húzta el a száját.
- Persze, hogy nem! - háborodott fel a nő, és lekicsinylően elhúzta a száját. - Azok a tények viszik előre a nyomozást, amit Espo és Ryan összegyűjtenek, nem pedig a te valóságtól elrugaszkodott képzelgéseid - mondta, miközben szeme sarkából látta, hogy Javi elégedett arccal, büszke tartással hátradől a székben. Magában jót derült azon, hogy mennyire kiszámíthatók a férfiak, és milyen kevés elismerés kell ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben.
- Az áldozat telefonját nem találtuk meg, de ha a gyilkos azt hitte, hogy ezzel nyomokat tüntethet el, nagyot tévedett - nyitotta ki az előtte heverő iratokat Ryan, aztán Espo-ra nézett, jelezve, hogy folytassa.
- A kisemberünk a cirkusztól való távozása után még néhány napig az előfizetéses telefonját használta. Tegnap átküldték a kollégák a híváslistáját. Itt van - tolta a papírt Javi Beckett elé, miközben tekintete haragosan villant a kíváncsian felé hajoló íróra, mire az visszakozott, és egy sértődött grimaszt. - Hosszú beszélgetéseket folytatott Marion Hartnett-el, holott a lány azt mondta, nem tartották a kapcsolatot.
- Tehát Marion tud valamit, amit el akar titkolni - bólintott Kate, miközben szemét végigfuttatta a megjelölt hívásokon. Mindegyik több mint tíz percig tartott, tehát a két szerelmesnek sok megbeszélni valója volt.
- Egy ideig azt hittük, Anton biztosan eldobható, kártyás telefonra váltott, hogy ne tudjuk lenyomozni, - vette át a szót Ryan - de aztán tegnap Javi felvetette, hogy talán használta a motel telefonját, ezért felhívta a tulajt. Meg fogtok lepődni azon, hogy mit talált!
- Innen a Bahamákról nyomoztál egy New York-i telefon után? - kérdezte elismerően Castle.
Espo szinte dagadt a büszkeségtől. Kihúzta magát, fejét kissé hátravetette, de nem nézett Castle-re. Úgy beszélt Beckett-hez, mintha az író ott sem lenne.
- A tulaj szinte minden lépését figyelte a nem mindennapi vendégnek. Még sosem volt törpenövésű lakója, és szerintem olyan kíváncsi volt, hogy titkon minden mozdulatát kileste - húzta el megvetően a száját. - Mindenesetre szinte percnyi pontossággal tudta, hogy három egymást követő napon használta a nyilvános telefont, mindig éjjel 11 és éjfél között, és meg volt győződve arról, hogy Anton rosszban sántikált, mert mindig alaposan körülnézett, nem látja-e meg valaki. Persze azt nem tudhatta szegény ördög, hogy az iroda reluxájának lamellái mögül a tulaj kíváncsi tekintete követi minden mozdulatát. Egy órája kaptuk meg az adott időben kimenő hívásokat. Mit gondoltok, kit hívogatott három egymást követő éjszaka a mi kis törpénk? - kérdezte sejtelmes, ugyanakkor büszke mosollyal az arcán, miközben kihívó tekintettel Castle-re pillantott.
Az író már nyúlt volna az asztalon heverő vékony mappa után, de Javi határozottan rátette a kezét, Beckett elé tolta.
Kate magában sóhajtott egyet Espo játékán, amivel Castle fölé akart kerekedni. Egy pillantással végigmérte a két férfit. Javi arcára volt írva a kárörvendő öröm, amiért sikerült felkelteni Castle kíváncsiságát, aztán pedig tudatosítani benne, hogy még várnia kell, Rick-nek pedig még a szája is tátva maradt meglepetésében egy másodpercre, aztán bosszúsan összeszorította, és csalódottan méregette a vele szemben ülő nyomozót. Amikor azonban kinyitotta a a mappát, és a szövegkiemelővel megjelölt telefonszámhoz tartozó névre tévedt a tekintete, már egyáltalán nem érdekelte a két férfi civakodása. Meredten nézte a jól ismert nevet.
- Ki-kit hívott? - eszmélt fel Castle, amikor észrevette a nő döbbenetét.
- Lionel King? - nézett hitetlenkedve Kate Espo-ra, aki elégedetten bólintott.
- Mi? Lionel King? - kiáltott fel Castle, és hogy meggyőződjön a hír valódiságáról, bőszen nyújtogatta a nyakát a víváslista felé. - De hát mit akarhatott Anton az ország leghíresebb ügyvédjétől?
- Minden hívás rövid volt, egyik sem haladta meg a két percet. Szóval, nem hisszük, hogy ügyvédi tanácsot akart kérni tőle - ráncolta elgondolkodva a homlokát Ryan. - Reggel tájékoztattuk Gates-t, ő fogja kihallgatni az ügyvéd urat.
Castle szisszent egyet. Szívesen lett volna tanúja egy Beckett-King szellemi párbajnak, ahol összecsapott volna Kate precíz logikája az ügyvéd ravaszságával, de erről az élményről már le kellett mondania.
- Ugye nem azt sajnálod, hogy nem vagyunk New York-ban? - villant Kate szeme haragosan, mivel azonnal átlátott az írón.
- Nem, nem! - emelte fel védekezőn a kezét a férfi, aztán megfontoltan ejtve ki a szavakat, ártatlan arccal magyarázkodni kezdett. - Csak arra gondoltam, Espo-nak és Ryan-nek sokkal nagyobb tapasztalata van a kihallgatásokban, mint Gates-nek, és biztosan furfangosabbak lennének egy agyafúrt ügyvédnél.
Beckett pontosan tudta, hogy az író füllent, de meglepetten tapasztalta, hogy Javi nem lát át a szitán, hanem megbocsátó tekintettel, egyetértően bólogat.
- Van valami ötletetek? - szólalt meg néhány másodpercnyi töprengés után a nyomozó, ami az előzményeket tekintve mindenkit meglepett. - Most mi van? - nézett a barátaira kérdőn. - Beckettnek szuper logikája és kiváló meglátásai vannak - vonta meg a vállát.
Kate alig észrevehetően elmosolyodott, aztán megköszörülte a torkát, és komolyságot erőltetett magára.
- Az ügyvéd színre lépése kicsit megváltoztatja a helyzetet, de azt hiszem, a cirkuszosok többet tudnak, mint amit első körben elmondtak. Elég zárt világ, tele szakmai féltékenységgel, vagy éppen egymásra utaltsággal. Marion Hartnett biztosan tud valamit. Erős érzelmek fűzték az áldozathoz.
- Szerintem fél - jegyezte meg Ryan. - A kihallgatás alatt rendkívül ideges volt, és ahhoz képest, hogy a szerelmét megölték, sokkal inkább volt elutasító, mint segítőkész. 
- Azért megszorongathatnánk egy kicsit, elvégre már bizonyítani tudjuk, hogy Anton távozása után még napokig tartották a kapcsolatot - vetette fel  Espo.
- A férfiak elég rosszallóan beszéltek Antonról. Talán valamelyikük féltékeny volt - folytatta Kate. - Aztán itt van a késdobáló, Grigorij Petrov. A nevéből ítélve ő is orosz származású. Nem ártana utánanézni, nincs-e valami közös a múltjukban - mondta szelíden, hogy Espo még csak véletlenül se érezze utasításnak a szavait.
- Mi megpiszkáljuk egy kicsit a késdobáló múltját - bólintott egyetértőn Ryan. - Viszont újra kihallgatni az összes akrobatát, zsonglőrt és állatidomárt rengeteg munka lenne - ingatta meg látványosan a fejét, miközben rettentő elkeseredett arcot vágott. Szinte észrevétlenül Javi-ra sandított, aki láthatóan letört a gondolatra, hogy kezdhetnek mindent elölről, és szomorú sorsukon elmerengve vágott egy grimaszt, végül azonban Beckett-re nézve megszólalt.
- Lehet, hogy könnyebben megnyílnának ezek a fura cirkuszi figurák egy rajongó nézőnek, mint egy rendőrnek.
- Játsszam el, hogy cirkuszrajongó vagyok? - vonta össze mérgesen a szemöldökét Beckett, jelezve, hogy egyáltalán nem tetszik neki az ötlet, mire Espo - a beszélgetés során először - elmosolyodott.
- Kihasználhatnád, hogy van egy cirkuszrajongó, kíváncsi íród - csillogtak huncutul sötétbarna szemei, miközben fejével Castle felé intett.
- Én benne vagyok - vágta rá Castle, és mivel néhány perccel korábban rájött, hogy Kate csak annyira akar benn lenni az ügyben, hogy azzal ne bántsa Javi önérzetét, nem árulta el, hogy Beckett és ő mát előző nap megegyeztek abban, hogy körülszimatolnak egy kicsit a cirkuszban. - Kérlek, kérlek, kérlek! - nézett könyörgő kiskutyaszemekkel a nőre, aki úgy tett, mintha semmi kedve nem lenne az egészhez, és olyan arcot vágott, mint akinek a fogát húzzák.
- Na, jó! - tett úgy Kate, mint aki beletörődve a sorsába, megadja magát. - De csak azért, hogy neked is legyen egy kis örömöd a nászutunkon - mondta, de abban a pillanatban tudta, hogy ennél rosszabbul nem is fogalmazhatott volna, mert a két fiú szája azonnal fülig érő vigyorra húzódott.
- Mi az, Castle? Hova lett a híres sármod? Nem tudod rávenni Beckett-et, hogy örömöt szerezzen neked a nászutatokon? - kérdezte csipkelődve Javi, Ryan pedig barátjához csatlakozva, kaján mosollyal a szája sarkában várta a választ.
Castle arca egy pillanatra megdermedt, de a következő másodpercben már fensőbbséges nyugalommal mosolygott a két nyomozóra.
- Csak nézzetek rám! Mit láttok? - kérdezte, majd azonnal meg is válaszolta a saját kérdését. - Egy boldog embert. És most nézzetek magatokra! - mondta, miközben hirtelen elkomolyodott, és aggódó arcot vágva, kutató tekintettel kezdte vizsgálgatni a két férfit, majd Kate felé fordult. - Beckett, te is látod? - húzta össze a szemét ijedséget játszva, majd újra végigmérte a két nyomozót, és úgy tett, mintha valami rémséget látna. - Szerintem egyre sárgábbak! Csak nem az irigységtől sárgulnak?
Kate a nevetését visszafojtva, szája sarkában bujkáló mosollyal figyelte a három férfi arcán végbemenő változásokat. A fiúk kaján vigyora lassan bosszús grimasszá változott, Castle kínos meglepettsége eltűnt, és elégedetten,  sőt, diadalittasan csillogott a szeme.
- Ha-ha! - húzta el a száját kínosan feszengve Javi - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az irigység beszél belőlünk - próbált magabiztosságot színlelve visszavágni. - Beckett mondta, hogy elvisz a cirkuszba, hogy legyen egy kis örömöd - tette hozzá kihívóan, de közben nem mert Kate-re nézni, mert pontosan tudta, hogy felettese milyen tekintettel reagál a szavaira.
- Ha tudni akarod ... - kezdte Castle, de Kate a szavába vágott.
- Fiúk! - emelte fel figyelmeztetően a kezét, miközben összeszűkült szeme villámokat szórt. Esze ágában sem volt hagyni, hogy Espo a nászútjuk olyan intim pillanatának elmesélésére szedje rá Castle-t, ami nem tartozik rá.
Egy másodpercre megfagyott a levegő, és a három férfi ijedten fordult felé, aztán Castle pislantott egyet, és ártatlan tekintettel, lassan újra kezdte a megkezdett mondatot. Szavait ugyan Espo-nak szánta, de szemét nem vette le Kate-ről.
- Ha tudni akarod, olyan örömökben volt részem, amiről még csak nem is álmodtam, de ezt csak akkor érthetnéd  meg, ha egyszer az oltár elé vezetnél egy olyan különleges nőt, mint Beckett - eltette ki őszintén a szavakat, amelyekben nyoma sem volt a dicsekvésnek vagy a nagyotmondásnak. - A cirkusz csak ráadás - vigyorodott el Espo felé fordulva.
Ryan, aki eleinte még élvezte a csipkelődést, később úgy érezte, azzal, hogy Castle férfiúi büszkeségét próbálják megtépázni, kényelmetlen helyzetbe hozzák Beckett-et, és ezt nem akarta. Feszengve lépett kicsit hátrább, és magában már örült, hogy az író kivágta magát, sőt, már Espo állt vesztésre a szócsatában. Nem akarta elrontani a barátai nászútját egy gyerekes élcelődéssel, még akkor sem, ha Beckett olyan magas labdát adott, amit muszáj volt lecsapni.
- Ránk ... azt hiszem ... vár a munka - fogta meg Javi vállát, mielőtt az dühösen visszavághatott volna valami csípős megjegyzéssel a székében önelégülten hátradőlő írónak, és felállva jelezte, hogy jobb lenne indulni.
- Én is azt hiszem - szólalt meg Beckett olyan hangsúllyal, amivel egyértelművé tette, hogy lezárta a témát.
Ryan magában megállapította, hogy míg egy perce még olyan volt Kate, mint egy mézeshetei boldogságában úszó érzéki, gyönyörű bombázó, egy pillanat alatt át tudott változni a felettesükké, a kiváló, határozott Beckett nyomozóvá. Ennek meg is lett az eredménye, mert Espo még egy gyilkos tekintetet küldött Castle felé, aztán bosszús grimaszt vágott, és vonakodva, de követte társát, és felállt.
- Ha annyira vágysz a cirkuszba, neked adjuk Grigorij Petrovot, a késdobálót is - vetette oda. - Beszélj vele te! Ryan majd utánanéz az előéletének, én meg kiderítem, hogy nem tett-e valamelyik tévétársaság jobb ajánlatot a cirkusznénál. Valami oka volt, hogy egyik napról a másikra szerződést bontott a kisemberünk a cirkusszal - morogta maga elé az utolsó mondatot, és faképnél hagyta a társaságot.
Ryan még küldött egy félszeg mosolyt Beckett felé, és sietős léptekkel követte barátját.
- Szóval ... csak azért, hogy nekem is legyen egy kis örömöm? - idézte Kate szavait bosszúsan suttogva Castle, amikor a két nyomozó már hallótávolságon kívül esett.
Kate egy pillanatig vacillált, reagáljon-e a férfi felháborodására, de úgy érezte, hogy az ő kétértelmű megjegyzése hozta Castle-t kínos helyzetbe, az a legkevesebb, hogy elismeri a hibáját.
- Rendben. Elismerem, nem volt a legszerencsésebb megfogalmazás, de mégsem mondhattam, hogy mi már megbeszéltük, hogy körülszimatolunk a cirkuszban.
- Hm ... és inkább engem állítottál céltáblának, nehogy Espo önérzetét megsértsük? - kérdezte durcás arccal az író.
Kate végigfuttatta kutató tekintetét Castle sértettséget sugárzó vonásain. Úgy ismerte a férfi arcának minden rezdülését, mint a tenyerét, ezért nem kerülte el figyelmét a ravaszkás mosolyt visszafojtó száj alig észlelhető rezzenése, a túl hosszú pislantás, a feszes arcizmok, amelyek el akarták rejteni az igazi érzelmeket, de legfeltűnőbb volt a kihívóan oldalra billentett fejtartás. Mind azt sugallták Kate-ek, hogy a férfi csak játszik, és ezzel a színlelt sértődéssel el akar valamit érni.
- Először is: a fiúk ismernek, és tudják, hogy melyikünk hogyan reagálna egy olyan ötletre, hogy civilként nyomozunk egy cirkuszban, tehát nem viselkedhettem másként. Másodszor: tudom, hogy mire megy ki a játék - nézett átható tekintettel a férfi szemébe, aki ártatlanul pislantott, és meghúzta a vállát.
- Nem tudom, mire gondolsz.
- Á! Szóval nem várod, hogy kárpótoljalak a kínos helyzetért? - húzta fel kihívóan a szemöldökét a nő.
Most Castle-n volt a csodálkozás sora. Hogyan lehet, hogy Kate azonnal átlát rajta? Vagy ő rossz színész, vagy Kate gondolatolvasó - morfondírozott magában. - Vagy egyszerűen csak Beckett tényleg olyan kiváló nyomozó, mint amilyennek tartja, és ennélfogva képes olvasni még a szempillája rebbenéséből is - állapította meg.
- Most, hogy így szóba hoztad ... hm ... nem is rossz ötlet - tett úgy, mintha csak most töprengene el a lehetőségen, aztán pajkos mosollyal az arcán a  nőhöz hajolt, karjával átölelte a derekát, és gyengéden megcsókolta. - De csak ha te is szereted a kárpótlást - súgta a csókba.
- Ümmm ... - nyögött az édes érintéstől halkan Kate, aztán amikor ajkaik elváltak egymástól, ujját játékosan végighúzta a férfi arcán. - A kárpótlás legalább olyan jó, mint a szunyókálás - harapta be érzékien az alsó ajkát, miközben érzékien csillogó szeme a férfi tekintetét kereste.
Castle elégedetten elmosolyodott. Nézte a zöldesbarna szivárványhártyán pajkos táncot járó fényeket, és arra gondolt, mennyire élvezi ezeket a kis évődő játékokat, Kate beszédes tekintetét, ujjainak finom érintését, amelyek most éppen a füle mögötti hajszálakkal játszadoztak, a titkos kifejezéseket, amivel a szeretkezéseiket hívják. Eszébe jutott a szó, ami különleges szerepet játszott a kapcsolatukban.
- Tudod, hogy egyre több titkos szavunk van? - kérdezte.
- Azt hiszem, ha egy házaspár egyik tagja író, akkor nem meglepő, hogy a szavak különleges jelentőséggel bírnak a kapcsolatukban - nevette el magát Kate, és futó csókot lehelt a férfi szájára - de ha még a cirkuszba is oda akarunk érni, jó lesz igyekezni - figyelmeztette az írót, aki egyetértően bólintott.
Egy óra múlva már az írásos engedéllyel a kezükben léptek ki az igazgató irodájából. Beckett-et már meg sem lepte, milyen könnyen megetette Castle a cirkuszt vezetőjével, hogy anyagot szeretne gyűjteni a következő regényéhez, és az milyen hamar beleegyezett a szokatlan kérésbe. Bizonyára nehezebb dolga lett volna, ha az igazgató egy mogorva férfi, de az ötvenes évei elején járó, szigorú tekintetű nő valószínűleg nem tudott ellenállni az író sármjának és meggyőző előadásmódjának, amit Kate messzemenően megértett.
- Tudod, lehet, hogy tényleg írok egy olyan regényt, ami a cirkusz titokzatos kulisszái mögött játszódik - fordult felé Castle, aki le sem tagadhatta volna, milyen izgalomba jött a különleges lehetőségtől. - Kivel beszéljünk először? - pillantott az igazgatótól kapott listára, amin a társulat tagjai szerepeltek.
- Bármennyire is szeretnél Jasminával, a guminővel kezdeni - kapta ki a lapot a férfi kezéből Kate - Marion Hartnett lesz az első. Szerette Antont, és tartotta vele a kapcsolatot azután is, hogy a férfi New Yorkba utazott.
- Mi-miből gondolod, hogy Jasminával akartam kezdeni? - háborgott duzzogva Castle, de Kate csak egy villámló tekintetet küldött felé, mire a férfi magyarázkodni kezdett. - Nem gondolod, hogy túl feltűnő azonnal éppen Marionhoz mennünk? Ha látja, hogy a társulat többi tagjával is beszéltünk, természetes lesz neki, hogy őt is faggatjuk, így elültethetjük a gyanakvását.
Kate lelassította a lépteit, mert Castle szavai elgondolkodtatták.
- Rendben. Talán igazad van - mondta a névsort vizsgálva, miközben azon tűnődött, ki lenne az ideális kezdő interjúalany. A következő pillanatban ki is zökkent a gondolatmenetből, mert a hirtelen megtorpanó író elkapta a karját, és megállásra késztette.
- Mi az? - nézett a férfira meglepetten, aki az óráját tanulmányozta önelégült mosollyal az arcán.
- Semmi, csak meg akarom jegyezni ezt a pillanatot.
Kate összehúzott szemöldökkel próbált rájönni, mitől olyan különleges ez a pillanat, amikor bevillant az utolsó, önkéntelenül kiejtett mondata.
- Talán, Castle! Talán - nyomta meg erőteljesen a módosítószót.
Castle várakozón fúrta tekintetét a nőébe. Nem akarta elszalasztani azon kevés pillanatok egyikét, amikor Kate igazat ad neki. Kitartásának néhány másodperc múlva meglett az eredménye, mert a nő megadóan sóhajtott.
- Először beszéljünk az artistákkal! - indult tovább, hogy Castle ne lássa meg az arcán átsuhanó mosolyt.
Az író győzelemittasan elmosolyodott, és egy pillanatra elégedetten becsukta a szemét, aztán lépteit szaporázva igyekezett utolérni Kate-t.
- A fiúk kihallgatásaiból kiderült, hogy Omar Navarro nyílt ellenszenvvel beszélt Antonról, míg a párja, Inez Montero láthatóan megtört volt és csupa pozitív dolgot sorolt fel a kisemberünkkel kapcsolatban - folytatta a nő, utalva a kihallgatási jegyzőkönyvek széljegyzetére, amiket Ryan írt a szöveg mellé, hogy el tudják képzelni a kihallgatás hangulatát is, ne csak az elhangzottakra hagyatkozzanak.
- Szóval, a spanyol légtornászokkal kezdjük - állapította meg Castle. - Gyerekkoromban elkápráztattak a levegő akrobatái - merengett a múltba. - Már akkor izzadt a tenyerem, amikor még csak különböző ütemben lengtek a levegőben, de amikor a nő szaltózva repült az elkapó ember felé, már levegőt sem mertem venni. Szinte katarzis élmény volt, amikor a kezeik összeértek, csúsztak egymáson, végül összefonódva egymáshoz kapcsolódtak. Persze, csak akkor állt el a szívverésem, ha nem volt alattuk védőháló. Hú, de izgalmas volt!
- Téged az izgatott, hogy esetleg lezuhannak? - fordult felé megdöbbenve Beckett.
- Dehogy! Csak így szinte tapintható volt a feszültség, és az őrületes koncentráció - pislantott ártatlanul az író.
- Ők másfajta légtornászok, Castle - emlékeztette Kate. - Egy, illetve két kötél segítségével mutatják be a produkciójukat, és nem szálldosnak a levegőben.
- Tudom, de éppen úgy egymás kezében van az életük, min a gyerekkori légtornászaim esetében. Ez a világ sok mindenben más, mint a 25-30 évvel ezelőtti. Akkor a piros-sárga cirkuszsátor már messziről hívogatta a nézőket, és a mellette felállított lakókocsik sokaságában úgy élt a társulat, mint egy kis falu zárt közössége. De hol vannak már azok az idők! - sóhajtott lemondóan. - Nézz körül! Egy szálloda lakosztálya felé tartunk, hogy beszéljünk egy légtornásszal. Hol van itt a romantika?
- Egy óra múlva kezdődnek a próbák. Az majd jobban hasonlít a nosztalgiázós emlékeidhez - pillant felé elnéző mosollyal a szája sarkában Kate, miközben kopogtatott a 426-os számot viselő ajtón.
- Várj! - kapta el a kezét a férfi. - Nekem kell vele beszélnem - figyelmeztette dicsekedve Kate-t, mire az bosszúsan összeszorította a száját, és hátrébb lépett.
Castle még egyszer kopogott az ajtón, mire az kinyílt, és az író egy csupa izom mellkassal találta szembe magát. Omar Navarro farmerban, de meztelen felsőtesttel állt az ajtóban. A két méternél is magasabb, atléta termetű férfi olyan volt, mint az ókori görög vázákon látható, erőtől duzzadó sportolók. Nemcsak a neve, de hullámos fekete haja, erőteljes járomcsontja, egyenes orra, sűrű szemöldöke, hatalmas barna szemei és kissé sötétebb bőre is árulkodott arról, hogy mediterrán területről származik. Castle lassan felemelte a tekintetét, hogy a nála vagy egy fejjel magasabb óriás szemébe nézhessen, és ne kelljen a napbarnított bőr alatt megfeszülő izmokat néznie.
- Richard Castle vagyok - nyögte ki nehezen, és zavarában a mögötte álló nőre mutatott. - Ő Kate Beckett ... a feleségem - mondta zavartan, mivel majdnem nyomozóként mutatta be a nőt, holott éppen az volt a céljuk, hogy inkognitóban maradjanak.
- Maga az a Richard Castle? Az író? - kérdezte enyhe spanyol akcentussal a férfi, és amikor Castle bólintott, ellépett az ajtóból, és beljebb tessékelte őket.
- Olvasta valamelyik regényemet? - élénkült meg Castle, és büszkén mosolyogva kihúzta magát, miközben körülnézett a pazarul berendezett lakosztályon.
- Nem, csak a híradók magával voltak tele, amikor elrabolták - mutatott Omar a bőr kanapé felé, miközben egy testre feszülő pólót húzott magára, és a fotel felé vette az irányt. - Ha olyan izgalmasak a regényei, mint az élete, akkor lehet, hogy elolvasok egyet - mondta barátságosan, aztán mosolyogva Kate felé fordult. - Bevallom, akkor kezdett igazán érdekelni a híres író elrablása, amikor a hírekben megjelent a gyönyörű nyomozónő - bókolt nyíltan Beckett-nek - De minek köszönhetem a látogatásukat? - kérdezte, de egy pillanat múlva eltűnt arcáról a behízelgő mosoly, és gyanakodva pillantott a nőre. - Maga is Anton halálának ügyében nyomoz?
- Nem, nem! - nevette el magát Castle, mintha ez egy teljesen elképzelhetetlen feltételezés lenne. - Ő most csak mint a feleségem van jelen. Tudja, a nászutunkon mégsem hagyhatom magára, amíg én anyagot gyűjtök a következő regényemhez!
Kate kényszeredetten elmosolyodott, de belül forrt a dühtől, amiért nyomozóból hisztis felséggé minősítette le Castle, de jelen pillanatban jó képet kellett vágnia a helyzethez. Egy perc múlva már meg is feledkezett a bosszúságáról, és magában mosolyogva állapította meg, milyen ügyesen terelgeti Castle a beszélgetést. Először elmondta a mesét, hogy milyen könyv megírására készül, aztán simogatva Omar hiúságát, dicsérni kezdte fantasztikus produkcióját, amivel sikerült a bizalmába férkőznie. Kate meglepetten hallgatta, milyen részletesen elemzi az Inez Montero-val közösen előadott műsorszámot annak ellenére, hogy csak egyszer látta őket. Úgy látszik, tényleg elvarázsolja ez a világ - állapította meg, de nem volt ideje elmerengeni, mert a következő mondattal Castle már át is tért a cirkusz veszélyeire, és Kate érezte, hogy Omar hamarosan Anton Volkov-ról fog mesélni.
- Elképesztően veszélyes, amit csinálnak. Nem fél? - kérdezte csodálattal teli szemekkel az író.
- Nem, nem félek - nevette el magát az artista. - Szerencsére előadás közben még soha nem történt velünk baleset, de a próbák során már volt három súlyos sérülésem. Inez is megsérült egyszer, akkor azt hittük, nem tudjuk folytatni a közös munkát, de kitaláltunk egy új produkciót, ami nagyon látványos, de nem terheli a sérült bokáját. Persze rengeteg munka, gyakorlás és szenvedés volt, mire olyan lett, amivel el lehet kápráztatni a közönséget. - Omar jókedve láthatóan alábbhagyott a kínlódással teli órák emlékére. - Az emberek mindig újat, és egyre veszélyesebb produkciót várnak, de nem tudják, mennyi erőfeszítés van mögötte, és azt sem mérik fel, hogy sokszor az életünket kockáztatjuk. Néha úgy érzem, nem értékelik a látvány mögött húzódó elképesztően sok munkát - tette hozzá kissé keserűen.
Castle megértően bólogatott, és remélte, hogy a következő mondatával ki tudja ugrasztani a nyulat a bokorból.
- Láttuk a műsorukat már Miami-ban is, és egyre inkább azt hiszem, hogy nincs a cirkuszi produkciók között olyan, ami nem lenne életveszélyes - jegyezte meg ártatlanul. - Talán csak a bohócok - tette hozzá ártatlanul mosolyogva.
Omar Navarro teste érezhetően megfeszült, szeme összeszűkült, száját haragosan szorította össze, mintha uralkodni akarna feltörekvő dühén.
- Persze, ők nem is olyan híresek, és nem kapnak annyi elismerést, médiaszereplést, mint az artisták vagy a nagyvadak idomárai - nézett Castle a férfira, mintha megerősítést várna tőle, de amikor meglátta, hogy Omar elvörösödik a dühtől, már tudta, hogy nyert ügye van.
- A média igazságtalan - szólalt meg néhány másodpercnyi hallgatás után a férfi. Szinte sisteregtek a szavai, és tekintete, arcvonásai, egész testtartása mérhetetlen haragot sugárzott. - Van, aki csak jópofának hitt szöveggel traktálja az embereket, megspékeli egy kis akcentussal, és már sztárnak kiáltják ki. Fogadok, hogy maguk sem tudták, ki az az Omar Navarro, de Anton Volkvról biztosan hallottak!
- Én csak az újságokban olvastam, hogy holtan találták. - tette fel mentegetőzve a kezét Castle. Ügyelt rá, hogy úgy beszéljen, mintha nem tudná, hogy Anton gyilkosság áldozata lett. -  Ha jól emlékszem, megfulladt valami tóban. De nem is tudom ... ő egy híres bohóc volt? - kérdezte bizonytalanságot és tudatlanságot színlelve.
- Bohóc? Ő még bohócnak sem lett volna jó! Komikusnak tartotta magát, de nem volt nagy szám, még csak igazán humoros sem volt! Ha nem lett volna törpe, a kutyát sem érdekelték volna a poénjai! Egyszerűen hasznot húzott a testi fogyatékosságából minden befektetett munka nélkül! - tört ki keserűen, de egy pillanat múlva észlelte, hogy elragadtatta magát, ezért tompítani akart az előbbi kirohanásán, és nyugodtabb hangon folytatta. - Tudják, volt valami abban a kisemberben, ami hatással volt az emberekre, főleg a nőkre, bár én sosem értettem, mi lehet vonzó egy fogyatékosban - húzta el undorral a száját.
- Talán a sármja - mosolyodott el Castle, mintha oldani akarná a feszültséget, de remélte, hogy a megjegyzése olaj lesz a tűzre.
- Mi? Milyen sármja? Azt hiszik, megnyerő személyiség volt? Hát nem! - engedett szabad utat a dühének Omar. - Kiválóan tudta manipulálni az embereket. Eleinte kedves volt, megértő és segítőkész, a bizalmukba férkőzött, aztán kihasználta őket! Nem is csodálom, hogy valaki megelégelte, és bosszút állt.
- Bosszút? - kérdezte hitetlenkedve Castle, ugyanakkor kíváncsian előbbre hajolva.
- Hát, van néhány ember, aki meg tudta volna fojtani egy kanál vízben! Ott van például Grigirij, a késdobáló. Amikor rájött, hogy Antonnak viszonya van Lénával, a húgával, aki egyben a partnere is, olyan ordítozást rendezett, hogy mindenki azt hitte, tettlegességig fajul a dolog. Persze, aztán megnyugodott, amikor Léna égre-földre esküdözve megígérte, hogy szakít Antonnal.
- És? Szakítottak? - kíváncsiskodott az író.
- Szerintem igen. Elvégre minden előadáson Léna áll a borotvaéles kései elé. Nem hiszem, hogy kockáztatná, hogy Grigorijnak megremegjen a keze dühében, miközben ő éppen arra vár egy falhoz szíjazva, hogy a bátyja körbedobálja a késekkel. Persze a rossznyelvek szerint titokban találkoztak - húzta el a száját gúnyosan, aztán elgondolkodva hozzátette: - Igaz, ha Inez-re is ráhajtott volna Anton, az én zsebemben is kinyílt volna a bicska.
- Ha ennyi haragosa volt Antonnak, már értem, miért hagyta itt a cirkuszt - bólogatott megértően Castle, de közben Omar-ra sandított.
- Nem hiszem - rázta meg a fejét a férfi. - Népszerű volt, nagyon jól keresett, a haragosokat pedig lenézte. Nekem elhiheti! Grigorijtól lehet, hogy félt, de senki nem gondolta, hogy emiatt bontott szerződést - vonta meg a vállát, aztán hirtelen észbe kapott, és gyanakodva vonta össze a szemöldökét. - Most az én életem érdekli, vagy Anton Volkové?
- Ó, természetesen a magáé, de tudja, milyenek az írók! Nálunk gyakran előfordul, hogy elkalandozunk - mentegetőzött Castle, és máris érdeklődő kérdésekkel halmozta el a férfit.
Kate egy szó nélkül hallgatta a beszélgetést, és mosolyogva figyelte, hogy Castle még a noteszába is jegyzetelget, hogy elhitesse Omar-ral, mennyire fontos a mondandója, holott már rég megtudták, amiért valójában jöttek. El kellett ismernie, hogy az író olyan ügyesen irányította a beszélgetést, hogy az artista rá sem jött a valódi szándékukra.
Negyed óra múlva, Castle megkönnyebbülten sóhajtott, amikor kiléptek a lakosztály ajtaján.
- Azt hittem, sosem fejezi be az öndicsőítést - panaszkodott.
- Ne nyafogj, Castle! Nem te voltál kíváncsi a késdobáló produkcióra? Lehet, hogy most közvetlen közelről láthatod a repülő késeket - húzta fel kihívóan a szemöldökét mosolyogva. - Éppen most kezdődnek a próbák - pillantott az órájára.
Amikor meglátták a színpadot, rájöttek, hogy a próbára kijelölt idő valószínűleg több órát takar, mert azt a szélmalomhoz hasonló szerkezetet pillantották meg, aminek két, állandóan körbekeringő hengerében két artista egyensúlyozott éppen.
- Hm ... és mikor próbál Grigorij Petrov? - tekintgetett körbe Castle, hátha meglát valakit, aki információt tudna adni.
Kate a színpad szélén álldogáló munkásokra mutatott, akik az artisták próbájának végét várták, hogy szétszerelhessék a szerkezetet, és sietve feléjük indult. Néhány perc múlva már egy listával a kezükben úgy döntöttek, hogy megvárják, amíg a két férfiből álló páros befejezi a gyakorlást, és előbb velük beszélnek, és csak utána keresik fel a késdobálót.
Hamarosan a forgó szerkezet megállt, a két norvég származású artista pedig kilépett  a hengerekből. A homlokukon megjelenő verejtékcseppek és a nagy lélegzetvételek, amivel uralni akarták a légszomjat, jelezték, hogy mekkora fizikai megterhelést követelt a produkció. Castle lelkesen megtapsolta a produkciót, és arcán széles mosollyal a két férfihez lépett. Kate csendesen követte, és miközben elismerően a gyanakvóan megtorpanó artistákra mosolygott, magában bosszankodva vette tudomásul, hogy a nyomozó szerep helyett egész nap a feleség szerep jut neki. Figyelte Castle-t, ahogy néhány perc alatt a két férfi bizalmába férkőzik, és szinte mindent megtud az életükről. Értetlenül állt a tény előtt, hogy láthatóan mindenki szeretne egy könyv képzeletbeli szereplője lenni, és ezért képes megosztani egy idegennel az élete minden apró részletét. A beszélgetésből kiderült, hogy Omar Navarroval ellentétben, az artistáknak fogalmuk sincs, kicsodák is valójában, ezért arra gondolt, miért is ne kérdezősködhetne, mint egy világhírű bestseller író kíváncsi, butácska felesége, így aztán, amikor Castle éppen arról érdeklődött, mennyire alkot a társulat közösséget, és mennyire foglalkoznak egymás sorsával, együtt érző arccal megszólalt.
- Olvastam az újságokban, micsoda szörnyűség történt a társulatuk egyik tagjával, azzal a komikussal - ingatta meg a fejét látványosan sajnálkozva. - Biztosan megviselte magukat is a halála - sóhajtott nagyot. A szeme sarkából látta, hogy Castle meglepődve pillant felé, de a következő másodpercben észbe kapott, és ő is szomorú arcot vágva ingatta meg a fejét, mint aki eltűnődik az élet kegyetlenségén.
A két artista zavartan egymásra nézett, aztán az idősebb, vöröses hajú, szeplős, kék szemű Magnus Kate felé fordult.
- Hát, igen ... tragikus eset - mondta komolyan, de hangja inkább rideg volt, mint megrendült.
- Mi alig ismertük - tette hozzá mentegetőzve a húszas évei elején járó, szőke Erik. - Tudja, sokan nem fogadnak el bennünket - pillantott lopva Magnus-ra, aki a megjegyzésre büszkén kihúzta magát, szeretőn a szemébe nézett, miközben látványosan végigsimított Erik karján.
- A hazánkban elfogadják a kapcsolatunkat, ahogy a legtöbb amerikai sem talál kivetnivalót benne - fordult Kate felé - de Anton orosz volt, náluk tabu volt a homoszexualitás. Nem mondhatom, hogy bántott bennünket, de egyszer hallottam, hogy Marion Hartnett-nek azt mondja, hogy az nem normális, ha két férfi szereti egymást, és hogy ez az ő szemében halálos bűn. Láthatóan kerülte a társaságunkat, és mi is az övét - vonta meg a vállát Magnus, mint aki már oly sokszor találkozott hasonló véleménnyel, hogy megtanulta, ne foglalkozzon a bántó megjegyzésekkel.
Castle hirtelen gondolt egyet, és más szemszögből próbált új információt kihúzni a két férfiból.
- Tudják, a könyvemben nemcsak arra szeretném fektetni a hangsúly, hogy milyen sok gyakorlás és erőfeszítés áll egy nemzetközileg is elismert produkció mögött, hanem azt is szeretném érzékeltetni, hogy a különböző országokból és kultúrákból összeálló közösségben milyen konfliktusok, intrikák fordulnak elő. Ettől lenne valósághű igazán a regényem - mondta teljes meggyőződéssel, miközben sűrűn egymás után kettőt pislantott. Kate magában elmosolyodott, hiszen a kívülálló azt hihette, hogy ezzel csak megerősíti az író a szavait, ő azonban tudta, hogy ilyenkor füllent.
- Hát, konfliktusok Antonnal kapcsolatban is voltak, bár nekünk nem volt bajunk vele, de fura figura volt, ezért akik közelebbi kapcsolatba került vele, azok vagy imádták, vagy gyűlölték - bátorodott meg Erik, és fontossága teljes tudatában, miszerint hozzájárulhat egy bestseller megírásához, mesélni kezdett. - Minket is meglepett a halálhíre, mert nem gondoltuk, hogy akkora ellenszenvet váltott ki valakiből, hogy megölje ... bár ... Grigorij szívből gyűlölte. Azon sem csodálkoztam volna, ha megmártotta volna benne a kését  - fecsegte a fiatal artista, aztán mint aki észbe kap, hogy túlságosan is kitálalt két idegennek, zavartan elnevette magát. - Persze ezt csak képletesen mondtam - nézett segélykérően Magnus-ra, aki rosszallóan összevonta vörös szemöldökét, amiért társa elkotyogta a véleményét, aztán sóhajtott egyet, körbepillantott, hogy hallja-e őket valaki, és amikor megállapította, hogy nincs kéretlen közönségük, halk magyarázatba kezdett.
- Mindenki tudta, hogy Grigorij, a késdobáló szinte elvesztette az eszét dühében, amikor rájött, hogy Anton az ágyába csalta a húgát, Lena-t. Bár a viszony hónapokkal ezelőtt véget ért, és mindenki tudta, hogy Anton már Marion Hartnett-be szerelmes, azt suttogták, hogy Lena nem mondott le a kisemberről. Ez valószínűleg igaz is volt, mert Grigorij azt ordítozta részegen egy bárban még Miami-ban, hogy kicsinálja Antont. Szó szerint azt mondta, hogy megforgatja benne a kését, és kibelezi, ha még egyszer Lena-val találja.
Castle és Beckett észrevétlenül egymásra pillantott. Ryan-ék jelentésében sehol nem szerepelt ez az információ, ezért szerettek volna többet megtudni a fenyegetőzésről. Castle elgondolkodva hümmögött, mielőtt megszólalt.
- Akkor a rendőrség biztosan rászállt erre a Grigorijra.
- Csak nem gondolják, hogy beszámoltunk erről a rendőröknek? - háborodott fel Magnus. - Mivel Anton utált minket a másságunkért, még azt hitték volna, hogy csak kitaláltuk az egészet, hogy Grigorijra tereljük a gyanút, aztán a végén mi lettünk volna a fő gyanúsítottak! Meg különben! Jobb az ilyenből kimaradni, mert árt a hírnevünknek, ha rendőrségi ügybe keveredünk - mondta, aztán fenyegetőn Castle-re villant a tekintete. - Ha elmondja a rendőröknek, amit tőlünk hallott, úgyis letagadjuk. Elvégre maga egy fantáziavilágban élő író! Kitalálhatta ezt az egészet.
Kate-nek ugyan nehezére esett megjátszania az ártatlan, butuska feleséget, de elég jó színész volt ahhoz, hogy olyan képet vágjon, amivel el tudta hitetni a két férfival, hogy neki ez még csak eszébe sem jutott, hogy elárulja őket, Castle pedig felemelt kézzel, vadul rázta a fejét.
- Dehogy mondjuk! A rendőrök különben sem szeretik a kotnyeles írókat, akik mindenbe beleütik az orrukat. Ugye szívem? - fordult Kate felé, akinek most egyáltalán nem esett nehezére egyetértően bólogatni. - Grigorijnak ezt a kirohanását a saját fülükkel hallották? - kérdezte kíváncsian.
- Persze - folytatta megnyugodva Erik. - Éppen leültünk volna egy félreeső bokszban, amikor heves veszekedésre lettünk figyelmesek. Képzelheti, hogy meglepődtünk, amikor megláttuk, hogy Grigorij az ordibáló, hadonászó fél, de akkor még jobban meglepődtünk, amikor megláttuk, ki az, aki csitítani próbálja, mivel akkor már a bár összes vendége őket figyelte.
Erik kihúzta magát, és várta, hogy Castle kíváncsisága győzzön, és rákérdezzen, ki volt a késdobáló társa.
- És? Ki volt az? - hajolt közelebb a férfi várakozásának megfelelően Castle izgatottan.
- Irene Welles - vágott közbe ridegen Magnus, akinek láthatóan nem tetszett, hogy Erik több információt megosztott az íróval, mint amit ő akart. - Igen, a cirkusz igazgatónője, Irene Welles - ismételte meg, amikor meglátta Castle csodálkozástól tátva maradt száját, aztán éreztetve, hogy le akarja zárni a beszélgetést, hátrébb lépett, és kissé nyersen folytatta. - Ha többet is meg akarnak tudni az esetről, kérdezzék őt. Mi nem tudunk többet, mert azonnal leléptünk, nehogy Irene rájöjjön, hogy szemtanúi voltunk a kínos jelenetnek.
Kate úgy tett, mintha semmit nem érzékelt volna a hangsúlyból és a mozdulatból, és rácsodálkozva az új információra, tágra nyitotta a szemét, és összeütötte a tenyerét.
- Juj, de izgi! Tisztára, mint egy szappanoperában! A késdobáló és a cirkuszigazgató titkos szerelme - sóhajtott nagyot boldogan, miközben figyelmét nem kerülte el a két férfi egyetlen arcrándulása sem.
- Kisszívem! Ne kombinálj azonnal! - torkolta le látványosan Castle elnéző szeretettel, játszva, hogy ő az okos író, aki elvett egy gyönyörű, de kissé butácska nőt, akit annyira szeret, hogy azt az apróságot, hogy nem túl eszes, elnéz neki. - Tudod, ezt már ezerszer megbeszéltük: nem fogok szappanoperát csinálni a regényemből csak azért, mert neked az tetszik.
- Jól van Cicus - játszotta a duzzogó cicababa szerepét Kate, de a megszólításnál huncutul csillant a szeme. - Mindig leintesz, pedig egy ilyen titkos szerelmi viszony beépítése a könyvedbe sokkal több olvasót vonzana.
- Nem a könyvbe, hanem a cselekménybe kellene beépítenem a viszonyt - javította ki a durcás arcot vágó nőt, miközben békítve, szeretettel végigsimított az arcán - és így is elég olvasóm van ahhoz, hogy a Bahamákon töltsük a nászutunkat.
A két férfi először kikerekedett szemmel figyelte a jelenetet, aztán Magnus kapcsolt előbb.
- Várjon! - kapta el Castle karját, és erőteljesen megszorította, mire az fájdalmasan összerándult, és ijedten pislogott a dühös tekintetű artistára. - Mi nem mondtuk, hogy Grigorijnak és az igazgatónőnek viszonya van! Az, hogy mit pletykálnak, ahhoz semmi közünk!
- Jó! Jó! Értem! - emelte fel védekezőn a szabad kezét az író, mire Magnus zavartan elengedte, és bűntudatosan nézte a karját dörzsölgető írót.
- Ne haragudjon! Nem akartam durva lenni, de nem akarom, hogy tőlünk induljon el tényként egy olyan hír, ami egyébként csak pletyka - mondta szelídebben, amikor a kínos helyzetet Erik oldotta fel azzal, hogy megjegyezte, egy megbeszélésre kell sietniük.
Miután a két artista elbúcsúzott, Kate villámokat szóró szemekkel, karba font kézzel megállt Castle előtt, aki pontosan tudta, mit akar mondani a nő, ezért igyekezett megelőzni, hogy ráöntse a bosszúságát.
- Egészen jól játszottad a szereped - dicsérte álszentül, de nem tudta elrejteni az ajkán játszó kissé kárörvendő mosolyt - és én sem voltam rossz - tette hozzá nagyképűen.
- Ez most komoly? Az akarod, hogy egész nap a buta liba szerepben tetszelegjek? - háborgott dühösen Kate.
- Csak azoknál, akik nem ismernek - vonta meg a vállát az író. - Aki tudja, hogy New York legjobb nyomozója vagy, annál úgysem jönne be. És különben is, egy csomó mindent megtudtunk a cirkusz titkos szerelmekkel, intrikákkal és rivalizálással teli világáról - nézett ártatlanul szikrákat szóró zöld szemekbe.
Kate, mivel nem tudta megcáfolni Castle megállapítását, csak hallgatott pár másodpercig.
- Azért, ha nem akarod, hogy hamar özvegyi sorsra jussak, ne hívj még egyszer "Kisszívem"-nek! - mondta megbékélve a helyzettel.
- Na és a "Cicus"? - volt most a duzzogás sora a férfin. - Tudod, hogy utálom, ha így szólítasz. Mindig Meredith jut róla eszembe - rázkódott meg néhány kellemetlen emléktől, amikor volt felesége így szólította.
- Most már én is kíváncsi vagyok erre a Grigorij Petrovra - sóhajtott Kate, és magában reménykedett, hogy a késdobáló emlékezzen rá valamelyik híradóból. Belenézett a listába, amit a próbák beosztásáról kaptak, aztán az órájára pillantott. - Gyere Castle! Grigorij mindjárt kezdi a próbát, de egy másik helyen - indult a színpad oldalsó kijárata felé, a férfi pedig szaporázva a lépteit, követte.
A nagyszínpad mögötti számtalan kiszolgálóhelyiség és próbaterem labirintusában hamarosan megtalálták a keresett helyiséget. Castle élvezte, hogy övé a főszerep, és végre ő mehet be elsőnek egy ajtón, de azért lassan nyitotta ki az ajtót, és először óvatosan benézett a próbaterembe, aztán amikor látta, hogy nem röpködnek a kések, belépett. Lena Petrov az ablakpárkánynak támaszkodva, unatkozó arccal lapozgatott egy divatmagazint. Alig lehetett több húsz évesnél. Testére feszülő szabadidőruhájában, lófarokba kötött vörös hajával olyan volt, mintha Alexis hasonmása lett volna, amivel kivívta Castle figyelmét. Az író tátott szájjal, megrökönyödve meredt a lányra, mire az felnézett az újságból, és meglepetten lökte el magát a párkánytól.
- Ide nem jöhetnek be - szólat meg erős orosz akcentussal, és határozottan Castle felé indult, aki még mindig megbabonázva bámulta.
- Kate Beckett vagyok - lépett a zavartan pislogó író mellé Kate, és barátságosan a lány felé nyújtotta a kezét. - Ő itt a férjem, Richard Castle, regényíró - veregette meg a férfi vállát szeretettel, aztán cinkosan a meglepett lányra mosolygott, aki értetlenül figyelte a két idegent. - Ő egyébként a szavak embere, de a maga látványa megbabonázta - kacsintott Lena-ra Kate, mire a lány elnevette magát.
- Pedig én nem is vagyok hipnotizőr - mondta, és a kezét Kate felé nyújtva bemutatkozott.
Végre Castle is megtalálta a hangját, és tekintetét le nem véve a lányról, előadta a szokásos mesét, hogy mi járatban is vannak itt, aztán még mindig feszengve, körülnézett a teremben.
- A testvérével, Grigorijjal is beszélhetnénk?
Ebben a pillanatban olyan erővel töltötte be a helyiséget az erőteljes, mély hang, mint a hangrobbanás, amikor egy repülőgép átlépi a hangsebességet.
- Miért szaglásznak a cirkuszban? - dörrent mögöttük Grigorij hangja olyan erővel, hogy Castle ugrott egyet, de még Beckett is összerezzent.
Amikor megfordultak és meglátták a hang tulajdonosát, tudták, hogy most a legkiválóbb színészi produkciójukat kell előadniuk.
Az ajtóban álló hatalmas termetű izomkolosszus éppen olyan volt, mint Dolph Lundgren fénykorában, még szőke haját is éppen úgy fésülte, mint az akciószínész. Castle ma már másodszor élte át, hogy fölé magasodik egy izomtömeg, pedig 187 centiméterével ritkán tapasztalta meg azt a kellemetlen helyzetet, hogy fel kelljen néznie valakire. Hirtelen az futott át az agyán, vajon mit érezhetett Anton ezek között az emberek között. 
- Richard Castle vagyok - lépett félve Grigorij felé kezét előre nyújtva, miközben megpróbálta legmegnyerőbb mosolyát magára ölteni. - Ő a feleségem - intett Kate felé, aki a figyelte a férfi reakcióit, hogy annak megfelelően kezdjen viselkedni. Nem lett volna szerencsés eljátszania a buta libát, miközben a Petrov testvérek olvastak róla, és tudják, hogy nyomozó.
- Azt beszélik, hogy mindenkitől kérdezősködnek - méregette őket ellenségesen Grigorij, és megvetően nézett Castle kitartóan előre nyújtott kezére, aki érezve, hogy nem jött el a kézfogás ideje, visszahúzta a kezét, és zavartan zsebre tette. - Te meg miért állsz szóba minden jöttmenttel? - pillantott a késdobáló mérgesen Lena felé, aki csak dacosan megrántotta az állát.
Castle arca sértetten rándult egyet, de félretéve megtépázott egóját, amiért megint nem ismerték fel, igyekezett meggyőzően előadni a meséjét, miszerint csak anyagot gyűjt az új könyvéhez, de a férfit ez láthatóan nem hatotta meg.
- Az igazgató, Irene Welles, megengedte, hogy körülnézzünk a cirkuszban, és beszélgessünk a társulat tagjaival - nyújtotta az engedélyt Kate a férfi felé, és nem kerülte el a figyelmét, hogy Grigorij kemény vonásai hirtelen ellágyultak, ahogy a papír alján levő aláírásra nézett.
- Na, jó! Ha van engedélyük, akkor nem dobhatom ki magukat, de semmilyen kérdésre nem válaszolunk - villant parancsolón a szeme Lena felé. - A próbát megnézhetik, ha akarják - vetette oda foghegyről, és a terem túloldala felé indult, húga pedig szó nélkül követte.
Castle és Beckett összenézett. A férfi csibészesen elmosolyodott, és kacsintott.
- Gyere Szivi, ezt élvezni fogod!
Kate bosszúsan megforgatta a szemét, és bosszúsan vette tudomásul, hogy Castle mennyire élvezi ezt a fordított helyzetet, no és azt, hogy ő egy olyan szerepben tetszeleg, amitől kirázza a hideg.
Mialatt Grigorij egy speciális borítású, üres fal megjelölt pontjaira dobálta a késeket, Castle kérdezősködni kezdett arról, hogyan lesz valakiből profi késdobáló, de a férfi nem válaszolt. Láthatóan a pontos célzásra koncentrált, aminek meg is lett az eredménye, mert az éles késpengék milliméter pontossággal csapódtak a fal puha anyagába.
- A bátyám kommandós kiképzést kapott még odahaza - válaszolt helyette halkan Lena. - Afganisztánban is harcolt, de egy sebesülés után leszerelték. - A lány tekintete elsötétült az emlék hatására, és keserűen csengő szavaiból érezhető volt, hogy Grigorij nehéz hónapokat élhetett át azokban az időkben. - Aztán egy ismerősünk azt ajánlotta, miért nem használja ki a szórakoztató iparban a tudását. Hát, így lett késdobáló - zárta le a történetet a lány, miközben lófarokba kötött haját kibontotta, és szoros kontyot csavart belőle.
Amikor Grigorij befejezte a sorozatot, és a gyakorló falhoz lépett, hogy kihúzza belőle a késeket, Castle és Beckett kíváncsian követte.
- Ez ám a pontosság! - hüledezett az író elismerően.
 - Ez nem nagy szám - legyintett a férfi. - Ez csak szem-kéz koordináció, és rengeteg gyakorlás kérdése. Egy élő embert körbedobálni, az már más! Ahhoz hidegvér és bátorság is kell.
Kate hatalmasra nyitott szemekkel csodálkozott rá a késekre, amelyek leginkább az amerikai hadseregben használt tőrökre emlékeztették.
- Nézd, Cicus, hogy ezek milyen élesek! - húzta végig óvatosan ujját a rideg acélon.
- Miért? Azt hitte játékkésekkel dobálózom? - morrantott rá Grigorij, és sértődött arcot vágva, úgy vette ki a kezéből a kést, mintha az lenne a legféltettebb kincse. A következő pillanatban azonban már vádlón nézett Castle-re, mintha ő vádolta volna meg. - Azt gondolják, hogy csaló vagyok?
- Nem, dehogy! - nevetett fel erőltetetten Castle, védelmezőn gyorsan átölelte Kate-et. - Sőt! Tudja, idefelé jövet arról beszélgettünk, hogy pengeéles késekkel körbedobálni egy embert, sokkal nagyobb produkció, mint jópofa viccekkel szórakoztatni a közönséget, és nem értettük, hogy ennek ellenére, miért tud nagyobb ismertségre szert tenni egy komikus, mint egy késdobáló  - jegyezte meg ártatlan arccal, egyenesen az orosz hideg kék szemébe nézve.
Grigorij szögletes vonásai még élesebbekké váltak a dühtől, szeme vészjóslóan összeszűkült, rideg tekintete fenyegetően szegeződött az ijedtében nagyot nyelő íróra.
- Te jó ég! - csapta össze a kezét Kate, mintha észre sem vette volna a szinte tapintható feszültséget, és megrökönyödve bámult Lena-ra. - Maga képes hagyni, hogy a bátyja körbedobálja ezekkel a szörnyűségekkel? - mutatott a késekre.
- Grigorij sosem hibázik, és nagyon vigyáz rám - mosolyodott el a lány. - Néha talán túlságosan is - tette hozzá érezhető éllel.
- De ha ez ilyen veszélyes, akkor miért nem magukat hívják meg a beszélgetős shaw műsorokba? - kérdezte értetlenkedve, ugyanakkor együtt érző, ártatlan arccal.
Grigorijt egy pillanatig majd' szétvetette a düh, hogy egy percen belül már másodszor teszik fel ezt a kérdést, de Kate őszintének hitt rácsodálkozása a valóságra, meglágyította.
- Ez az, amit én sem értek  - mondta keserűen, miközben precízen egymás mellé fektette a késeket, aztán Castle-re nézett. - Ha rájön a válaszra a kutatása során, velem is megoszthatja. Biztosan hallott Anton Volkov-ról, és talán már azt is tudja, hogy nem szíveltük egymást. Kihasználta az emberek szánakozását, a naiv lányokat levette a lábáról a behízelgő stílusával és a női hiúságra apelláló szövegével, de egy hazug gazember volt - dohogta. - A média persze imádta. Kisember nagy dumával - ez az, amire harapnak a nézők. Kit érdekelnek a légtornászok, erőemberek, zsonglőrök és késdobálók! - hergelte magát egyre jobban. - Remélem, nem róla mintázza a főhősét!
- Nem, nem, dehogy!  - rázta meg a fejét Castle, hogy nyomatékot adjon a szavainak, aztán óvatosan folytatta. - Most már itt a cirkuszban sem az övé a főszerep, ha jók az információim.
- Na ja. Amikor szerződést bontott, arra gondoltam, végre, megszabadulunk ettől a kis féregtől, de azért nem kívántam neki, hogy eltegyék láb alól - vonta meg a vállát.
- Miért mondta, hogy hazug gazember volt?
- Ha a hazugságairól regényt írnának a huszonéves lányok, akiket csak ámított az ígéreteivel, jobbak lennének az eladási statisztikáik, mint magának - húzta gúnyos mosolyra a száját. - De az is biztos, hogy valami sötét ügyletbe keveredett, mert a felmondása előtti hónapokban meghallottam egy telefonbeszélgetését. Nem tudom, miről volt szó, de az biztos, hogy nem tisztességes üzletről. - A férfi tekintete hirtelen elkomorult, mintha bánná, hogy egyáltalán szóba hozta Anton Volkovot. Idegesen megigazgatta a késeket, aztán egy kerek, forgó falhoz indult, amit ugyanolyan speciális borítás fedett, mint amire az imént dobta a késeket, de négy, csatos bőrszíj is volt rajta.
- Gyere Lena! Gyakorolnunk kell - csattant ellentmondást nem tűrőn a hangja, mire a lány engedelmesen követte.
Mivel Grigorij nem küldte ki őket, a sarokban állva csendben figyelték, hogy Lena engedelmesen fellép a kerek szerkezet peremére, és türelmesen várja, hogy széttárt karjait és lábait a felülethez szíjazza a bátyja.
- Rendben? - kérdezte a lánytól, és miután az bólintott, visszament az asztalon heverő késekhez. 
Castle és Beckett lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy Grigorij megáll Lena-val szemben, kezébe veszi az első kést, és hosszasan koncentrál. Ha az elsötétített nézőtéren ülnének, és tőlük távol, a porond fénykörében, feszültségkeltő dobpergés mellett néznék  a produkciót, akkor is izgalmas lett volna, de így, néhány méternyi távolságból, fényes nappal, látva a férfi megfeszülő izmait, a tekintetében tükröződő összpontosítást, még hatásosabb volt a jelenet. Amikor Grigorij vállmagasságba emelte a kést, Castle szája elnyílt, Kate pedig nyelt egyet, hogy leküzdje a torkában keletkezett gombócot.
Alig több, mint egy másodperc alatt az első kés máris Lena bokája mellé fúródott, de ebből Castle és Kate  csak egy kicsi, határozott mozdulatot, a levegőben pörgő kés surrogó hangját és a koppanást érzékelte. Elismerően figyelték a magabiztos férfit, miközben megkönnyebbülten vettek egy mély lélegzetet. Grigorij csak néhány másodpercet várt két dobás között, így a két kéretlen néző nem sokáig lehetett nyugodt. Lena szinte unottan állt a falhoz szíjazva, és vette tudomásul, hogy repülő kések csapódnak körben a teste mellé. Grigorij a képzeletbeli közönség felé fordult, és meghajolt, aztán kihúzta a falból a késeket, és szép sorban visszahelyezte őket a kis asztalra.
- Mehet? - kérdezte alig hallhatóan Lena-tól, aki aprót biccentett, mire a férfi előhúzott a zsebéből egy távirányítót, és megnyomott rajta egy gombot. A kör alakú fal mögül halk motorberregés hallatszott, és a szerkezet, rajta a rákötözött Lena-val, lassan forogni kezdett.
Grigorij egy ideg pislantás nélkül követte szemével a forgó alakot, mielőtt elhajította az első kést, ami Lena feje fölött fúródott a falba. Most lassabban készült egy-egy dobásra, és láthatóan még jobban koncentrált, hiszen a forgás ütemét is bele kellett számítania a célzásba. Amikor Lena testét már körbevették az éles pengék, Grigorij leállította a forgást, kicsatolta a szíjakat, aztán büszkén a szerkezetről lelépő Lena-ra mutatott, majd megfogta a kezét, és mindketten meghajoltak.
Beckett és Castle elismerően tapsolni kezdett. Még Kate is bevallotta magában, hogy egészen megfeledkezett jövetelük céljáról, és teljesen a produkció hatása alá került.
- Ez ... ez ... fergeteges volt! - lelkendezett az író. - Elképesztően izgalmas volt! Bevallom, kis híján infarktust kaptam, amikor Lena ott forgott, és alig pár centivel a feje fölé fúródott a kés! El sem tudom képzelni, mit érezhetett! - lépett Grigorijhoz jobb kezét a szívére szorítva.
Az orosz egy ideig nem szól semmit, csak sejtelmesen mosolygott, és átható tekintettel fürkészte Castle-t, amitől annak furcsa érzése támadt.
- Meg akarja tudni? - kérdezte kihívóan Grigorij, és az ujjait ropogtatva Castle felé lépett, miközben fejével a kör alakú fal felé intett.
Az író ösztönösen hátrébb lépett.
- Ne-nem - húzta zavart félmosolyra a száját és segélykérően Beckett-re pillantott.
- Csak nem fél? - gúnyolódott az orosz. - Micsoda író maga? Hogyan írhat olyan helyzetekről, érzésekről, amiket ki sem próbált? És még maga mondja, hogy anyagot gyűjt a regényéhez? - húzta el a száját lekicsinylően.
Kate érezte, hogy ez az a pont, amikor közbe kell lépnie, még mielőtt Castle meg akarná védeni sértett önérzetét, és belemenne olyan őrültségbe, hogy felszíjaztatja magát Lena helyére. Már nyitotta a száját, hogy kilépve a szerepéből határozottan kiossza Grigorijt az eszement ötlete miatt, amikor Castle büszkén kihúzva magát előre lépett, és fejét felszegve az orosz szemébe nézve megszólalt.
- Én legalább olyan jó vagyok az anyaggyűjtésben, mint maga a kések megfenésében!
- Bizonyítsa be! Álljon a fal elé három dobás erejéig!
- Castle! - ragadta meg Kate az író kezét, és megpróbálta hátrébb húzni, és rákényszeríteni, hogy ránézzen. - Csak nem hagyod, hogy rávegyen egy ilyen őrültségre? - suttogta dühösen, de ahogy a kék szemekbe nézett, már tudta, hogy ezt a csatát elvesztette.
- Nyugi Szivi - kacsintott rá a férfi, mintha csak a játékuk egy ártatlan folytatására készülne. - Grigorijnak igaza van - mondta teljesen nyugodt hangon, miközben nyugtatóan végigsimított a nő arcán. - Sosem tudom meg, hogyan érez egy késdobáló partnere, ha nem próbálom ki. Ha írni akarok róla, a bőrébe kell bújnom.
- Mi lenne, ha a késdobáló bőrébe bújnál?
- Te is tudod, hogy azt nem tudok.
- Akkor, mondjuk a bohócokéba vagy a zsonglőrökébe? - kérdezte egyre kétségbeesettebben Kate, mert egyre inkább érezte, hogy Castle-t olyan csapdába csalta Grigorij, ami az írói hozzáértését kérdőjelezi meg, azt pedig nem fogja hagyni a férfi.
- Nem lesz semmi baj - csengett bársonyosan a férfi hangja. Hüvelykujjával megcirógatta Kate arcát, aztán lágyan megcsókolta, de a nő idegesen hátrébb húzódott.
- Csak nem képzeled, hogy hagyom ezt az őrültséget? - kérdezte most már szikrákat szóró szemekkel, kilépve a butácska feleség szerepéből.
Egy pillanatra Grigorijra nézett, aki karba font kezekkel, gúnyosan mosolyogva várt. Nem tudta eldönteni, hogy a férfi csak hecceli Castle, vagy átlátott a színjátékukon, és rájött az igazi céljukra, de nem volt ideje jobban kifürkészni a férfi vonásait, mert Lena lépett hozzá, és megnyugtató szándékkal a vállára tette a kezét.
- Higgye el, bízhat Grigorijban! Sohasem hibázik - mosolygott rá a lány biztatón.
Mire Kate észbe kapott, Castle már a fal felé lépkedett, és ő ebben a pillanatban már tudta, hogy nincs visszaút. Idegességében és dühében majdnem felrobbant. Cikáztak a gondolatok a fejében: - Hogy lehet ilyen felelőtlen? Na várj csak, Richard Castle! Megbánod te még, hogy nem viseled el, ha megtépázzák az egódat, csak éld túl ezt a három dobást!
Imára kulcsolt kezét a szája elé téve figyelte, ahogy Castle terpeszállásban megáll a fal előtt, kajait széttárja, és nyugodtnak tűnő arccal az orosz izomkolosszus szemébe néz, bár összeszorított szája, és le-fel mozgó ádámcsutkája elárulta, milyen ideges. Kate levegőt sem mert venni. Grigorij felemelt egy kést, és szinte gondolkodás nélkül elhajította. 
- Ha-ha! Nagyon vicces - húzta el a száját Castle, és lenézett a lábai közé fúródó, még a becsapódás erejétől remegő tőrre, ami alig néhány centiméterre volt a slicce aljától.
- Ne mozogjon! - csattant Grigorij hangja erélyesen, amitől Castle azonnal mozdulatlanná dermedt.
A következő kés a hónalja közvetlen közelében ért célt. Érezte, hogy az orosz egyre nagyobb félelmet akar benne kelteni, ami sikerült is neki. Próbált nyugodt maradni, de érezte, hogy szíve minden dobbanásnál szinte szétfeszíti a bordáit. Azzal nyugtatta magát, hogy Gigorijnak nem érdeke, hogy kárt tegyen benne, a pontos célzásáról pedig a saját szemével bizonyosodhatott meg néhány perce. Nem nézett Kate-re. Pontosan tudta, hogy ha a haragnak és a féltésnek kézzel fogható energiája lenne, akkor a nő most egész New Yorkot fényárba tudná borítani. Látta, hogy Griorij felemeli az utolsó tőrt, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha gúnyosan elmosolyodna, és diadalittas fény villanna a szemében.
Kate annyira összeszorította a száját, hogy szinte elfehéredett, ahogy összekulcsolt kezének ízületei is. Vett egy nagy levegőt, miközben arra gondolt, már csak egy dobás, és véget ér ez a rémálom. Ekkor lendült meg Grigorij keze. A következő pillanatban surrogva pörgött a levegőben az utolsó kés, és a feszült csendet először a  becsapódás csattanása, majd Castle fájdalmas kiáltása törte meg.
Az írónak már másodpercekkel a dobás előtt rossz érzése támadt. Grigorij gúnyos mosolya, furcsa tekintete hirtelen gyanakvással töltötte el, és az futott át a fején, hogy Kate-nek talán igaza volt, amikor ellenezte, hogy a röpködő tőrök elé álljon. Önkéntelenül a nőre nézett, aki olyan feszülten figyelte Grigorij lendülő kezét, mintha a gondolataival akarná irányítani azt. Az apró mozdulat, ahogy Kate felé fordította a fejét, majdnem tragikussá vált.
- Auuu! - kapta a feje felé ösztönösen kezét az író.
Kate szívverése kihagyott egy ütemet, és végigfutott testén egy félelem szülte rezdülés, amikor a hangot meghallotta, de értetlenül bámult a férfira, mert nem látszott, hogy baja lenne. Tágra nyílt szemekkel, hitetlenkedve nézte, hogy a kés milyen közel fúródott Castle feje mellett a falba. Ijesztően közel. El sem akarta hinni, hogy a penge az író fülkagylója és a halántéka között fénylik. Vett egy nagy levegőt, és a férfi felé indult, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban nincs semmi baja.
- Ez ... ez ... megvágta a fülemet - lépett el a faltól szenvedő arccal Castle, miközben óvatosan tapogatta a fülkagylóját, hogy meggyőződjön róla, még a helyén van-e.
- Mondtam, hogy ne mozogjon! - kiabálta dühtől vörösödve Grigorij. - Mit gondolt, csak a számat jártatom? A produkciónak pont az a lényege, hogy minél közelebb csapódjon a test mellé a kés. Még jó, hogy nem kezdett el ugrálni! A végén még a nyakamba varrták volna, hogy az én hibám, hogy megsérült - üvöltötte torkaszakadtából, miközben az író felé lépett. - Megsérült? - torpant meg döbbenten, amikor látta, hogy Kate megfogja Castle kezét, és egy gyengéd, mégis határozott mozdulattal elhúzza a fülétől, és láthatóvá vált az író nyakán lecsorgó vér, ami beszívódva a fehér vászoning gallérjába, egyre nagyobb vörös foltot hozott létre.
- Mi-mi van? - kapkodta a tekintetét Castle ide-oda az őt bámuló egyik emberről a másikra. Lena, tenyerét a szájára szorítva, riadtan állt dühös, ugyanakkor meglepett bátyja mögött, míg Kate arca szinte megfejthetetlen rejtély volt a számára. A nő arcvonásai feszültséget és haragot sugalltak, de tekintete inkább félelmet és aggódást tükrözött. A három szempár a nyakára szegeződött, így önkéntelenül odanyúlt. Hirtelen megérezte a meleg, lecsorgó folyadékot, de csak akkor hitte el, hogy tényleg megsérült, amikor meglátta a vértől vörös ujjait. - De hát honnan vérzek? - fordult ijedten Kate felé, és újra megtapogatta a fülkagylóját, mert eszébe jutott az égető fájdalom, amit a kés becsapódásakor érzett.
- Castle! Ne nyúlj hozzá! - kapta el a kezét Kate, mire Castle engedelmesen leengedte a karját, és a nő felé fordította sérült fejét. - Megvan a füled, ne izgulj, de alaposan felhasította a kés a bőrt ott, ahol a fülkagylód felső széle a halántékoddal találkozik - állapította meg a nő, és hirtelen nem tudta, sírjon-e vagy nevessen a sérülésen. Az elmúlt másodpercekben rendkívül erős érzelmek sorát élte át a dühtől a félelmen át a megkönnyebbülésig, amelyeknek még mindig a hatása alatt állt. A férfi ijedt, bűnbánó szemébe nézett, de nem szólt egy szót sem.
- Sajnálom - húzta kényszeredett félmosolyra a száját Castle. A zöldesbarna szemekben tükröződő érzelmek ráébresztették, milyen felelőtlen volt.
- Sajnálhatja is! - dörrent Grigorij hangja haragosan, aki Kate fölé magasodva szemlélte meg a kése ejtette sebet. - Jöjjön! Dr. Segel majd ellátja a sebet - indult az ajtó felé, Castle pedig egy Kate-től kapott zsebkendőt szorítva a fülére, követte.
- Még soha nem fordult velem elő, hogy valakit megsebesítettem volna - morogta maga elé Grigorij, akit láthatóan megviselt, hogy patyolat tiszta késdobálói múltján folt esett. - Minek kellett magának izegni-mozogni? - morogta vádlón a mögötte lépdelő író felé fordulva, miközben bekopogott egy Öltöző feliratú ajtón, és meg sem várva a bentről jövő engedélyt, beviharzott a szobába.
Castle fájdalmas képpel követte, Kate pedig megnyugodva állapította meg, hogy a cirkusz ugyancsak felkészült a társulat tagjait ért sérülések ellátására, mert a színházi öltözőből jól felszerelt orvosi rendelőt varázsoltak. A gyógyszeres szekrény előtt álló fehér köpenyes férfi csodálkozva feléjük fordult, egy pillantással végigmérte az idegeneket, üdvözlésképpen bólintott, aztán Grigorijra nézett, és kérdőn felhúzta bozontos szemöldökét.
- Benedict! A segítségedre lenne szüksége Mr. Castle-nek. Egy kicsit megvágta a fülét - ejtette ki jelentőségteljesen a szavakat a késdobáló.
- Gondolom, játszadozott a tőreiddel - kacsintott az orvos cinkosan, aztán Castle felé fordult, aki hallgatott, mert jobbnak látta, ha nem vallja be, hogy mi történt. - Gondolom, maga a kíváncsi író. Úgy terjed a cirkuszban a híre, mint a pestis - folytatta Dr. Segel, miközben kinyújtott karjával mutatta, hova üljön le a beteg.
Castle arca megrándult a hasonlatra.
- Pestis? - ismételte rosszalló hangsúllyal a szót, és bizalmatlanul méregette az orvosi köpenyt viselő alakot, aki hosszú, őszes, torzonborz hajával, és sűrű, egész arcát beborító hatalmas szakállával  inkább hasonlított egy őrült tudósra, mint orvosra.
- Na, jó! Úgy terjedt az ittlétének a híre, mint a pletyka - szépített a kifejezésen, aztán elnevette magát. - Ne legyen annyira megijedve! Úgy látom, a füle még megvan!
Castle már éppen nyitotta volna a száját, hogy megjegyezze, nem a füle miatt fél, hanem azért, mert egyáltalán nem biztos abban, hogy egy igazi orvos kezei közé került, de Kate megelőzte.
- El tudja látni?
- Persze - vonta meg a vállát az orvos, miközben elhúzta Castle kezét a fülétől, és megszemlélte a sebet. - Ennél komolyabb sérüléseket is ellátok. Ha tudnák, mennyiféle baleset történik egy cirkuszban - legyintett.
- De ... talán ... jobb lenne, ha kórházba mennék - szólalt meg bátortalanul Castle, és segélykérőn Kate-re nézett, aki azonban csak egy szemvillanással jelezte, hogy nem támogatja az ötletet.
- Nem bízik bennem? Higgye el, attól, hogy nem úgy nézek ki, mint a kórházi orvosok, nem azt jelenti, hogy nem tudok ellátni törött lábakat, kificamodott vállakat, vérző sebeket - mosolygott az íróra, mint aki nem először szembesül bizalmatlansággal a kinézete miatt. - Persze, kórházba is mehet - lépett hátrébb.
- Maradunk - szólalt meg határozottan Kate.
Castle a nő szikrákat szóró szemébe nézett, és máris visszakozni kezdett.
- Én ... én bízom magában, csak nem tudom, elláthat-e egy idegent - mentegetőzött.
Dr. Segel sóhajtott az átlátszó magyarázaton, aztán Grigorij-hoz fordult. - Rám bízhatod - mondta bizalmasan az orosznak, aki bólintott, és kilépett a rendelőből.
Kate biztos volt benne, hogy a két embert szoros kapcsolat fűzi egymáshoz, és ha bajban van az egyikük, a másik gondolkodás nélkül segít neki. Elgondolkodott, vajon az orvosnak köze lehetett-e Anton sérüléseinek az ellátásához. A holttesten talált harapásnyomokat nem sikerült egyértelműen a cirkusz tigriseihez kötni a fiúknak, de ha itt marta meg egy nagymacska, akkor vagy Dr. Segel adott túl nagy dózisú antibiotikumot Antonnak, nagy az ő rendelőjéből lopta el valaki. Gondolataiból az orvos hangja rántotta ki.
- Össze kell varrni. A sebszél egyenletes, úgyhogy szépen fog összeforrni. Alig lesz nyoma - mondta megnyugtató hangon. - Kap érzéstelenítőt, és nem fog érezni semmit.
- Úgy érti, érzéstelenítő injekciót ad? - kérdezte rémülten Castle az orvostól, és amikor az megerősítette a rossz hírt, segélykérőn Kate-re nézett.
Beckett sajnálta a férfit, mert tudta, milyen félelmet él át, ha injekciót kap, ugyanakkor még mindig élénken élt benne a nemrég átélt félelem, amit Castle gyerekes egoizmusából fakadó helyzet okozott.
- Ugyan, Cicus! - lépett közelebb, és gyengéden végigsimított a férfi arcán. - Hiszen te olyan bátor vagy, hogy még akkor sem félnél, ha Grigorij késeivel kellene szembenézned - mosolygott kicsit gúnyosan, és jelentőségteljesen felhúzva a szemöldökét, villámló tekintettel nézett a férfi riadt, kék szemeibe.
Castle nyelt egyet, és összeszorított szájjal, bosszankodva vette tudomásul, hogy meg kell fizetnie a hülyeségéért.
- Kérem, fogja meg a fejét, és tartsa erősen - lépett melléjük az orvos, kezében egy érzéstelenítővel teli fecskendővel.
Kate követte az utasításokat, és néhány másodperc múlva már féltőn, de határozottan fogta a hasához Castle kissé félrebillentett fejét. Érezte, ahogy megfeszülnek az izmai és felgyorsul a lélegzete. Hirtelen annyira megsajnálta a férfit, hogy már bánta az előbbi gúnyos megjegyzését, bár az esze azt súgta, hogy megérdemelte a csipkelődést.
Castle becsukta a szemét, és megpróbált Kate érintésére és illatára koncentrálni. A vágás helye most kezdett igazán fájni, ezért alig érezte a szúrást, de a tudat, hogy injekciót kap, és a képzeletében megjelenő képek, ahogy a tű belefúródik a bőrébe, mégis szorongással töltötte el. Néhány másodperc múlva már nem érzett semmit, ezért gondolatai elkalandoztak. Vajon mit fog kapni Kate-től a kis akciójáért?
Beckett figyelte, ahogy Dr. Segel szakértő mozdulattal lefertőtleníti a sebet, majd gyakorlott mozdulatokkal összevarrja.
- Gondolom, nem mindegyik seb ellátása ilyen egyszerű - jegyezte meg mellékesen.
- Ha éles tárgy okozza a vágást, akkor ép a sebszél, nekem pedig könnyű dolgom van, de ha szakadnak a szövetek, akkor bonyolultabb a helyzet - bólintott az orvos, miközben egy gézlappal fedte a sebet, majd  sebtapasszal leragasztotta.
- Szakadnak? - tett úgy Kate, mintha elmerengene, mi okozhat szövetszakadást, miközben eleresztette Castle fejét, aki óvatosan megtapogatta bekötözött fülét. - Például valami tárgy feltépi a bőrt és az izmokat?
- Igen, az is lehet - fordult Kate felé a férfi, és kissé vizenyős, szürke szemét egyenesen rászegezte - de azt hiszem, magukat nem ezek az esetek érdeklik.
- Tudja, az új regényemhez gyűjtök adatokat a cirkusz világából, és ... - kezdett bele a szokásos szövegbe Castle, mivel megérezte az orvos hangsúlyainak változását, és a két ember közti feszültséget, de a férfi a szavába vágott.
- Azt hiszik, elhiszem a kis meséjüket?  - mosolyodott el gúnyosan. - Amikor meghallottam, hogy kérdezősködnek a társulat tagjai között, rákerestem a nevükre az interneten. Innentől már nem volt nehéz rájönni, hogy Anton Volkov halála miatt vannak itt, de már elmondtam a helyi zsaruknak, amit tudok. Csak az ízületi gyulladásait kezeltem - vonta meg a vállát közönyösen, aztán jelezve, hogy lezártnak tekinti a témát, a gyógyszeres szekrényhez lépett.
Kate és Castle megsemmisülten egymásra nézett, és ugyanarra gondoltak: még szerencse, hogy Grigorij nem nézett utánuk, mert akkor nemcsak véletlen baleset érhette volna Castle-t.
- Azt olvastam, hogy most házasodtak össze - folytatta magabiztosan mosolyogva az orvos, miközben néhány dolgot vett ki a szekrényből. - Gondolom, nászúton vannak itt, akkor pedig nem készültek fel holmi füllevágásra, ezért adok fertőtlenítő kenőcsöt és kötszereket is - nyomta őket Kate kezébe. - Egy hét múlva szedessék ki a varratokat! Ha még itt lesznek, nyugodtan jöhetnek hozzám is - húzta fel egy pillanatra bozontos szemöldökét, arcán pedig olyan széles mosoly jelent meg, ami Castle-t Joker őrült vigyorára emlékeztette a Batman-ből.
- Akkor már nem leszünk itt - rázta meg a fejét Castle, és még a gondolattól is megborzongott, hogy még egyszer a férfi kezei közé kerüljön. - De téved, tényleg írok egy könyvet a cirkusz különös világáról, és lehet, hogy lesz benne egy különleges orvos karaktere is - mosolygott magabiztosan a férfire, aztán a fülére bökött. - Ezt meg köszönöm - mondta, és az ajtó felé indult.
- Köszönjük Dr. Segel - biccentett udvariasan az orvos felé Beckett, és miközben kiléptek a folyosóra, arra gondolt, a különös figura álcája mögött egy nagyon is okos férfi áll, aki talán sokkal többet tud, mint amit megosztott a helyi rendőrökkel.
- Hú, ez meleg volt! - fújt egyet megkönnyebbülten az író, amint becsukódott mögöttük az ajtó.
Kate megtorpant.
- Meleg volt? Grigorij a szakmai hiúságodra játszva csapdába csalt, te meg beleestél, mint egy naiv kisiskolás! - sisteregtek a szavai a visszafojtott dühtől.
Castle visszalépett, és olyan közel állt meg a nő előtt, hogy összeért a testük.
- Sajnálom, Kate. Tudom, hogy féltettél - simított hátra egy tincset a nő arcából, és megbánó, őszinte szemekkel nézett rá. - Meg is kaptam a büntetésem - tette hozzá a fülére bökve.
Kate beharapta az ajkát, és elgondolkodva nézett az ártatlan, mégis huncutul csillogó szemekbe. Képtelen volt haragudni a férfire, ezért néhány másodpercnyi hallgatás után sóhajtott, és sejtelmesen elmosolyodott.
- Csak nem gondolod, hogy ennyivel megúszod?
- És ha kiengesztellek? - csillant pajkos fény az író szemében, amikor megérezte, hogy Kate haragja már a múlté.
- Hm ... - révedt a távolba Kate, mintha megfontolná az ajánlatot. - Sok kiengesztelésre lesz szükség.
- Sokra? - játszotta Castle az elkeseredettet, aztán elmosolyodott, és magához húzta Kate-t, és lágyan megcsókolta. - Reméltem, hogy ezt a büntetést szabja ki rám, Beckett nyomozó - suttogta boldogan.
- A kérdés, hogy ugyanazt értjük-e kiengesztelésen - húzta fel kihívóan a szemöldökét a nő, és kihívóan mosolyogva kibontakozott az ölelésből.
Castle még mindig azon töprengett, milyen kiengesztelés lehet azon kívül, amire ő gondol, amikor Kate gondolatai már egészen máshol jártak.
- Ezek után hogyan menjünk a tigrisidomárhoz, és a lányához? Ha a hírünk előbb odaért, mint mi, akkor Marion Hartnett nem fog semmit elárulni az Antonhoz fűződő kapcsolatáról - húzta el bosszúsan a száját.
- Hm ... azt hiszem, és tudom, mi legyen a fedősztorink - jelent meg Castle arcán egy önelégült mosoly.
- Szóval, te a tigrisekhez akarsz menni? - fordult vele szembe döbbent arcot vágva Kate.
- Persze! 
- Nem félsz? - nézett rá sajnálkozást színlelve Kate.
- Félni? Mi-mitől? - nevette el magát erőltetetten Castle, mert nem tudta mire venni Kate célzását.
- A füleden levő sebből árad a friss, nyers hús illata, a nyakad és az inged csupa vér - mutatott rá szörnyülködve Kate. - Ha  a tigrisek közelébe érsz, és ők ezt megérzik, hát... - ingatta meg jelentőségteljesen a fejét a nő elgondolkodva. 
Castle bosszúsan megszívta a fogát, amikor rájött, hogy a nő játszadozik vele, hiszen a tigrisek biztonságos ketrecekbe vannak zárva, így aztán nem támadhatják meg.
- Nem tudnak megtámadni - mondta fölényesen.
- Biztos vagy benne, hogy nem vadulnak meg a vértől? - játszotta tovább az aggódót Kate, és a következő pillanatban már tudta, hogy célt ért, mert a férfi tekintete elárulta, hogy élénk képzelete mozgásba lendült, és már látta maga előtt a ketrecüket szétszaggató megvadult nagymacskákat, ahogy hatalmas szemfogaikat elővillantva vetik magukat rá.
- Nem leszek tigriseledel - morogta duzzogva maga elé, miközben nyelt egyet, és önkéntelenül megigazította véres inggallérját.
Ahogy kiléptek a légkondicionált épületből, szinte perzselte bőrüket a trópusi nap. A vakítóan kék égen csak néhány bárányfelhő árválkodott, és még a tenger felől fújó parti szél sem tudott enyhíteni a kora délutáni hőségen.
- Nem tudom, hogyan bírják ezt a meleget a tigrisek abban a vastag bundában - tűnődött Castle, miközben az épület mögötti füves területen felállított óriási sátor felé lépkedtek.
- A fehér tigrisek szőrzete nem olyan vastag, és különben is, megszokták a meleget. Hartnett tigrisei bengáli tigrisek lehetnek, mert közöttük fordul elő leggyakrabban a fehér szín, akkor pedig a természetes élőhelyük trópusi és szubtrópusi éghajlat van,
- Ho-honnan tudsz te ilyeneket? - méregette csodálkozva Kate-t a férfi.
- Csak kicsit utánanéztem a nagymacskáknak, amikor kiderült, hogy mi okozta Anton testén a harapásnyomokat - vonta meg a nő a vállát, aztán a sátor speciális ajtajára mutatott. - Biztos, hogy bejössz?
- I-igen - bólintott Castle bizonytalanul, aztán nagy levegőt véve követte Kate-t a sátorba. Egyszer már megtapasztalták, milyen érzés, amikor valaki közvetlen közelről érzi a  kétmázsányi állat rugalmas izomtömegeit, jellegzetes szagát, látja a puha léptű mancsokon meredező karmokat, a hatalmasra nőtt szemfogat és a tarajos felszínű tépőfogat, amivel könnyedén szétmarcangolja a nyers húst. Bár életük egyik legizgalmasabb és legfurcsább helyzete volt, amikor összebilincselve néztek szembe egy éhes tigrissel, egyikük sem vágyott újabb, hasonló izgalmakra.
Alig léptek be a sátorba, mindketten megtorpantak. Arra számítottak, hogy a középen felállított, legalább négy méter magas, kör alakú fémhálón belül már javában tart a próba, de a porondon csak öt, leginkább hatalmas bárszékre hasonlító ülőalkalmatosság állt egymás mellett félkörben, velük szemben pedig egy lépcsőzetes magasságú állvány, de sem Gary Hartnett-nek, sem a tigriseinek híre hamva sem volt.
Kate balra indult a körbezárt terület mellett, és igyekezett kitalálni, hol találhatja meg a tigrisidomárt és a lányát, akiknek ebben az időben próbálniuk kellene. Figyelmét lekötötte, hogy felderítse a terepet, ezért nem vette észre, hogy Castle lemaradt tőle. Az író gyermeki csodálattal lépett a rendkívül erős acélból készült fémhálóhoz, és képzeletében már látta a porondon méltóságteljesen lépdelő tigriseket, a fekete nadrágban és aranyzsinórozású, piros kabátban ostorát suhogtató idomárt. Lassan lépkedett jobbra a rácsok mellett, és próbálta elképzelni a produkciót, amikor váratlanul a tigrisek rácsos kifutójához ért, ami összeköti a porondot a ketrecekkel, mellette pedig egy ajtót vett észre, amin keresztül az idomár tudott belépni az előadás színterére. Kíváncsian lenyomta a kilincset, ami engedelmesen nyitotta a zárat. Egy pillanatra meglepődött, aztán lopva körülnézett, miközben izgatottságában beharapta a száját, de mivel Kate a porond másik oldalán, egy kivezető ajtó felé lépkedett, rajtuk kívül pedig senki nem volt a sátorban, belépett a porondra. Megállt középen, meghajolt a képzeletbeli közönség felé, aztán megfordult, és úgy tett, mintha pattintana a kezében levő nem létező ostorral, és felugrasztaná a tigriseket a jókora ülőkékre. Másodpercekig játszotta a tigrisidomár szerepét, amikor egy fémes csattanása, és közvetlenül utána Beckett kiáltása, visszatérítette a valóságba.
- Castle! Hogy kerülsz te oda? - csattant dühösen a nő hangja, míg széttárt karja, és hitetlenkedő arca arról tanúskodott, hogy a férfinak megint sikerült meglepnie.
Az író huncutul mosolyogva felé fordult, és kisfiús örömmel mutatott körbe.
- Hát nem szuper? Sosem gondoltam, hogy egyszer egy ilyen helyen állhatok!
- Persze - fújtatott egyet Kate mérgében - már csak a tigrisek hiányoznak - szúrt oda csipkelődve, de szája sarkában már mosoly bujkált. Hogy is képzelte, hogy Castle nem használ ki egy ilyen lehetőséget? A következő pillanatban azonban szinte megdermedt, és arcára kiült a rémület. Ösztönösen vett egy nagy levegőt, hogy kiáltson, de hirtelen visszatartotta a kiáramló levegőt, nehogy az nagyobb bajt okozzon, mint amekkora van.
Castle látta a Kate-n végbemenő változást, de nem tudta mire vélni. Látta, hogy a nő mögé néz, ezért éppen meg akart fordulni, amikor meghallotta a surranó lépteket és a jellegzetes szagot. Elállt a lélegzete.
A kifutóból a porondra lépő hatalmas fehér tigris fásult tekintettel, megszokott mozdulattal ugrott fel a kifutó melletti első helyre, de a következő pillanatban az előtte álló, mozdulatlan idegenre szegezte a szemét, majd a levegőbe szagolt, és idegesen horkantott.
Castle még pislantani sem mert. Megpróbálta felmérni, lenne-e ideje eljutni az ajtóig, mielőtt a nagymacska leugrana a helyéről és rávetné magát, de nem sok esélyt látott rá. A tigris meredten bámult rá, mintha nem értené, hogyan kerülhetett az ő felségterületére valaki, és Castle szerencséjére, a szokatlan helyzet néhány másodpercre elbizonytalanította az állatot. Fortuna istenasszony ereje azonban csak addig győzedelmeskedett, amíg az ösztönök át nem vették az irányítást a tigris beidomított szokásai felett, mert a következő pillanatban az író felé nyújtotta a nyakát, beleszagolt a levegőbe, és megérezve a vér szagát, támadásra lendült.
Amikor Kate meglátta a porondra besétáló vadállatot Castle mögött, elakadt a lélegzete. Fogalma sem volt, hogyan viselkedik ilyen helyzetben egy ember által felnevelt, idomított tigris. Vadon élő társa valószínűleg azonnal a könnyű prédára vetette volna magát, de abban reménykedett, hogy a cirkuszi nagymacskában már kevésbé él a vadászösztön. Amikor az állat felugrott az első, magasan levő ülőkére, száguldani kezdtek a gondolatai, hogyan segíthetne Castle-nek kijutni a porondról. Olyan lassan közeledett a fém védőhálóhoz, mintha lassított felvételű mozgást kellene imitálnia. Amikor az állat másodszor is a levegőbe szagolt, már tudta, hogy baj lesz. Csak egy megoldást látott arra, hogy megmenthesse a férfi életét, ezért amikor a tigris izmai megfeszültek az elrugaszkodáshoz, nem habozott.
Castle kétségbeesetten lépett az ajtó felé, miközben szemét nem vette le a tigrisről. Ösztönei azt súgták, hogy fusson, amennyire csak bír, de az eszével tudta, hogy nincs menekvés, ezért megtorpant, és az éppen a földre leugró állat felé lépett, és rákiáltott. Feltételezte, hogy idegennek nem fog engedelmeskedni, de nem látott más esélyt a menekülésre. Saját kiáltásán kívül egy másik hangot is meghallott, ami az övénél magasabb volt, és szinte hasította a levegőt.
Kate teljes erőből megrázta a védőhálót az ajtóval ellentétes oldalon, és olyan hangosan ordított a tigrisre, hogy az a meglepetten fordította arra a fejét.
- Castle! Fuss! - ordította Kate, és újra megrázta a fém hálót, mert a tigris komótosan újra a könnyű prédának tűnő férfi felé fordult.
Egyikük sem tudta, mi történt volna a következő pillanatban. Kiszámíthatatlan volt, hogy a tigris a vérszagot árasztó Castle, vagy az idegeit borzoló Beckett felé indult volna.
- Grusa! Fekszik! - dörrent egy mély, ellentmondást nem tűrő, erélyes hang, miközben kivágódott az ajtó, és ostorral a kezében belépett a porondra Gary Hartnett. A férfi egyáltalán nem hasonlított arra a képre, ami Castle képzeletében élt a tigrisidomárokról. Középmagas, arányos testfelépítésű volt, fekete, márkás melegítőnadrágja és feszes, szürke pólója sejtetni engedte kidolgozott izmait, arcát sűrű vöröses szőrzet fedte, vállig érő, világosbarna haját a füle mögé tűrte, és bár közel járt az ötvenhez, amiről arcának és homlokának mély ráncai árulkodtak, jó kondíciójának köszönhetően olyan ruganyos léptekkel termett Castle előtt, mintha csak a húszas éveiben járna. - Grusa! Fekszik! - adta ki újra a parancsot a zavart, és láthatóan egyre ingerültebb állatnak, miközben közvetlenül a hatalmas mancsok elé csapott az ostorral. - Menjen! - szűrte a szót halkan a fogai között a háta mögött álló írónak, aki nem tétovázott. Úgy rohant ki az ajtón, mint akit puskából lőttek ki. Amikor becsapódott mögötte az ajtó, másodpercekig csak állt, és próbálta legyőzni lába remegését, nehogy összerogyjon. Kezét a mellkasára szorította, és csukott szemmel vett néhány mély lélegzetet, hátha attól megnyugszik a bordái közül kiugrani készülő szíve. Hallotta, ahogy a háta mögött az idomár engedelmességre akarja bírni a megzavarodott állatot, és vissza akarja terelni a kifutóba, de nem fordult meg. Egyelőre nem volt ereje a tigrisre nézni, sem szembenézni Kate haragjával. Ha nem vonja el a vadállat figyelmét a nő, akkor már valószínűleg vérben fagyva feküdne a porond közepén. Megborzongott a gondolatra, aztán bűnbánó arccal megfordult, hogy lássa, jól van-e Kate a védőháló másik oldalán. A nő lehajtott fejjel előrehajolva, kezével a térdein támaszkodott. Castle elindult felé, és már csak karnyújtásnyira volt tőle, amikor felegyenesedett, és ránézett.
- Kate, én ... - kezdett bele az őszinte bocsánatkérésbe, de a nő felemelte a kezét, jelezve, hogy ne mondjon semmit, ezért elhallgatott.
Beckett vett egy nagy levegőt, aztán lassan kifújta, miközben nézte a férfit, akit mindenkinél jobban szeretett, és akit egy perce majdnem elveszített. Castle a fejét kissé oldalra billentette, zihálva lélegzett, és kék szemében sajnálat tükröződött. Kate-t meglepte, hogy az átélt izgalmak után nem nevet felszabadultan a férfi, és nem viccelődik a helyzettel. A harag és a megkönnyebbülés furcsa keverékét érezte, mint amikor Castle megúszta Grigorij késdobáló számát, de míg akkor a férfi önként vállalta a veszélyt, most csak a meggondolatlanságának és a véletlennek köszönhette az életveszélyes helyzet kialakulását. Talán ennek tudhatta be, hogy győzött a megkönnyebbülés boldogsága, és magához ölelte a férfit.
- Azt hittem, elveszítelek - suttogta fejét a széles mellkashoz szorítva. Érezte, hogy Rick zakatoló szívverése lassul, és teste remegése is alábbhagyott.
- Nem akartam ...
- Sssss - tette ujját az érzéki ajkakra, aztán a tenyerébe fogta a férfi arcát, és megcsókolta.
A pillanatot az ostor csattanása és az idomár dicsérő hangsúlyú szavai törték meg.
- Jó cicus!
Gary Hartnett beterelte a nagymacskát a kifutóba, aztán kilépett az ajtón, és haragról izzó tekintettel elindult feléjük.
- Mi ütött magába? - kiabálta már messziről. Egész testtartásán látszott, hogy őrületes harag tombol benne. - Hogy jutott eszébe bemenni a porondra és kinyitni a kifutó ajtaját? Pont az én tigrisemet szemelte ki az öngyilkossághoz? Ezt nem ússza meg szárazon! És egyáltalán, honnan volt kulcsa a kifutóhoz? - lépett fenyegetően Castle felé.
- Na vá-várjon csak! Nem én nyitottam ki a kifutó ajtaját - döbbent meg Castle a vádaskodáson, miközben védekezően felemelte a kezét, és hátrébb lépett. - Azt hiszi bementem volna, ha tudom, hogy egyszer csak egy tigris sétál be azon a nyíláson? Az oldalajtó nyitva volt, hát bementem. Igen, tudom, hülyeség volt - tárta szét bocsánatkérőn a kezét - de meg sem fordult a fejemben, hogy veszélybe kerülhetek.
Hartnett összeszűkült szemmel méregette az írót, aztán Kate-re nézett, aki bólintott, jelezve, hogy Castle igazat mond.
- Akkor nem értem - csóválta meg elgondolkodva a fejét az idomár. - Rajtam kívül senki nem nyúlhat a felszereléshez, és kulcsa sincs senkinek az ajtókhoz, éppen azért, hogy elkerüljük a hasonló helyzeteket! Amíg az ajtó zárva van, a tigrisek nem tudnak a ketreceikből a kifutón át a porondig jutni. Az a szerencséje, hogy már a próbára készültem és ellenőrizni akartam a védőhálót és a kellékeket! Ha nem érkeztem volna időben, Grusa nem kegyelmezett volna magának. Ő fogságban született és nekem engedelmeskedik, de ha megérezte a ruháján levő vért, akkor az ösztönei erősebbek a feltételes reflexeknél - intett fejével az író gallérján éktelenkedő vérfolt, és bekötözött füle felé, aztán gondolatai visszatértek a kinyitott kifutóhoz. - Hm. Fél órával ezelőtt, amikor megnéztem a tigriseket, még biztos, hogy zárva volt az ajtó.
- De akkor ki engedte a tigrist a porondra? - kérdezte Kate és Castle egyszerre.
- Talán valakinek nem tetszik, hogy beleüti az orrát az életünkbe - morrantott a férfi, de láthatóan ezzel csak az írót akarta bosszantani.
- Mi? Maga szerint direkt akkor engedték ki azt a vadállatot, amikor én benn voltam a porondon, hogy eltegyenek láb alól? - méltatlankodott az író, de ijedt arcán látszott, hogy eljátszott a gondolattal, hogy valaki talán így akar megszabadulni tőle.
- Nem hiszem, hogy bárki is számított arra, hogy az idomáron kívül van olyan őrült, aki önként a védőhálón belülre megy - jegyezte meg éllel Kate, és nem kellett Castle-re néznie ahhoz, hogy tudja, milyen arcot vág.
- Akkor viszont valaki csak szórakozott az állataimmal. Nem tudom ki volt az, de ha a kezeim közé kerül, megkeserüli - dühöngött Hartnett, és haragosan csattantott egyet az ostorral. A mozdulattól fájdalmas grimasz jelent meg az arcán, és ösztönösen a vállához kapott. - Hogy az a ...
- Valami baj van? - lépett közelebb aggódva a férfihoz Kate. - Talán megsérült?
- Semmi, csak egy régebbi seb gyógyul nehezen - vette oda kelletlenül. Érezhető volt, hogy nem akar beszélni a sérülésről és a keletkezéséről sem. - Hallottam, hogy az igazgatónő engedélyt adott maguknak, hogy körülnézzenek a cirkuszban, és faggatózzanak. Amint látjuk, ez nem volt jó ötlet, bár gondolom, ilyen helyzetre ő sem számított - húzta el gúnyosan a száját Castle-re pillantva, miközben még mindig fájó vállát dörzsölgette.
- Tudja, ő még engem is meg tud lepni, pedig már a férjem - sóhajtott Kate.
- Ezek szerint tudja, hogy miért vagyunk itt - terelte jövetelük céljára a beszélgetést Castle, mivel egyáltalán nem tetszett neki, hogy Kate és az idomár is az ő meggondolatlanságán élcelődik.
- Nos, igen. Egy ilyen zárt világban gyorsan terjednek a hírek - vakargatta meg elgondolkodva vörhenyes szakállát. - Grusával most nem tudok próbálni. Ő a tigriseim között a vezérhím, és ha ő izgatott, a többiek is nehezebben irányíthatók. Jöjjenek a lakosztályomba! Az író úrnak jót fog tenni egy pohár vodka, talán attól megjön a színe - jelent meg egy gúnyos félmosoly az arcán, aztán anélkül, hogy meggyőződött volna, hogy követik-e, a kijárat felé indult.
Castle bosszúsan összeszorította a száját, de magában megállapította, hogy valóban jólesne neki egy kis feszültségoldó ital. Kate-re nézett, aki biccentett a fejével, hogy induljanak, miközben kezével mutatta, hogy jobban szeretné, ha az író előtte menne, hogy szemmel tudja tartani. 
Amíg a lakosztályhoz értek, Hartnett dühös hangon telefonált egy John nevű beosztottjának, aki a tigrisekért felelt. Az idomár kemény szavakkal vonta felelősségre a férfit, és megbízta, derítse ki, hogyan kerülhetett idegen kézbe a kifutó kulcsa, és ki engedhette Grusát a porondra.
- Nem lehet, hogy ez a John nyitotta ki a kifutót? - kérdezte Castle, amikor Hartnett zsebre dugta a telefont. Az idomár olyan pillantást vetett rá, mintha nem értené, hogyan lehet ilyet kérdezni.
- Nem. John felelősségteljes, és a kezemet is tűzbe tenném érte - sütött a meggyőződés a szeméből.
A szállodai lakosztály hasonló volt Omar Navarro-éhoz, de minden asztalon és fiókos szekrénykén egy-egy hatalmas virágcsokor pompázott, amitől a szobát mámorító illat töltötte be. Miközben Hartnett a Castle-nek szánt italt készítette, Kate érdeklődve nézett körül, aztán ráfeledkezett az egyik, különleges, még soha nem látott virágokból álló csokorra.
- A lányom, Marion bolondul a virágokért - jegyezte meg az idomár, amikor észrevette a nő csodálkozó pillantását, aztán Castle kezében nyomott egy pohár vodka-martinit. - Abból, ahogy viselkedett, gondolom, James Bond-osan szereti.
Mivel az idomár haragja már elszállni látszott, mert hangjában már nem érződött gúny, inkább csak tényszerű megállapításként csentek a szavai, Castle megkönnyebbülten elmosolyodott, és bólintott.
- Igen. Rázva, nem keverve.
Miközben Castle a lélekerősítőt kortyolgatta, Harnett hellyel kínálta őket. Néhány másodpercig összeszűkült szemmel töprengett, aztán nyíltan Kate-re nézett.
- Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Maguk nem egy ponyvaregény miatt jöttek ide, hanem Anton miatt.
Castle a megjegyzésre, miszerint ő ponyvát írna, cikákolni kezdett.
- Ponyva? Mit gondol, elismeréssel írna a regényeimről a New York Times, ha ponyvát írnék? - nyögte ki elhaló hangon, fuldokolva a szavakat, de az idomár csak legyintett, hogy ez most lényegtelen.
- A hírük megelőzte magukat. A cirkuszi társulatban vannak ugyan intrikák, az irigység is mindennapos, mégis a legösszetartóbb társaság a művészvilágban. Itt nap mint nap szinte mindenki kockára teszi a testi épségét vagy az élet, ezért becsüljük egymás munkáját. Ezért, hiába jöttek ide Anton halálával kapcsolatban szaglászni, senki sem fog semmit elárulni a társulat tagjairól.
- De hát mi nem szaglászunk, csak a következő könyvem ... - kezdett ellenkezni Castle, de Hartnett figyelmeztetően felemelte a mutatóujját.
- Nem kell a meséje, Mr Castle! Pontosan tudom, hogy kik maguk. Gondolom, maga ártatlan beszélgetést kezd a cirkuszról, miközben a felesége, aki ugyebár New York egyik legkiválóbb nyomozója, árgus szemekkel figyel, hátha egy elejtett mondatot felhasználhat a nyomozásban - fordult kihívó tekintettel Beckett felé, aki meglepetten, de nyíltan a férfi szemébe nézett.
- Nászúton vagyunk a Bahamákon. Szabadságon vagyok, így Anton Volkov ügyében nem én nyomozok - mondta szenvtelenül.
- Gondolom, csak segít a helyi zsaruknak, mint az a két New-York-i nyomozó, aki már kihallgatott bennünket - hajolt kicsit előbbre, hogy farkasszemet nézhessen a nővel.
Beckett nézte a ravasz, ugyanakkor nagyon okos tekintetű férfit. Felmérte, hogy teljesen átlát a tervükön, ezért úgy gondolta, nincs miért játszani tovább a színjátékukat.
- Nem a helyi rendőröknek segítünk, hanem Anton Volkovnak - mondta meggyőződéssel. - Mindenki, akinek erőszakkal vették el az életét, megérdemli, hogy a gyilkosa megbűnhődjön.
- Hm. Azt hiszik, itt kell keresniük a gyilkost? - húzta gúnyos mosolyra a száját. Rossz helyen tapogatóznak. Antont sokan utálták vagy irigyelték a népszerűségéért, de a halálát senki sem kívánta. 
- És maga? Miért utálta?
Gary Hartnett néhány másodpercig hallgatott, aztán a találkozójuk során először, idegesen beletúrt a hajába.
- Gondoltam, hogy elpletykálták, mennyire dühített, hogy Anton elcsábította a lányomat. Igen, bevallom, utáltam azt a kis csótányt. Marion még nem nagykorú, és rettentő naiv. Fogalmam sincs, hogy mivel tudta elvenni a lányom eszét, de teljesen a bűvkörébe vonta. - Nyugodtan beszélt, de a szemében izzott a gyűlölet. Néhány másodpercre elhallgatott, mintha mérlegelné, mit osszon meg a nyomozónővel, aztán folytatta. - A rendőrségen már kihallgattak, és nyilvánvaló volt, hogy az Anton testén talált harapásnyomokat a tigriseimnek tulajdonítják. Előbb vagy utóbb valaki úgyis fecsegni fog, úgyhogy jobb lesz, ha az én számból hallják az igazságot. Igen, az én tigrisem marta meg, de az baleset volt, és ezt be is tudom bizonyítani, még mielőtt engem gyanúsítanának a gyilkossággal.
A férfi felállt, és egy kis fiókos szekrényhez lépett, amiből egy pendrive-ot vett elő. Castle és Beckett meglepetten egymásra nézett. Nem gondolták, hogy Gary Hartnett minden átmenet nélkül megnyílik előttük.
- Jöjjenek! - intett fejével Hartnett, és a lakosztály másik szobájába indult.
Ahogy beléptek az ajtón, azonnal tudták, hogy Marion birodalmába érkeztek. Az ágyon plüss állatkák sorakoztak, a falon az éppen legmenőbbnek tartott fiúegyüttest ábrázoló poszterek sorakoztak, a fésülködőasztalon számtalan divatos bizsu hevert. Az idomár a szoba sarkában álló tévéhez ment, és mialatt azzal foglalkozott, hogy bedugja a pendive-ot a csatlakozóba, és elindítsa a készüléket, Castle kíváncsian fordította maga felé az asztalon álló, bekapcsolt laptopot. Kate látta, hogy  Rick megérinti az érintőpadot, mire a monitor kivilágosodott. Amikor észrevette, hogy a látottaktól kikerekedik az író szeme, gyorsan elé lépett, hogy eltakarja Castle ténykedését Hartnett elől, aztán, hogy elterelje a férfi figyelmét, a tévé felé indult.
- Segítsek? - kérdezte, mivel az tanácstalanul vizsgálta a tévékészüléket.
- Hogy lehet ilyen lehetetlen helyre tervezni egy USB csatlakozót? - dohogott a férfi, amikor végra megtalálta a keskeny rést, és beledugta a pendrive-ot, majd bekapcsolta a készüléket, és várakozva nézte a képernyőt, hogy beállítsa a lejátszani kívánt fájlt.
Castle csak a másodperc töredékéig nézett fel, hogy megbizonyosodjon róla, hogy van ideje alaposan megszemlélni Anton szerelmének a laptopját. Az első, ami szembetűnt neki, nem az volt, hogy ugyanaz a négy fiú mosolygott rá a monitorról, akik a plakátokon is szerepeltek, hanem az, hogy az asztalon egyetlen személyes tartalmakat sejtető ikon sem volt látható, mintha Marion nem akarta volna, hogy avatatlan szemek belelássanak a dolgaiba. Amikor látta, hogy az idomár a tévével van elfoglalva, Kate pedig segít, hogy takarásban maradjon, megnyitotta a böngészőt, de meglepetésére nem jelent meg a könyvjelző eszköztár. Egy pillanatig végigfutott a fején, hogy megnézi az előzményeket, aztán mégis inkább aktívvá tette a könyvjelző eszköztárat. Most lepődött meg igazán. Ikonok sora jelent meg egy pillanat alatt, olyan oldalak, amelyeket a lány valószínűleg naponta többször is használt. Köztük volt a legnépszerűbb videómegosztó és közösségi oldal, az e-mail fiókja és egy divattal foglalkozó honlap is, de az utolsó ikont nem tudta hova tenni Castle, ezért megnyitotta a rejtélyes oldalt. Amikor a szeme elé tárult a furcsa írásjelek sora, döbbenten bámulta a képernyőt, és próbálta memorizálni az oldal elérhetőségét, aztán néhány érintéssel mindent visszaállított az eredeti állapotba.
Gary Hartnett elégedetten látta, hogy a lejátszani kívánt fájl neve megjelenik a képernyőn.
- Nézzék! - intett a mellette álló Kate-nek, aztán hátranézett az ártatlanul pislogó, az asztal mögött tétován ácsorgó Castle-re. Tekintete gyanakodva mérte végig az írót, aztán a nyitott laptopon állapodott meg. 
- Látom, a lánya One Direction rajongó - mutatott a monitoron levő képre, majd a fali poszterekre Castle, hogy abban a hitben ringassa az idomárt, hogy csak a kezdőképernyőt látta.
- Az - húzta el a száját a férfi. - Bár, még mindig jobb, ha ilyen tejfölösszájúakért rajong, mintha az Anton féle törpékért - tette hozzá keserűen.
- Miért ellenezte annyira a kapcsolatukat?
- Hm. Nézze meg a felvételt, és érteni fogja! - mutatott a tévére, és elindította a felvételt.
A kamera felvétele éjszaka készült és rossz minőségű volt, de ki lehetett venni, hogy egy olyan sátor előtt készült, mint amilyenben az imént jártak, de az időjelzés szerint több mint három héttel ezelőtt. Néhány másodperc után feltűnt a képen egy lófarkas fiatal lány alakja, aki láthatóan várt valakire. Miközben idegesen tekintgetett körbe, meg-megtapogatta a zsebét.
- Lena Petrov? - próbálta beazonosítani az alakot Beckett.
- Igen - bólintott dühösen Hartnett.
Hamarosan megjelent Anton. A testén keresztben átvetett oldaltáskát szorongatva egyenesen a lányhoz ment, aki azonnal a zsebébe nyúlt, és valamit átadott neki. A kisember a kültéri lámpa fénye felé fordította a kis doboznak látszó tárgyat, aztán a lányhoz lépett. Lena lehajolt hozzá, és hosszan megölelték egymást, sőt, a felvételen úgy tűnt, mintha csókolóznának.
Castle Hartnett-re nézett.  A férfi szeme összeszűkült, arcizmai megfeszültek, száját szorosan összezárta. Annak ellenére, hogy valószínűleg már számtalanszor látta a felvételt, most is tombolt benne a düh.
A kép hirtelen a tigrisek ketrecére váltott, és enyhén mozgott, ami arra utalt, hogy valaki kézi kamerával rögzítette a képet. Az időjelzés szerint csak néhány perc telt el az előző felvétel óta. A gyér világítás ellenére is látni lehetett, hogy az öt tigris a ketrecek hátsó részében hever, de egyik sem alszik. A kamera az első ketrec előtt álló Antonra közelített, aki egy ideig figyelte a lustán nyújtózkodó állatot, aztán elővett valamit a táskájából. Egy ideig csak azt lehetett látni, hogy a kisember valamivel ügyködik, aztán benyúlt a rácson, és meglóbált egy húsdarabnak látszó valamit.
- Gyere Mumbai! Egyél! - hallatszott Anton hangja, de az állat nem mozdult. 
A következő percekben a férfi kitartóan próbálta magához csalogatni a tigrist, de az csak mordult egyet, aztán fejét a mellső lábaira fektetve becsukta a szemét. Úgy tűnt, Anton feladja, mert kihúzta a húsdarabot tartó kezét a rácsok közül, de néhány másodpercnyi töprengés után a ketrec zárjával kezdett bíbelődni. 
Kate és Castle lélegzetvisszafojtva figyelték, hogy a kisember kinyitja a ketrec ajtaját, és a húst előretartva, óvatosan közelebb lép a vadállathoz.
- Gyere Mumbai! Legyél jó fiú! Fogadj szót! Gyere! - próbált érdeklődést kicsikarni az állatból Anton. Amikor úgy tűnt, hogy sikerrel jár, mert a tigris komótosan feltápászkodott, a kamera képe olyan gyorsan kezdett imbolyogni, mintha a felvételt készítő személy futna. Még ziháló lélegzete is behallatszott a felvételbe.
A következő események másodpercek alatt játszódtak le. A tigris vicsorogni kezdett, mire Anton felé dobta a húst, és az ajtó felé kezdett hátrálni, de a tigris ügyet sem vetett az elé dobott ínycsiklandó falatra, helyette egy ugrással Antonra vetette magát. A kamera képe vadul cikázott, majd a készülék koppanva ért földet úgy, hogy lencséje épp a ketrec felé fordult. Rohanó lábakat lehetett látni, miközben Gary Hartnett próbálta túlkiabálni a rémülten ordító Antont.
- Elengedni! Mumbai! Elengedni! - ismételgette folyamatosan.
A képen csak Hartnett lábait lehetett látni, de a halálsikolyhoz hasonló hangokból, amelyek az életéért küzdő Antonból szakadtak ki, és az idomár ordítva elhangzó parancsszavaiból egyértelműen tudták, hogy a tigris a fogai között tartja a kisembert. A vadállat csapott egyet a farkával, morgó hangot hallottak, aztán Hartnett fájdalmas kiáltása töltötte be a szobát.
- Fekszik! Mumbai! Fekszik! - ordította a férfi, mire az állat engedelmeskedett, mert a következő pillanatban az állat feltűnt a képen, ahogy komótosan a helyére cammog.
Nem látták, mi történik, de a hangok magukért beszéltek. Nyögések hallatszottak, és olyan hangok, mintha húznának egy teste, aztán csattanva záródott a ketrec fém ajtaja.
- Megmart - hallották Anton fájdalmas nyögését. - Istenem! Meghalok! - remegett a halálfélelemtől a hangja.
- Megérdemelnéd, de nincs nekem olyan szerencsém! Mit akartál Mumbai-jal tenni te gazember? - sisteregtek gyűlölettel Hartnett szavai. - Meg akartad mérgezni?
- Nem! Esküszöm!
- Ne esküdözz!
Ekkor Hartnett lábai tűntek fel a földön fekvő kamera lencséje előtt, felvette a készüléket, és kikapcsolta.
Beckett és Castle még mindig a felvétel hatása alatt állva, egymásra néztek, aztán Kate eszmélt előbb, és Hartnett felé fordult, de a férfi megelőzte a kérdéssel.
- Arra kíváncsi, miért mutattam meg maguknak a videót? Nézze, nem vagyok hülye! A helyi rendőrök és a New York-i nyomozók kérdéseiből is kiderült, hogy én vagyok az első számú gyanúsított. Bár nem tudják bizonyítani, hogy az Anton testén talált harapásnyomok az én tigrisemtől származnak, árt a hírnevemnek, ez az egész gyanúsítgatás. Nem akartam belekeveredni ebbe az ügybe, de Irene levette miatta a számomat a műsorról, úgyhogy ideje, hogy megtudják az igazat. Szólhatnak a kollégáiknak. Átadom nekik a felvételt. Ez bizonyítja, hogy nem én öltem meg azt a gazembert, bár megérdemelte volna. Sőt! Megmentettem az életét, úgyhogy kihúzhatnak a gyanúsítottak listájáról!
- Miért követte Antont? - kérdezte Beckett, hiszen egyértelmű volt, hogy az idomár titokban készítette a videót.
Hartnett a bárszekrényhez lépett, öntött magának egy pohár vodkát, aztán elgondolkodva sóhajtott, leroskadt az egyik fotelba, és intett Kate-nek, hogy üljenek le.
- Néhány nappal az eset előtt veszekedtünk. Megtiltottam, hogy találkozzon Marionnal - kezdett bele nyugodt hangon. - A lányom meg volt győződve, hogy én vagyok a gonosz apa, aki a boldogsága útjába áll, úgyhogy amikor meghallottam, hogy Anton találkára hívja Lena-t éjfélre a sátorhoz, arra gondoltam, ha rajtakapom, hogy egy másik lánnyal enyeleg, akkor Marionnak felnyílik a szeme, és szembesül azzal, hogy csak játszik vele az a mocsok! Arra azonban nem számítottam, hogy be akarja nyugtatózni Mumbai-t. Ráadásul az az őrült bement a ketrecbe! Mit gondolnak, mi lett volna a műsorszámommal, ha kiderül, hogy az egyik tigrisem megmart valakit, és megsebesítette a saját idomárját?
Mire a mondandója végére ért, olyan indulatos lett, hogy szinte remegett a dühtől.
- Szóval akkor sérült meg a válla? - mutatott Castle az idomár fájós testrészére, mire az bólintott.
- Amikor Mumbai elengedte Antont, és ő ott feküdt vérző testtel a földön, ösztönösen lehajoltam hozzá, pedig tudtam, hogy azt nem szabad. Mumbai úgy érezte, el akarom venni a prédáját, pedig meg kellett volna várnom, amíg magától mond le róla. A mancsával rám csapott, és a karmai felhasították a bőrömet.
- Miért akarta benyugtatózni Anton a tigrist? - vette át a szót Kate.
- Kicsinyes bosszút akart állni azzal, hogy egy kába állattal leégessem magam a másnapi előadáson, amit több tévécsatorna is közvetített.
- Mi történt ezután?
- Hívtam Dr. Segelt és az igazgatónőt. Benedict ellátta Anton sérüléseit, Irene pedig kirúgta. Az orvost kötötte a titoktartás, nekünk pedig az volt az érdekünk, hogy a dolog ne derüljön ki. Ártott volna a cirkusz hírnevének, és így az üzletnek is, ha kitudódik. Még Anton is jól járt, mert fel is jelenthettem volna, és akkor vége a karrierjének - húzta el gúnyolódva a száját, aztán belekortyolt a vodkába.
Castle kételkedve húzta fel a szemöldökét.
- Lehet, hogy mégsem járt olyan jól, ha egy bőröndbe zárva, a Central Park tavának a fenekén kötött ki - jegyezte meg éllel.
- Igen - sóhajtott egyet. - Tudják, amikor meghallottam, hogy Anton meghalt, azt hittem, a tigrisharapás okozta a vesztét. A harapásnyom nem volt mély és nem ért létfontosságú szervet, de az állatok nyála a sebbe kerül, és általában komoly fertőzést okoz.
- Mi csináltak ezután? - fürkészte kíváncsian Kate a férfi arcát. Érezte, hogy fontos információhoz jutottak, ami előbbre viheti a nyomozást.
- Egyikünk sem akarta, hogy kiderüljön az eset, így Dr. Segel ellátta Antont antibiotikummal, Irene odahozatta a cuccait a szállodából, én meg kivittem a reptérre. Megvártam, amíg felszáll a New York-i gépre, aztán visszamentem a szállodába. Bevallom, megkönnyebbültem, hogy örökre megszabadultam tőle. Nem viseltem volna el, ha teljesen behálózza a lányomat.
- Mondta, hogy hova megy?
- Nem. Az úton nem beszéltünk. Én csak azzal voltam elfoglalva, nehogy a kocsimban haljon meg, ő meg azzal, hogy csillapítsa a fájdalmát. Dühös voltam rá, hogy ilyen helyzetbe hozott, és minél előbb meg akartam szabadulni tőle - morogta haragosan, de amikor rájött, hogy félreérthetők az utolsó szavai, hozzátette: - Nem én öltem meg, csak örültem, hogy több ezer kilométerre lesz tőlünk.
Castle maga elé képzelte a jelenetet, ahogy a négy ember próbálja megoldani ezt a majdnem tragédiába forduló helyzetet úgy, hogy az egész ne tudódjon ki, és ne essen csorba a cirkusz hírnevén. Persze ennek az volt az ára, hogy nem jelenthették fel Antont azért, mert nyugtatót akart adni a tigriseknek, amit videofelvétel is bizonyított. Végiggondolta, milyen érzelmek tombolhattak Hartnett-ben és Irene Welles-ben, mit érezhetett Anton a meghiúsult akciója miatt. Értette, hogy ki miért ment bele ebbe e megoldásba, de azt nem, mi is váltotta ki ezt az egész helyzetet.
- Azt mondta, Anton kicsinyes bosszút akart állni - nézett elgondolkodó tekintettel az idomárra - de tulajdonképpen miért is akart Anton bosszút állni?
Hartnett-tet láthatóan váratlanul érte a kérdés, mert másodpercekig hallgatott, miközben nyelt egyet és idegesen végighúzta a combján izzadó tenyerét.
- Megtiltottam Marionnak, hogy találkozzanak ... ez elég indok, nem? - emelte meg türelmetlenségét jelezve a hangját. - Elmondtam maguknak, hogy mi történt, és megmutattam a felvételt. Mit akarnak még? - pattant fel idegesen a fotelből.
- Hajlandó ezt elmondani a nyomozó kollégáimnak is? - kérdezte nyugodt hangon Kate. 
- Persze, hogy hajlandó vagyok! Mit gondol, miért mondtam el ezt az egészet maguknak? - dühöngött a férfi. - A felvétel bizonyítja, hogy én megmentettem Antont, nem pedig megöltem, és ha ellenőrzik annak a repülőgépnek az utaslistáját, akkor azt is látni fogják, hogy még élt, amikor utoljára láttam.
- Tudjuk, hogy akkor még élt Anton Volkov, amikor New York-ba ért - mondta Kate, mire Hartnett döbbenten felé fordult.
- Akkor nem is gyanúsítottak?
- Ezt a kollégáimtól kell megkérdeznie - állt fel Kate, miközben telefonját a füléhez emelve Esposito-t hívta.
- És mit szól ehhez az egészhez Marion? - kérdezte Castle.
Az idomár arca fájdalmasan megrándult.
- Zokogott. Először amiatt, hogy Antont Lenaval látta, aztán amiatt, hogy Anton majdnem meghalt, végül azért, hogy elszakítottuk őket egymástól. Elátkozott bennünket, de aztán néhány nap múlva úgy tűnt, hogy megnyugodott. Belátta, hogy igazam volt - mondta meggyőződéssel.
Castle nem akarta felvilágosítani a férfit, hogy óriásit téved. Hamarosan úgyis szembesül a valósággal, hogy Marion nem szakította meg a kapcsolatot Antonnal. Hirtelen átvillant a fején, hogy vajon volt-e olyan helyzet, amikor ő is meg volt győződve valamiről Alexis-szel kapcsolatban, és később kiderült, hogy mekkorát tévedett, de nem emlékezett ilyen esetre. Vagy csak nem tudta meg utólag az igazat? Mindig őszinték voltak egymással, ezért feltétel nélkül megbízott a lányában, de azt is tudta, hogy a szerelem olyan dolgokra késztethetik az embert, amit egyébként nem tenne meg. Gondolataiból Kate hangja szakította ki.  
- A nyomozók éppen idetartanak. Egy perc múlva itt lesznek - tette le telefont a nő, mire Hartnett bólint, és kezeit tördelve, idegesen a fotelba huppant.

Beckett elnyomta a mosolygását, amikor a vele szemben ülő férfira emelte a tekintetét, aki csak tologatta az ételt a tányérján, és még a falat is megállt időnként a szájában, annyira töprengett valamin. Egy tengerparti étterem teraszán ültek, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a délutáni napfényben fürdő óceánra. A selymesen simogató parti szél, és a trópusi gyümölcsökből kevert koktél elviselhetővé tette a hőséget, ami elől a turisták nagy része vagy a strandra, vagy a légkondicionált szállodai szobába menekült, ezért az étteremben ebben a napszakban nem sokan voltak rajuk kívül. Az igazi zsongás napnyugtakor, a hőség enyhülésével veszi majd kezdetét, akkor a turisták ezrei lepik el az éttermek, kávézók teraszait és a helyi csecsebecséket áruló üzleteket. A nyugalmas csendben még feltűnőbb volt Castle hallgatagsága, főleg, hogy Kate tudta, ha a férfi nem beszél, akkor valami nagyon izgatja a fantáziáját. Már egy ideje várt, mikor hozakodik elő a dologgal, aztán úgy döntött, megsürgeti kicsit.
- Hazudik - közölte megállapításként a tényt, mire Castle meglepetten felnézett, rágott még néhányat a szájában levő falaton, aztán nagyot nyelt.
- Hartnett? - kérdezte meglepetten, aztán cinkos mosolyra húzta a száját. - Épp erre gondoltam én is! Ha Anton azzal állt volna bosszút Gary Hartnett-en, hogy elkábítja a tigriseit azért, mert az tiltja tőle a lányát, akkor csak azt érte volna el, hogy Tönkreteszi az előadást, Hartnett-et menesztik a cirkusztól, ő pedig sose látja többet Marion-t. Biztos, hogy valami más volt a célja, és szerintem Hartnett tudja is, hogy mi! Meg kellene szorongatni egy kicsit - billentette kissé oldalra a fejét, és kérlelve nézett a nőre, de az csak összevonta a szemöldökét válasz gyanánt.
Kate magában jót derült a férfin. Még mindig meglepte, mennyire egyforma srófra jár sokszor az agyuk, és hogy Castle még mindig milyen izgatott lesz, amikor előbbre lépnek egy ügyben.  Csak azon csodálkozott, hogy Castle megfeledkezett valamiről.
- Ez nem a mi ügyünk - figyelmeztette a férfit. - Majd a fiúk kihallgatják Hartnett-et. De kíváncsi lennék, mit csinált ezek után Marion - húzta fel a szemöldökét jelentőségteljesen.
- Szerintem eljátszotta az apjának a sorsába beletörődő szenvedő szerelmest, közben pedig tervet szövögetett, hogyan találkozhatna a szerelmével - kezdett egy elméletbe, de amikor észrevette a Kate szája sarkában bujkáló huncut mosolyt, gyanakodva összevonta a szemöldökét. - A laptop! - csapott a homlokára bosszúsan, amiért annyira lekötötte a figyelmét a videofilm tartalma és az idomár vallomása, hogy majdnem megfeledkezett a Marion laptopján látott, avatatlan szemek elől elrejtett ismeretlen oldalról.
- Láttam rajtad, hogy találtál valamit - mosolygott Kate, mivel Castle olyan kapkodva ráncigálta elő a nadrágja farzsebéből a telefont, hogy közben meglökte a hűsítő gyümölcskoktélt tartalmazó poharat. Egyik kezével a pohár után kapott, de elkésett, így a színes folyadék beborította a hófehér abroszt, az olvadó jégkockák pedig koppanva gurultak szanaszét az asztalon. Mit sem törődve a kiömlő itallal, tekintetét a telefon kijelzőjére szögezve kereste a lány által gyakran látogatott honlapot.
A csörömpölésre azonnal az asztaluk mellett termett egy középkorú, fekete pincérnő, és barátságosan Kate-re mosolygott, aztán kezdte felemelni a tányérokat, hogy levegye a terítőt.
- Azonnal kicserélem - mondta, de a mozdulata hirtelen megállt, és oldalra hajtott fejjel a kerekded foltot kezdte figyelni, aminek mintha hirtelen nyúlványai támadtak volna, az egyik fele Kate, a másik fele Castle felé kezdett terjeszkedni. - Mifelénk azt szokták mondani, aki felé a kiömlött ital utat keres magának, ott keresztelő lesz hamarosan. - Őszinte örömmel a szemében, kicsit huncutul mosolyogva előbb Castle-re, majd Kate-re pillantott, de amikor meglátta, hogy a nő zavarba jön a megjegyzéstől, a férfi pedig meglepetten felnéz, és abbahagyja a telefonja nyomkodását, gyorsan hozzátette: - Persze, ez csak egy helyi babona, és különben is, csak a keresztényeknél van keresztelő. Azonnal hozom a tiszta abroszt - mondta, és kezében a foltos terítővel, elszáguldott a raktár felé. 
Castle Kate szemébe nézett. Tekintetükből áradt a szerelem és a szeretet, de másodpercekig csak hallgattak, aztán Castle törte meg a csendet.
- Gondolom, te nem hiszel az ilyen babonákban - csengett kissé beletörődőn a hangja, mivel tudta, mennyire másként gondolkodnak az ilyen dolgokról.
Kate nézte a mosolygó arcot, amin mintha árnyékként átsuhant volna a csalódás érzése. Gyengéden végigsimított a férfi arcán, és nem vette le tekintetét a kék szemekről.
- Tudod, hogy én bennünk hiszek - suttogta meggyőződéssel, mire Castle áthajolt az asztalon, és puha érintéssel megcsókolta.
- Tudom - mondta szeretettel, aztán elgondolkodva hozzátette: - Azért nem találod furcsának, hogy pont olyan alakot vett fel az a folt?
- Nem, Castle. Valószínűleg az asztal a közepétől a szélei felé lejt, ezért alakult ki a két nyúlvány a folton. Különben sem vagyunk vallásosak.
- Mindig elrontod a logikáddal - vágott egy durcás grimaszt Castle, aztán sejtelmes mosoly jelent meg az arcán. - Lehet, hogy a keresztelő része nem igaz ránk, de az, hogy hamarosan gyerekünk lesz, az igaz lehet! - húzta fel várakozón a szemöldökét.
- Hát ... - sóhajtott tettetett kétkedéssel Kate - az attól is függ, hogy hajlandó vagy-e tenni valamit az ügy érdekében - fejezte be pajkosan mosolyogva a mondatot.
Castle nézte, ahogy a zöldes szemekben kacér fény villan, és Kate érzéki mozdulattal beharapja a szája szélét. 
- Rajtam nem fog múlni, Mrs. Castle! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét, miközben magabiztos, pajzán mosolyra húzta a száját.
- Ó! Amikor bementél a porondra és megjelent Mumbai, nem voltál ilyen magabiztos - emlékeztette a meggondolatlanságára a nő. - Úgy emlékszem még van egy kis törleszteni valód!
Castle tekintete a távolba révedt, száját lebiggyesztette, mintha megoldást keresne a két problémára.
- Hm ... Talán összeköthetnénk a két dolgot - pillantott sejtelmesen Kate-re azzal a csibészes, pimasz mosollyal, aminek a nő sosem tudott ellenállni.
- Oké, Sherlock, de azért előbb nézd meg azt az internetes oldalt, ahova gyakran benézett Marion, mert addig úgyis azon fognak járni a gondolataid, amíg ki nem deríted, miért volt oda az a lány. Márpedig a jóvátételhez száz százalékban szükségem lesz a fantáziádra!
Castle érezte, hogy Kate pajkos-pajzán megjegyzései irányíthatatlanul mozgásba lendítik a fantáziáját. Szája kiszáradt, szemét pedig nem tudta levenni az érzéki, kissé elnyíló ajkakról.
- J-jó, már nézem is - dadogta, aztán nyelt egyet, amikor Kate szeme huncutul megcsillant, és kikapta kezéből a telefont. 
- Ó! Hát erre nem számítottam! - nézte meglepetten a kijelzőn feltűnő internetes oldalt.
Castle bosszankodva vette tudomásul, hogy ahelyett, hogy ő aratta volna le a dicsőséget, Beckett megelőzte. Kíváncsian hajolt előre, hogy lássa a telefonja kijelzőjét.
- M-mi az?
Kate nem kínozta tovább, hanem a készüléket felé fordította, hogy láthassa a férfi csodálkozó, izgatott arcát. Nem kellett sokáig várnia, mert Castle szája elnyílt, szeme tágra nyílt, szemöldökét felhúzta, de amit Kate a legjobban szeretett ezekben a pillanatokban, az a tekintete volt, ami elárulta, hogy működésbe lendül a képzelete.
- Online orosz nyelvtanfolyam? - nézte végig újra az oldal feliratait. - De hát ... ha oroszul tanult, az azt jelenti ...
- ... hogy komolyak voltak a szándékai Antonnal - fejezte be a gondolatot Beckett, majd fel akart vetni egy másik lehetőséget. - Vagy ...
- ... vagy Oroszországba akartak menni - vette most át a szót Castle, de amikor Kate meglepett arcára nézett, rájött, hogy a nő kivételesen valami másra gondolt, mint ő.
- Vagy csak be akart vágódni Antonnál.
Castle egy másodpercig emésztette a hallottakat, aztán megrázta a fejét.
- Az olyan ... 
- ... egyszerű volna?
- Igen! Biztos, hogy valami jelentőségteljesebb rejtély áll a háttérben - makacskodott a férfi, aztán elmosolyodott. - Az előbb már azt hittem, valami baj van velünk, hogy nem ugyanarra gondolunk. 
- Castle! Addig, amíg csak elméleteket gyártasz, általában nem ugyanarra gondolunk. Én sosem gondolok az UFO-kra, zombikra, titkos társaságokra, a CIA-ra és a maffiára. 
- Pedig maffiás ügyünk volt már - húzta fel incselkedve a szemöldökét az író.
- Na, jó! A CIA és a maffia szóba jöhet, de csak akkor, ha hozzájuk vezetnek a bizonyítékok - adta meg magát elnéző mosollyal Beckett, aztán a férfi ötletén töprengve elkomolyodott. - Mi van, ha tényleg Oroszországba akartak menni? - kérdezte, mire a férfi arca felragyogott.
- A két szerelmest tiltja egymástól a szigorú apa, és nem látnak más kiutat arra, hogy egymáséi legyenek, mint hogy megszöknek? - húzta el a száját csalódottan. Bár az ötlet tőle származott, most mégis olyan sablonosnak találta. - Ez olyan lenne, mint egy szappanopera - rázkódott meg a gondolatra. - Különben is, ez itt Amerika, a szabadság hazája. Miért kellett volna elszökniük? Anton itt sikeres volt, de nem hiszem, hogy a hazájában ismerték a nevét. Valljuk be, Gary Hartnett nem tűnik olyan félelmetes szörnyetegnek, hogy a világ másik felére szökjenek előle - ingatta meg hitetlenkedve a fejét.
- És ha valami más miatt akart lelépni? - gondolkodott hangosan Kate, miközben bekapta az utolsó falat salátát. - Ott van a számlájára utalt, kajmán-szigeteki ötvenezer dollár, a titokzatos telefonhívások az egyik legismertebb és leggazdagabb ügyvédnek. Kell még valaminek lenni a háttérben.
Castle éppen vett egy nagy levegőt, hogy belekezdjen egy összefüggő elmélet létrehozásába, amiben minden részlet a helyére kerül, amikor megjelent a pincérnő a tiszta abrosszal, és két pohár gőzölgő kávéval, ezért csalódottan becsukta a száját. Pár pillanatig bosszankodott, hogy nem fényezheti magát a szellemességével Kate előtt, de aztán feltűnt neki, ahogy a nő ráncolja a szemöldökét, mint mindig, ha nagyon gondolkodik valamin. A találkozásuk első napja óta aranyosnak látta ezt a töprengő arcot. Elmosolyodott. Annak ellenére, hogy nászúton vannak, Kate ugyanúgy élvezi a nyomozást, ahogy ő.
- Szólok a fiúknak, hogy nézzenek utána, váltott-e útlevelet Marion, és nem kértek-e beutazási engedélyt Oroszországba, és hogy érdemes lenne még egyszer kihallgatni a lányt - szólalt meg Kate. - Sajnálom, hogy mi nem tudtunk vele beszélni.
- Sajnálod, hogy nem mi vezethetjük a kihallgatásokat? - mosolygott pimaszul Castle a nőre, jelezve, hogy ő volt az, aki eleinte hallani sem akart arról, hogy beleavatkozzanak a nyomozásba.
Kate bosszúsan összeszorította a száját.
- Ne hidd, hogy nem tudom élvezni az életet gyilkosságok nélkül! - mondta szúrós tekintettel - és olyan izgalmak nélkül is boldog lennék, mint amit a késdobálós és a tigrises produkcióddal értél el.
- Tigrises produkcióm? De ... de hát az nem az én hibám volt! Ki gondolta, hogy valaki szórakozik a kifutó ajtajával? - mentegetőzött az író, de hirtelen elakadt a szava.
- Castle! - szólt rá határozottan Kate, hogy kirántsa a gondolataiból, mert tudta, hogy azon jár az esze, nem őt akarták-e eltetetni láb alól a tigrissel. - Lehet, hogy csak rosszul zárták be azt az ajtót. Rajtam kívül senki sem számíthatott arra, hogy bemész a porondra. Bár, erre még én sem számítottam - sóhajtott, aztán szerelmes mosoly jelent meg az arcán. - Na, jó! Bevallom, hogy a kis akciódat leszámítva, jó kis játék, hogy pihenünk, szórakozunk, és közben minden nyomás és felelősség nélkül segítünk a nyomozásban a fiúknak. De! - emelte fel figyelmeztetően az ujját, amikor Castle győzelemittasan kihúzta magát. - Ez nem azt jelenti, hogy lemondok a nászút legkellemesebb részéről!
A férfi egy pillanatig kíváncsian fürkészte a nő sejtelmesen mosolygó arcát, és csak akkor csillant fel a szeme, amikor Kate egy pillanatra beharapta az alsó ajkát.
- Á! Arról vétek lenne lemondanunk - kulcsolta gyengéden ujjait a nő kezére.
- Ráadásul a késdobálós számért tatozol egy kiengeszteléssel - nézett pajzánul a férfi izgatottan csillogó, aztán lassan elhomályosuló szemébe.
Castle nyelt egyet, aztán elvigyorodott.
- Szeretem a kiengeszteléseket! Meg aztán arról is tennünk kell, hogy a kiömlő ital jelentése beigazolódjon. Különben hogyan hihetnék ezután a babonákban? - tette hozzá ártatlan tekintettel. 
Kate megcsóválta a fejét, de szerelmes tekintete és mosolya elárulta az igazi érzéseit.
- Na, gyere te tigrisidomár! Indul a kiengesztelés! - állt fel az asztaltól, Castle pedig sürgetve integetni kezdett a pincérnek, aztán sietve követte.
Mialatt az író Patterson magánszigete felé irányította a motorcsónakot, Kate Espo-t hívta. Beszámolt neki a Marion laptopján talált oldalról, és megemlítette, hogy szerintük Hartnett titkolja, hogy valójában miért is akarta megmérgezni Anton a tigrisét. Néhány másodpercig várt, aztán amikor Javi arra a következtetésre jutott, hogy utána járnak, volt-e Antonnak és Marionnak útlevele és vízuma Oroszországba, elmosolyodott. Örült, hogy nem neki kellett erre felhívnia a férfi figyelmét, mert nem akart beleszólni a nyomozásba. Érezte, mennyire fontos Ryan-nek, de főleg Espo-nak, hogy megmutassák, milyen jó nyomozók.
A Nap vörös tűzgömbként közeledett a látóhatár felé, és a hosszúra nyúló sugaraktól lassan mélyültek a színek. Kate hátradől a kényelmes ülésben, és gyönyörködött a egyre sötétebb kék óceánban és az alig a vízszint fölé emelkedő, haragos zölddé váló szigetekben, aztán tekintete a mellette ülő, elégedettséget és boldogságot sugárzó férfi arcára vándorolt. Castle megérezte a rászegeződő tekintetet, és felé fordult.
- Mi az? - kérdezte, és bizonytalanul elmosolyodott.
Kate levette a férfi napszemüvegét, hogy lássa a tekintetét, aztán kezébe fogta a férfi arcát, gyengéden magához húzta, és lágyan megcsókolta.
- Ígérd meg, hogy mostantól csak velem játszol cirkuszosat! - suttogta a csókba. Érezte, hogy Castle teste mozdulatlanná válik a meglepetéstől, figyelte, ahogy tekintete egy pillanatig csodálkozva fürkészi az övét, végül a kék szemekben megjelent a pajkos csillogás.
- Megígérem - harapta be az ajkát a férfi, és Kate tudta, a képzelete vad száguldásba kezdett a gondolatra, hogy milyen cirkuszos helyzeteket is játszhatnának el. Szemében megjelent a vágytól fűtött csillogás és az izgatottság. - Szóval ... te mi lennél, a mi különbejáratú cirkuszunkban? - kérdezte pajzánul mosolyogva.
- Természetesen tigrisidomár - vágta rá Kate olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Castle-nek az arcára fagyott a mosoly, és zavarában nyelt egyet.
- E-ezt nem teheted velem - nyögte esdekelve.
- Miért ne tehetném? Tartozol egy kiengeszteléssel - szegte fel a fejét ellentmondást nem tűrőn Kate, miközben jót derült Castle zavarán.
- Szóval ... - kezdte lassan a férfi, mert nem volt biztos abban, mire is gondol Kate, és kínos lett volna, ha félreérti - azt akarod, hogy úgy ugráljak, ahogy te fütyülsz?
- Nem fütyülök Castle! - hajolt hozzá egyre közelebb a nő, és amikor már az arcát simogatta a lehelete, hozzátette: - Lesz ostorom.
Castle lélegzete elakadt, szemei tágra nyíltak, aztán a motorcsónak hátuljában heverő csomagra pillantott, és arcára kiült az az izgatott, csibészes mosoly, amit Kate annyira szeretett.
- Mire készül, Mrs. Castle? - kérdezte incselkedve, miközben fantáziája már előrevetítette a kis szerepjátékuk képeit.
- Ön egy híres  író, Castle! Képzelje el! - szegte fel kihívóan mosolyogva a fejét Kate, miközben mutatóujját finoman végighúzta a férfi elnyíló ajkain, mire az becsukta a száját, és akkorát nyelt, hogy az ádámcsutkája majd' kiugrott a helyéből. Néhány másodpercig elmerült a kacéran ragyogó zöldesbarna szemekben, aztán megpróbálta figyelmét a motorcsónak vezetésére irányítani, és elrévedő tekintetét az óceán csendesen hullámzó vizére fordította.
- Miért van olyan messze az a sziget? - méregette türelmetlenül a csónak és a sziget távolságát, majd magasabb sebességfokozatra kapcsolt.

Ryan a nassaui kapitányság szűk irodájában, az íróasztalnak támaszkodva nézte az adatokkal és fényképekkel teli fehér táblát. Légkondicionáló hiányában olyan volt a helyiség, mint egy szauna. A nyomozó úgy érezte, képtelen gondolkodni a hőségben, ezért ellökte magát az asztaltól, és miközben végighúzta tenyerét gyöngyöző homlokán, szélesre tárta az ablakot. A helyzet nem lett sokkal jobb, mert kintről is ugyanolyan forróság áramlott be, de legalább megmozdult a fülledt levegő. Ryan-t bosszantotta, hogy úgy érezte, egy helyben topognak a nyomozásban. Hiába gyűjtött össze minden adatot Grigorij Petrovról, semmi nem utalt arra, hogy még Oroszországból ismerték volna egymást Anton-nal. Espo órákon át hívogatta a különböző rádió és tévétársaságokat, hogy megtudja, ajánlottak-e munkát a komikus kisembernek, de társának mondania sem kellett az eredményt, mert azt morcos arckifejezéséből látta. Amikor Beckett telefonált, hogy menjenek Gary Hartnett-ért, megcsillant előttük a remény, de a videót látva csak annyi vált bizonyossá, hogy hogyan keletkeztek Anton testén a harapásnyomok. Nem tudták kizárni a gyanúsítottak közül sem Hartnett-et, sem Grigorij Petrovot. Amikor kihallgatták Lena-t, és szembesítették a videóval, bevallotta, hogy ő szerezte a nyugtatót Antonnak, de fogalma sem volt róla, mire készül a férfi, de abban reménykedett, hogy visszahódíthatja Marion-tól. 
Úgy tervezték Javi-val, hogy először utánajárnak a Marion laptopján talált orosz nyelvet is oktató nyelviskolának, és csak utána hallgatják ki újra a lányt.
- Marion Hartnett négy hónapja tanul oroszul az online felületen - viharzott be az ajtón Javi, és Ryan azonnal látta rajta, hogy valami fontosat talált. - Minden leckét pontosan megoldott, és a teszteken is kiváló eredményeket ért el, de nem ez a lényeg - húzta ki magát elégedetten. - A lány egyre bizalmasabb kapcsolatba került a konzulensével, akivel gyakori levélváltásba kezdett körülbelül akkor, amikor Anton elhagyta a cirkuszt. Megszereztem az e-mail-ezésüket - tette le büszkén a kezében levő irattartót Ryan elé, aki elismerően pillantott barátjára, aztán a következő pillanatban már összeráncolt homlokkal nyitotta ki a mappát, és feszült figyelemmel olvasta a többoldalnyi szöveget. Az első levélváltásokban még csak arról írt Marion, hogy azért akar oroszul tanulni, mert a szerelme orosz anyanyelvű, és lehet, hogy a közeljövőben Oroszországba utaznak, de minél bizalmasabb lett a viszonya a középkorú konzulensnővel, annál több részletet elárult. Az utolsó levelek egyikében arról írt, hogy ha élne az édesanyja, biztosan megértené az Anton iránt érzett szerelmét, de az apja gyűlöli a fiút, ezért nem látnak más lehetőséget, mint hogy megszökjenek. Már mindent előkészítettek ahhoz, hogy Oroszországban új életet kezdjenek, és már csak arra várnak, hogy Anton számlájára megérkezzen egy nagyobb összeg, és hogy ő is hozzájusson az örökségéhez. Ryan először meglepve olvasta a sorokat, de mire a végére ért, már csillogó szemekkel, mosolyogva nézett fel Espo-ra, aki önelégülten bólintott.
- Már csak azt kell kiderítenünk, ki akarta annyira megakadályozni a szökést, hogy ölni is képes volt érte
- Ez már komoly indíték. Szerinted elmondjuk Beckett-nek? - kérdezte az első öröm után elbizonytalanodva Ryan.
Espo elhúzta a száját. Beckett-tel szívesen megosztotta volna a hírt, de semmi kedve nem volt Castle önelégült ábrázatát látni, amikor megjegyzi, hogy a nyomot tulajdonképpen ő találta, bár elismerte, hogy ügyes és figyelmes volt az író, amikor végignézte Marion laptopján a kedvenceket. Ráadásul itt volt a lehetőség, hogy elinduljanak a megoldás felé, és Beckett-ék segítsége nélkül oldják meg az ügyet. Ryan aggodalmas arcára nézett, és megrázta a fejét.
- Egyelőre hagyjuk a nászutasokat turbékolni. Ráérünk akkor elmondani, hogy mire készült Anton és Marion, ha jobban utánanézünk a tervüknek.
- Igaz - bólintott Ryan kicsit csalódottan, amikor megcsörrent Espo telefonja.
- Gates az - pillantott a kijelzőre a nyomozó, és komoly arcot vágva szólt a készülékbe.
- Esposito - mondta, majd feszülten figyelve a kapitány szavaira, a számítógépéhez lépett, és megnyitotta a Gates-ől kapott videót, amin a kapitány Lionel King-et, New York egyik leghíresebb ügyvédjét hallgatja ki. Gyorsan beszámolt Gates-nek Marion és Anton tervéről, aztán letette a telefont, és megnyitotta a videó fájlt.
Egy órával később a két férfi döbbenten nézett egymásra.
- Tesó, ezt nem néztem ki Gates-ből! - szólalt meg elismerően Espo. - Nem gondoltam, hogy túl tud járni egy ilyen ravasz róka eszén. Persze a bizonyíték, amiket Karpovszky-ék előástak, nem hagytak sok választást az ügyvéd úrnak, ha nem akarja nyilvánosságra hozni a perverz kis ügyeit.
Ryan elgondolkodva pillantott a fehér táblára. Egy órája még azt hitték, hogy egyenes út vezet Anton gyilkosához, de Lionel King vallomása új kérdéseket vetett fel.
- Azt hiszem ... - kezdett a mondatba, de Espo telefonja újra megcsörrent. Mivel látta, hogy megint Gates hívja, kihangosította a készüléket.
- A nassaui kollégák elküldték Marion Hartnett levelezését. Szép munka! Ez is lehet indíték, úgyhogy bármelyikük derítette ki, hogy oroszul tanult a lány, dicséret illeti - hallották meg a kapitány szigorú, de elismerő hangját. Gates elhallgatott, Ryan és Espo pedig kétségbeesetten egymásra nézett. A felettesüknek nem hazudhattak, de kínos lett volna bevallani, hogy bevonták Beckett-éket a nyomozásba, és Castle-től származik az információ. - Szóval? - csattant Gates hangja türelmetlenül.
- Khm ... - köszörülte meg a torkát Ryan. - Esposito nyomozó járt utána a nyelviskolának, ahol Marion Hartnett tanult - mondta lassan, miközben látta, hogy Javi megingatja a fejét, és egy bosszús grimaszt vág.
- Castle ötlete volt, uram - szólalt meg. Bármennyire is kellemetlen volt a helyzet, nem akarta jogtalanul learatni a dicsőséget az író helyett. 
A vonal túloldalán döbbent csend lett.
- Azt akarják mondani, hogy bevonták Beckett nyomozót és Mr. Castle-t az ügybe? - sisteregtek vészjóslóan Gates szavai.
- Mi csak ... szóval - kezdett mentegetőzni Ryan, de a kapitány közbevágott.
- Erről nem is akarok tudni! Gondolom, a kotnyeles írónak, még a nászútján is bele kell ütnie az orrát a nyomozásba - mondta rosszallóan, aztán sóhajtott egyet. - Csak érteném Beckett nyomozót! Ha viszont már beavatták őket, akkor megérdemelnek annyit, hogy tudassák velük a fejleményeket, de aztán hagyják őket békén! Azt akarom, ha megjönnek a nászútról, Beckett nyomozó boldog és kipihent legyen, és nem érdekel, mennyire van oda a nyomozásért Mr. Castle!
- Igen, uram! - mondta a két nyomozó egyszerre, és megkönnyebbülten engedték ki tüdejükből a visszatartott levegőt, amikor meghallották a kattanó kis hangot, ami jelezte, hogy a kapitány bontotta a vonalat.
- Azt hittem, mérgesebb lesz - húzta el a száját Espo, míg Ryan töprengve ráncolta a homlokát, aztán barátjára nézett.
- Mégis fel kell őket hívnunk - sóhajtotta.

Castle kapkodva fordította el a bejárati ajtó különleges alakú kulcsát a zárban, és miközben maga elé engedte Kate-t, tekintete kíváncsian elidőzött a nő kezében levő táskán. Eszébe jutott, hogy az étteremben említette Kate a kiengesztelést, és mialatt ő felhívta az anyját, Alexis-t és néhány elintézetlen ügy miatt a kiadóját, addig Kate vásárolni ment. Vajon már akkor az estére készült? Tényleg vett ostort, vagy csak úgy játszadozik vele, hogy felizgatja, aztán a végén kiderül, hogy csak viccelt, és ez a büntetése, amiért beszállt a késdobálós produkcióba?
- Kate! Tényleg ... szóval ... tényleg lesz ostorod? - kérdezte csillogó szemekkel, mert majd' kifúrta az oldalát a kíváncsiság.
A nő megfordult, de olyan talányos arcot vágott, hogy Castle-nek az futott át a fején, hogy ha ez egy pókerjátszma lenne, holtbiztos, hogy Kate nyerne.
- Ne félj Castle! Ha engedelmeskedik a Kistigris, nem fog neki fájni semmi - jelent meg a nő a szája sarkában egy kis gúnyos mosoly. - Persze a Kistigrisek nem hordanak ruhát, csak a takaró nevű bunda takarja a testüket - mérte végig jelentőségteljesen mosolyogva a férfit, aztán folytatta útját a vendégszoba felé. Amikor már Castle nem láthatta az arcát, széles mosoly terült rajta szét. Tudta, hogy sikerült a férfit izgalomba hoznia, és mindig boldogsággal töltötte el, ha látta azt a semmivel össze nem hasonlítható izgatottságot, ami az ehhez hasonló pillanatokban jelenik meg a kék szemekben. Mivel meglepetést akart okozni, amivel még jobban felszíthatja Castle vágyait, és még vadabb száguldásra késztetheti a fantáziáját, a vendégszobát választotta a készülődés helyszínéül. Néhány perc alatt lezuhanyozott, aztán kinyitotta a táskát, és a tartalmát kiteregette az ágyon. Végignézett a szerzeményein, és elégedetten elmosolyodott.
Castle másodpercekig csak állt, és megbabonázva nézett Kate után, aztán beharapta a szája szélét, és megpróbálta a lehető legpontosabban felidézni a nő szavait. 
- Kisitigris? - ízlelgette a szót hangosan kimondva, aztán fülig érő mosolyra húzódott a szája, és a hálószoba felé vette az irányt. Kapkodva ráncigálta le magáról a ruhákat, miközben állandóan az ajtó felé pislogott, hátha belép rajta Kate, de rájött, hogy valószínűleg több időre lesz szüksége a nőnek ahhoz, hogy meglepje őt, ezért ő is felkészülhet a Kistigris szerepre. Összekapkodta a földre szórt ruhákat, aztán a fürdőszobába ment és sietve lezuhanyozott. Ösztönösen a pizsamája után nyúlt, amikor eszébe jutottak Kate szavai a Kistigrisek bundájáról. Elvigyorodott, és a törölközőt a derekára csavarva ment vissza a szobába. Meglepve látta, hogy a trópusokra jellemző, hirtelen beálló sötétség perceken belül átveszi a hatalmat a fény felett, mert az utolsó, gyengülő erejű napsugarak sejtelmes fényt kölcsönöztek a szobának. Elővett egy tucat hatalmas gyertyát, és meggyújtotta őket. Elégedetten nézett végig a lágy, narancsos színben tündöklő, sejtelmesen libbenő lángokon, aztán a hatalmas franciaágyhoz lépett, levette magáról a törölközőt, és bebújt a vékony, hófehér takaró alá. Érezte, hogy a szíve gyorsabb ütemre vált, és olyan izgatottan várta, hogy a vele szemben levő ajtó feltáruljon, mintha az valami csodálatos varázslatot rejtene.  Hirtelen lágy zene hangjai törtek utat a csendbe. Castle meglepetten pillantott körbe, és csak másodpercek múlva jött rá, hogy a szobába rejtett hangszórókból szól a kellemes muzsika. Ismerte a dalt, bár az előadójára már nem emlékezett, de a szövegére igen. Olyasmiről szólt, hogy mindannyian álarcot viselünk, ami elrejti valódi énünket, de ha ledobjuk ezt az álarcot, akkor meglepődsz, milyen szépségeket rejtett. A szája kiszáradt, szíve vadul kalimpált a mellkasában, mert érezte, hogy elérkezett a várva vár pillanat. Szemét az ajtóra szegezte, és lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy az lassan kitárul, és feltűnik a nő alakja. Kate háttal állt neki, terpeszben megvetett lába, amelyen hosszú szárú, fekete bőrcsizma ragyogott, kemény tartást adott a testének. Férfias szabású fehér nadrágot, fölötte égővörös frakkot viselt, amit aranyszínű vállrózsa díszített, haja valószínűleg fel volt tűzve, mert nem látszott ki a fején levő fekete cilinder alól. A ruha  a múlt század elejének oroszlánszelídítőire emlékeztette Castle-t. Tátott szájjal járatta végig tekintetét a rettenthetetlenséget sugárzó alakon, amikor Kate meglendítette a kezében tartott ostort, ami akkorát csattant, hogy az író összerezzent. Egy pillanatra az arcára fagyott a mosoly, amikor belegondolt, hogy fogalma sincs, mit tervez az ostorral Kate, de aztán eszébe jutottak a nő szavai: "Ha engedelmeskedik a Kistigris, nem rajta fog csattanni az ostor." Szóval, csak engedelmeskednem kell - gondolta megnyugodva.
- Szemed csak a felszínt látja, a testemet fedő jelmezt,
Vajon ez fantáziád vágya, vagy látni akarod a lelkem? - énekelte a búgó hangú énekes.
Castle várakozón feljebb nyomta magát az ágyban, és türelmetlenül várta, hogy Kate megforduljon, és ha a dal szövegét követi, akkor lassan megszabaduljon a ruháitól. Legalábbis reménykedett, hogy jól emlékszik, és úgy végződik a dal, hogy vessük le a jelmezt, és mutassuk meg valódi önmagunkat, bár ebben egyáltalán nem volt biztos. Nyelt egy hatalmasat, miközben érezte, hogy a képzelete szülte képeknek köszönhetően, testének legérzékenyebb része már a vágyai uralma alá került. Teste vágyakozva megfeszült, amikor Kate még egyet csattantott az ostorral, aztán lassan megfordult.
- De-de hát ... - nyögte levegő után kapkodva döbbenten, amikor meglátta a nő arcát, amin hatalmas, fekete pödört bajusz éktelenkedett. Beckett valóban olyan volt, mint egy régimódi cirkuszi idomár, csakhogy míg Castle Kate-t, mint egy vonzó, érzéki nőt képzelte maga elé, addig az egy kemény tartású, a bajusztól marcona kinézetű férfiként közeledett felé. - E-ez nem vicces - rázta meg a fejét, miközben ijedten feljebb húzta a hasán a vékony paplant. Fogalma sem volt, mire készül Kate, ezért kétségbeesetten fürkészte az arcát, amit teljesen átváltoztatott a felkunkorodó végű bajusz, ezért semmit nem tudott leolvasni róla. Annál beszédesebbek voltak a huncutul ragyogó szemek, amik a gyertyafényben most borostyánszínben tündököltek.
- Figyel a Kistigris! - emelte fel parancsolóan a mutatóujját Kate.
Castle gondolatai száguldozni kezdtek, mire is kellene figyelnie, amikor a dallam éppen hangnemet váltott, és a keserédes mollból a melegebb dúrra váltott, ami megütötte a férfi fülét, és akaratlanul is figyelni kezdett a dalra.
- Más vagyok, mint amire vágysz, de ez az álcám, ami megvéd.
Azt akarom, hogy annak láss, ami a vágyaim mélyén él - hallotta a szöveget. De mit akar ezzel Kate? Ő vegye le róla az álcát, azaz a jelmezt? Tétován mozdult a nő felé, amikor az egy határozott mozdulattal letépte az álbajuszt, aztán megfogta a fején levő fekete cilindert, és messzire hajította. Castle mozdulatlanná dermedt, és tátott szájjal figyelte, ahogy a selymes hajzuhatag, megszabadulva a rabságból, lágy hullámokban leomlik, aztán ahogy Kate megrázza a fejét, amitől a szálak felborzolódnak, és vadítóan érzéki külsőt kölcsönöznek a nőnek. Castle még pislantani is elfelejtett, amikor Kate megsuhintotta az ostort, aztán lassan megringatta a csípőjét, és kigombolta a piros frakk legfelső gombját. Néhány másodpercig nem tudott szabadulni a vágykeltő mozdulattól, amit olyan lassan vitt véghez a nő, mintha várna valamire, aztán felnézett a pajkosan ragyogó szemekbe. Vett egy nagy levegőt, hogy megszólaljon, amikor Kate újra felemelte az ujját.
- Nem beszél a Kistigris, csak figyel!
Castle egyre jobban kezdte élvezni a helyzetet, mert lassan világossá vált számára, hogy Kate-nek pontos terve van az estével kapcsolatban, ezért egyre izgatottabban és türelmetlenebbül várta a folytatást. Arra azonban álmaiban sem számított, ami a következő másodpercekben történt, pedig ha jobban figyelt volna a dal szövegére, kitalálhatta volna a nő szándékát.
Kate élvezettel figyelte Castle reakcióit: az izgatott vágyat, aztán a döbbenetet és a riadalmat, de leginkább azt élvezte, hogy amikor elkezdte kigombolni a frakkját, a férfi szája olyan átszellemült mosolyra húzódott, mint akit megbabonáztak, szemében pedig a sóvárgó vágyakozás mellett megjelent a gyermeki öröm. Újra meg akarta lepni, és már tudta, hogy sikerülni fog. Ujjai a második gombhoz értek, ami azonban csak dísz volt, mivel a frakkot és a nadrágot is tépőzárral látták el, hogy ha egy jelmezbálon kényelmetlenné válik, és meg akar szabadulni tőle a viselője, azt egy mozdulattal megtehesse. Amikor látta, hogy Castle szinte felfalja a tekintetével, és elnyílik a szája, megragadta a frakk hajtókáját, és rántott rajta egyet. A kabát egy halk, reccsenő hang kíséretében szétnyílt, és a földre hullott, amit a következő pillanatban követett a fehér nadrág. Kate nézte, ahogy Castle szeme kikerekedik, ösztönösen becsukja a száját és nyel egy nagyot. Elégedetten elmosolyodott. Pontosan erre az arckifejezésre és reakcióra számított.
A férfit már akkor elvarázsolta a nő, amikor levette a bajuszt és a cilindert, és hátravetve a fejét, megrázta kibomló haját, de amikor lerántott magáról a frakkot és a nadrágot, és meglátta a tökéletes testre feszülő mélyvörös, csillámló flitterekkel és gyöngyökkel díszített dresszt, érezte, hogy vége van. Ha az mondták volna neki, hogy képzelje el a legszexibb, legvadítóbb, legvonzóbb női tigrisszelídítőt, valami hasonlót képzelt volna el. A hosszú, izmos lábakat kiemelő fényes, fekete csizma, a tökéletes női test minden domborulatát kihangsúlyozó, érzékiséget sugárzó vörös dressz, az uralmat sugárzó testtartás, no és az ostor, talán még felül is múlta az író képzeletét! Castle nem is sejtette, hogy az igazi játék még csak most kezdődik!
Lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy Kate lassan végighúzza ujját az ostor nyelén, aztán a szíjat hozzá fogva, az ágy mellé lép.
- Fekszik a Kistigris! - szólalt meg a nő érzéki, mégis ellentmondást nem tűrő hangon, majd amikor Castle engedelmesen hátradőlt az ágyban, elégedetten mosolyogva hozzátette: - A szófogadó Kistigris jutalmat kap.
Castle tágra nyílt szemekkel nézte a nő kihívó, pajzán tekintetét, ahogy az ostorral felé közelít, majd finom érintéssel köröket ír le vele a mellkasa bőrén, aztán lassan a hasa felé indul.
- Szo-szótfogadok - suttogta megbabonázva, miközben szíve vad vágtába kezdett, mert Kate az ostor nyelével lassan lejjebb húzta a paplant. Meg szerette volna érinteni a nőt, magához húzni és megcsókolni, de amikor felé nyújtotta a kezét, Kate az ostornyéllel a kézfejére koppintott.
- Nem mocorog a Kistigris! - mondta tettetett szigorral.
Castle ijedten kapta vissza a kezét. Már sejtette, milyen játékot akar vele játszani a nő. Érzéki érintésekkel, simogatásokkal izgatja fel a végletekig, miközben nem engedi, hogy megérintse. Ettől aztán olyan erős vágyat érez, hogy mindennél mámorítóbbá válik a beteljesülés, amikor végre a karjaiba zárhatja. 
Az ostornyél lassan cirógatta a hasát, majd oldalra haladva a csípőjét, végül lefelé folytatta az útját, de Kate nem húzta lejjebb a takarót, hanem a vékony anyag fölött haladva simított végig a lábán egészen a lábfejéig, aztán vissza. 
Amikor Kate újra a férfi hasának csupasz bőréhez ért, érezte, ahogy az érintéstől megfeszülnek a férfi izmai, légzése szaporábbá válik, és látta, hogy a vékony takaró már nem elegendő, hogy elrejtse vágyának legfőbb bizonyítékát. Tudta, hogy Castle mennyire meg szeretné érinteni, de még egy kicsit játszani akart.
- Megfordul a Kistigris!  - húzta fel kacéran a szemöldökét.
- De ... - próbált ellenkezni a férfi, mondván, az előbb még azt a parancsot kapta, hogy ne mocorogjon, most meg az ellenkezőjét, de Kate-nek elég volt összeszűkíteni egy pillanatra a szemét, és felemelni az ostort ahhoz, hogy a férfiba fojtsa a szót, és az durcás arccal, mégis engedelmesen megforduljon.
- Szemeket becsukni! - hallotta a következő parancsot. Bosszantotta, hogy nem elég, hogy nem érintheti meg Kate-t, de még csak nem is láthatja, de ahogy megérezte a leheletnyi érintést, elszállt a bosszúsága. Csukott szemmel még erőteljesebben érzékelte az andalító dallamot, Kate mámorító illatát, és az ostornyél  finom simogatását. A  köröző mozgás után érezte, ahogy a cirógatás egyre lejjebb vándorol, eléri a takarót, majd lehúzza azt egészen a térdhajlatáig, aztán visszaindul a combján. Amikor a simogatás abbamaradt, és a vékony, hosszú ostornyél fenyítő nádpálcaként csattant a csupasz fenekén, összerándult, de nem annyira a fájdalom, mint inkább a meglepetés miatt. Nem számított a bizsergető, éppen csak csípő érzésre, de sejtette, hogy ez a büntetése része.
- Aúúú! - kiáltott fel panaszosan, játszva az áldozatot, a fenekéhez kapott. Kinyitotta a szemét, és Kate felé fordult. - Szót fogadott a Kistigris - mondta durcásan. - Jutalmat érdemel.
Kate közelebb hajolt hozzá, ujjaival gyengéden végigsimított a hátán, majd megpaskolta a fenekét, végül karjaival átölelte a nyakát, magához húzta, és lágyan megcsókolta.
- Ez a késdobálós számért jár - suttogta Kate a csókba. - A jutalom most következik - túrt ujjaival a férfi sűrű hajába. Érezte, hogy Castle elégedetten elmosolyodik, és hagyta, hogy az erős, mégis oly gyengéd kezek és a meleg, puha ajkak birtokba vegyék a testét. 

A gyertyák már csonkig égtek, csak egy törte meg gyenge fénnyel pislákolva az éjszakai sötétséget a szobában. Castle nyitott szemmel feküdt az ágyban, egyik kezét a tarkója alá tette, míg a másikkal gyengéden ölelte magához a békésen alvó nőt. Ritkán fordult elő, hogy ilyen éber legyen egy szeretkezés után. Általában Kate volt az, akinek a gyönyör annyira felpörgette az idegsejtjeit, hogy utána nem tudott azonnal elaludni, míg ő egy pillanat alatt álomba szokott zuhanni, ami miatt néha meg is csipkedte a nő, és pajzán teintettel megjegyezte, hogy talán többet kellene edzeniük, hogy ne fárassza le egy kis szerelmeskedés. Persze tudta, hogy ilyenkor csak arra ment ki a játék, hogy újra eljuttassák egymást a földi mennyországba, amiben ő boldogan benn volt. 
Nem értette, miért nem jön álom a szemére,  mindenesetre úgy döntött, ha már így alakult, enged a feltoluló emlékeknek, és nem foglalkozik a szokatlan állapottal, inkább gondolatban újra átéli a csodálatos szeretkezés pillanatait. Behunyta a szemét, miközben mélyen belélegezte Kate illatát, és a következő pillanatban már újra látta maga előtt a tigrisszelídítő jelmezbe öltözött nő alakját, és újra bizsergető izgalom járta át. Önkéntelenül elmosolyodott, amikor Kate néhány mozdulattal megszabadult a cilindertől, a bajusztól és a férfias ruhadaraboktól, és ott állt előtte a vadító, testére feszülő dresszben, a fényes csizmában, ostorral a kezében. Megborzongott, ahogy felidézte a bőrét cirógató ostornyél érintését, és megrázkódott, amikor az finoman, mégis csípősen csattant a fenekén. Változatosságra áhítozó fantáziáját sokszor elégíti ki Kate, és sosem fogja elfelejteni ezeket a pillanatokat, mégis egyre szívesebben idézte fel a meghitt, szerelemmel teli gyengéd érintéseket még akkor is, ha azok a külső szemlélő számára talán unalmasnak tűnhetnek. Élvezi a kis játékaik minden percét, felkeltik a vágyait, izgalommal töltik el, de míg régen a szeretkezések ezen részét élvezte jobban, már szívesebben gondolt arra, amikor Kate hozzásimult, és végre engedte, hogy megérintse és megcsókolja. Végigsimított a hosszú, izmos combokon, a kerek csípőn, aztán lassan lehúzta a dressz cipzárját és lecsúsztatta válláról a ruhadarabot. Most rajta volt a sor, hogy mozdulatlanságra ítélje a nőt! Óvatosan maga mellé fektette, feltérdelt, és csókokkal borította a vállát, megduzzadó melleit, majd a combjait, aztán lehúzta a csizmákat, és folytatta a gyengéd érintéseket egészen a nő lábujjáig, majd vissza. Amikor érezte, hogy Kate fel akar emelkedni, hogy átölelje, gyengéden, mégis határozottan fogta meg a vállát.
- Most a Kistigris jutalma jön - mosolygott a nőre. - Csukd be a szemed, és érezz! - suttogta, miközben végigsimított Kate arcán, aztán alig érintve az elnyíló ajkakat, puhán megcsókolta. Amikor Kate engedelmesen becsukta a szemét, lassan kibújtatta a gyönyörű testet a dressz fogságából, és elhomályosuló tekintettel nézett végig rajta, és tudta, hogy semmi mást nem kíván, csak az érintéseivel boldoggá tenni. Kate percekig hagyta, hogy simogassa bőre minden négyzetcentiméterét az ujjaival és az ajkaival, és lassan haladjon az érzékeny, majd legérzékenyebb pontjai felé, aztán érezte, hogy két ölelő kéz öleli át a derekát, és a nő ellentmondást nem tűrőn, magához vonja.
- Érezni akarlak - hallotta a halk suttogást, és amikor felnézett, a legszebb dolgot látta, amit férfi láthat: annak a nőnek a vágytól és szerelemtől ragyogó szemét, aki örökre elvarázsolta.
Hatalmas, boldog sóhaj hagyta el a tüdejét, ahogy megelevenedtek képzeletében a következő percek érzései, mozdulatai: Kate a nyakába csókol, miközben combjai a csípőjére fonódnak és ujjai a hátát simogatják, aztán a nő kissé megemelkedik, hogy magába fogadja és együtt mozogva repítsék egymást a földi mennyország felé. Először csak lassan szeretkeztek, gyengéden, kiélvezve minden érintést, aztán vad szenvedéllyel, engedve az ősi ösztönöknek. Szerette érezni, amikor Kate teste megfeszül, várva a gyönyör robbanásszerű, mindent elsöprő érzését. Sokáig cirógatták és csókolták még egymást, mire a gyönyör okozta vibrálás alábbhagyott, szívük és légzésük lelassult, és élvezték az ölelkezve egymáshoz simuló testük keltette békés nyugalmat.
Az árván maradt gyertya éppen egy utolsót lobbant, és átadta az uralmat a szobát beborító sötétségnek, amikor Castle kinyitotta a szemét. Hirtelen egy kellemetlen gondolat fogalmazódott meg benne. Összehasonlította a Kate előtti önmagát a mostanival, és nemcsak az életvitelét, hanem a szeretkezéseit is Meredith-szel, Gina-val, vagy éppen a nem túl mély érzelmeken nyugvókat a barátnőivel. Sokáig töprengett, mire nyugtalan, felszínes álomba merült.
Kate óvatosan az éjjeliszekrényre tette az egyik gőzölgő, forró kávéval telt poharat, miközben lassan leült az ágy szélére és belekortyolt a sajátjába. Mosolyogva nézte a mélyen alvó férfit, aki hason feküdt, egyik kezét a feje fölött tartva, míg a másik lelógott az ágyról, fejét a párnába fúrta, haja kócosan meredezett a forgóján, míg elöl a homlokába hullott. Bár kinn már érezhető volt a délelőtti nap perzselő ereje, a légkondicionált szobában hűvös volt, ezért kicsit feljebb húzta a férfi derekán a takarót, és a mozdulatot folytatva, megsimogatta a hátát, de Castle meg sem rezzent. Ernyedt izmai, lassú, elnyúlt lélegzetvételei és elnyíló ajkai arról tanúskodtak, hogy semmit nem érzékel a külvilágból. Kate hátrasimította egy rakoncátlanul hajtincset a férfi homlokából, mire az megrezzent. Mosolyogva figyelte, ahogy Castle vesz egy mély lélegzetet, mintha magába szívná az ismerős illatot, aztán félálomban nyel egyet, végül összeráncolva a szemöldökét, hunyorogva próbálja kinyitni a szemét, de amikor a fény kellemetlenül a ébredésre kényszeríti, gyorsan becsukja.
Kate arra gondolt, hagyja még a békés félálomban, ezért egy futó csókot lehelt az arcára, és fel akart állni, amikor Castle keze a combjára vándorolt.
- Feküdj vissza mellém - nyögte álomittasan a férfi anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét.
- Aludj csak, Kistigris! - fogta meg a combján nyugvó kezet Kate. - Gyűjtsd az erőt a következő produkcióhoz! - suttogta a férfihoz hajolva, és a nyakába csókolt.
A következő pillanatban Castle szemei olyan éberen nyíltak ki, mintha az imént még nem is küzdött volna az ébredéssel, és csillogva kutatták a nő arcát.
- Lesz új produkció? - kérdezte fülig érő vigyorral, aztán izgatottan beharapta a száját.
- Csak ha te is akarod - húzta fel kihívóan Kate a szemöldökét, de meglepődve látta, hogy Castle arcáról egy pillanat alatt eltűnt a mosoly, és átvette helyét valami bizonytalan ijedtség. - Valami baj van? Te nem élvezted?
- De, de! - vágta rá a férfi nagyokat bólogatva, aztán kétségbeesett tekintettel nézett a nő szemébe. - Lehet, hogy öregszem - ejtette ki a szavakat úgy, mintha valami tragédiáról beszélne.
Kate megpróbált komolyan nézni rá, de nem tudta elrejteni a szája sarkban bujkáló mosolyt.
- Nem "lehet", Castle, hanem valóban öregszel - ejtette ki közönyösen, tényként a szavakat, de amikor meglátta a férfi arcára kiülő ijedtséget, szeretőn hozzátette: - Mindenki öregszik, még én is - húzta fel a vállát.
- De ... de te nem változol! Te ... te inkább fiatalodsz!
- Köszi a bókot, Castle, de tudod, hogy nem szeretem, ha hazugságokkal akarsz valamit elérni - vonta össze a szemöldökét értetlenül.
- Nem ... úgy értem ... úgy értem, te kinyíltál, amióta együtt vagyunk, nőiesebb és szexibb vagy, mint valaha! Úgy érzem, egyre jobban élvezed a játékokat a szeretkezéseinkben, én meg ... én meg ...
Kate érezte, hogy van valami, amit rosszul él meg a férfi, és nehezére esik beszélnie róla, de fogalma sem volt róla, hogy mi az. 
- Nem tetszett a tigrises játék? - kérdezte meglepve, hiszen az éjszaka minden pillanatában figyelte Castle reakcióit, márpedig a férfi izgatottan csillogó, majd vágytól elhomályosuló, boldog tekintete, megborzongó bőre, megfeszülő izmai, a torkából ösztönösen feltörő hangok mind azt jelezték, hogy élvezte a szeretkezésük minden pillanatát, és nemcsak a fizikai együttlétet, hanem a kis játékot is. Vagy mégsem? Másra nem tudott gondolni, mert a szeretkezésük hosszából és szenvedélyességéből ítélve, nem a fizikai teljesítőképessége aggaszthatta Castle-t, így Kate elbizonytalanodva várta a választ.
- Valami megváltozott - kezdte bizonytalanul a férfi, miközben feljebb tornászta magát az ágyban. - Tudod, régen minél őrültebb és vadabb volt a szex, minél különlegesebb és extrémebb játékot találtam ki, annál szenvedélyesebben éltem meg - mondta bátortalanul Kate-re nézve. Nem akarta, hogy a nő félreértse a szavait, és már meg is bánta, hogy az egészbe belekezdett, mert a gyanakvóan összehúzott szemöldökök semmi jóval nem kecsegtették.
- Úgy érted, hogy az én időm előtt? - döbbent meg Kate, amikor rájött, hogy Castle az exfeleségeivel, vagy a futó kalandot jelentő nőcskéivel megélt szexuális élményeit hasonlítja össze az ővele megéltekkel.
- Igen - nyögte zavartan, mert Kate arckifejezését látva volt egy olyan sejtése, hogy ebből a helyzetből már nem tud kijönni jól.
Kate-ben kavarogtak az ellentétes érzelmek. A férfi szavai félelemmel és keserű csalódottsággal töltötték volna el, ha nem lett volna egészen biztos abban, hogy Castle az együttléteik minden pillanatát csodának élte meg. Akkor viszont most miről beszél? Ennyire nem érthette félre a reakcióit! De akkor mi ez az egész? 
- Azt akarod mondani, hogy régen ... velük ... jobban élvezted a szeretkezést, mint velem? - tette fel nyíltan a kérdést, miközben igyekezett nyugodtnak tettetni magát, holott érezte, hogy a félelem okozta adrenalintól megfeszülnek az izmai, szíve heves dobogásba kezd, idegsejtjei ugrásra készen várják, hogy reagálhassanak a válaszra.
Castle komoly arccal megrázta a fejét, és egy pillanatnyi gondolkodás után lassan, megfontoltan kezdett a válaszba.
- Tudod ... az, amit veled átélek, az maga a csoda. Olyan varázslat, amit soha, senkivel nem éltem még át - mosolyodott el őszintén, miközben ujjait gyengéden a nő kezére kulcsolta.
- Nem értelek. Most játszadozol velem? - húzta el a kezét Kate bosszúsan, mert az egymásnak ellentmondó mondatokból csak arra tudott következtetni, hogy a férfi gonosz tréfát űz vele, de amikor ránézett, elbizonytalanodott. Az előbbi mosolynak nyoma sem volt Castle arcán, szeme őszintén, ugyanakkor kétségbeesetten csillogott.
- Ne-nem! Dehogy! - kapott a nő keze után. - Csak ... olyan nehéz erről beszélni. Biztosan ostobaságnak tartod - mondta szemlesütve.
Kate most már igazán kíváncsivá vált. Hirtelen megérezte, hogy eddig félresiklott a beszélgetésük és valószínűleg félreértett valamit. Az elmerengő arcra nézett. Már biztos volt abban, hogy Castle valami fontosat, ugyanakkor a számára valószínűleg kínos dolgot akar megosztani vele. Közelebb ült, két tenyerébe fogta a férfi arcát, és kissé megemelte, hogy a tekintetük találkozzon.
- Sok mindent szeretek benned, - mondta halk, magabiztos hangon - például azt is, hogy őszinte vagy.
Castle pislogás nélkül merült el a gyönyörű szemek tekintetében. Nem tudta, Kate hogyan csinálja, hogy az ilyen pillanatokban olyan nyugalmat áraszt, amitől biztos lesz abban, hogy a nő megérti.
- Az éjszaka nem tudtam aludni, és ahogy felidéztem a szeretkezésünk pillanatait, furcsa gondolat ütött szöget a fejemben - kezdte bátortalanul. - Nem akarom, hogy félreértsd - húzta kényszeredett mosolyra a száját, és várakozón elhallgatott.
- A szavak embere vagy Castle. Nem fogom félreérteni - mosolyodott el szeretettel Kate, mire Castle egyetértően bólintott, vett egy nagy levegőt, és belekezdett.
- Mindig élveztem a játékot a szeretkezésekben, legyen az szerepjáték, bilincs, tejszínhab vagy jégkocka. Régen jobban vártam ezt a játékot, izgalmasabbnak éreztem, mint magát az aktust, amire csak úgy gondoltam, mint a játék keltette fizikai vágyak lezárására. Ma éjjel tudatosult bennem, hogy veled izgalmas és vágykeltő a játék, de sokkal többet jelent az, amikor megcsókolhatlak, simogathatlak, amikor megcsókolsz és simogatsz, és mindennél többet jelent, amikor ... amikor eggyé válik a testünk.
Kate figyelt Castle minden szavára és minden rezdülésére. A kék szemek nyíltan szegeződtek rá, de mintha zavarban lett volna a férfi, tekintete bizonytalanságot tükrözött. Hallotta, hogy az utolsó szavaknál megremeg a hangja, aztán látta, hogy nyel egyet, mintha új erőt gyűjtene a lényeg kimondásához.
- Amikor a karjaimban tartalak, te magadba fogadsz, én pedig elmerülök benned, akkor nemcsak a testem, de a lelkem is átéli a gyönyört.
Castle elhallgatott, és várakozón nézett a nőre, mintha visszajelzést várna, hogy érti-e a gondolatait.
- Szóval ... akkor ... - kezdte lassan Kate - élvezed a kis játékainkat, és a tested és a lelked is átéli velem a földi mennyországot - foglalta össze, mire Castle egyetértően bólintott. - Hm ... akkor mi nem hagy nyugodni? - kérdezte, miközben szeretettel mosolygott a férfira, bár már sejtette, mi aggasztja.
- Ha így mondod, akkor hülyeségnek hangzik - húzta el durcásan a száját Castle, aztán sóhajtott egyet. - A játék már csak izgalmas vágykeltő. Az igazi boldogságot az adja, ami utána jön, és ettől olyan érzésem van, mintha a vad szex és a fantáziadús játékok a fiatalság jellemzői lennének, ez az izgalmas, mégis megnyugtató boldogság pedig ...
- Azt hiszed, a korral jár, hogy mi okozza a nagyobb örömöt a szeretkezésben? - húzta fel Kate csodálkozva a szemöldökét, és elmosolyodott, amikor a férfi szomorkásan bólintott. - Nem gondolod, hogy másról van szó?
- De hát miről? Gyakrabban találsz ki te valami izgató játékot, mint én. Sosem fordult még elő velem ilyen! Mintha öregednék. Én ... én minden pillanatát élvezem a játéknak, és őrülten felizgat, de ... de ... sokkal mélyebben megérint az, ami a játékot követi.
- Akkor nézzük a tényállást! - húzta ki magát Kate és magára öltötte a hivatalos nyomozó szerepet, mire Castle, attól félve, hogy a nő hibás következtetést von le, és félreérti a szavait, ijedten pislogott néhányat. - Régen a nőcskéiddel a játékot élvezted jobban, most pedig a magát a szerelmeskedést, és ebből arra következtetsz, hogy öregszel. Nem gondolod, hogy rossz nézőpontot választottál? - kérdezte Kate, és huncut mosoly jelent meg a szája sarkában, amikor a férfi összeráncolt szemöldöke jelezte, hogy bármennyire is töri a fejét, nem tudja, milyen más nézőpontról beszél a nő. - Talán nem a korod miatt változtak meg az arányok, hogy melyik okoz több örömöt, hanem amiatt, hogy kivel éled át!
Castle komolyan bólintott, de Kate nem látta rajta a megkönnyebbülést.
- Tudom, hogy ami régen volt, más nőkkel, az csak szex volt, amit veled átélek, az pedig a semmivel össze nem hasonlítható igazi szerelem. 
Kate hallotta az őszinteséget és a meggyőződést a férfi hangsúlyaiban, de már végképp nem értette.
- És neked ez nem elég? - tette fel lélegzetvisszafojtva a kérdést.
- A legboldogabb férfivá tettél a világon. Az a kérdés, hogy neked elég-e ez?
Kate nézte a külvilág felé mindig oly magabiztos férfit, aki most kételyek között várta a válaszát. Végigsimított a kissé borostás arcon, és egyenesen a kék szemekbe nézett.
- Azt hiszed, nekem fontosabb az idomár-jelmez és az ostor, mint a csókod vagy a simogatásod? Izgalmas, izgató, jó kis ráhangolódás a játék, de nem az tesz igazán boldoggá. Azt mondtad, nemcsak a tested, de a lelked is átéli a gyönyört velem. Tudod, ha így változtak meg az érzéseid, akkor ezért még jobban szeretlek - mondta halkan, de jelentőségteljesen. - És hidd el, ennek semmi köze az öregedéshez! - mosolyodott el nagyot sóhajtva. 
- De ... de ... nem akarom, hogy megund velem a szeretkezést.
- Hidd el, nem fogom megunni veled a szeretkezést! - Kate átölelte a férfi nyakát, magához húzta, és először gyengéden érintette szájával a keskeny ajkakat, aztán nyelve szenvedélyesen utat tört magának, hogy megéreztesse a férfival a csók édes ízét. Amikor néhány másodperc múlva érezte, hogy Castle viszonozza a csókot, keze a derekára fonódik, és olyan közel húzza magához, hogy mellei a mellkasához érjenek, elmosolyodott.
- És ha kipróbálnánk, hogy mit lehet kezdeni egy kis csokiöntetes eperrel? - suttogta ziháló lélegzetvételek között Castle Kate fülébe incselkedve, aztán amikor érezte, hogy a nő boldogan elmosolyodik, gyengéden maga mellé húzza az ágyra, és térdével finoman  betolakodott a combjai közé. 
- Ümm ... szeretem a csokis epret - csillant pajzán fény a nő szemében, miközben közelebb csúszott a férfihoz, hogy csípője Castle vágytól duzzadó ágyékához érjen. - Látod, most sem unatkozom melletted!
Hallotta, hogy az író nyög egyet az érintésre, de a következő pillanatban már szárnyra kelt a fantáziája.
- És ha az én kezemben lenne az ostor? - nézett fel huncutul mosolyogva, de Kate-től egy szúrós tekintetet kapott az ötletért cserébe.
- Castle! Maradjunk a csokiöntetnél és az epernél! - vonta össze tettetett rosszallással a szemöldökét.
- Értem. Csokiöntet és eper - vigyorodott el a férfi elégedetten. Éppen óvatosan a nő fölé helyezkedett, amikor Kate telefonja olyan erőteljes rezgésbe kezdett az éjjeliszekrényen, mintha egy életéért küzdő, utolsó perceit élő, óriás rovar lenne.
Castle mozdulatlanná dermedt. Hányszor, de hányszor tette már tönkre a civilizáció e remekművének tartott szerkezet a legszebb pillanataikat! Bár máskor úgy érezte, fél ember a telefonja nélkül, most a pokolba kívánta a készüléket.
- Ne! Kérlek, ne! - nézett könyörgőn Kate-re, aki ösztönösen nyújtotta karját az éjjeliszekrény felé. - Hadd menjen hangpostára! - suttogta a nő nyakára adott csókba, aztán ajkával puhán érintve a vállgödrét, haladt lefelé a két vágyakozón ágaskodó mellbimbó felé, amelyek könnyedén bukkantak elő a selyem köntös takarásából.
- Le ... le fog ... esni - sóhajtott nagyot Kate, miközben igyekezett figyelmét megosztani az izgató érzés és a kitartóan rezgő telefon között, de nem járt sikerrel, mert Castle ajka elérte teste egyik legérzékenyebb pontját.  Egy pillanatra behunyta a szemét, hogy átadja magát a bizsergető érzésnek, aminek az lett a következménye, hogy kinyújtott karja leverte a telefont, ami földet érve hangos csörömpöléssel esett darabjaira.
- Szeretem a gravitációt - sóhajtott megkönnyebbülten Castle, amiért végre megszűnt az idegtépő zizegés, és hogy Kate-nek még csak meg se forduljon a fejében azon gondolkodni, mi lett a telefonja sorsa, csókjaival egyre lejjebb haladt a bársonyos simaságú bőrön, és elmosolyodott, amikor megérezte az alatta megfeszülő hasizmok remegését.

- Hm - forgatta meg elgondolkodva ujjai között a telefonját Ryan. - Lehet, hogy még alszanak - pillantott az órájára, aztán tekintete a rendőrségi iroda ablakára tévedt. A Nap lassan közeledett égi útjának csúcspontjához, és hihetetlen erővel árasztotta magából a vakító fénysugarakat és a perzselő meleget.
- Alszanak? - pillantott fel kajánul vigyorogva Espo, miközben a következő kihallgatáshoz szükséges iratokat rakta egy dossziéba. Elnéző szeretettel megingatta a fejét. Sokszor megszekálta Kevint a naivitása és az ártatlansága miatt, és bár megmosolyogta ezekért a tulajdonságaiért, de csodálta is, hogy gyilkossági nyomozóként meg tudta őrizni ezt az oldalát. - Fél tizenegykor? 
- Miért? - vonta meg a vállát Ryan. - Talán kimerítő volt az éjszakájuk - jelent meg egy megértő mosoly az arcán.
- Vagy éppen most ismétlik meg a kimerítő éjszakát! - vigyorodott el kajánul Javi, ám amikor meglátta társa rosszalló  tekintetét, érvelni kezdett. - Beckett mindig felveszi a telefonját, ha mi hívjuk, mert tudja, hogy csak fontos ügyekben keressük. Ha a legmélyebb álmából ébred, akkor is felveszi. Persze, ha éppen elrabolták, és megkötözve ül egy pince mélyén, akkor nem. Ha viszont mondjuk ... zuhanyozik éppen, akkor Castle biztosan felvenné. Már házasok, és tudjuk, mennyire kíváncsi. Ugyan már tesó! Te mondogatod állandóan, hogy vegyük fegyelembe, hogy nászúton vannak! - veregette meg a barátja vállát a győztesek felsőbbrendűségével, miközben elégedetten látta, hogy Ryan szemében huncut csillogás jelenik meg, és beleegyezően bólint.
- Jobb is, ha később tudunk beszélni velük, mert addig talán ki tudunk húzni valamit a színpadi munkásokból, és a repülőtéri adatokat is megkapjuk a Miamiból New Yorkba utazókról.
- Én annak is örülnék, ha előkerülne a törpénk mobilja. Biztos, hogy titkolni valója volt, ha eldobható telefont vásárolt, hogy ne lehessen lenyomozni a hívásait - húzta el bosszúsan a száját Espo, aztán Ryan-nel a nyomában belépett a kihallgató helyiségbe.
Az asztal mögött ülő, cingár, harmincas évei elején járó férfi riadt tekintettel fordult feléjük. Rendkívüli magassága annak ellenére szembetűnő volt, hogy összegörnyedve, behúzott nyakkal várta a kihallgatást. A légkondicionált helyiségben is verejtékcseppek csillogtak gyér, tüskésen meredező hajszálai között, míg a homlokán megjelenőktől egy kézmozdulattal igyekezett megszabadulni, aztán nyirkos tenyerét idegesen törölte bele kantáros munkásnadrágja szárába. 
- Eddy Carter - nyitotta ki a kezében tartott mappát Espo, aztán szigorú tekintettel a férfira pillantott. - Szép kis listánk van magáról! Sikkasztás, csalás, tiltott szerencsejáték ... ccc - ingatta meg rosszallóan a fejét, mire a férfi ijedten kapkodta a tekintetét a két nyomozó között, aztán a barátságosabbnak megítélt Ryan felé fordult, és mentegetőzve felemelte a kezét.
- A-az már régen volt, és leültem, ami járt érte.
- Igen, azt látom - húzta el lekicsinylően a száját Javi. - Az utolsó ügyénél már azt is figyelembe vette a bíró, hogy egy visszaesőről van szó.
- De, de az már öt éve volt! Azóta tisztességes munkám van, és nem követtem el semmit - tördelte idegesen a kezét, és a fiúknak az sem kerülte el a figyelmét, hogy egyre jobban izzad. - Végig jártam a csoportterápiás foglalkozásokra, és azóta nem nyúltam a kártyához. Megkaptam ezt a melót a cirkuszban, a fizetés is jó és egy csomó olyan helyre eljuthatok, amiről nem is álmodtam!
- Hm. Azért valljuk be, a póker és a blackjack nagy úr. Nagy a kísértés, mert óriási pénzt lehet velük kaszálni - mondta szelíden Ryan, aztán sajnálkozva hozzátette: - Meg persze bukni is.
Eddy Carter értetlen tekintettel, ugyanakkor gyanakodva pislogott Ryan-ra.
- Azt hittem, hogy Anton Volkov megölése miatt hoztak be, nem a pókerpartik miatt - mondta megkönnyebbülten. - Higgyék el, azokhoz nekem semmi közöm! Akkora pénzekben játszottak, hogy esélyem sem volt, hogy bevegyenek! - háborodott fel, de hangjában csalódottság csendült.
Espo és Ryan egymásra pillantott. Espo csak meg akarta kicsit szorongatni a fickót a múltjával, hogy biztosan ne hallgasson el előlük valami fontos információt, Ryan pedig csak játszotta a megértő, jó zsarut, hogy a bizalmába férkőzhessen. Már éppen Antonra akarták terelni a témát, amikor Eddy elpöttyintette a titkos pókerpartit.
- Nem kell ködösítenie, Eddy! - Espo az asztalra támaszkodva előre hajolt, így olyan közel került a férfihoz, hogy az feszengve préselődött a szék háttámlájához. - Van néhány tanúnk, akik látták, mi folyik a színfalak mögött. Már csak pontosítani akarjuk a résztvevőket - blöffölt a nyomozó. Szinte biztos volt abban, hogy a cirkuszban folytatott titkos pókerpartikról beszélt Eddy. Ha pedig akkora pénzek forogtak kockán, amekkoráról a díszletépítő munkás beszélt, akkor talán köze lehet a gyilkossághoz is. Egy nagy összegű tartozás kellő indítéka lehet egy gyilkosságnak.
- É-én nem akarok semmibe belekeveredni - nyögte kétségbeesetten Eddy.
Ryan szelíd, de jelentőségteljes mosolyra húzta a száját.
- Azon már rég túl van, Eddy!
- Mi? Mi? - élénkült meg a férfi, és egyre jobban vörösödő arcán látszott, hogy elönti a düh. - Valaki azt mondta, hogy én is benne voltam? Ez hazugság! - kapkodta a tekintetét a két nyomozó között, végül Ryan szánakozó arcán állapodott meg, aki még sajnálkozva meg is ingatta a fejét azt sugallva, hogy bizony, valaki már bemártotta. - Ki ... ki volt az, aki ilyet állított? A doki, vagy a mágus? - kérdezte dühösen, aztán felcsillant a szeme, mintha rájött volna, hogy kinek állt érdekében bemártani őt. - Á! Hát persze! Magnus volt, a norvég homokos artista! Tudtam, hogy egyszer még bosszút áll, amiért az egyik produkciójuk közben  az egyik henger nem forgott rendesen, és rám akarták kenni, hogy fordítva szereltem be egy alkatrészt, pedig egyszerűen csak eltörött!
- Nem Eddy, ők nem mondtak semmit - rázta meg talányosan mosolyogva a fejét Espo, miközben magában elkönyvelte, hogy Eddy Carter igencsak együgyű lélek, akit még csak kikérdezniük sem kell, magától szolgáltat értékes információkat.
- Akkor Chucky volt? A bohóc? - találgatott tovább Eddy egyre zavartabban. - Ha ő sem, akkor már csak Ralph Benning, a könyvelő lehet, bár vele nem volt semmi bajom.
A férfi hirtelen hátrahőkölt. - Azt hiszik, hogy Antont a póker miatt ölték meg?
- Miért mondta, hogy esélye sem volt játszani? - próbálta elterelni a férfi gondolatait Ryan, miközben Espo feljegyezte a hallott neveket.
- Annyira azért nem fizetnek meg egy díszletépítőt, hogy be tudja szállni egy olyan pókerpartiba, ahol ezer dollár a legkisebb kezdőtét, a kis vak! De nem is ez a lényeg! Azt hallottam, hogy volt olyan este, amikor százezer dollár cserélt gazdát - bólogatott tudálékosan. - Úgy egy hónappal ezelőtt azt beszélték, hogy Anton is sokat nyert. Igaz lehetett, mert néhány nap múlva láttam, hogy repülőjegyeket hozott neki egy futár. Gondoltam is, hogy biztos nyaralni megy valami menő szigetre a nyereményből.
- És honnan származtak az információk? - húzta fel a szemöldökét kíváncsian Ryan, és érdeklődést színlelve előbbre hajolt, míg Espo csendesen hátrébb húzódott, nehogy megriassza Eddyt, és abbahagyja a fecsegést.
- Nem tudom, de többektől is hallottam - vonta meg a vállát. - Az is nyílt titok volt, hogy mindig Chucky lakosztályában gyűlnek össze, de mindenki hallgatott, mert senki nem akarta, hogy kirobbanjon a botrány. Egy cirkusznak a tökéletességet kell sugározni - mondta meggyőződéssel, de Ryan és Espo biztosra vették, hogy az utolsó mondat nem Eddy saját gondolata. Talán az igazgatónőtől hallotta ezt a mondatot.
A következő fél órában még kikérdezték a férfit arról, hogy mit tudott Anton Volkov kapcsolatairól, a cirkuszban töltött utolsó napjairól, de Eddy semmi újdonsággal nem tudott szolgálni, amit már ne tudtak volna. Amikor megkönnyebbülten sóhajtva kilépett a férfi az ajtón, a két nyomozó elégedetten egymásra nézett.
- Tesó! Még egy ilyen lúzert! - jelent meg egy gúnyos mosoly Espo arcán. 
- De neki köszönhetjük, hogy bővült az indítékok, és ezzel együtt a lehetséges elkövetők sora!
- Ez igaz! Felhívom a kapitányt, hogy szükségünk lenne minden információra erről az öt emberről, mire újra kihallgatjuk őket. 
- Mi meg addig utánanézhetnénk a pénzügyeiknek, hogy rájöjjünk, volt-e köztük olyan, aki nagyon nagyot bukott valamelyik játszmán - bólintott beleegyezően Espo, és már indult az ajtó felé, de Ryan nem követte, ezért várakozón megfordult. Társa az asztalnak támaszkodott, összeráncolt homloka és töprengő tekintete jelezte, hogy valami szöget ütött a fejében.
- Tudod, azon gondolkodom, ha Anton nagy összegeket nyert és veszített a pókeren, akkor ez miért nem látszik a bankszámláján - nézett fel Espo-ra, aki összehúzta a szemöldökét.
- Igaz. Az ötvenezer dollárt, amit a halála előtt kivett a számláról, Lionel King, az ügyvéd utalta neki, más nagyobb pénzmozgás viszont nem volt. Talán volt egy másik számlája.
- Vagy valaki másnak a számlájára tette be a pénzt - mosolyodott el sejtelmesen Ryan, és amikor látta, hogy Javi-nak nem esik le, hogy kire gondol, sejtelmesen folytatta. - Élete szerelmével készült elhagyni az Egyesült Államokat ...
Espo megütközve hőkölt hátra.
- Na ne! Ki olyan hülye, hogy a pénzét egy nő számláján tartsa?
- Még nem voltál igazán szerelmes - ingatta meg sajnálkozva a fejét Ryan. - Ha lettél volna, akkor értenéd.
- Ennek tudatában lehet, hogy nem is akarok az lenni - rázkódott meg Espo, aztán sóhajtott egyet. - Rendben, kérek végzést Marion Hartnett számlájára is.

Kate az ágyban ült, és elszántan próbálta már harmadszor rápattintani a telefonjára a hátlapot. Miután meghallotta a kattanó kis hangot, várakozón figyelte, hogy megjelenik-e a kijelzőn a gyártó cég logója, de hiába szedte szét és rakta össze újra meg újra a készüléket, nem tudta bekapcsolni. Lemondóan sóhajtott egyet.
Castle boldog, békés mosollyal az arcán, csukott szemmel feküdt mellette, és finoman érintve Kate csupasz hátát, köröket, hurkokat és cikkcakk vonalakat rajzolt rá az ujjaival.
- Legalább nem meg bennünket a legszebb pillanatokban - szólalt meg Castle anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét.
- Azt sem tudjuk, hogy ki hívott, Castle! És ha ez egy fontos hívás volt? - bosszankodott Kate. - Vagy valaki bajban van? - húzta össze a szemöldökét, mert hirtelen rossz érzése támadt.
Castle kinyitotta a szemét, és tekintete végigfutott a nő gondterhelt vonásain.
- Nincs semmi baj - mondta magabiztos, megnyugtató hangon, és gyengéden átölelve Kate karcsú derekát, maga mellé húzta. - Csak telefonfüggő vagy, ezért ha nincs veled, vagy nem működik, azonnal rémképeid támadnak.
- Lehet - ismerte be néhány másodpercnyi hallgatás után Kate, miközben szorosan a meleg férfitesthez bújt.
- Ha baj lenne, akkor már az én telefonomat is hívták volna - nyomott egy csókot Castle a kellemes, virágillatú hajra, mire Kate megnyugodva elmosolyodott. A kellemes érzés azonban egy pillanat alatt köddé oszlott, mert a férfi telefonjának zenélése fülsértően hasított a szoba csendjébe.
Összenéztek. Kate csak csodálkozva összevonta  a szemöldökét, Castle viszont ijedt tekintettel nyelt egyet, aztán kapkodva a készülékért nyúlt.
- Ryan az - sóhajtott egy nagyot megkönnyebbülten, és miközben Kate-re mosolygott, a füléhez emelte a telefont. - Castle - szólt bele könnyed hangon.
- Szia. Nem zavarok? - hallotta meg a nyomozó bocsánatkérő hangját. - Beckett nem vette fel a telefonját.
- Hát ... az övé ... szóval leesett, és most nem működik - próbált Castle olyan hangsúllyal beszélni, mintha valami jelentéktelen dologról lenne szó, miközben huncutul a nőre kacsintott. - Van valami fejlemény?
- Ami azt illeti, van.
Az író érezte a büszkeséget Ryan hangjában, ami azonnal kíváncsivá tette.
- Mi? Mit találtatok? - kérdezte izgatottan, de néhány másodpercig nem érkezett válasz, mintha Kevin töprengene, elmondja-e az új híreket.
- Beckett ott van?
Castle azonnal kapcsolt, hogy a férfi inkább a felettesével akarja először megosztani, amit megtudtak, amit meg is értett. Tudta, hogy mennyire fontos neki Beckett elismerése.
- Kihangosítalak!
- Khm ... Szia Beckett - áradt a hangszóróból Ryan hangja bizonytalanul. 
- Mit találtatok? - kérdezte Kate nyugodt, érdeklődő hangon, amitől a nyomozó azonnal megbátorodott, és magabiztosan folytatta.
- Három fontos hírünk van. Gates kihallgatta Lionel Kinget, lenyomoztuk a nyelviskolát, és kihallgattuk az egyik díszletépítő munkást. Mindegyik nyom meglepő fordulatokat tartogatott - csendült újra büszkén Ryan hangja, aztán hirtelen elhallgatott. A nyomozó tudta, hogy Gates utasítása szerint csak a nyelviskoláról megtudott információt kellene közölni velük, miszerint Marion Hartnett Oroszországba akart szökni Anton Volkovval, de azzal is tisztában volt, hogy ha a többi eredményt is megosztja Beckett-el és Castle-lel, akkor annyira izgatja őket az ügy, hogy a meglátásaikkal segíthetik őket. Elbizonytalanodott, hogy jól döntött-e, amikor az ügyvédet és Eddy Cartert is megemlítette. - Nem akarlak zavarni benneteket a nászutatokon, csak ... 
- Van felvétel a kihallgatásokról? - vágott Ryan szavába Beckett, amikor megérezte a bizonytalanságát, mert szerette látni a tanú vagy a gyanúsított reakcióit is a vallomástétel alatt.
- I-igen, de Gates megtiltotta, hogy zavarjunk benneteket.
Kate töprengve Castle-re nézett. Amikor néhány nappal ezelőtt rájött, hogy Castle nyomozósdit akar játszani a nászútjuk alatt, még bosszantotta a dolog. Egyáltalán nem vágyott gyilkosokra, kihallgatásokra, gyanúsítottakra a nászútja alatt, de be kellett vallania, hogy izgalommal töltötte el a titkos nyomozás a cirkuszban, és egyre kíváncsibbá vált az egyre szövevényesebb üggyel kapcsolatban. Castle-re pillantott, aki olyan ártatlan tekintettel nézett rá, miközben nagyot pislantott, mit egy kisfiú, aki mindent megígér, csak vegyék meg neki a hőn áhított játékát. Tudomásul kellett vennie, hogy a nyomozás, és a rejtélyek megoldása már az életük részévé vált, ráadásul mindkettejüknek örömöt okozott. Mivel a nászútjuk tele volt a Castle-lel töltött kellemes és édes órákkal, kirándulással, sétákkal, szórakozással, romantikus éjszakai fürdőzéssel, izgalmas motorozással, nem érezte úgy, hogy valamiről lemaradna, ha segítenének a fiúknak. Bár a késdobálónál átélt izgalmakat és Castle találkozását a fehér tigrissel szívesen kihagyta volna a repertoárból, látva Rick sóvárgó tekintetét, elmosolyodott.
- Mi lenne, ha nem Gates döntené el, hogy mi zavar minket? - kérdezte sejtelmesen.
- Rendben, akkor küldöm a kihallgatások felvételeit és a nyelviskolától kapott információkat. Nekünk még ki kell hallgatnunk öt embert, és utána kell néznünk Marion Hartnett pénzügyeinek. Beszélhetnénk este?
Castle hirtelen felemelte a mutatóujját, jelezve, hogy van valami ötlete.
- Mi lenne, ha átjönnétek hozzánk? Ennénk egy finom vacsorát, innánk pár pohár kiváló bort, aztán megbeszélnénk az ügyet - mondta lelkesen. - Van egy gyönyörű homokos strand, de medence is van, ha azt jobban szeretitek - tette hozzá csábító hangon. - Ja, és van fehér táblánk is - vigyorodott el, mintha ez lett volna az aduász a kezében.
- Hát, nem is tudom ... - hallották Ryan bizonytalan hangját.
- Egy kis pihenés nektek is jár - szólalt meg Beckett, aki biztos volt abban, hogy Ryan éppen Espo-ra néz, és várja a beleegyezését.
- Meg egy kis luxus is - tette hozzá Castle. - Elvégre helyettünk is dolgoztok, ráadásul itt, a Bahamákon. Milyen lenne már, ha nem engedhetnétek meg magatoknak egy estét? 
A vonal túlsó végén néhány másodpercig csend volt, aztán Espo morcos hangját hallották meg.
- De jó legyen a kaja!
Kate és Castle elégedetten egymásra mosolygott.
- Persze, hogy jó lesz! Hétre legyetek a kikötőben! Küldök értetek egy motorcsónakot. 
- Rendben, ott leszünk - enyhült meg Javi hangja, aki valószínűleg jobban örült volna, ha Beckett, és főleg Castle nélkül oldják meg az ügyet, de nem tudott ellenállni egy kis luxusnak. - Addig nézzétek át az anyagot, amit küldünk!
- De most már áruljátok el, mit tudtatok meg!
- Nézd meg a saját szemeddel!
- Vá-várjatok! - ült fel az ágyban Castle, mintha azzal meg tudná akadályozni, hogy a fiúk letegyék a telefont, mielőtt kielégítenék a kíváncsiságát, de hiába, a kijelző képe váltott, jelezve, hogy bontották a vonalat.
A férfi bosszúsan elhúzta a száját.
- Ez jó ötlet volt - húzta végig ujjait Castle hátán Kate, finoman cirógatva a bőrt.
- Akkor nem bánod, hogy nem kettesben töltünk minden estét a nászutunkon? - fordult a nő felé megkönnyebbülten a férfi.  
- Nem. Itt ez a csodaszép hely, nekik meg csak a nassaui rendőrség kihallgatószobája jut.
Castle tekintete hirtelen elgondolkodóvá vált. Kate kissé félve figyelte. Tudta, hogy ilyenkor gyakran valami őrült ötlet születik meg a fejében.
- Nincs kedved a jövő hetet azon a szigeten tölteni, ahol eredetileg terveztük a nászutunkat? - nézett talányosan mosolyogva a férfi, miközben egy pillanatra felhúzta a szemöldökét.
- Palawan-ra gondolsz? - lepődött meg Kate az ötleten. Eszébe jutott az este, amikor Castle-t az ágyban találta, ahogy békésen alszik, az ágy pedig terítve volt a mesebeli, szinte érintetlen szigetről készült fotókkal, prospektusokkal. Ha Tyson nem rabolta, és hurcolta volna el az arizonai sivatagba Castle-t az esküvőjük előtt, akkor már rég bebarangolták volna azt a szigetet. - De hát Patterson két hétre adta oda ezt a villát az egész szigettel együtt!
- Igaz, de én akkor, amikor ... - kezdett a magyarázatba a férfi, de elcsuklott a hangja és alig észrevehetően megrándult az arca. - Szóval én lefoglaltam egy utat Palawanra, de ... de nem tudtunk elmenni - folytatta fájdalmas tekintettel. - Később az utazási iroda jelezte, hogy tekintettel a történtekre, választhatunk egy másik időpontot. - Ha akarunk, a jövő héten is mehetünk, csak szólnom kell nekik.
- És Patterson? - vacillált Kate, mivel úgy érezte, nem lenne illendő visszamondani az ajándékba kapott időt a magánszigeten, de Castle csak hanyagul megvonta a vállát.
- Pattersonnal megbeszélném, hogy adja oda a mi második hetünket két rendkívüli New York-i nyomozónak.
Kate meglepetten nézett a csibészesen csillogó kék szemekbe, aztán átölelte a férfi nyakát, magához húzta, és gyengéden megcsókolta.
- Mehetünk Palawanra - suttogta a csókba, aztán kissé hátrébb húzódva, szigorúan a kék szemekbe nézett. - Egy feltétellel: semmi cirkusz, semmi gyilkosság!
- Semmi cirkusz, semmi gyilkosság - ígérte elégedetten mosolyogva Castle.
Negyed óra múlva Kate megbeszélte Manuela-val a vacsorát, Castle pedig Jose-val, hogy szerezzen valakit, aki a csónakkal elhozza Ryan-éket a szigetre, aztán kiültek a teraszra reggelizni. Kate megringatta a kezében tartott mentás limonádét, és békés nyugalommal figyelte, ahogy a jégkockák nekikoccannak a pohár falának, aztán Castle-re pillantott és elnyomott egy mosolyt, mert a férfi bosszúsan nyomkodta a laptop billentyűzetét, mivel a várva várt e-mail csak nem akart megérkezni.
- Most szórakoznak velünk? - dőlt hátra duzzogva a férfi. - Mi tart ennyi ideig? Legalább azt elárulhatták volna, hogy miért járt Marion orosz nyelvtanfolyamra!
- Nyugi Castle! Lehet, hogy csak az anyanyelvén akart szerelmet vallani Antonnak.
- Hm ... nem hiszem - ingatta meg a fejét Castle. - Te nem hallottad, milyen diadalittas volt Ryan hangja, amikor azt mondta, hogy három fontos információhoz jutottak?
- De igen, hallottam. Talán azt akarják, hogy egy kicsit meglóduljon a fantáziád, és találgatni kezdj, mielőtt megkapjuk az anyagot - mosolygott incselkedve a nő, aztán felállt, és végigsimított a férfi sűrű haján, egészen a fülét és a halántékát fedő kötésig. - Addig bekenem a füledet, és teszek rá új kötést!
- Jó - egyezett bele morogva Castle. Nem mert ellenkezni, mivel a Grigorij Petrov okozta sérülést magának köszönhette, ezért Kate joggal haragudhatott volna rá. Mivel nem akarta újra kivívni a nő rosszallását, engedelmesen fordította a fejék oldalra.
- Ez fájni fog egy kicsit, mert néhány hajszál is a ragasztó alá került - figyelmeztette a férfit, aztán mielőtt az menekülőre foghatta volna a dolgot, egy határozott mozdulattal lehúzta a ragtapaszt egészen az összevarrt vágásig.
- Áááááuuuuu - kiáltott fel fájdalmasan Castle, miközben a füléhez kapott, és próbált kissé elhúzódni.
- Ha bátor voltál Grigorij kései elé állni, akkor most is legyél az! - szúrt oda Kate. - Ne mocorogj! A géz egy kicsit beleragadt a sebbe, és nem akarom, hogy felszakadjon. 
- De ... de ...
- Szót fogad a Kistigris! - mondta Kate szigorú hangon, miközben mosolyogva figyelte a durcás arcot vágó férfit.
A következő másodpercekben egyikük sem szólt. Kate minden figyelmét arra összpontosította, hogy minél kevesebb fájdalmat okozva szabadítsa meg a férfit a sebtapasztól és a géztől, Castle pedig azzal volt elfoglalva, hogy ezt halkan sziszegve és nyögdécselve túlélje. A kenőcs és az új kötés felhelyezése már nem járt fájdalommal, ezért miközben Kate még azzal ügyködött, Castle már a laptop billentyűzete felé nyúlt, hogy kiiktassa a képernyőkímélőt, és megnézze, megjött-e a levél.
- Itt van! - kiáltott fel, és már meg is nyitotta az első mellékletet.
Kate sóhajtott egyet.
- Szívesen - mondta csak úgy magának, mivel Castle figyelmét már teljesen lekötötte a Marion és a tanfolyamvezető közti levelezés szövege, aztán tekintete megállt az író izgatottan csillogó kék szemén, és elmosolyodott.
- Tudtam! Tudtam, hogy nem véletlenül rejtegette azt az oldalt Marion! - kiáltott fel diadalittasan Castle. - Szökni készültek Antonnal Oroszországba!
- Hm ... és képes lett volna Anton mindent feladni? - billentette elgondolkodva oldalra a fejét Beckett. - Egyre híresebb lett és egyre jobban keresett. A karrierje éppen kiteljesedőben volt.
- Hacsak nem ajánlottak neki valami jó lehetőséget az orosz tévések - fűzte tovább a gondolatot Castle. - Bár a számláján nem volt túl sok pénz, és Oroszországban sem árt egy kis biztonsági tartalék, ha a kiszámíthatatlan médiában akart szerencsét próbálni.
- A titokzatos ötvenezer dollárt is kivette a számlájáról, amit a Kajmán-szigetekről utaltak neki, és fogalmunk sincs, mit csinált a pénzzel. Azt sem értem, hova költötte azt a jelentős összeget, amit a cirkusznál keresett.
- Hát, én be tudnálak avatni a könnyen jött pénz gyors és ésszerűtlen elköltésébe - vigyorodott el az író, mivel emlékeiben még élénken élt az az időszak, amikor hetek alatt elszórta az első könyve után kapott jogdíj összegét. - Ha szökni akartak, pénzt kellett szereznie - tette hozzá komolyabban.
- Nézzük meg a videofelvételeket, mielőtt belefognál az elméletgyártásba! - állt fel Kate, és közben szeretettel egy futó csókot nyomot a férfi fejére.
Néhány perc múlva már a besötétített szobában nézték, ahogy a 12-es kapitányság jól ismert kihallgatószobájába lép Gates kapitány, hóna alatt egy dossziét, kezében egy laptopot szorongatva. Hiába viselt fodrokkal díszített, igazán nőies lila blúzt, a konzervatív szabású sötétszürke kosztüm, na és nem utolsó sorban a nő kemény vonásai és szigorú tekintete, rideggé tették a megjelenését. Az asztalnál ülő, ötvenes évei vége felé járó férfi megvető tekintettel fordult a belépő kapitány felé, aztán egy laza mozdulattal megigazította méregdrága selyem nyakkendőjét, és végigsimított tökéletesre nyírt, hófehér haján. Beckett és Castle előtt nem volt ismeretlen az ügyvéd, aki vagy csodálatot, vagy gyűlöletet váltott ki az emberekből azzal, hogy sokszor a legkilátástalanabb helyzetben mentette meg védencét a börtöntől. Csodálták a kitartását, fantasztikus retorikai képességeit, logikus érveléseit, karizmatikus egyéniségét, ugyanakkor sokakban ellenszenvet váltott ki, hogy gyakran gyilkosok és maffiatagok úszták meg segítségével a büntetést. Lionel King fogalom volt az ügyvédek között.
- Nem irigylem a Vaslady-t - húzta el a száját lemondóan Castle, de Kate nem reagált a megjegyzésre, hanem feszült figyelemmel nézte a felvétel minden mozzanatát.
Az ügyvéd, felsőbbrendűségét hangsúlyozva dőlt hátra a székben, és látványosan rápillantott százezer dolláros platina Rolexére.
Az első néhány percben Beckett csalódottan nézte, ahogy a férfi lekicsinylő grimaszokat vágva, kelletlenül válaszol a kapitány kérdéseire. Elismerte, hogy Anton hívta néhányszor telefonon, de azt állította, csak fel akarta fogadni, mint ügyvédet, de ő elutasította a kérését, és csak annyit tud Anton Volkovról, amennyi a médiában megjelent róla, és sosem találkozott a törpével. Kate dühösen összeszorította a száját, amikor a bántó jelzővel illette az ügyvéd a kisembert, aztán csalódottan látta, hogy a férfi feláll, miközben közli Gates-szel, hogy neki ennyi elég volt a rendőrségből, és legközelebb akkor ráncigálják be, ha van is valami a kezükben. Castle sajnálkozva Kate-re pillantott, de ekkor meghallották a kapitány vészjóslóan nyugodt hangját.
- Van valami a kezünkben, és higgye el, jobban jár, ha megnézi, mi az!
Lionel King gyanakodva megfordult, aztán némi tétovázás után visszalépett az asztalhoz, de nem ült le, csak vonallá szűkült, sunyi rókára emlékeztető szemeivel várakozva nézett Gates-re. A kapitány kinyitotta a mappáját, és egy DVD-t tett az asztalra. 
- Ezt az Union City Bank értékmegőrzőjében tartotta Anton Volkov - mondta közömbösen.
Az ügyvád arca alig észrevehetően megrándult, és idegesen babrálni kezdett az óraszíjával, aztán amikor észrevette, hogy Gates fürkésző tekintettel követi minden mozdulatát, gyorsan zsebre tette a kezét.
- És? Mi közöm nekem ehhez? - kérdezte magára erőltetett nyugalommal.
- Szerintem pontosan tudja, miért őrizte olyan féltve ezt a lemezt Volkov - nézett farkasszemet a férfival a kapitány.
Egy pillanatnyi feszült csend után, az ügyvéd gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Most csak blöfföl!
- Akarja, hogy megnézzük a rajta levő felvételt? - jelent meg egy alig észrevehető mosoly a Vaslady arcán, miközben kihívó tekintetét King-re szegezte.
- Bármi is van azon a felvételen - ha ugyan létezik egyáltalán felvétel - bárki összevághatta a képeket, hogy kompromittálóak legyenek rám nézve.
- A technikusok szerint nem hamisítvány. Ráadásul az egyik térfigyelő kamera felvétele szerint az áldozat tíz perccel ön után lép be az ön 5. sugárúti házába - csúsztatott egy fotót a férfi elé a kapitány, aztán fölénye tudatában hátradőlt a székben, és kissé gúnyosan hozzátette: - Pech, hogy hitelkártyával fizette a taxit, ráadásul hatszor is a halála előtti három hétben.
Az ügyvéd tekintete éberré vált, mintha egy tárgyaláson lenne, ahol érvelnie kell az ügyfele ártatlansága mellett.
- Abban az épületben van egy lakásom, és még öt másik, amiket bérbe adtam. Volkov bármelyikbe mehetett.
- De ő az ön lakásába ment.
- Nem tudja bizonyítani! - emelte meg a hangját a férfi.
- A felvételen - kocogtatta meg ujjával a DVD-t Victoria Gates - pontosan az a szoba látható, ami ebben a magazinban - vett elő egy lakberendezési újságot a nő, és kinyitotta egy olyan cikknél, ami Lionel King lakását mutatta be. A legnagyobb képen egy faragott karfájú, selyem huzatú kanapén ülve, büszkén feszített a házigazda.
Az ügyvéd hitetlenkedő tekintettel méregette Gates-t, mintha nem akarná elhinni, hogy a nő megtudta a legféltettebb titkát. Már tudta, hogy bajban van, ezért pillanatok alatt felmérte a lehetőségeit, és taktikát váltott.
- Az, hogy mit csinálok a magánéletemben a négy fal között, ahhoz senkinek semmi köze - sisteregtek a szavai, miközben közelebb hajolt a kapitányhoz.
- Hacsak annak gyilkosság nem lesz a vége.
Az ügyvéd kényszeredetten elnevette magát.
- Ezt maga sem gondolhatja komolyan! 
Gates nem szólt semmit, csak felhajtotta a laptop monitorát, és egy hanyag mozdulattal betette a DVD-t a meghajtóba és a férfi felé fordította. King idegesen nyelt egyet, néhány másodpercig nézte a felvételt, aztán lecsukta a laptopot.
Castle, aki eddig meg volt győződve, hogy Gates nem tudja szóra bírni az ügyvédet, ezért kissé közömbösen nézte a kihallgatást, most felélénkült, és tágra nyílt szemekkel, kíváncsian várta, hogy meglássák, mit rejt a DVD.
- Ne már! - kiáltott bosszúsan, amikor rájött, hogy a kihallgatószoba kamerájának nincs rálátása a laptop kijelzőjére.
- Ssss! - csitította Kate, mert sejtette, hogy ki fog derülni, mit rejt a lemez.
Lionel King egy ideig hallgatagon nézte a laptopot, mintha mérlegelné, milyen következményei lehetnek rá nézve a felvételnek, aztán halálos nyugalommal a kapitányra emelte a tekintetét.
- Ugyan, mi okom lett volna megölni Antont? -  kérdezte nyugodt hangon. - Igen, elismerem, hogy ismertem, és találkoztunk párszor, de a törvényeink nem büntetik, hogy szexuális viszonyt létesítsek egy törpével!
- Mi? - kiáltott fel Beckett és Castle egyszerre, és egy pillanatra egymásra néztek.
- Hú, azért ez durva! - rázkódott meg Castle, akinek élénk képzelőereje máris megjelenítette a videón feltételezett képsorokat, aztán amikor átvillant a fején, hogy ettől még különlegesebb az ügy, kaján mosolyra húzta a száját.
- Nem hiszem, hogy jót tett volna a hírnevének, ha kiderül a kapcsolatuk - mondta magabiztosan Gates.
- Hm ... néhány hónapig talán furcsa szemmel néztek volna rám, de maga is tudja, New Yorkban is három napig tart egy csoda - húzta gúnyos mosolyra a száját. - Egy idő után már csak különcnek tartottak volna miatta, és talán még jót is tett volna a karrieremnek, elvégre a különcökre mindig kicsit félve néznek az emberek.
A kapitány lassú mozdulattal egy pénzügyi kimutatásnak látszó iratot vett ki a mappából és tolt a férfi elé.
- Akkor miért fizetett ötvenezer dollárt az áldozatnak? - játszotta ki a következő aduját. - Ügyes húzás volt, hogy egy kajmán-szigeteki bankon keresztül utalta a pénzt Volkovnak, de végül mégis le tudtuk nyomozni a pénz útját. - Mivel a férfi hallgatott, Gates pár másodperc múlva folytatta. - Mi történt, Mr. King? Anton megunta a kis játékaikat, és megzsarolta?
- Ezt nem tudja bizonyítani - sziszegte a férfi, akin látszott, hogy lassan elenyészik a magabiztossága, mert bár próbálta fenntartani a nyugalom látszatát, teste megfeszült és a szeme sarkában egy idegszál rángatózó táncra kényszerített egy apró izmot.
- Még nem - nyomta meg Victoria Gates az első szót, és tekintete olyan elszántan csillogott. hogy Lionel King résnyire szűkült szemében megjelent a gyűlölet.
A felvétel itt véget ért. Beckett és Castle még pár másodpercig a képernyőre meredt, mintha várnák a folytatást, aztán izgalomtól csillogó szemekkel egymásra néztek.
- Ez király! Mármint King ... király ... érted? - vigyorodott el az író. - Anton Volkov, a neves komikus kisember új életet akar kezdeni a szerelmével Oroszországban, de ehhez sok pénz kell neki. Belemegy Lionel King perverz kis játékaiba, aztán megzsarolja az ügyvédet, aki persze fizet. Antonnak viszont nem elég a pénz, mivel közben a cirkuszból kirúgták a tigrises eset miatt, így újra a zsaroláshoz folyamodott, de ezt az ügyvéd úr már nem tűrte. Úgy gondolta, véget vet a végeláthatatlan kifizetéseknek, ezért megölte a kisemberünket.
Kate figyelte a felélénkülő férfit, akinek szokás szerint meglódult a fantáziája.
- Anton jól keresett a cirkusznál. Miért kellett zsaroláshoz folyamodnia? - kérdezte, mire Castle arcáról eltűnt a diadalittas öröm. - Nézzük meg a másik felvétel is, mielőtt a vesztőhelyre küldöd Lionel Kinget! - nézett szeretettel a csalódott íróra, aztán megnyitotta az Eddy Carter kihallgatásáról készült felvételt.
Néha összemosolyogtak a férfi együgyűségén, és megállapították, hogy Ryan és Espo milyen ügyesen hagyják, hogy a díszletépítő munkás magától mondjon el fontos információkat. Amikor a férfi beszámolt a titkos pókerpartikról, elhűlve itták a szavait.
- Hát, erre nem számítottam! - dőlt hátra a kanapén elgondolkodva Castle, miközben szemén látszott, hogy száguldoznak a gondolatai, hogy a sok új adatból egy kerek történetet tudjon létrehozni.
- Erre én sem - ismerte el Kate. - Mindenesetre nem irigylem a fiúkat, mert nem szűkül a gyanúsítottak köre, hanem egyre többen lesznek. Ha valóban nagy tétben játszottak, és Anton sokat veszített, az megmagyarázza, miért nem volt elég pénze, hogy Marionnal Oroszországba menjenek, és hogy miért zsarolta meg az ügyvédet.
- Hm ... szerinted a lány tudott arról, hogy a szerelme, aki miatt még az apjával is szembefordult, egy idősödő férfival ... khm ... kavar?
- Nem hiszem. Ez elég illúzióromboló, még egy elvakultan szerelmes fiatal lány számára is - húzta el a száját Kate, miközben megrázkódott a gondolatra, ahogy maga elé képzelte, hogy mi lehetett a DVD-n.
Castle hirtelen felpattant, és a teraszon átvágva a medence felé sietett, ahol Jose egy rózsaszín virágoktól roskadozó bokor alól gereblyézte össze a lehullott, elszáradt szirmokat. Kate szemöldökei között megjelent a két apró ránc, ahogy csodálkozva az író után nézett, de pár másodperc múlva elmosolyodott.
Hamarosan elégedetten állapította meg, hogy Castle még mindig nyitott könyv a számára, mert az író és Jose a kerekes állványon tolták a terasz felé a fehér táblát. Tudta, hogy a férfi fantáziáját annyira izgatják az előbb megtudott információk, hogy képtelen kikapcsolni az agyát, és olvasni, úszni egyet, vagy egyszerűen csak beszélgetni vele, ezért úgy gondolta, hagyja, hogy elméleteket gyártson, de ő kihasználja a lehetőséget, és azt teszi, amire az év legtöbb napján nem adódik lehetősége: pihen. A hálószobába ment, hogy felvegye a bikinijét, és keressen egy könyvet Patterson egész falat betakaró könyvespolcán.
Castle bőszen írogatott a táblára, amikor kilépett a teraszra.
- Ugye tudod, hogy ez nem a mi ügyünk? - kérdezte.
- Persze, de nem várhatjuk úgy a fiúkat vacsorára, hogy nem vagyunk képben - magyarázta a férfi, mintha az valami rettentő tiszteletlenség lenne a leendő vendégeikkel szemben, miközben tekintetével a táblát pásztázta, hogy nem hagyott-e ki valakit. - Különben is, nézd meg, mennyi új szereplő bukkant fel! A pókerezők közül a mágusként emlegetett férfi gondolom Robert Zappa, a bűvész, akivel még nem is beszéltünk, aztán itt van a Chucky nevű bohóc, aki már csak a neve miatt is gyanús lehet. Hogy hívhatja magát egy bohóc pont Chucky-nak? - kérdezte megborzongva az ismert horrorfilm gonosz játékbabájára célozva, aztán félelemmel teli grimasszal az arcán a nő felé fordult, de abban a pillanatban elakadt  a lélegzete a látványtól. Kate hibátlan bőre bronzos árnyalatúvá barnult a trópusi naptól, amit még jobban kiemelt az élénk búzakék színű bikini, ami egyszerű, háromszög alakú szabásával éppen annyit engedett láttatni a tökéletes alakból, hogy elindítsa a férfi fantáziáját, akinek végül a vékony anyagon átsejlő mellbimbókon állt meg a tekintete.
- Castle! Csukd be a szád! - szólt Kate elégedetten mosolyogva a férfira, aki erre beharapta az alsó ajkát, és nem titkolt sóvársággal mérte végig újra a tökéletes női alakot.
- Ha ebben a bikiniben akarsz nyomozni, teljesen elvonod a figyelmemet - mosolyodott el pajkosan, miközben nyelt egyet.
- Én egyáltalán nem akarok nyomozni - húzta fel a vállát Kate, aztán egy laza mozdulattal a csípője köré csavart egy áttetsző anyagú strandkendőt, és kezében egy könyvvel a medence felé indult.
- De ... de te nem vagy kíváncsi, hogy ki a gyilkos? - dadogta értetlenül bámulva a nő után az író, aztán meglátta a könyvet. - Csak nem egy Patterson krimit akarsz olvasni? - kiáltotta felháborodottan.
Kate visszafordult és körbemutatott.
- Csak kíváncsi vagyok, mivel érte el, hogy egy ilyen csodálatos szigete legyen - mondta csipkelődve, aztán finoman ringó csípővel folytatta útját a medence partján álló napozóágyhoz.
Castle még szólásra nyitotta a száját.és felemelte a mutatóujját, hogy ellenkezzen, de mivel belátta, hogy nem tud visszavágni a huncutul mosolygó nőnek, bosszúsan vette tudomásul, hogy Beckett-nek megint sikerült lecsípni egy kicsit az egójából. Vacillálva nézett hol a a nő, hol a tábla felé, aztán elhúzta a száját, és folytatta a tények felírását a fehér felületre.
Kate élvezte a semmittevést. Patterson hihetetlen sebességű thrillere magával ragadta, de nem tudta úgy elvarázsolni, mint Castle írásai, ezért amikor érezte, hogy az árnyékban is felforrósodott a teste, megmártózott a medence langyos vizében. Úszott néhány hosszt, aztán csak ellazulva lebegett, és figyelni kezdte Castle-t. A férfi besietett a házba, aztán néhány perc múlva fényképekkel a kezében tért vissza, amiket felrakott a táblára. Kate elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Castle leül az asztal szélére, és karba font kezekkel, elgondolkodva pásztázza az információkat. Látta, hogy az egyik pillanatban felcsillan a szeme, és felugrik az asztalról, aztán vág egy csalódott grimaszt, és visszaül, majd bánatában bekap valamit az ebéd gyanánt kikészített hidegtál finomságaiból. Természetesen őt is izgatta, hogy ki lehet Anton gyilkosa, főleg így, hogy az ügy egyre szövevényesebbé vált, de ez nem az ő ügye volt, és esze ágában sem volt, hogy alárendelje a nászútjukat az elméletgyártásnak. Hirtelen eszébe jutott, mennyire bosszantotta egy hasonló helyzet, amikor először járt Hamptons-ban Castle-lel, de most egyáltalán nem zavarta. Persze, ha úgy érezné, hogy elhanyagolja a férfi, akkor más lenne a helyzet, de tudta, hogy ennyi játékot engednie kell neki ahhoz, hogy a kellő időben vele foglalkozzon, és ne máson járjon az esze.
Castle kinyomtatta az ügyben érintett összes ember fényképét, és feltette őket a megfelelő információk fölé. Képzelete eleinte több lehetséges gyilkost és eseménysort is felvázolt, de mindegyikben volt valami hiba. Időnként a medence felé pillantott, és csalódottan vette tudomásul, hogy Kate-nek esze ágában sincs segíteni az elméletgyártásban, mert az imént még láthatóan élvezettel olvasta Patterson könyvét, most meg boldogan mosolyogva lebeg a medence kristálytiszta vizében. Még egy percig próbált összefüggést keresni a táblán látott képek és feliratok között, aztán az órájára pillantott. Most tudatosult benne, hogy már több mint két órája Anton gyilkosságával foglalkozik, de semmi említésre méltót nem tudott összehozni. - Lehet, hogy csak Beckett-tel együtt tudok csak valami értelmeset összehozni? - töprengett. - Na, meg a fiúk kulimunkája sem elhanyagolható tényező. Lehet, hogy estér még megtudnak valami fontosat. Azon kapta magát, hogy már nem a táblára írtakat nézi, hanem Kate-t figyeli, ahogy lassú, kecses mozdulattal kilép a medencéből. Hirtelen eszébe jutott, milyen izgalom fogta el, amikor először látta a nőt vizes hajjal, testére tapadó fürdőruhában felbukkanni egy szállodai medence vizéből. Anton Volkov képére pillantott, és megrázta a fejét. - Bocs, haver, de te tudsz várni, én meg nem halaszthatom el ezt a pillanatot - mondta a képnek, aztán sietve a hálószoba felé indult.
Kate kissé csalódottan vette tudomásul, hogy Castle valószínűleg megint kutatómunkát folytat az interneten, mert sehol sem látta. A napozóágyat kihúzta a pálmafa árnyékából, hogy a nap melegétől minél előbb megszáradjon. Csukott szemmel élvezte az éltető sugarakat, amikor ismerős illat csapta meg az orrát, majd közvetlenül utána megérezte a férfi puha, meleg ajkát az övén.
- Na, Sherlock, megoldottad az ügyet? - nézett fel a férfira, és elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Castle a pólót és a térdnadrágot fürdőnadrágra cserélte, amiből arra következtetett, hogy csatlakozni akar hozzá.
- Nem. Még nem - mondta sértődötten, de a következő pillanatban már ellenállhatatlan, kisfiús mosolyát felöltve, csillogó szemekkel nézett rá. - Arra a következtetésre jutottam, hogy ha nem vagy velem, akkor nincsenek olyan jó ötleteim.
Kate-et először átjárta a büszkeség érzése, de hirtelen rossz érzése támadt, és gyanakodva összehúzta a szemöldökét.
- Azért jöttél ide, hogy segítsek nyomozni?
Castle néhány másodpercig bizonytalanul hallgatott, mert meglepte, hogy Beckett ilyen hamar átlátott rajta, de érezte, hogy ezzel az ötletével túlfeszítené a húrt.
- Én? - nevette el magát erőltetetten, miközben szélesen gesztikulálva magára mutatott, és megrázta a fejét. - Dehogy! Miért gondolsz ilyeneket?
- Talán, mert ismerlek - szegezte rá átható tekintetét várakozva a nő.
Castle nyelt egyet, aztán bűnbánó arccal leült a napozóágy szélére, Kate combja mellé.
- Na jó - nézett fel ártatlan szemekkel, miközben középső ujjával éppen csak érintve a naptejtől fényes bőrt, cirógatni kezdte Kate hasát. - Az előbb megláttalak előbukkanni a vízből, és eszembe jutott, hogy amikor Russel Ganz után nyomoztunk Los Angelesben, mit meg nem adtam volna, hogy megérinthesselek, amikor ugyanígy léptél ki a medencéből, most meg lehetőségem van rá és nem élek vele - kezdte, de mivel Kate összevont szemöldökei nem mozdultak, folytatta. - De az is igaz, hogy megfordult a fejemben, hogy ha kedved lenne beszélni az ügyről, nem utasítanám vissza.
Kate nézte a férfi őszinte tekintetét, csintalanságát bevalló kisfiúra emlékeztető  félszeg mosolyát. Képtelen volt rá haragudni.
- Nincs kedvem az ügyről beszélgetni - szólalt meg ő is őszintén, mire Castle arca egy pillanatra bosszúsra váltott, de aztán sejtelmesen elmosolyodott.
- Hm ... akkor ... mihez lenne kedve, Beckett nyomozó? - indult ujjával felfelé a selymes bőrön. - Lustálkodni a napon, úszni a medencében, vagy sétálni a parton?
- Nem is tudom ... - játszotta a töprengőt Kate. - Melyikhez jár ilyen simogatás? - harapta be az alsó ajkát.
Castle szája vágyakozón elnyílt, aztán nyelt egyet.
- Bármelyikhez - mondta, aztán a nő fölé hajolt, és gyengéden megcsókolta.
- Akkor legyen a part - suttogta Kate a csókba.

Espo ruganyos mozdulattal lépett a motorcsónakból a stégre, és rosszalló tekintettel járatta körbe a szemét a kihalt kikötőn.
- Ha már idehívtak bennünket, legalább kijöhettek volna elénk - morogta.
Ryan csak elnézően elmosolyodott. Javival ellentétben ő már volt nászúton, ezért már azon is csodálkozott, hogy meghívták őket vacsorára, és nem lepődött meg azon, hogy nem azzal akarják tölteni az idejüket, hogy rájuk várnak.
- A villa arra van - intett egy keskeny kis út felé a fiatal fekete fiú, aki áthozta őket a szigetre. - Keresztül kell menni egy homokos partszakaszon, aztán onnan már meglátják.
Ryan elindult a mutatott irányba, de Espo tágra nyílt szemekkel nézett körbe.
- Szerinted nekünk hány évig kellene dolgoznunk, hogy megvehessünk egy ilyet - mutatott körbe.
Ryan a tekintetével követte barátja mozdulatát. Hófehér sziklák, amit hamarosan felvált a finom szemcséjű, fehér homok, pálmafák, a szivárvány minden színében pompázó bokrok, és a látóhatár felé közeledő vöröslő Nap, ami sugaraival bíborszínűre festette az ég alját, az egyre sötétebb kék, csillámló óceán, valószerűtlenül szép volt.
- Jobb, ha nem kezded el számolni - figyelmeztette Espo-t kissé lemondóan. Bár nem volt a vágyai között egy magánsziget, azért el tudta volna képzelni, hogy itt töltik a nyarakat Jenny-vel és Sara Grace-szel.
A kikövezett gyalogút egy szakaszon a virágzó bokrok között vezetett. Már majdnem kiértek a homokos partszakaszra, amikor ismerős hangok ütötték meg a fülüket.
- Remélem, hoznak magukkal fürdőnadrágot! Csodálatos a milliárdnyi csillag alatt fürödni az óceánban - hallották a közeledő Kate hangját.
- Hát ... fürödni is jó a csillagok alatt az óceánban, az igaz ... - mondta pajzán hangsúllyal az író.
Mindketten elnevették magukat, aztán futó csókot váltottak, és kézen fogva siettek a kikötő felé. Ebben a pillanatban lépett ki a két nyomozó a bokrok takarásából.
- Uh! - kiáltott fel ijedtében Castle, és olyan hirtelen torpant meg, hogy akaratlanul maga mellé rántotta Beckett-et. - Jesszusom! - szorította a kezét zakatoló szívére, miközben nagyot fújtatott, aztán megjelent arcán az öröm.
Ryan elégedett mosollyal az arcán, lopva végigfuttatta tekintetét a fürdőruhás, mezítlábas, egymást ölelő ifjú páron, míg Espo kajánul vigyorogva, nyíltan végigmérte őket.
- Waw! Ez aztán a látvány!- húzta fel a szemöldökét, és minden gátlás nélkül legeltette a szemét Beckett tökéletes alakján, amit csak a bikini és az áttetsző strandkendő takart. - Nem rád gondoltam, Castle! - pillantott lekicsinylő tekintettel a világoskék bermudában feszítő íróra.
Castle egy pillanatra meglepődött, aztán villámló tekintettel közelebb húzta magához Kate-t, és átkarolta, mintha tudatosítani akarná Javi-ban, hogy Kate már hozzá tartozik, mire a nyomozó elnevette magát.
- Ne ijedj meg! Örülök nektek! - veregette meg engesztelően Castle még mindig érzékeny vállát.
- Ááááá! - húzódott hátrébb fájdalmas arccal az író, Espo pedig kérdőn Beckett-re nézett.
- Leégett a napon - adott magyarázatot Kate, mire a férfi vágott egy gúnyos grimaszt.
- Azt hittem a nászutasok a hálószobában töltik az idejük nagy részét - csipkelődött tovább Javi az író felé fordulva, aki érezte, hogy itt az ideje visszavágni, ezért kihúzta magát, és lekicsinylő mosollyal az arcán nézett le a nála jóval alacsonyabb nyomozóra, miközben szorosabban ölelte Kate-t.
- Azért hiszel ilyeneket, mert szegényes a fantáziád - mondta önelégülten.
Espo arca megrándult és összeszűkült a szeme. Mivel nem tudott visszavágni, körbenézett, és túljátszott mozdulattal széttárta a karját.
- Mintha egy szappanopera záró jelenetét látnám - húzta el a száját. - Tenger, hófehér homok, pálmafák, naplemente, meg a két főszereplő, akik elolvadnak a boldogságtól.
- Mindig tudtam, hogy az irigység a legrosszabbat hozza ki az emberekből - bólogatott önigazolásképpen Castle.
A két férfi pár másodpercig farkasszemet nézett, aztán mindketten elnevették magukat.
- Na, jó! Elismerem, örülök nektek - nézett szeretettel Beckett-re Espo.
- Gyertek! Manuela már biztosan tűkön ül, hogy megkóstoljátok a vacsoráját – szólalt meg Kate, hogy elterelje magukról a témát.
Ryan, aki attól tartva, hogy Javi túllő a célon, félve figyelte barátja csipkelődését az íróval, most megkönnyebbülten engedte ki a visszatartott levegőt.
- Elképesztő ez a sziget - csodálta tágra nyílt szemekkel először a pálmafás, homokos partszakaszt, aztán ámulva az óceán felé fordult. A feltámadó szél tarajos hullámokat keltett a nemrég még tükörsima víztömegen, amelyek zúgva futottak ki a partra. A felhabosodott víz lágyan görgette a homokszemeket, aztán erejét vesztve lassan visszahömpölygött a medrébe. Az óceán kékje egyre sötétebbé vált, a látóhatár alá bukó Nap pedig bíborszínűre festette az eget. - Remélem, egyszer Sara Grace is látni fogja ezt a csodát!
Castle és Kate lopva egymásra pillantott. A délután második felét Kate kívánságának megfelelően a parton töltötték, és miközben kézen fogva sétáltak bokáig gázolva a langyos vízben, megbeszélték, hogy csak egy hetet maradnak a szigeten, aztán elutaznak Palawanra, de megkérik Pattersont, hogy a nekik szánt második hetet ajándékozza a barátaiknak. Egy perc múlva Kate már mosolyogva figyelte, ahogy Castle a parton ül, és egyik kezében a telefont tartva, másikban egy fadarabbal a homokba rajzolgatva, az írófejedelemmel beszél. Emlékezett, milyen komoly arccal, meggyőződéssel ecsetelte Ryan és Espo kiemelkedő munkáját, segítségüket a regényei megírásában, aztán mosolyogva átváltott Patterson regényeinek a dicséretére. Még azt is megemlítette egy grimasz kíséretében, hogy számára szomorú tény, de a nászútjukon a felesége az ő regényét olvassa. A hangja elismerő, ugyanakkor kissé behízelgő volt, mégis olyan őszintének tűnt, hogy Kate biztos volt benne, annyira simogatták Castle szavai Patterson hiúságát, hogy igent fog mondani a kérésre. 
Kíváncsi volt, mikor lepi meg a fiúkat a férfi a különleges lehetőséggel. Ha Espo nem csipkelődött volna vele, talán már el is mondta volna, hogy Ryan elérhetetlennek tűnő vágyát egy pillanat alatt teljesítse. - Jó lesz, ha Javi nem feszíti túl a húrt, és nem haragítja magára az írót, mert a tudtán kívül emiatt  elszalaszt egy különleges nyaralást - gondolta, bár tudta, Castle nem olyan kicsinyes, hogy úgy vegyen elégtételt a baráti szekálásért, hogy megfossza barátait ettől a lehetőségtől.
Castle Ryan mellé lépett, és megveregette a vállát.
- Ki tudja, talán nem is kell olyan sokat várnod, hogy Jenny és Sara Grace is lássa ezt - intett fejével a lenyugvó nap felé, ami utolsó sugaraival egy aranyló sávot rajzolt a sötétkékké váló óceánra.
Ryan szomorkás mosolyra húzta a száját, jelezve, hogy jó eljátszani a gondolattal, de reálisan gondolkodva, erre vajmi kevés az esélye.
- Ne szomorkodj tesó, majd csinálunk pár képet - szurkálódott kissé keserűen Espo. - Na, hol a vacsora? - csapta össze várakozón a tenyerét, ezzel elterelve a vágyálmokról.
- Erre gyertek! - indult a villa felé Castle. - Meséljetek! Találtatok valamit Anton gyilkosságával kapcsolatban? - kérdezte izgatottan csillogó szemekkel.
- Találtunk, de nem élvezhetnénk egy kicsit ezt a szigetet? - húzta el bosszúsan a száját Espo, amiért Castle máris a nyomozásra terelte a szót.
Kate érezte, hogy jobb lesz, ha leállítja a lelkes írót, mielőtt elveszi a fúk kedvét az estétől, elvégre ők is megérdemelnek egy kis pihenést.
- Előbb vacsorázunk, aztán jön a hűsítő fürdő, és csak utána az ügy - mondta olyan hangsúllyal, mint a veszekedő gyerekei között igazságot tevő anyuka. Espo és Ryan hálásan pillantottak rá, aztán győzelemittasan Castle-re, aki durcásan összeszorította a  száját, és sértődötten nézett Beckett-re.
Manuela igazán kitett magáért. Már amikor meglátták a teraszon megterített asztalon sorakozó tálakat, megállapították, hogy a legelegánsabb nassaui szállodában sem készíthettek volna bőségesebb és finomabb vacsorát, csak a gyanúsítottak képeivel telerakott fehér tábla jelenléte irritálta Espo-t.
- Castle, fordítsd meg! Csak nem gondolod, hogy jó étvággyal tudok enni, ha egy bőröndbe csomagolt hulla figyel? - mutatott a tábla közepén virító rendőrségi fotóra. - Honnan szerezted meg egyáltalán ezt a képet? - kérdezte megütközve, aztán gyanakodva Beckett-re nézett, aki azonban megrázta a fejét és felemelte a kezét, jelezve, hogy neki semmi köze az egészhez.
- Tudom a jelszót a rendőrségi adatbázisba - húzta ki magát Castle büszkén, aztán a két férfi döbbent arcát látva, sejtelmesen mosolyogva hozzátette: - Csak egy jelvényszámot kellett hozzá, azt meg tudom, hogy egy apa szívének a kislánya a legkedvesebb.
Espo néhány másodpercig értetlenül nézett rá, aztán bosszúsan Ryan felé fordult, aki zavarában a különleges fűszerezésű ráksalátát piszkálta a villájával.
- Sara Grace a jelszavad? - kérdezte hitetlenkedve Espo, mire Ryan megvonta a vállát.
- Miért? Ő mindig eszembe jut. Nem kell félnem, hogy elfelejtem.
Javi megcsóválta a fejét, aztán intett Castle-nek, hogy fordítsák meg a táblát.
A vacsora végén Manuela szerényen mosolyogva zsebelte be a dicséreteket, aztán megemlítette, hogy a vendégszobákhoz tartozó gardróbban vannak fürdőnadrágok, ha szükségük lenne rá. Castle a félrenyelt gyümölcsbortól köhögni kezdett, miközben remélte, hogy a fuldoklása eltereli a fürdésről a két nyomozó figyelmét, és végre beszélhetnek az ügyről, de tévedett, mert Kate ugyan együtt érzőn megütögette a hátát, a fiúk viszont a vendégszobák felé vették az irányt.
Castle egy ideig bosszúsan forgatta kezében a poharat, és hallgatott.
- Mikor árulják már el, hogy mit találtak? - szólalt meg sokára morogva, miközben vádlón Kate-re pillantott, amiért nem sietteti a nyomozókat.
A nő két kezébe fogta Castle arcát, és maga felé fordította.
- Ők egész nap egy fülledt kihallgató helyiségben dolgoztak, meg adatok után kutattak egy szűk rendőrségi irodában, mialatt mi ... - kezdett komolyan érvelni, de az utolsó szavaknál huncutul elmosolyodott, és pajkosan beharapta az alsó ajkát.
Castle még néhány másodpercig játszotta a sértettet, aztán cinkosan elmosolyodott.
- Igaz, a séta a parton mindent felülmúlt - húzta fel jelentőségteljesen szemöldökét, miközben szerelemtől ragyogó tekintettel Kate-re mosolygott, aztán közelebb hajolt a nőhöz, és gyengéden megcsókolta.
Ryan ebben a pillanatban lépett ki a teraszra, és elkapta az intim pillanatot. Hirtelen megtorpant, amitől a mögötte siető Espo nekiütközött, és már éppen nyitotta a száját, hogy háborogjon, de meglátta a két, szerelmes embert. A két nyomozó cinkosan egymásra nevetett, és hangtalanul hátralépett a nappaliba, és csak akkor indultak kifelé, amikor látták, hogy már nem zavarnak.
- Gyere Castle! Ússzunk egyet az óceánban! - veregette meg az író ékeny vállát Espo, de most finomabban tette, mint a kikötőnél, aztán kajánul elmosolyodott. - Csinálunk egy kis versenyt. Ha te nyersz, elmondunk néhány érdekességet Antonról, amit felírhatsz a tábládra, ha mi nyerünk, akkor ki kell találnod, hogy mit derítettünk ki - húzta ki magát magabiztosan, mintha esélye sem lenne az írónak a nyerésre.
Castle egyik barátjáról a másikra nézett, és bár az első pillanatban bosszúsan összehúzta a szemöldökét, a következőben önelégült mosoly jelent meg az arcán.
- Emelem a tétet. Ha én nyerek, megkapjátok a nektek szánt ajándékunkat, ha nem, akkor ...
Castle mosolya néhány másodpercre az arcára fagyott, mert nem igazán gondolta át a fogadás második felét, de aztán önelégülten elvigyorodott. - Szóval, ha ti nyertek, akkor megosztom veletek a briliáns elméleteimet arról, hogy ki lehet a gyilkos - húzta ki magát.
A két nyomozó egy pillanatig meghökkenve nézett rá. Az ajánlat első fele furcsa volt, hiszen első hallásra úgy tűnt, mintha maga ellen fogadna az író. Ő ad ajándékot, ha nyer? Aztán amikor rájöttek, hogy arra számít, az ajándék reményében hagyják győzni, bosszúsan összeráncolták a szemöldöküket.
- Csak nem gondolod, hogy belemegyünk egy ilyen fogadásba? - háborgott Espo, miközben megerősítésért a fejét csóváló Ryan-re pillantott, aki sóhajtva csatlakozott társához.
- Hm ... tudod Castle, nem valami vonzó, hogy az elméleteidet hallgathatjuk, ha nyerünk.
Az író sértődötten összevonta a szemöldökét.
- Miért? Egy csomó ügyben segítettek az elméleteim - háborgott, aztán hirtelen taktikát váltott. - Na és ha én győzök? Az ajándék sem elég vonzó? - kérdezte kihívóan.
Ryan hitetlenkedve megingatta a fejét, és éppen közölni akarta az íróval, hogy ez a tét felér egy zsarolással, amikor Espo közbevágott.
- Ajándék? - kérdezte gyanakodva, és kérdőn Beckett-re nézett, remélve, hogy ő nem köti győzelemhez a választ. - Milyen ajándék?
- Sajnálom Javi, - emelte fel bocsánatkérőn a kezét a nő - de az ajándékotokat Castle szerezte.
Kate jól szórakozott a három férfi gyerekes játékán. Bár tudta, hogy Castle ajánlata messze áll a tisztességestől, várta, hogy a fiúkban a felháborodás, vagy az ajándék utáni vágy lesz-e a nagyobb.
- Mitől félsz, Espo? - cukkolta a nyomozót az író, amikor végre újra Espo kíváncsi tekintetének kereszttüzébe került. - Hiszen nincs vesztenivalód! Ha veszítesz, akkor egy ajándékot nyersz, ha pedig valami fatális véletlen folytán győznél, akkor megtudod, hogy szerintem ki a gyilkos.
Javi barna szemei szikrákat szórtak a pimasz ajánlatra. Akárcsak Kevin, ő is felháborodva utasította volna vissza, de nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Castle valami ajándékot adna neki, ha hagyná győzni. Képzeletben az egyik pillanatban már száguldott a tűzpiros Ferrarival, a másikban pedig a hasát süttette az író hamptons-i házának medencéjénél. Mire meggondolta volna, mit is döntsön, Castle barátságosan hátba veregette, és huncutul rákacsintott.
- Igazság szerint arra gondoltam, hogy ha ti győztök, akkor megkapjátok az ajándékunkat, ha én, akkor utánajártok az egyik elméletemnek.
Espo és Ryan, mint két izgatott kamasz, azonnal felpattant, és önbizalomtól feszítve nyújtották kezüket Castle felé, hogy elfogadják a kihívást, de Beckett ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy közbelépjen, és elkapta Castle éppen lendülő karját.
- Nem lesz semmiféle fogadás - jelentette ki határozottan, miközben szeretettel körbejáratta tekintetét a három meglepett férfin. A kérdő tekinteteket látva azonban bosszúsan összevonta a szemöldökét, és Castle felé fordult. - Azon nem csodálkozom, hogy te képes lennél egy fogadás miatt megfürdetni az összevarrt füledet az óceánban, de azon igen, - nézett megrovóan Erpo-ra és Ryan-re - hogy nyomozó létetekre ez nem tűnt fel nektek - mutatott az író füle mögött fehérlő kötésre.
Castle bűnbánóan tapogatta meg sérült fülét, a fiúk pedig lopva egymásra pillantottak, aztán Ryan kicsit szégyenkezve leszegte a fejét, Espo pedig magyarázkodásba akart kezdeni, de Kate egy kézmozdulattal leállította.
- Ha nagyon versenyezni akartok, hát lássuk, ki a jobb úszó! - villant kihívóan a nő tekintete, aztán könnyed léptekkel a part felé indult.
Kate-nek nem kellett látnia, hogy tudja, milyen arcot vág a három férfi. Szinte látta maga előtt Ryan-t, aki csodálkozva ráncolja a homlokát, Espo-t, aki meglepetten hátrahőköl, és biztos volt abban is, hogy Castle elnyíló szájjal, durcás arccal néz utána. Még tett néhány lépést, aztán megfordult.
- Mi az? Csak nem féltek? - kérdezte, mire a három férfi azonnal elindult. - Castle, te nem versenyzel. Fürödhetsz, de nem áztatod el a kötést! - villant parancsolóan a szeme.
Az író duzzogva megtorpant, aztán huncut mosolyra húzódott a szája.   
- Akkor áll a fogadás? - kérdezte reménykedő tekintettel.
- Akarod, hogy álljon?
Castle bőszen bólogatni kezdett, de hirtelen elbizonytalanodott.
- Ugye jobban úszol, mint ők? - kérdezte riadtan, mert azt tudta, hogy Kate kiváló úszó, de fogalma sem volt, hogy a fiúk mire képesek.
Beckett tudta, hogy Castle semmi másra nem tud gondolni, csak a győzelemre. Közelebb lépett hozzá, és egészen közel hajolva a fülébe suttogta:
- Ugye tudod, hogyha nyerek, akkor a fiúk nem néznek utána az elméletednek?
Kate érezte, hogy Castle mozdulatlanná dermed, és mosolyogva nézte a döbbenetről tanúskodó arcot, amikor a férfi rájött, hogy vagy a győzelem mámorító érzéséről, vagy a fiúk segítségéről kell lemondania. Neki viszont már készen volt a terve, ezért kézen fogta a még mindig töprengő írót, és szinte húzta a part felé.
- Mi az, Castle? Nem bízol a feleségedben? - mosolygott pimaszul Espo, amikor laza karkörzésekkel bemelegítve az izmait, elhaladt mellettük.
A megjegyzésre Castle szeme egy pillanatra dühösen összeszűkült, aztán fölényesen mosolyogva átölelte Kate vállát.
- Te csak ábrándozol majd az ajándékunkról, miközben az én elméletem igazolására futkozol a bizonyítékok után!
Espo arca megrándult, szeme szikrákat szórt, és miközben farkasszemet nézett az íróval, megfeszítette az izmait, mint egy ugrásra kész ragadozó.
- Mehetünk végre? - szólalt meg szelíden, de magabiztosan mosolyogva Ryan, és egy törülközőt dobott Javi felé, aki ösztönösen elkapta azt, és ezzel a feszültséget fokozó szemkontaktus megszakadt.
Kate pontosan tudta, miért ilyen nyugodt Ryan, ahogy azt is, miért feszült Espo. Már tapasztalta, hogy a katonai kiképzés, és a szárazföldi hadműveletekben való részvétel hosszú távú hozadéka volt, hogy Javi volt a legerősebb hármójuk közül és gyors volt, ha futásról, volt szó. Rendszeresen járt a konditerembe, és futni is, de Kate sosem hallotta, hogy akárcsak megemlítette volna az uszodát. Ryan viszont szikárabb alkatú lévén kevesebb izomtömeget cipelt, ezért hosszú távon jobban bírta a futást, és áradt belőle a nyugalom, ezért Kate feltételezte, hogy jó úszó. A kérdés csak az, hogy mennyire.
Néhány perc múlva kiválasztottak egy olyan partszakaszt, ahol egy fehér mészkőszirt magasodott a tengerszint fölé, a homokos fövenytől körülbelül száz méterre, mintha csak arra várna, hogy bójaként szolgáljon egy versenyhez.
Castle lassan már bánta, hogy belement a fogadásba. Az ajándékkal csak cukkolni akarta Espo-t, hiszen a Pattersonnal megbeszélt nyaralással mindenképpen meg akarta örvendeztetni a fiúkat, csak a megfelelő alkalomra várt, hogy közölje velük, az elméletének meg úgyis utánajárnak, hiszen egy lehetséges nyomot sem hagyhatnak figyelmen kívül. Most már mindennél jobban szerette volna, ha a sziklát megkerülve Kate emelkedik ki a habok közül elsőnek pusztán azért, mert nem akarta, hogy a nő kudarcként élje meg a versenyt.  Látta már Kate-t fogadni Ryan-ékkel, ezért tudta, mennyire bosszantaná, ha veszítene, ráadásul ha általánosít, akkor úgy érezhetné, hogy nőként talán nem képes ugyanarra a teljesítményre, mint a férfiak. Akárhonnan is nézte a dolgokat, mindig oda lyukadt ki, hogy egyszerűen nem akarja vesztesnek látni Kate-t. Idegesen toporgott a térdig érő vízben, miközben figyelte, ahogy a három ember egyenletes tempóban fej-fej mellett haladva közeledik a szirt felé. A szél elült, és az alig fodrozódó vízben nem kellett megküzdeniük a hullámzással, Castle mégis átkozta magát, hogy belement ebbe az egészbe, mert a rég lenyugvó Nap helyét ugyan átvette a Hold és a csillagok, de csak sejtelmes fénnyel világították meg a szinte feketévé sötétülő vízfelszínt, ezért alig látta a fel-felbukkanó fejeket, inkább csak a karok lendülését és a felfröccsenő víz alapján látta a három úszót. Most szembesült azzal, milyen messze van a mészkőszirt. A sötétben biztosan rosszul ítélték meg a távolságot, mert Castle-nek úgy tűnt, már régóta úsznak befelé. Amikor eltűntek a szikla mögött, hirtelen a versengés izgalmát felváltotta benne egy megmagyarázhatatlan rossz érzés. A nyakát nyújtogatva, tágra nyitott szemekkel, lélegzetvisszafojtva próbálta felfedezni a három alakot, de csak a sima, fekete vízfelszínt látta, ami lágyan tükrözte vissza a csillagok fényét. Megkönnyebbülten fújta ki a tüdejében visszatartott levegőt, amikor meglátta előbukkanni az első fejet, majd a másik kettőt is. Fogalma sem volt, hogy melyikük Kate, de már nem is érdekelte. Már nem számított a fogadás, nem sóvárgott a győzelem után, nem érdekelte az sem, ha a nő csalódott lesz, ha Kevin vagy Javi legyőzi, csak szerette volna épségben átölelni és magához szorítani. Jól kivehető volt, hogy ketten tartják a tempót, és talán csak egy testhossznyi különbség van köztük, de a harmadik alak jócskán lemaradt. Ahogy közeledtek a parthoz, úgy múlt el Castle hirtelen jött rossz érzése, ezért amikor meglátta, hogy Ryan az első, és Kate csak a második, újra elárasztotta a verseny izgalma, és derékig gázolva a vízbe, biztatta a nőt egy utolsó hajrára. Látta, hogy Kate gyorsabb tempóra vált, és centiméterről centiméterre faragja le a hátrányát, de éppen akkor érte utol Ryan-t, amikor az elérte a célt jelző ágat, amit Javi szúrt az aljzatba a verseny előtt, így egyszerre bukkantak fel a vízből. Castle olyan mozdulatokkal rohant hozzájuk a derékig érő vízben, hogy azt még a Baywatch vizimentői is megirigyelhették volna, David Hasselhoff-al az élen. Átölelte Kate-t, de az erőtlenül eltolta magától, hogy levegőhöz jusson.
- De ... de akkor most ki győzött? - kérdezte letaglózva a nem várt végkifejlet miatt, de nem kapott választ, mert Kate és Ryan minden erejüket beleadták a hajrába, így most előregörnyedő testtel, zihálva próbálták oxigénhez juttatni légszomjjal küszködő tüdejüket. Kate hátrasimított vizes haját, aztán egy hatalmas légvétel után Castle-re nézett.
- Nem láttad? .... Mindketten - mondta szaggatottan. 
Castle Ryan-re pillantott, aki csak egy bólintással jelezte, hogy egyetért. Mire a író újra Kate-re nézett, a nőnek már egy halvány, fáradt, mégis örömteli, huncut mosoly jelent meg az arcán.
- Akkor minden kívánságunk teljesül - mosolygott fülig érő szájjal Castle, és újra a karjaiba zárta a nőt, aki azonban most már boldogan simult a férfihoz.
Lassan Espo is kivergődött sekély vízbe, és megtört arccal, levegő után kapkodva vonszolta magát feléjük.
- Ki nyert? - kérdezte erőtlenül.
Castle-ből előbújt a kisördög, ezért látványosan még szorosabban ölelte magához Kate-t, büszkén kihúzta magát, és önelégült mosollyal az arcán nézett Espo-ra.
- Mégis, mit gondolsz? - kérdezte, mire a nyomozó, ökölbe szorított kézzel dühösen a vízre csapott. Csalódottságában észre sem vette, hogy Ryan, aki még mindig oxigénhiánytól szenvedett, figyelmeztetően felemeli a kezét.
- Döntetlen - lihegte erőtlenül Kevin, amikor végre elég levegőhöz jutott.
- De ... de hát hogyan ért utol? - értetlenkedett Espo, hiszen ő ugyan lemaradt, de azt látta, hogy barátja jócskán vezet a nő előtt.
- Láttál már sellőt úszni? Na, én láttam - morogta megbántottan Ryan.
Castle azonnal kapott a megjegyzésen, és csibészes mosollyal a száján, látványosan végigmérte Kate-t.
- Én semmilyen uszonyt nem látok! - jegyezte meg, aztán hirtelen elkomolyodott. - Szerencsére - tette hozzá, miközben azon töprengett, vajon hogyan tud szerelmeskedni egy sellő? Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondolatot. Merengéséből Kate döbbent hangja szakította ki.
- Castle! Azt ne mondd, hogy még a sellőkben is hiszel! - vonta össze hitetlenkedve a szemöldökét a nő, aztán amikor meglátta a férfi ártatlanul csodálkozó tekintetét, megforgatta a szemét. - Gyere! Foglalkozzunk inkább a fogadással! - sóhajtotta.
Fél óra múlva már a teraszon ültek megszárítkozva, átöltözve, és jóízűen kortyolgatták a finom savakkal és gyümölcsízzel telt chardonnay-t. Fáklyák és gyertyák meleg fényei játszottak a csillogó kristálypoharakon és az aranyló színű boron, és különösen ragyogóvá tették a nyomozók Castle-re szegeződő szemét.
Kate mosolyogva figyelte az írót, aki a fehér tábla elé állva éppen pohárköszöntőhöz készülődött. Ismerte azt a különös mosolyt, ami megjelent a férfi arcán, és azt az örömteli, izgatott tekintetet is, ahogy a fiúkra nézett, mégsem tudta eldönteni, hogy mindez annak szól, hogy megoszthatja az elméletét, vagy annak, hogy meglepheti őket egy csodás ajándékkal.
- Khm ... kedves barátaim! - kezdett bele az író. - Egyenlőtlen küzdelemben ugyan - hiszen Beckett-nek két ellenféllel kellett megküzdenie - döntetlen eredmény született. Tudom, hogy azt gondoljátok, én akarom először a nyereményemet, de hogy lássátok, mégsem vagyok annyira egoista, mint amilyennek gondoltok, átadom a döntés jogát Kate-nek, hiszen ő versenyzett helyettem.
Miközben Javi bosszúsan morgott a bajsza alatt, hogy nem döntetlen lenne az eredmény, ha Castle-lel mérhették volna össze az erejüket, Kate csodálkozva pillantott az elégedetten mosolygó íróra, aki egy kézmozdulattal jelezte, hogy övé a választás.
- Hát, ha rajtam múlik, akkor ...
- Akkor először mi adjuk át az ajándékot - vágott a szavába Castle könyörgő tekintettel. - Ugye? Ugye te is ezt akarod?
Kate először meglepődött, aztán egy sóhaj kíséretében beleegyezően elmosolyodott.
- Tulajdonképpen ezt akartam mondani, ha hagytad volna, hogy szóhoz jussak. Csak egyszer érném meg, hogy nem beszélsz annyit! - ingatta meg színlelt rosszallással a fejét, de azt nem gondolta, hogy a kívánsága milyen hamar teljesül! - Na jó! Mondd el, mi az ajándékunk!
Nézte a férfit, és arra gondolt, mennyire szereti, amikor úrrá lesz rajta az a boldog izgatottság, ami most is sütött róla. Figyelte, ahogy jelentőségteljesen mosolyogva nagy levegőt vesz, és a fiúk reakcióit fürkészve bejelenti, hogy egy hetet tölthetnek a családjukkal, barátnőjükkel a csodálatos magánszigeten. 
A két nyomozó először elhűlve hallgatta Castle szavait, aztán Ryan arcára átszellemült, boldog mosoly ült ki, mint aki már maga előtt látja, ahogy a feleségével és kislányával sétálnak a tengerpart hófehér homokjában és a naplementében gyönyörködnek, míg Espo csillogó szemekkel, de hitetlenkedve méregette az írót, mintha attól tartana, hogy az csak gonosz tréfát űz vele.
- Wow! Ez komoly? - kérdezte reménykedve Javi, aztán boldogan elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Castle örömtől ragyogó arccal vadul bólogat.
A percekig tartó örömmámort végül az író szakította meg, mivel elérkezettnek látta az időt, hogy végre az ő nyereményével is foglalkozzanak.
- Khm ... - köszörülte meg a torkát, hogy kivívja társai figyelmét. - Elárulnátok végre, hogy mit találtatok?
- Nem az egyik elméletedet akartad előadni? - kérdezte Kate csodálkozva.
- Előbb tudni szeretném, mit találtak a fiúk, hátha annak fényében új elméletet kell kitalálnom. Szóval? - fordult a nyomozók felé, akik egymásra pillantottak, aztán Ryan belekezdett.
- Kihallgattuk a pókerpartikon résztvevőket, de mindannyian azt állították, hogy csak kis tétben játszottak, és hogy Anton ritkán veszített, akkor is csak pár száz dollárt. Mivel úgy gondoltuk, hogy egymásnak falaznak, átnéztük a pénzügyeiket, hogy kiderítsük, mekkora összegek mozogtak a számláikon. Ekkor ért bennünket a meglepetés.
Ryan elhallgatott, amivel a végletekig fokozta Castle kíváncsiságát.
- Mi-milyen meglepetés? - kérdezte az izgalomtól kiszáradt torokkal, tágra nyílt szemekkel az író.
- Mindenkinek voltak rosszabb periódusai, amikor egymás után többször is veszített, és jelentős összeget utalt valamelyik pókerező számlájára, de Anton számlájára egyetlen dollár sem érkezett - hallgatott el újra a nyomozó, de Beckett ismerte a férfit annyira, hogy tudta, a lényeg még csak ezután következik.
- Ennyi? - döbbent meg Castle, akit megtévesztett Ryan ártatlan tekintete. - Állandóan veszített? - próbált magyarázatot találni az információra, aztán hitetlenkedve megrázta a fejét. - Az nem lehet. Tapasztalatból tudom, hogy a szerencse forgandó. Egyszer fent, másszor lent, de olyan nincs, hogy nagyjából azonos tudású játékosoknál valaki állandóan veszítsen. Hol lenne akkor a játék izgalma és öröme?
- Anton csak kétszer veszített a halála előtti hónapban - jegyezte meg közömbösen Espo, amivel teljesen elbizonytalanította az írót, akinek száguldottak a gondolatai, mégsem értette, hogy ha a kisember nyert a pókeren, akkor miért nem érkezett senkitől utalás a számlájára. 
-  De ... de hát, akkor hogyan jutott a nyereményéhez? - kérdezte töprengve, és ahogy a két nyomozó arcára nézett, már tudta, hogy rátapintott a lényegre, mert Ryan büszkén, Espo pedig kissé gúnyosan elmosolyodott, és cinkosan egymásra pillantottak.
- Azt hittem már sosem kérdezed meg - húzta el tettetett rosszallással a száját Javi, aztán komótosan belekortyolt a gyümölcsillatú borba, hogy még tovább fokozza az író kíváncsiságát.
Castle egy másodpercig bosszúsan összeszorította a száját, de a következő pillanatban felragyogott az arca.
- Marion Hartnett számlájára utaltatta a nyereményét! - kiáltott fel, és diadalittasan Beckett-re nézett. - Szökni készültek Oroszországba a lánnyal. 
- Azt akarta, hogy Marion lássa, mennyire megbízik benne, és hogy mennyire komolyan veszi a jövőjüket - folytatta a gondolatmenetet Kate, miközben tekintete ragyogva fúródott a férfi izgatottan csillogó szemébe. Mindketten elmosolyodtak. Kate hirtelen úgy érezte, ezek nélkül az együtt gondolkodások nélkül már el sem tudná képzelni az életét. érezte, hogy a férfi még folytatná a gondolatmenetet, de Espo közbevágott.
- Áruljátok el, ezt hogy csináljátok!? - kérdezte bosszúsan fintorogva, mivel nem sikerült meglepnie sem Castle-t, sem Beckett-et a hírrel. - Gyakoroljátok?
- Szerintem náluk ez magától jön - mosolygott szeretettel Ryan, miközben vigasztalón megveregette barátja vállát. - De azért van még egy meglepetésünk - figyelmeztette Javit, akinek azonnal kaján vigyorra húzódott a szája.
- Na, Castle! Ez az, amire még te sem gondolnál! - mondta, és a győzelem biztos tudatában, elégedetten hátradőlt a székében, aztán Beckett-re nézett, és jelentőségteljesen hozzátette: - Sőt, még te sem!
- Szóval, igazatok van, a pókeren nyert pénzt Marion számlájára utaltatta Anton - kezdett a magyarázatba Ryan, de hogy fokozza a várakozás izgalmát, kérdőn Castle-re, majd Beckett-re pillantott, és csak akkor folytatta, amikor azok kíváncsian, egy emberként dőltek előre a székben. - Csakhogy a pénz az utolsó centig eltűnt!
- Mi? - jött egyszerre két szájból a kérdés, aztán míg Castle fantáziája szárnyra kelt, hogy átalakítsa a saját verzióját a történtekről az új információk tükrében, addig Kate a realitások talaján maradva tette fel a legkézenfekvőbb kérdést.
- Kiderítettétek, ki vette ki a pénzt?
- Igen. Anton vette ki a halála előtti napon az egész összeget - mondta Espo. - Csaknem egymillió dollárt.
- Uh! Az már elég nagy összeg, hogy öljenek érte - hüledezett Castle.
- Karpowski-ék beszéltek a bankkal. Az ügyintéző jól emlékezett az esetre, egyrészt mert nem minden nap találkozik egy achondroplasiás törpével, és az sem történik meg gyakran, hogy valaki ekkora összeget készpénzben kérjen. Mindenféle biztonsági előírást betartva kapta meg Anton a pénzt, amit egy fekete aktatáskába tett.
- Egyedül volt? - kérdezte Beckett.
- A bankban igen, de a külső biztonsági kamera képén jól látszik, hogy egy sötétkék Ford várt rá. Sajnos a sofőr arca nem látszik - sóhajtott Espo, és túljátszott mozdulattal megcsóválta a fejét, mintha bosszankodna, hogy zsákutcába jutottak.
Kate jól ismerte a nyomozó minden rezdülését, ez  ért nem kerülte el a figyelmét a sötétbarna szemek csillogása, és a szája sarkában játszó félmosoly sem.
- Ellenben a rendszám igen. Ugye? - kérdezte, miközben jót szórakozott azon, hogy Castle csak kapkodta a fejét az új információk hallatán, majd egy nagyot nyelt, és Javira szegezte a tekintetét, aki elégedetten mosolyogva bólintott.
- Megvan, hogy kié a kocsi?
Espo egy pillanatig hallgatott, hogy még tovább csigázza az író kíváncsiságát, akin látszott, hogy teljesen lázba jött.
- Igen. Két órával korábban kölcsönözte egy bizonyos Bert Apparozo, de kiderült, hogy a neve és a címe is hamis.
- Van felvétel a kölcsönzésről, vagy személyleírás erről a Bert-ről? - kérdezte Kate, mire Espo megrázta a fejét.
- Most néznek utána Karpowskiék. Holnapra többet tudunk - mondta, aztán kihívóan felhúzta a szemöldökét, és várakozón az íróra nézett. - Na és mi a te elméleted, Castle?
Az író egy pillanatra bosszúsan összeszorította a száját, mert az eredeti elgondolását romba döntötték a fiúk hírei, de nem esett kétségbe, hanem azonnal új történetet kezdett gyártani.
- Tegyük fel, hogy Anton még egy nagyobb összeget akart nyerni a pókeren, mielőtt Oroszországba szöknének, de a játszma balul sült el, és valakinek nagy összeggel tartozott. Hogy ne kelljen fizetnie, kivette a pénzt, és előrehozta a szökés időpontját. Amikor a pénzére váró pókernyertes rájött, hogy Antontól egy fityinget sem fog kapni, megölte, és zsebre tette az egymillió dollárt - mondta magabiztosan, de a három,rászegeződő szempárból csak rosszallást olvashatott ki.
- Ez elég gyenge, tesó - ingatta meg a fejét Javi, Ryan pedig egyetértően bólogatott.
- De ... de miért? - háborgott meggyőződés nélkül Castle, aztán vágott egy megadó grimaszt, és széttárta a kezét. - Na jó! Néhány részletet még ki kell dolgoznom.
- Például azt, hogy ha az állítólagos nyertes pókerjátékos megkapta a pénzt, miért ölte meg Antont - szólalt meg Kate elnéző mosollyal a szája sarkában.
Castle érezte, hogy a sebtében alkotott elmélete több sebből is vérzik, ezért más megközelítést keresve próbált új vizekre evezni.
- Sok embernek volt indítéka, hogy megölje a kisemberünket. Ott volt Gary Hartnett, aki a lányát féltette Antontól, a pókerjátékosok, az élükön Chucky bohóccal, a perverz ügyvéd, Lionel King, a késdobáló Grigorij - kezdte sorolni a szóba jöhető gyanúsítottakat, miközben önkéntelenül megtapogatta a füle mögött fehérlő kötést. - Mi van, ha valakire nem gondoltunk? Valakire, aki sokat veszített volna, ha Anton életben marad - húzta fel a szemöldökét, kék szeme pedig talányosan csillogott. Miután látta, hogy sem Kate-nek, sem a fiúknak nincs elképzelése, hogy kire gondol, néhány másodpercnyi hatásszünetet tartott, aztán büszkén kihúzta magát. -  Lionel King felesége - bökte ki a nevet magabiztosan, de mivel nem kapott azonnali egyetértést, magyarázatba kezdett. - A híres ügyvéd férj biztosította a luxust, vacsorákat a legmenőbb éttermekben, elegáns ruhákat, amelyek a leghíresebb tervezők szalonjaiból kerültek ki, nyaralásokat a világ legdrágább szállodáiban, egyedi, vagyont érő ékszereket, bejárást olyan befolyásos emberek estélyeire, akik szavára minden ajtó megnyílik. Nos, egy ilyen életről kellett volna lemondania, ha Anton felvétele, ami az ügyvéd úr perverz szexuális játékairól készült, nyilvánosságra kerül. Egy okos nő tudja, hogy hiába fizetnek, a zsarolásnak soha nem lesz vége, és bármikor dönthet úgy Anton, hogy romba dönti az életüket. Tehát döntött: végérvényesen meg kell tőle szabadulni - fejezte be elégedetten, és várakozók járatta végig szemét a három meglepett emberen.
Beckett kapcsolt elsőként, és a fiúk felé fordulva már nyitotta a száját, amikor Ryan bólintott.
- Ennek érdemes lenne utánajárni - pillantott Espo felé, aki kelletlenül elhúzta a száját.
- Szóval, csak olyan elmélettel tudsz előjönni, ami nekünk megint plusz munkát jelent - morogta.
- Viszont az indíték stimmel - állt az író mellé Kate.
- Igaz - ismerte el Javi. - Reggel beszélek Gates-szel, bár lehet, hogy kinyír bennünket.
- Miért?
- Parancsba kaptuk, hogy nem zavarhatunk benneteket, mert egy boldog és kipihent Beckett nyomozót akar visszakapni, és nem érdekli, hogy Castle mennyire van oda a nyomozásért - pillantott együtt érzőn az íróra, aki kissé csalódottan vette tudomásul, hogy hiába érezte azt az utóbbi időben, hogy a kapitány érzései megenyhültek vele kapcsolatban, azért a szívébe még mindig nem tudta belopni magát. Espo megértő tekintete azonban meglepte, mert a nyomozó szeretett élcelődni vele, ezért inkább egy kaján vigyorra számított volna ebben a helyzetben.
- New York messze van a Bahamáktól - mondta talányosan. - A Vaslady-nek sem kell mindenről tudnia - húzta cinkos mosolyra a száját, mire Espo elégedetten visszamosolygott rá.
Kate figyelte a kis közjátékot. Tudta, hogy Espo önérzetét sértené, ha azzal kellene előhozakodnia a kapitány előtt, hogy megint Castle-nek volt egy használható, meglepően logikus ötlete, de most ettől a kellemetlen helyzettől megmentette az író azzal, hogy nem akart kérkedni, és hagyta, hogy a fiúk zsebeljék majd be az elismerést. 
- Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenbe beleütheted az orrodat - tette hozzá Espo komolyan. - Elvégre a nászutatokon egymással kellene foglalkoznotok, nem egy gyilkossági üggyel.
- Fogadd el Castle, hogy Gates-nek igaza van! - bólogatott Ryan is. - Beckett-re ráfér egy kis pihenés, és a boldogság is, úgyhogy azzal kellene foglalkoznod, hogy boldoggá tedd! Ezért jobb, ha nem is mutatjuk meg a Marion Hartnett kihallgatásáról készült videót - mondta tettetett komolysággal, miközben árgus szemekkel figyelte Castle reakcióját, és magában jót szórakozott rajta.
Az író az utolsó szavaknál pislogott néhányat, mintha biztos akarna lenni benne, hogy jól értette a nyomozó szavait, aztán döbbenten Espo-ra, majd újra Ryan-re nézett. 
- M-mi? Kihallgattátok a lányt, itt van a felvétel, és nem akarjátok megmutatni? - kiáltott fel hitetlenkedve Castle, aztán reménykedve Beckett felé fordult, és olyan könyörgő tekintettel nézett rá, mint egy menhelyen élő kiskutya a leendő gazdájára. 
Kate néhány másodpercig úgy tett, mintha komoly arccal töprengene, hogy meg akarja-e nézni a felvételt, és egyáltalán foglalkozni akar-e a nyomozással, aztán amikor látta Castle tekintetében a kétségbeesést, megkönyörült rajta és elmosolyodott.
- Nyugi fiúk! Még egy hetet töltünk Palawan-szigete egyik mesés, a civilizációtól elzárt öblében, ahol nincs rendőrség, újságok, tévé és internet, de még telefon sem, tehát biztos, hogy pihenni fogok, arról meg gondoskodok, hogy Castle mindent megtegyen a boldogságomért - csillogott huncutul a szeme. - A kérdés csak az, hogy meg akarjátok-e mutatnia a felvételt, hiszen ez a ti ügyetek!
A két nyomozó egymásra nézett, és mosolyogva bólintott.
- Hát persze - mondták egyszerre, aztán Espo a felvételt tartalmazó pendrive-ért, Ryan pedig egy laptopért indult a házba.
Kate Castle-re pillantott, mert feltűnt neki, hogy nem lelkesedik izgatottan, és meglepve látta, hogy elmerengve, kicsit hitetlenkedő, kicsit kétségbeesett tekintettel forgatja ujjai között a telefonját.
- Castle!  - emelte fel a hangát, mire a férfi ránézett.
- Ugye az előbb csak vicceltél? - kérdezte reménykedve.
Kate néhány másodpercig kutatott az elméjében, mert fogalma sem volt róla, mitől rémült meg a férfi, aztán kicsit kárörvendő mosoly jelent meg az arcán.
- Nem Castle, nem vicceltem. Te választottad a szigetet, én meg lefoglaltam a legeldugottabb öblében levő nyaralót. Azt, ahova nem érnek el civilizáció hírei. Elvégre te is azt akartad, hogy az a hét csak kettőnkről szóljon - húzta fel a vállát, mintha nem értené, min csodálkozik a férfi.
- Na ... na de internet sincs? - hitetlenkedett Castle, de Kate fölényes mosolyát látva kiült arcára a riadalom. - De ... de ha még telefon sincs, akkor hogyan érintkezünk a külvilággal? És ha bajba kerülünk? Hogyan hívunk segítséget?
Kate közelebb hajolt a férfihoz, arcát a két kezébe fogta, és egyenesen a szemébe nézett.
- Csak te szoktál bajba kerülni. Mivel ott nem lesz telefon, talán igyekszel, hogy ne csinálj semmi hülyeséget.
- Igaz - ismerte el Castle, aztán szomorúan hozzátette: - De internet nélkül ...
Kate az író szájára tette a mutatóujját, mire az engedelmesen elhallgatott.
- Nem fogsz unatkozni, arról gondoskodom - suttogta érzéki hangon, aztán puha, gyengéd csókot lehelt a férfi elnyíló ajkára.
Espo nekiütközött a teraszra kilépő Rayn-ek, aki abban a pillanatban megtorpant, amikor szemtanúja lett barátaik intim pillanatának, és kissé szégyenlősen elmosolyodva, zavarában megköszörülte a torkát.
- Biztos, hogy látni akarjátok a felvételt? - kérdezte huncut mosollyal az arcán Espo.
Úgy látszik, még dolgozott a két szerelmes emberben a megszokás, mert úgy rebbentek szét, mint a rajtakapott kamaszok, de aztán Castle elégedetten elvigyorodott, Beckett pedig zavarát leplezve, fensőbbségesen elmosolyodott.
- Persze - mondták egyszerre.
- Egy időben azt hittem, hogy ezt gyakoroljátok, amikor nem látunk benneteket - jegyezte meg Ryan, miközben előkészült a kihallgatás lejátszásához.
- Azért én számos olyan helyzetre is emlékszem, amikor ellentétesen reagáltunk valamire - ellenkezett Kate, bár pontosan tudta, hogy azok mind olyan pillanatok voltak, amikor kettejük szorosabb kapcsolatára célzott valaki, vagy a fiúk azt kérdezték egy intimebbnek tűnő helyzetben, hogy zavarnak-e.
- Na, nézzük azt a felvételt! - helyezkedett kényelembe Castle, és arcán a csibészes mosolyt felváltotta a kíváncsiság.
Ryan az érintőpadra koppintott, mire a laptop monitorán megjelent a nassaui kapitányság kihallgatóhelyisége. A kamerának háttal ült a két nyomozó, szemben pedig egy húszas évei elején járó baba arcú, őzike szemű, hosszú barna hajú lány, aki ártatlan tekintettel pislogott olyan nagyokat, hogy még a videó felvételen is látszott, hogy hatalmas,  felfelé kunkorodó szempilláit nem a természet alkotta, miközben zavarában a kezét tördelte. Beckett soha nem szokta elképzelni a szóba jöhető tanúkat vagy gyanúsítottakat, de valamiért meglepődött, amikor meglátta Marion Hartnett-et. Azt hitte, hogy az, aki egy szigorú apával szembeszállva éppen egy eltérő társadalmi rendszerű, gazdaságilag instabil, teljesen más kultúrájú országba akar szökni az achondroplasias törpével, egy vagány, határozott, mindenre elszánt tekintetű lány lesz, ezért érdeklődve hajolt közelebb a monitorhoz.
Castle észrevette a mozdulatot, és elmosolyodott, mert úgy látszott, Kate ugyanolyan kíváncsi, mint ő.
Espo és Ryan szépen felépítették a kihallgatást, úgy, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Marion zavara láthatóan kezdett oldódni, mert úgy tűnt, csak tanúként beszél vele a két nyomozó. Még akkor is segítőkész és nyugodt volt, amikor a szökésről kérdezték, és mintha megkönnyebbült volna, hogy valakivel megoszthatja a titkát, nyíltan beszélt a terveikről. Időnként színpadias mozdulattal megtörölte könnytől csillogó szemét, de Kate figyelmét nem kerülte el, hogy mennyire vigyáz, nehogy elkenődjön a sminkje, aztán látványosan szipogott, miközben arról beszélt, mennyire szerelmes volt Antonba.
- Miből akartak felépíteni egy új életet Oroszországban? - kérdezte Ryan.
Ebben a pillanatban megfeszült a lány teste, és karba fonta a kezeit.
- Bezárkózott - kommentálta hangosan Castle az észrevételét, mire Beckett összevont szemöldökkel intette csendre.
- Anton édesanyja támogatott volna bennünket - csengett Marion hangja magabiztosan, de tekintetét az asztalra szegezte, mintha attól félne, hogy az elárulja a valódi gondolatait. 
Ryan és Espo összenéztek a felvételen, aztán Javi a lány elé tolt egy papírt. 
- És ez a pénz is segített volna, ugye? - húzta fel érdeklődőn a szemöldökét.
Marion csak egy másodpercre pillantott a bankszámlakivonatra, aztán szívszaggató zokogásban tört ki. Hangosan zihálva kapkodta a levegőt, miközben egész teste megrázkódott. Arcát a zsebkendőjébe temette, de Beckett figyelmét nem kerülte el, hogy időnként a két nyomozóra pillant, mintha figyelné a reakcióikat, Castle pedig rosszallóan összehúzta a szemöldökét és megcsóválta a fejét.
- Anyám már kidobta volna a színitanodájából ezért az alakításért - jegyezte meg lekicsinylő grimaszra húzva a száját.
- Hát, nem semmi alakítás volt - bólintott egyetértően Espo anélkül, hogy tekintetét levette volna a monitorról.
A felvételen a nő hatalmasat sóhajtott, mintha rettentő nehezére esne tovább beszélni, de összeszedve az utolsó erejét, eleget tesz a kötelességének, és válaszol a kérdésekre.
- Pókerezett, és gyakran nyert - mondta. - A nagyobb összegeket az én nevemre szóló számlán gyűjtötte. Ez a számla jelentette a jövőnket.
- Mennyi pénz volt a számlán?
- Volt? - nézett fel döbbenten Marion, és maga elé húzta az előbb csak felületesen megnézett kimutatást. - Mi? - kiáltott fel hitetlenkedve, amikor az utolsó tételhez ért. - Valaki kivette szinte az egész összeget? Anton? De ... de hát...
Tekintetét kapkodva nézett hol az egyik, hol a másik nyomozóra.
- És hol van a pénz? - kérdezte csodálkozva, és egy pillanatra mintha kiesett volna a szende naiva szerepéből, tekintete dühöt sugárzott.
- Azt hittük, maga tudja - méregette kutató tekintettel Espo a nőt, de az megrázta a fejét.
A kihallgatás további részében Marion újra felvette a szende, ártatlan lány szerepét, és arról próbálta meggyőzni Espo-ékat, hogy Anton biztosan előbbre akarta hozni a szökés idejét, mivel kirúgták a cirkusztól, és ezért vette ki a pénzt, de valaki rájött, mekkora összeg van nála, és megölte a pénzért. Szipogott egy kicsit, és megtörölgette a szemét, de a szenvedő szerelmes eljátszása elég rosszul sikerült.
- Lehetséges, hogy kártyaadóssága volt, és ebből a pénzből akarta fedezni? - kérdezte szelíden Ryan, de a lány megrázta a fejét.
- Nem tudom. Ha nyert, azt mindig elújságolta, de ha veszített, azt igyekezett eltitkolni.
- Volt valaki a pókertársaságból, akivel feszült volt a viszonya?
Marion összeráncolta a homlokát, mint aki erőteljesen gondolkodik, aztán Ryan-re nézett, és határozottan megszólalt.
- Chucky-t utálta, mert mindig poénkodott a termetén, és azt hitte, hogy vicces, meg hogy egy bohócnak mindenkin szabad élcelődnie, de Antont egy idő után rettentően zavarta. Néhány nappal az elutazása előtt mondta is, hogy Chucky túl messzire ment, mert már megalázóak voltak a beszólásai - szipogott nagyokat a lány, aztán mintha valami eszébe jutott volna, hirtelen abbahagyta a könny nélküli sírást. - Anton azt is mondta azon az estén, hogy nem elég, hogy valaki ilyen gennyes alak, még a szerencse is mellészegődik. Gondoltam, hogy Chucky sok pénzt nyert, de nem gondoltam, hogy Anton volt a vesztes fél, és azt sem, hogy a szökéshez gyűjtött pénzünk volt a tét.
Marion néhány másodpercig elgondolkodva maga elé meredt, aztán nagy őzikeszemeit Ryan-ra emelte, és hatalmasat pislantva, igézően nézett a férfira.
- Lehet, hogy Chucky-nak tartozott az utolsó pókerparti után, de nem akart fizetni, mert akkor romba dőltek volna az álmaink, de az a lelketlen bohóc erőszakkal megszerezte a pénzt - bocsátkozott jóslásokba, és még folytatta volna a gondolatot, de Espo következő kérdése nem hagyta, hogy még jobban a bohócra terelje a gyanút a nő.
A kihallgatás további részében már semmi fontos információt nem tudtak kiszedni Marionból, aki még akkor is egész testében rázkódva színlelte a zokogást, amikor meggörnyedve, arcát kezébe temetve elhagyta a kihallgatóhelyiséget.
Ryan kikapcsolta a felvételt, és a két nyomozó kíváncsian nézett Beckett-re.
- Maron Hartnett még nálad is rosszabb színész - pillantott huncutul mosolyogva Kate Castle-re, miközben szeretettel végigsimított a férfi hátán, aki játszva a sértődöttet, vágott egy grimaszt. - Biztos, hogy többet tud a pénzről, és az Anton iránti szerelme minden, csak nem őszinte - nézett a fiúkra elkomolyodva.
Ryan és Espo sokatmondóan egymásra nézett.
- Csak nem fogadtatok, hogy észreveszem-e, mennyire álszent ez a nő? - intett Beckett hitetlenkedve a monitor felé.
- Hát, nem volt mire fogadni - húzta fel a vállát Javi. - Mindketten azt gondoltuk, hogy azonnal kiszúrod - mosolygott Beckett-re, aztán kíváncsian Castle felé fordult. - De azt hittük, Castle eláraszt bennünket az elméleteivel, de még azt sem mondta el, amivel minket akar ugráltatni.
- Igaz is, Castle! Mi már megkaptuk a nyereményünket, most te következel - csillogott izgatottan Ryan szeme, mivel mindig magával ragadták az író kitalál történetei, amiket egy-egy bűnügy köré épített.
- Elmondod végre az elméletedet? - szegezte neki a kérdést türelmetlenül Espo.
- Khm ... hát, ami azt illeti, az egészet arra építettem fel, hogy Marion és Anton halálosan szerelmesek egymásba, de a gyászoló szerelmes eljátszásán még valóban sokat kell csiszolnia Marionnak - húzta el a száját lemondóan. - Szóval egy kicsit át kell dolgoznom a történetemet.
- Van egyáltalán elméleted? - csendült gúnyosan Espo kérdése, mire Castle fölényes magabiztossággal elmosolyodott.
- Persze! Csak a részletek várnak kidolgozásra. Például, hogy miért akarta megmérgezni Anton Gary Hartnett tigrisét. Bosszú? De hát megszerezte magának Mariont! Éppen szökni készültek a zord apa elől, és ezzel megoldódott volna minden gondjuk. Akkor meg miért kockáztatta az életét?
- Hát, talán még egy utolsót rúgni akart Hartnett-be, amiért tiltotta tőle a lányát - vélte Espo, Beckett és Ryan viszont láthatóan elgondolkodott a hallottakon.
- Mi haszna lett volna Antonnak a tigris halálából? - töprengett Kate hangosan.
Castle halványan elmosolyodott, amikor észrevette, hogy megjelent a  két kis ránc a nő szemöldökei között, mert az mindig arra utalt, hogy elgondolkodtatta a kérdés.
- Mennyit érhet egy halott tigris? - nézett fel Beckett kihívó tekintettel a két nyomozóra. Esze ágában sem volt nyíltan megmondani mire gondol, elvégre nem ő vezeti a nyomozást, és a sikerélményt is meg akarta hagyni a fiúknak. Nem csalódott. Ryan tekintete hirtelen élénkké vált, és cinkosan rámosolygott.
- Hartnett vagyonokat keresett a produkciójával. Gondolom, szép összegre biztosította a tigriseit, hogy ne érje túl nagy kár, ha valami történne velük. Kiderítem, hogy ki kapta volna a biztosítási összeget, ha Anton akciója sikerül, és az állat elpusztul.
Ryan örömmel zsebelte be Beckett elismerő mosolyát, aztán Castle-re nézett, aki alig észrevehetően rákacsintott.
- Hm ... most eszembe jutott egy másik magyarázat a történtekre - kezdett aztán bele egy új lehetséges történetbe az író. - Ha egy bohócot pont Chucky-nak hívnak, abból semmi jó nem sülhet ki - rázkódott meg, és olyan grimaszt vágott, hogy Kate biztos volt benne, hogy a férfi képzeletében megjelent a horrorfilm gonosz babája.
- Castle, az nem tény, hogy ha valakit Chacky-nak hívnak, akkor csak gyilkos lehet - szólalt meg egy elnéző mosoly kíséretében Kate, de Castle úgy tett, mintha nem is hallotta volna a megjegyzést.
- Nektek nem volt olyan érzésetek, hogy Marion csak játszik velünk, és direkt terelte Chucky-ra a gyanút? Vajon miért? Csak nem azért, hogy elterelje a figyelmet magáról? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben várakozón végigjáratta tekintetét a nyomozókon, aztán hogy meggyőzze őket, folytatta. - Képzeljétek csak el! Itt ez a gyönyörű, fiatal lány, aki úgy tesz, mintha szerelmes lenne a cirkusz komikus kisemberébe, aki egyre híresebb, ráadásul nyert annyi pénzt, ami megalapozhatna egy független, gondtalan életet. Belemegy tehát Anton ötletébe, hogy szökjenek meg, de nincs ideje teljesen megvalósítani a tervét, mert Anton lebukik, amikor meg akarja mérgezni a tigrist, így mennie kell a cirkusztól. Az események felgyorsulnak - nézett izgalomtól csillogó szemekkel Kate-re, akin látszott, hogy maga elé képzeli az író által kigondolt történetet.
- Anton a szökésre készül, ezért kiveszi a bankból a pénzt ... - folytatta a nő a gondolatot.
- ... de Marion-nak csak a pénz kell, tehát meg akar szabadulni a kisembertől - hajolt közelebb Kate-hez Castle, miközben tekintetük összefonódott.
- Kapóra jön neki, hogy a fiú antibiotikum és lázcsillapító injekciókat kap. Nem kell mást tennie, mint ...
- ... mint felajánlani, hogy majd ő beadja a gyógyszert, amit kicserél a nyugtatóra - fejezte be a mondatot diadalittasan az író.
Az örömteli érzés másodpercekre Kate-re is átragadt, de hirtelen megérezte, hogy a fiúk elnéző, de kissé gúnyos mosollyal az arcukon, fejüket ingatva nézik őket. Zavarában megköszörülte a torkát, és megpróbált komoly arcot vágni. Bosszúsan vette tudomásul, hogy Castle lelkesedése belevitte egy olyan elméletgyártásba, amit semmilyen tény nem támaszt alá. Nem is értette, hogyan ragadta magával a férfi képzelete, hiszen máskor mindig kínosan ügyelt arra, hogy csak a bizonyítékokra támaszkodjon, és ne engedje magát befolyásolni Castle képzelgéseinek.
- A könyvedben ez egy jó kis sztori lenne, de az elméletedre nincs semmi bizonyíték - szólalt meg szárazon, hogy kiküszöbölje a csorbát.
- Mi? - háborgott az író, és heves mozdulattal a monitor felé intett. - De hát láttátok, hogy milyen átlátszó színjátékot adott elő Marion! Minden mozdulata mesterkélt volt!
- Nincs bizonyítékunk arra, hogy a lány a gyilkosság idején New York-ban tartózkodott - szólalt meg jelentőségteljesen Ryan. - Egyetlen Miami-ból induló járatra sem foglalt helyet. 
- És ha álnéven utazott? - próbált magyarázatot találni az elméletére Castle.
- A reptéri kamerák képein sem tudtuk azonosítani - vágott egy sajnálkozó grimaszt a nyomozó, mire Castle csalódottan elhúzta a száját.
- Mehetett vonattal is, vagy egy magángéppel - próbálkozott erőtlenül, bár sejtette, hogy a fiúk minden lehetséges szálnak utánanéztek.
Espo megelégelte a meddő vitát, és komoly tekintettel Beckett-re nézett. Élvezte, hogy ők kapták az ügyet Kevinnel, és ez lehetőséget adott nekik, hogy megmutassák, milyen jók a szakmájukban, mégis megerősítést várt a nőtől.
- Holnap szétcincáljuk az ügyvéd feleségét, hátha a féltékenysége és a zsarolás megelégelése gyilkos utakra kényszerítette, és kiderítjük, járt-e Castle kedvenc bohóca New York-ban - közölte, de szavai hangsúlyából érezhető volt, hogy kíváncsi Kate véleményére.
Beckett a szája szarkában bujkáló, alig észrevehető mosollyal nézett a nyomozóra, és elismerően bólintott, mire az elégedetten elmosolyodott. Szavak nélkül is értették egymást.
- Akkor holnap sok dolgunk lesz - állapította meg Ryan, miközben az órájára pillantott. - Késő van. Vissza kellene indulnunk Nassauba - pillantott Espo-ra, aki helyeslően bólintott, de aztán Castle felé fordult.
- Még most sem tudjuk, mit akart velünk kinyomoztatni az írófiú, úgyhogy ha éjfélig nem áll elő a nagy elméletével, akkor bukni fogja a fogadást - mondta kissé kárörvendően, de meglepetésükre az író egyáltalán nem reagál a csipkelődésre.  
Minden szempár Castle-re szegeződött, aki elmélyülten nézte a fehér táblán virító új információkat. Kate-nek most tűnt fel, milyen szótlan a férfi, ami arra utalt, hogy vagy valami momentum nem illik bele az eddigi információik sorába, és az izgatja a fantáziáját, vagy éppen egy még újabb történetet akar kitalálni csak azért, hogy Espo-t megdolgoztassa. Mintha nem is érzékelte volna, hogy rá várnak, meredten nézett egy pontra.
- Castle! - szólította meg Kate a férfit, mire az összerezzent, aztán lassan a három rá váró ember felé fordult.
- Valami nincs rendjén ezzel a névvel - bökött a táblára. - Bert Apparozo - ízlelgette a hangsort. - Valahonnan ismerős, csak azt nem tudom, honnan, és ez megőrjít - ráncolta bosszúsan a homlokát. Már az is izgatta, hogy ki lehet a titokzatos férfi, akinek az autójába beült Anton csaknem egymillió dollárral a bank előtt, de amióta meghallotta, hogy milyen néven bérelték az autót, nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valahol hallotta ezt a nevet. Még akkor is ezen töprengett, amikor a Marion kihallgatásáról készült felvételt nézte.
Kate várakozón nézett a férfira, aki erősen koncentrálva, összeszorított szájjal még mindig a táblán virító nevet nézte meredten, aztán amikor látta, hogy Castle csalódottan megingatja a fejét, a fiúk felé fordult.
- Azért beszámoltok a fejleményekről, ugye?
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)