Változatok egy témára 8.
Új nap
virradt. A látóhatár fölé kúszó napkorong új élettel töltötte meg a
természetet. A szürkeség átadta helyét a színek szivárvány-sokaságának, a
zajok, a tenger fodrozódó hullámainak zubogása, a sirályok rikkantása, a parti
szél susogása mintha egymást akarnák túlszárnyalni, egyre erőteljesebbé váltak,
de a tengerparti ház emeleti hálószobájában ebből még szinte semmi sem volt
érzékelhető. Ott csend volt és félhomály.
Kate arra
gondolt, hogy ezt az állapotot hívják boldog, békés nyugalomnak, amiben most
ringatózik. Castle meleg testéhez simulva feküdt az ágyban, és miközben
résnyire nyitott szemmel figyelte a sötétítőfüggönyön átsejlő narancsvörös
napsugarakat, a derekára fonódó erős, mégis oly gyengéd férfikezet simogatta.
Ujjai cirógatva siklottak oda-vissza Castle kézfején, aztán önkéntelenül
megérintették a karikagyűrűt. Behunyta a szemét, és egy boldog sóhaj hagyta el
a száját. Biztosan tudta, nincs még egy férfi a világon, aki két tökéletes
esküvővel kápráztatná el a menyasszonyát, csak Castle. Egyébként sincs még egy
olyan férfi, mint ő - mosolyodott el a gondolatra. Óvatosan az ujjai közé zárta
a férfi kezét, vigyázva, nehogy megzavarja a békés álmát. Szerette, ahogy
meztelen testük egymáshoz simul, a hátához érő mellkas ütemes
emelkedését-süllyedését, hallgatni a férfi halk, lassú szuszogást. Kate egy
ideig eltűnődött, mennyire megnyugtatja ez a pillanat, és megállapította, hogy
már el sem tudja képzelni enélkül a reggeleket, aztán gondolatai visszatértek
az előző naphoz. Azt hitte, a Monument Valley hatalmas kősziklái, a végtelennek
tűnő sivatag, és a milliárdnyi csillagtól ragyogó égbolt alatt tett esküjüknél
nem lehet semmi csodálatosabb, felemelőbb, lélekig hatolóbb. Neki elég lett
volna ennyi, mert tudta, az ott tett ígéretük erősebb minden földi hatalomnál
és törvénynél, de Castle-nek ez nem volt elég. A hazafelé tartó repülőnúton a
férfi fogta a kezét és hüvelykujjával cirógatta, arcán boldog mosoly ült, de a
tekintetében volt valami bizonytalanság. Tudta, hogy a férfi előbb-utóbb úgyis
kiböki, mi nyomja a lelkét, ezért türelmesen várt. Amikor a második alkalommal
szegezte rá a gyanúsítottaknak fenntartott kutató tekintetét, Castle nyelt
egyet, feszengve fészkelődni kezdett az ülésben, aztán zavarában megköszörülte
a torkát.
- Tudom,
hogy nem ilyen esküvőről álmodtál - szólalt meg bizonytalanul.
- Igazad van
- mondta ő komolyan, de amikor meglátta a szomorúságot átsuhanni a férfi arcán,
elmosolyodott, és végigsimított az arcán. - Castle! Ilyen csodáról még csak nem
is álmodtam! Ez túlszárnyalta minden álmomat!
Amikor
meglátta a férfi tekintetében megjelenő elégedettséget, megcsókolta. Érezte,
ahogy az addig feszülő izmok ellazulnak, és Castle átadja magát a mámorító
érzésnek, de abban a pillanatban, ahogy elhúzódott tőle, újra megjelent a kék
szemekben a kételkedés.
- Egy
kislány hófehér menyasszonyi ruháról, rózsacsokorról és orgonaszóról álmodik,
meg templomról, ahol az oltár előtt vár rá a vőlegény szmokingban és
nyakkendőben, míg ő az édesapjába karolva, lassú léptekkel suhan felé - húzta
el a száját egy pillanatra bánatosan. - És különben is, hivatalosan még nem is
vagyunk házasok.
- Castle!
Mire akarsz kilyukadni?
- Csak
tervezem az igazi esküvőnket - pislogott ártatlanul a férfi.
- Egy dolgot
nem vettél számításba - húzta fel a szemöldökét kihívóan. - Én nem voltam egy
átlagos kislány.
- Nocsak! -
élénkült meg Castle, és kíváncsian felé fordult. - Miről álmodozott a kis
Katie?
- Azt jobb,
ha nem osztom meg veled, mert képes lennél megszervezni.
- Na és ...
Katherine Beckett? Ő miről ábrándozott? - hajolt még közelebb hozzá Castle. A
mozdulat jelezte, hogy nem fog tágítani, amíg ki nem elégíti a kíváncsiságát.
Kate
emlékezett, hogy egy pillanatra zavarba jött a kérdéstől, mert titkon már
többször elképzelte az esküvőjüket, de ezt esze ágában sem volt elárulni,
ráadásul a pillanat, ahogy a csillagos égbolt alatt letérdelt elé a férfi,
minden képzeletet felülmúlt.
- Hát, ha
tudni akarod ... Nos ... igazából sokkal hétköznapibb esküvőt képzeltem, mint
amilyennel megajándékoztál.
- Szóval
eltaláltam? Hosszú, fehér, csupa csipke menyasszonyi ruha, fátyol, templom,
oltár, orgonaszó? - dőlt hátra önelégülten Castle.
- Szerinted
ez illene hozzám? - nézett szemöldökét ráncolva a férfira, amitől az teljesen
elbizonytalanodott.
- Igaz. A
fátyolt felejtsük el - rázta meg a fejét, mintha nem értené, hogy is juthatott
eszébe ilyen szörnyűség.
- Meg a
nyakkendőt is! Tudom, hogy ki nem állhatod. Na és a templom? - húzta fel
kérdőn a szemöldökét.
- Tudom,
tudom! - kapcsolt a férfi. - Te csak kettőnkben hiszel, és a hétköznapi
csodákban - sóhajtott lemondóan.
- Nem,
Castle! Nemcsak ezekben. A te csodádban is hiszek, bár úgy gondolom, az a csoda
benned, és a szerelmünk erejében volt, és nem a csillagokban, mégis hiszek
benne. Kellett a csoda is ahhoz, hogy megmenekülj.
Figyelte,
ahogy a férfi elmereng a szavain, aztán megnyugodva hátradől az ülésben, de
annak nem tulajdonított nagy jelentőséget, hogy a szeme feltűnően élénken
csillogott, mint amikor valami tervet forgat a fejében. Ugyan gyanút keltett
benne, hogy amikor percekkel később a mosdóból jött visszafelé, Castle suttogva
telefonált, és gyorsan kinyomta a készüléket, amikor őt meglátta, de nem akarta
elvenni a férfi kis titkait. Akkor még nem is sejtette, hogy miben mesterkedik.
Castle
mocorogni kezdett. Álmában sóhajtott egy nagyot, mintha egy nagy kő gördülne le
a szívéről, aztán még közelebb bújt a nőhöz, arcát egy pillanatra végighúzta a
selymes hajzuhatagon, aztán visszasüppedt a párnába, és újra mély álomba
zuhant.
Kate
mozdulatlan maradt. Még élvezni akarta az emlékek felidézését, amelyek olyan
boldogsággal töltötték el, amiről nem is hitte, hogy létezhetnek.
A meglepetés
akkor érte, amikor késő délután leszálltak a repülőről, és a reptér bejáratánál
egy hófehér, virágokkal díszített limuzin várta őket. Castle fülig érő szájjal,
titokzatos tekintettel kacsintott, neki pedig nem volt kétsége afelől, hogy a
férfi titokban megszervezte a hivatalos esküvőjüket. Boldogan vette tudomásul,
hogy az autó nem haza, hanem New York talán legnagyobb és legelegánsabb esküvői
szalonjához hajtott, ahol Castle közölte, hogy ő nem mehet be vele, mert rossz
ómen, ha a vőlegény idő előtt meglátja a jövendőbelijét menyasszonyi ruhában,
ezért a kocsiban fog várni, de tudja, hogy bármit választ, gyönyörű lesz benne.
Egy óra múlva, kezében egy hatalmas dobozzal szállt be a láthatóan türelmetlen
férfi mellé.
- Azt
hiszem, sikerül meglepnem téged - mosolygott rá titokzatosan, és elégedettel
látta, hogy Castle sóvárogva végigméri, és nyel egyet.
Alig
indultak el, újabb meglepetés érte, mert a limuzin keletre indult.
-
Hamptons-ba megyünk? - nézett kérdőn a férfira, de az csak sejtelmesen
mosolygott, amitől furcsa érzése támadt. - Castle! Te mára szervezted meg az
esküvőnket? - kérdezte döbbenten, mert fogalma sem volt, mikor tudott mindent
titokban elintézni a férfi.
- Nem kell
izgulnod. Mindent elintéztem, neked csak lélegzetelállítónak kell lenned -
mondta Castle könnyedén, aztán huncut mosollyal hozzátette: - Az pedig nem lesz
nehéz, mert mindig az vagy!
Kate-en újra
átsuhant az érzés, ami akkor átjárta: boldogsággal vegyes izgalom. Egy
pillanatra megrémült. Felkészületlennek érezte magát, mert mindig úgy képzelte,
hogy majd előre átgondolja az esküje szövegét, átrágja minden szavát, hogy
abban a néhány mondatban minden benne legyen, amit fontosnak tart, de erre most
nem volt ideje. Úgy döntött hát, hogy egyszerűen csak őszinte lesz, és hagyni
fogja, hogy az érzései vezéreljék.
Amikor
kiszállt a limuzinból, és meglátta a feléje siető, szokatlanul csillogó szemű
édesapját, könnyek tolultak a szemébe. A férfi meleg szeretettel zárta a
karjaiba, aztán közölte, hogy Martha-ra bízza, hogy menyasszonyt faragjon
belőle, és igyekezzen, mert már egy óra sincs a szertartásig.
A következő órák minden pillanatának emléke beleégett az idegsejtjeibe. Martha őszinte, szeretetteli mozdulata, ahogy végigsimít az arcán, amikor meglátta átsuhanni rajta a fájdalmat, amiért az édesanyja nem érhette meg ezt a pillanatot, a szavai, ahogy megköszöni, hogy boldoggá teszi a fiát; édesapja szelíd mosolya, ahogy büszkén megigazítja a nyakkendőjét, és felé nyújtja a karját; Castle tekintete, amikor meglátja a hófehér, csupa csipke felsőben, és a derekára, csípőjére simuló, könnyű esésű, bő szárú nadrágban. Újra érezte a jóleső érzést, ami akkor járta át, amikor meglátta, hogy a férfin nincs nyakkendő, az izgalmat, ahogy felé lépked, aztán a zavarát, amikor az édesapja elengedi, és ő átadja a virágcsokrát Alexis-nak, majd szembefordul Castle-lel. Milyen egyszerűen oldotta a férfi a feszültségét! Soha senki nem volt erre képes, csak ő! Elég volt csak egy huncut, mégis megnyugtató mosollyal megismételnie az ő suta "sziá!-ját.
A következő órák minden pillanatának emléke beleégett az idegsejtjeibe. Martha őszinte, szeretetteli mozdulata, ahogy végigsimít az arcán, amikor meglátta átsuhanni rajta a fájdalmat, amiért az édesanyja nem érhette meg ezt a pillanatot, a szavai, ahogy megköszöni, hogy boldoggá teszi a fiát; édesapja szelíd mosolya, ahogy büszkén megigazítja a nyakkendőjét, és felé nyújtja a karját; Castle tekintete, amikor meglátja a hófehér, csupa csipke felsőben, és a derekára, csípőjére simuló, könnyű esésű, bő szárú nadrágban. Újra érezte a jóleső érzést, ami akkor járta át, amikor meglátta, hogy a férfin nincs nyakkendő, az izgalmat, ahogy felé lépked, aztán a zavarát, amikor az édesapja elengedi, és ő átadja a virágcsokrát Alexis-nak, majd szembefordul Castle-lel. Milyen egyszerűen oldotta a férfi a feszültségét! Soha senki nem volt erre képes, csak ő! Elég volt csak egy huncut, mégis megnyugtató mosollyal megismételnie az ő suta "sziá!-ját.
Nagyot
sóhajtott, és behunyta a szemét. Újra és újra felidézte Castle esküjét, és azt
a különleges, soha nem látott tekintetet és mosolyt, amiből áradt a boldogság
és a szerelem, ugyanakkor olyan komoly volt, hogy kétsége sem lehetett afelől,
soha, semmiben nem volt még annyira biztos a férfi, mint az akkor kimondott
szavaiban.
Önkéntelenül
ringatózott egy kicsit az alvó férfi kajaiban, ahogy a táncukra gondolt. A
lenyugvó Nap fénye rózsaszínre festette az égboltot, amitől minden meseszerűnek
és varázslatosnak tűnt, és ő arra gondolt, talán valóban vannak csodák.
Tengerpart, naplemente, és egy férfi, akit őszinte, igaz szerelemmel szeret -
pontosan erről álmodozott. Valóban tökéletes volt.
- Jó
reggelt, Mrs. Castle - szólalt meg halk, meleg hangon Castle, aztán karjával
még közelebb vonta magához Kate-t, miközben finom csókot lehelt a nő nyakának
legérzékenyebb pontjára.
Kate
boldogan elmosolyodott, miközben megállapította, hogy annyira magával ragadták
az emlékek, hogy észre sem vette, a férfi már ki tudja, mióta ébren van.
- Jó reggelt Mr. Castle - fordult meg az
ölelésben, és gyengéd csókot lehelt a keskeny, érzéki ajkakra.
- Min
gondolkodtál? - tűrt el egy előrehulló tincset Castle a nő arcából, miközben
résnyire nyitott szemhéjai közül meleg tekintettel, kíváncsian pásztázta Kate
vonásait.
- Miből
gondolod, hogy nem csak feküdtem békés nyugalomban anélkül, hogy bármin
gondolkodtam volna?
- Ismerlek -
húzta fel a vállát egy pillanatra a férfi önelégülten.
- Ismersz?
Nem te mondtad, hogy a rejtélyem az, amit életed hátralevő részében szeretnél
felfedezni? - kérdezte kihívóan.
Castle
érezte, hogy csapdába került, ezért legjobb védekezés a támadás alapon
ellentámadásba lendült.
- Nocsak,
Mrs. Castle! Így emlékszik a szavaimra? - kérdezte incselkedve, de Kate nem
folytatta a finom kis évődést, hanem tenyerét gyengéden a férfi arcára tette,
és néhány másodpercig csak nézett az élénk tekintetű, kék szemekbe. Komoly
volt, mégis ragyogott a boldogságtól a tekintete.
- Igen.
Emlékszem minden szavadra, és soha nem felejtem el - mondta jelentőségteljesen.
- Ahogy én
sem a te szavaidat - mosolyodott el őszintén a férfi, és közelebb hajolva puha
csókot adott az édes, érzéki ajkakra. - Mást sem felejtek el - suttogta a
csókba, miközben közelebb vonta magához a tökéletes női testet, és
végigsimított a selymes bőrű háton, a gerinc mentén.
Kate pár
pillanatig élvezte, ahogy Castle ajka finoman cirógatja nyaka legérzékenyebb
részét a füle alatt, aztán gyanakodva elhúzódott.
- Mégis, mi
volt neked a legfelejthetetlenebb? - húzta össze a szemöldökét.
Castle
ezúttal átlátott a nőn. Érezte, hogy Kate azt hiszi, számára a nászéjszakájuk
különleges szeretkezése volt a legemlékezetesebb pillanata a tegnapi napnak, és
bár azt sem fogja soha elfelejteni, sokkal többet jelentettek neki Kate szavai.
Kivételesen meg sem fordult a fejében, hogy ne őszintén válaszoljon. Sokkal
mélyebb, tisztább boldogságot érzett, minthogy viccelődjön vele, ezért nyíltan
Kate szemébe nézett, és komolyan válaszolt.
- Az életem
több mint hat éve, felejthetetlen emlékek sora. A tegnapelőtti és a tegnapi nap
csak ezekre tette fel a koronát. Hogyan is választhatnék egy pillanatot? A
mozdulat, ahogy az ujjamra húztad a gyűrűt, a tekinteted, ahogy rám nézel, a
mosolyod, és minden szavad beleégett a lelkembe, ahogy a táncunk, és az is,
ahogy szerettél, és szerethettelek. Ha mégis választanom kell, akkor azt a
pillanatot választom, amikor azt mondtad, hogy az életedet a mosolyom
melegségében, és az ölelésem erejében akarod leélni - csuklott el az utolsó
szavaknál a hangja, aztán még halkan hozzátette: - és amikor azt mondtad, hogy
ez tökéletes.
Kate nézte a
mindig oly magabiztos férfit, akinek az arcáról most lerítt, mennyire fontos
volt neki, hogy mindent úgy szervezzen meg, hogy ő tökéletesnek érezze.
- Szeretlek
- simogatta meg a férfi arcát, aztán visszabújt a biztonságot adó karok
ölelésébe. Meghatották az őszintén csengő, komoly szavak, és arra gondolt,
nincs boldogabb ember nála a világon.
- Az a
mondat is emlékezetes, amikor azt mondtad, hogy "Szeretlek, Richard
Castle!" - szólalt meg halkan a férfi.
- Miért? -
kérdezte meglepetten Kate. Ez volt a leghétköznapibb, legátlagosabb mondata az
egész szertartás alatt, ezért nem értette, miért emeli ki Castle.
- Tudod te,
mennyi ideig vártam arra, hogy kimondd: szeretlek?
Kate egy
pillanatig eltűnődött, mire céloz a férfi, aztán nyelt egyet az emlékre.
- Egy bombán
kellett állnod, és a halálra várnod ahhoz, hogy ki merd mondani, ezért
valahányszor hallom, tudom, mekkora jelentősége van.
- Csak ...
nem szeretném, ha elkopna ez a szó.
- Te sosem
tudnád elkoptatni - mosolyodott el az író.
Egy darabig
szótlanul feküdtek egymás karjában, csak kezük siklott megállíthatatlanul
simogatva egymást gyengéd, szerető mozdulatokkal, aztán Kate lassan átölelte
lábával a férfi combját, és ölét az ágyékához nyomta. Körmével bizsergető
csíkot húzott Castle derekától a nyakáig, beletúrt a sűrű hajszálak közé, aztán
megismételve az érzéki mozdulatot, keze visszafelé indult, egészen a megfeszülő
combokig. Érezte, ahogy a férfin apró remegés fut végig, légzése kapkodóvá
válik, keze a fenekére vándorol, és olyan szorosan húzza magához, hogy
megérezze vágyának bizonyítékát.
- No és az
éjszaka? - kérdezte incselkedve Kate, miközben ajkai közé vette a férfi
fülcimpáját, és finoman megharapta.
Castle elmosolyodott.
Szerette, amikor egy mondattal oldani tudta Kate egy helyzet komolyságát, és
képes volt újra játékossá tenni a pillanatot. Ez az ő életük - suhant át a
gondolat a fejében: a legkomolyabb szerelem, és színes játékosság. Ilyenek
voltak a szeretkezéseik is: bár mindig átszőtte őket a szenvedély és a szerelem
keveréke, egyszer gyengéd, szép örömforrás, máskor pedig incselkedős, izgalmas
játék volt az együttlét. Az az éjszaka azonban különleges volt, így képtelen
volt valami huncut, vagy pajzán választ adni. Néhány pillanatig még élvezte,
ahogy Kate forró ajka cirógatja a fülét, aztán bármennyire is nehezére esett,
kissé elhúzódott, hogy a nő szemébe tudjon nézni.
- Ha az
esküvőnk tökéletes volt, akkor a nászéjszakánkra csak azt mondhatom, hogy
varázslatos.
- Talán
azért, mert egyszeri volt és megismételhetetlen - merengett el Kate, de
alighogy kimondta a szavakat, tudta, hogy mennyire félreérthető, ezért még
mielőtt Castle megszólalhatott volna, hogy ő bizony már képes megismételni, és
nem egyszer tudja boldoggá tenni, gyorsan folytatta. - Tudod, hogyan értem -
nézett a férfi ártatlanul csillogószemébe.
Castle
elmosolyodott.
- Igen,
tudom, hogy az a pillanat egyszeri volt, és megismételhetetlen, de azért
próbálkozhatnánk az utánzással - csillant pajkosan a szeme, és megtámaszkodva a
könyökén, egy mozdulattal Kate fölé fordult.
Már magasan
járt a nap, amikor Kate felébredt. Amikor elaludt, Castle vállán nyugodott a
feje, és a férfi kitartóan körözött ujjaival a hátán. A kellemes, megnyugtató
érzés, no meg az előtte átélt gyönyör boldogító érzése, lassan álomba ringatta.
Most azonban egyedül feküdt az ágyban. Csalódottan simított végig a férfi üres
helyén, aztán feljebb húzta magán a selymes tapintású, vékony takarót, és
felült. Azon tűnődött, hol lehet, és mit csinálhat a férje. Elmosolyodott.
Castle a férje. Ízlelgette a szót, ami egyelőre ugyanolyan furcsán hangzott
neki, mint eddig a "vőlegény". Hirtelen ismerős illatok kúsztak a
szobába. Kate egy pillanatra behunyta a szemét és mélyen beszívta a levegőt,
hogy érezhesse a frissen főtt kávé, a pirított szalonna és a rántotta mennyei
illatát, aztán mosolyogva a nyíló ajtó felé nézett.
Rick a nyári
pizsamául szolgáló szürke, V-nyakú pólóban, és a hozzá tartozó sötétkék
rövidnadrágban lépett be a szobába. Láthatóan minden figyelmét lekötötte, hogy
a lehető leghalkabban egyensúlyozzon be a kezében levő tálcával az ajtón, hogy
fel ne ébressze Kate-t. Mikor felpillantott, és meglátta a rászegeződő
csillogó, zöldes-barna szempárt és a boldogságtól ragyogó gyönyörű arcot,
megtorpant, de amikor Kate ösztönösen följebb ült az ágyban, elmosolyodott.
- Tudod,
deja vu érzésem van. Mintha valami hasonlót már átéltem volna egyszer -
merengett el, miközben letette a finom reggelitől roskadozó tálcát az éjjeli
szekrényre, Kate kezébe adta a forrón gőzölgő kávét, és leült az ágy szélére.
- Talán,
mert máskor is hoztad már ágyba nekem a kávét, vagy a reggelit - emlékeztette
Kate.
- Hm ...
nem, ez más - ráncolta össze a homlokát a férfi elgondolkodva, aztán hirtelen
felcsillant a szeme, és elégedett mosolyra húzódott a szája. - Már tudom! Az
első éjszakánk utáni reggel!
Kate
értetlen tekintettel pillantott rá, miközben megszabadította a feketét a szív
alakú tejszínhabtól.
- De hát
akkor te ébredtél egyedül, én hoztam a kávét, reggeliről pedig szó sem volt.
- Igaz,
minden fordítva volt - simított végig a nő arcán Castle - de akkor is
ugyanolyan hihetetlen volt az a boldogság, amit átéltem veled, mint ez -
járatta végig sóvárogva a tekintetét a nő csupasz, szép ívű vállán, és a vékony
takarón átsejlő tökéletes testen. - A reggeli csak ráadás, hogy legyen elég
energiád a mai naphoz.
- Nem neked
lenne szükséged az energiára? - húzta fel egy pillanatra incselkedve a
szemöldökét Kate, ajkán kacér mosoly játszott, miközben mutatóujját végighúzta
a férfi elnyíló ajkán.
Castle
lélegzete elakadt, de a következő másodpercben magabiztos mosollyal az arcán
közelebb hajolt, és finoman hátrasimította a nő lágyan leomló haját.
- Csak
figyeljen, Mrs. Castle! - suttogta a szavakat. Már olyan közel volt Kate-hez,
hogy meleg lehelete megbizseregtette a nő elnyíló ajkait.
Mindketten
behunyt szemmel várták az édes érintést, amikor a bejárati ajtó csengőjének
hangja milliónyi darabra törte a pillanat varázsát. Ugyanolyan rémülten
rebbentek szét, mint az első közös reggelükön, amikor meghallották Martha
hangját.
Döbbenten
néztek egymásra.
- Mondtam,
ugye, hogy deja vu érzésem van? - vágott egy bosszús grimaszt Castle.
Bosszankodva
sietett a bejárati ajtó felé, miközben próbálta túlkiabálni az egyre
türelmetlenebb csengetést.
- Megyek már,
megyek!
Az ajtóban álló
tejfölösszájú fiú feljebb tolta fején a futárszolgálat logójával díszített
sapkáját, ami alól előbukkant divatosra vágott koromfekete fekete haja.
Napbarnított bőrével, szinte világító égszínkék szemével, szabályos arcával
elment volna bármelyik menő fiúbanda tagjának, akitől elalélnak a tinédzser
lányok.
- Mr. Castle és Mrs.
Castle? - kérdezte, kezében az átvételt igazoló, aláírásra váró papírt, és egy
kis dobozt tartott.
Castle
látványosan körbenézett, hogy a fiú érzékelje, hogy egyedül van.
- A csomagot Mr.
és Mrs. Castle részére kell kikézbesítenem – nézett rendíthetetlenül az író
szemébe.
- De azért
átvehetem, ugye? - morgott még mindig bosszankodva Castle, amiért a futár
megzavarta az édes pillanatot
- Hát ... a
megbízó a főnököm lelkére kötötte, hogy a csomag a kettejüké - tárta szét a
karját a fiú.
Castle sóhajtott
egyet, és jelentőségteljesen a hálószoba felé pillantott, és képzeletében
azonnal megjelent a csodás kép, ahogy Kate nőies domborulataira simul a vékony
selyem anyag.
- Khm ... -
köszörült meg a torkát. - Tudod, tegnap este volt az esküvőnk, úgyhogy ez az
éjszaka ... szóval ... érted - hajolt közelebb a fiúhoz, és cinkosan
elmosolyodva kacsintott egyet.
- Á! - húzódott
széles mosolyra a fiú szája, amitől előbukkant tökéletes, hófehér fogsora,
amikor megértette a célzást, de a következő pillanatban bocsánatkérő
tekintettel hozzátette: - Szóval belegyalogoltam a nászéjszakájukba.
- Hát, talán még
nincs minden veszve - súgta pajkosan hunyorítva Castle - de ne akard, hogy Mrs.
Castle is kijöjjön egy aláírás miatt!
- Rendben, de
akkor két helyen írja alá - nyújtotta előre a papírt a fiú.
- Ki küldte? -
kérdezte az író, miközben a dedikálásokon megszokott módon odakanyarította a
nevét a mutatott helyre.
- Martha
Rodgers, New York-ból - pillantott a csomag feladójára a fiú.
Castle egy
pillanatra mozdulatlanná dermedt, aztán nagyot sóhajtott.
Kíváncsisága
legyőzte a bosszúságát, és még be sem csukódott az ajtó, már bontogatta is a
csomagot.
- Ki volt az? -
lépett ki a hálószobából köntösbe burkolózva Kate, és Castle szomorúan vette
tudomásul, hogy a nő nem várta meg az ágyban.
- Anyám küldött
egy csomagot kettőnknek - húzta el a száját. - Mondtam, hogy megismétlődik az
első közös reggelünk! Anya még itt is képes tönkretenni a pillanatot!
Kate mosolyogva
nézte a duzzogó férfit, akinek az arcára volt írva, hogy sokkal jobban izgatja,
hogy mit küldhetett az anyja az esküvőjük másnapján, minthogy valóban
bosszankodjon.
Castle
megrázogatta a dobozkát, aztán kinyitotta, és meglepetten vett ki belőle egy
kulcsot.
- Csak nem vett
egy lakást? - vonta össze a szemöldökét, és egy szempillantás alatt végigfutott
fejében egy gondolat, hogy talán az asszony nem szeretne velük élni most, hogy
összeházasodtak Kate-tel.
- És ideküldte
volna az új lakásának a kulcsát, ahova el akar költözni? - világított rá a
logikátlanságra Beckett.
- Hm ... csak
nem nekünk vett egy lakást? - döbbent meg a gondolatra a férfi, de azonnal el
is hessegette a lehetőséget.
- Úgy néz ki ez
a kulcs, mintha egy New York-i lakáshoz tartozna? - bökött a hatalmas,
gyönyörűen megmunkált tárgyra Kate, ami egy kiváló ötvös keze munkáját
dicsérte, aztán érdeklődve a dobozba nézett. - Nincs benne levél?
- Nincs - húzta
el bosszúsan a száját, miközben fejjel lefelé megrázta a dobozt. - Úgy látszik,
Anya éppen a titokzatos nagyasszony szerepében tündököl, és azt várja, hogy
kitaláljam a titkát.
- Vagy csak
ismer, és tudja, hogy mennyire izgatnak a rejtélyek - mosolygott elnézően Kate.
- De mégis, hogy
találjam ki, hogy minek a kulcsa, ha semmi kiindulópontot nem ad? - forgatta
ujjai között morgolódva a kulcsot Castle.
- Legrosszabb
esetben felhívjuk Martha-t, és megkérdezzük.
Castle hirtelen
feltartotta a kezét, és olyan arccal nézett Kate-re, mintha valami ördögtől
valót mondott volna.
- Na, azt már
nem! Az már azt jelentené, hogy az egóm végelgyengülésben szenved! De jól
mondtad, valóban az lenne a legrosszabb, ha addig jutnánk, hogy meg kelljen
kérdezni tőle!
Kate a
kétségbeesett tekintetű férfira nézett, lágyan elmosolyodott, aztán megfogta a
kezét, és gyengéden a nappali kanapéjához húzta.
- Akkor nincs
más lehetőségünk, mint azt csinálni, amiben igazán jók vagyunk, a
következtetéseinkre hagyatkozni. - Egy pillanatra megtorpant, aztán javított. -
Illetve amiben én jó vagyok, mert te a lehetetlennél lehetetlenebb
elméletgyártásban vagy jó - vette el a kulcsot a férfi kezéből, és lábait
felhúzva a kanapéra kucorodott, Castle pedig tettetett sértődöttséggel leült
mellé.
- Te mondd a
tényeket, és meg gyártom az elméletet! - jelent meg az izgatott csillogás a
szemében.
- Nézzük! -
emelte a fény felé a kulcsot Kate. - Szokatlanul nagyméretű, valószínűleg nagy
ajtóhoz, vagy egy kapu zárjához tartozik.
- Lehet, hogy
egy kastély kapujához - húzta ki magát lelkesedve Castle. - Nászajándéknak
szánta, hogy Mr. és Mrs. Castle, nevükhöz méltóan egy kastélyban töltsék el a
mézesheteket.
- Martha?
Kastélyt bérelt? - ráncolta össze hitetlenkedve a homlokát Kate, mire a férfi
megadóan megrázta a fejét.
- Ahhoz elkérte
volna a hitelkártyámat.
- Szokatlan a
formája. Még sosem láttam hasonlót - járatta végig Kate a tekintetét a
különleges cirádákon. - Egyedi készítésű lehet.
- Akkor egy
különc nemest kell keresnünk, akinek a mai napig megvan a családi kastélya.
- Vagy inkább
egy kulcskészítőt, aki ötvösmester is egyben - nézett a nő Castle-re, akinek
képtelen volt letörni a lelkesedését a hétköznapi ötleteivel.
- Vagy - vette
át a kulcsot az író, és ő is a fény felé tartva forgatta kicsit jobbra-balra,
hogy lássa, kiad-e valami konkrét mintázatot a sok ciráda - kereshetnénk egy
titkos jelet a kulcson. Nézd csak! Ez a kígyó alak itt úgy tekeredik, mint egy
"J" betű.
- Itt meg egy
"P"van! - lepődött meg Kate a saját felfedezésétől.
Az apró sikertől
fellelkesülve elmosolyodtak, ragyogó szemekkel egymásra néztek.
- Rendben -
komolyodott el Beckett. - Tehát az esküvőnk másnapján küldött nekünk egy
kulcsot Martha.
- Tehát ajándék
- szögezte le Castle.
- A kulcs egyedi
gyártású, és valószínűleg egy nagy kapuhoz tartozik.
- Azaz drága a
tárgy, és még drágább az, amit nyit, tehát anyám nem tudja megfizetni, de...
- ... de a
tulajdonos igen, mert olyan gazdag, hogy akár saját kastélya is lehet ...
- ... ráadásul
ismer bennünket, ...
- ... sőt,
Martha tudja, hogy ő teljesíteni fogja a kérését, ...
- ... és a
monogramja JP - mosolygott most már fülig érő szájjal Castle.
Miközben
végigvezették a logikai folyamatot, és egymás gondolatát fejezték be,
önkéntelenül egyre közelebb hajoltak egymáshoz. Látták a másik szemében
megjelenő apró fényszikrákat, tekintetük összefonódott, és elárasztotta őket az
oly sokszor átélt "Heuréka!"- érzés.
- James
Patterson! - mondták ki egyszerre a világhírű krimiíró nevét.
Egy másodpercig
csak élvezték az oly sokszor átélt pillanat varázsát, ahogy közösen megfejtenek
egy rejtélyt, aztán Castle nyelt egyet, lassan közelebb hajolt, és csak akkor
csukta be a szemét, amikor ajka Kate édes, várakozón elnyíló ajkához ért.
- Mindig arra
vágytam, hogy egyszer ez megtörténjen - suttogta a csókba, és jólesően
nyugtázta, hogy Kate elmosolyodik, megfogja a pólója szélét, és anélkül, hogy
megszakítaná a csókot, lassan felfelé húzza a pólóját. Élvezte a finom
érintést, ahogy az apró ujjak az oldala érzékeny bőréhez érnek, és izgató volt
a tudat, hogy a köntös alatt nem fedi semmi a gyönyörű női testet, de agyába
egyre erőszakosabban furakodott előre egy idegesítő gondolat.
- De mit nyithat
a kulcs? - mondta ki hangosan a kérdést két csók között.
- Majd
megkérdezzük Patterson-t - suttogta meggyőzően Kate.
- Az égő lenne.
Ki kell találnunk - húzta össze a szemöldökét töprengve a férfi.
Kate érezte,
hogy Castle fantáziája már elszabadult, és amíg választ nem kap a kérdéseire,
képtelen lesz a testi gyönyörökre figyelni. Bosszúsan húzódott hátrébb, és egy
nagyot sóhajtott.
- Most nekem van
deja vu érzésem - nézett szúrós tekintettel a gyermeki izgalommal töprengő férfira.
- Arra gondolsz,
amikor megfejtettük a Moor-birtok kincsének rejtélyét?
- Nem, Castle!
Arra, amikor először jártam Hamptons-ban, és te addig nem nyugodtál, amíg ki
nem derítettük, hogy ki ölte meg a medencédbe támolygó férfit - húzta el a
száját az emlékre Kate.
Castle
értetlenül nézett rá.
- Miért van deja
vu érzésed? Az egy gyilkosság volt, ez meg egy titokzatos ajándék - pislogott
nagyot, mire Kate égnek emelte a tekintetét, mintha rettentően bosszankodna, de
a szája sarkában bujkáló mosolyt nem tudta elrejteni.
- Akkor egy
logikátlanság izgatott, most egy kulcs. Akkor sem tudtalak elcsábítani -
hajtotta le szomorkásan a fejét, miközben izgatóan harapta be az ajkát,
miközben egy pillanatra a férfira emelte hatalmas, ragyogó szemét.
Castle agya még
néhány pillanatig a kulcs körül forogtak, de amikor eljutottak hozzá Kate
szavai, megdöbbent. Mindig úgy érezte, hogy a nő akkor csavarja el a fejét,
amikor csak akarja, de ahogy felidézte az emléket, tudatosult benne, bizony
volt kivétel. Utólag nem értette, miért izgatta a fantáziáját jobban egy furcsa
gyilkosság a gyönyörű, csábító nőnél. Nyelt egy nagyot, mert eszébe jutott egy
másik pillanat, amikor egy online játék tűnt izgatóbbnak számára Kate-nél,
aminek aztán napokig nyöghette a következményeit. Hogy is lehetett olyan
ostoba, hogy lemondott egy érzéki szeretkezésről egy gyilkos, vagy egy játék
kedvéért?! A kezében szorongatott kulcsra pillantott, és bár villámként
cikáztak fejében a domborművekkel díszített, fából készült, vagy fekete
kovácsoltvas kapuk, és a kastélyok, vidéki kúriák képei, mégis úgy nyíltak szét
ujjai a kulcson, mintha égetné tenyerét. A fém nagyot koppanva ütődött az
asztallaphoz, Castle pedig olyan tekintettel nézett rá, mintha attól félne,
hogy a kulcs átkot hordoz magán.
- Látod? Nem
izgat - rázta meg a fejét magabiztosan - és azt hiszem, talán el tudnál
csábítani - nézett a távolba révedve, mintha azt mérlegelné, mennyi ennek az
esélye. A pillantás felért egy kihívással, és Kate nem állhatta meg, hogy ne
reagáljon rá.
- Talán? -
szűkült össze a szeme, aztán felkapta a kulcsot az asztalról, és két ujja közé
fogva megforgatta Castle szeme előtt. - Nézzük, mire képes ez a kulcs? Van
varázsereje? - kérdezte búgó hangon, és néhányszor meglengette, mintha
hipnotizálni akarná a férfit, és amikor látta, hogy az követi tekintetével a
cirádás fémdarabot, egy finom mozdulattal a mellei közé csúsztatta.
Castle először a
meglepetéstől elnyílt ajkakkal figyelte, ahogy a kulcs eltűnik a bolyhos köntös
kivágásában, aztán zavartan becsukta a száját, és nyelt egyet.
- Mo-most már
tényleg kíváncsivá tett ez a kulcs - hajolt közelebb Kate-hez, aki
győzelemittasan hajtotta kissé hátra a fejét, így engedve, hogy a férfi finom
csókokat leheljen a nyakára. Alig hallhatóan felnyögött az érintésre, amitől szinte
vibráltak az idegsejtjei, és jólesően érezte, hogy a férfi meleg tenyere
besiklik a kulcs után kutatva a köntöse alá.
Castle ajka
lassan lefelé indult a kecses nyakról, miközben kioldotta a köntös övét, és egy
finom mozdulattal letolta Kate válláról a puha anyagot. Mély levegőt véve
szívta magába a nő illatát, aztán kicsit eltávolodott tőle, és ködös
tekintettel nézett a bársonyos bőrre, és a köntös takarásából előbukkanó
gyönyörű mellekre.
- Azt hiszem, ez
a kulcs a gyönyör kapuját nyitja - sóhajtotta, miközben végigsimított Kate
feszes hasán, ahol megtalálta az elrejtett kulcsot. Egy pillanatra megállt
rajta a tekintete, aztán egy mozdulattal a földre dobta, és olyan szorosan
húzta magához a hívogató női testet, hogy minden porcikájával érezhesse.
Egy óra múlva
Kate boldog elégedettséggel nyújtózott egy aprót, nehogy felébressze a mellette
hason alvó, békésen szuszogó férfit. Végignézett a kócosan ágaskodó, sűrű
hajszálakon, a kissé hátracsavarodott karon megfeszülő izmokon, a széles, finom
bőrű háton, és a párnába fúródó, ártatlan, kisimult arcon. A vékony takaró csak
a csípőjét takarta, így Kate szem elidőzhetett az izmos combokon és lábszáron,
ám amikor tekintete megállt a férfi lábfején, egy emlék villant fel előtte: az
első közös nyomozásuk. Akkor látta először Castle-t mezítláb. Mekkora utat
jártak meg a mezítlábas gyilkos-üldözéstől addig, hogy az író a férjeként
feküdjön mellette az ágyban! Elmosolyodott. Élvezte, hogy olyan vágyat tudott
ébreszteni a férfiban házasságuk első reggelén, ami legyőzte a kíváncsiságát.
Óvatosan felkelt, felvette a kulcsot a földről, és elgondolkodva megforgatta. A
következő pillanatban felcsillant a szeme. Apró bevágásokat látott meg a kulcs
tollán, amik első pillanatra csak olyan karcolásoknak tűntek, mint amit a zár
hoz létre, amikor elfordítják a kulcsot, de aztán feltűnt neki, hogy a
karcolások túl szabályosak. Magára kapta a köntösét, fogta a telefonját, és
kilépett a szikrázó napsütésbe. Kezét napellenzőkét a homlokához emelte, és
hunyorogva csodálta a fények villódzó játékát az óceán fodrozódó hullámain,
aztán behunyta a szemét, és élvezte, ahogy a meleg, lány szellő simogatja az
arcát. Néhány másodpercig elmerült a kellemes érzésben, aztán kinyitotta a
szemét, elővette a telefonját, és egy nagyító alkalmazás segítségével alaposan
megnézte a kulcson levő karcolásokat, aztán keresgélt kicsit az interneten.
Elmosolyodott. Egy pillanatra a ház felé pillantott, és arra gondolt, fel
kellene ébresztenie a férfit az új információ miatt, aztán meggondolta magát.
Úgy döntött, meghagyja neki a kutatás izgalmát, és a felfedezés örömét.
Hirtelen gondolt egyet, fogta a telefonját, és egy rég nem hívott számnál
érintette meg a kijelzőt.
Castle tudata
lassan kelt életre a mély álomból, és csak másodpercek múltán tudatosult benne,
hogy Kate visszabújt mellé az ágyba, és ez a mozgás keltette a hullámzó érzést,
ami felébresztette. Anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, megfordult, és
amikor érezte, hogy Kate hozzásimul, elmosolyodott.
- Mmm ...
csókolt bele a nő nyakába. - Tényleg varázskulcs - suttogta.
- Nem is
érdekel, hogy mit nyit?
- Hm ...
igazából majd megesz a kíváncsiság - ásított nagyot Castle - de egyelőre a
szememet sem tudom kinyitni az álmosságtól.
- Nocsak! Ilyen
megterhelő a házasélet? - csipkelődött a nő.
- A csoda, amit
veled átélek, soha nem lehet megterhelő - nyitotta résnyire a szemét, hogy
láthassa Kate tekintetében a szavai hatását. Látta, hogy a nő egy pillanatra
meglepődött a komoly választól és kicsit talán zavarba is jött, ezért huncutul
mosolyogva hozzátette: - Persze lehet, hogy a következő ötven évben egy kicsit
aludnom is kellene éjszakánként. És enni sem ártana - húzta el a száját, amikor
megkordult a gyomra.
Kate elnevette
magát, aztán egy gyors csókot adott a férfi szájára, kibontakozott az ölelésből,
és felkelt.
- Gyere,
álomszuszék! Mindjárt hozzák az ebédet. Addig zuhanyozz le!
- Egyedül? -
ráncolta durcás arcot vágva a homlokát a férfi.
- Egyedül,
Castle! - mondta szigorúan, aztán jelentőségteljesen elmosolyodott. - Gyűjtsd
az erőt, mert a ma éjszaka is hosszúnak ígérkezik - intett fejével az ablakon
túl látható óceán felé.
Castle
gondolatai villámként cikáztak, és amikor meglátta a pajkos fényt Kate
szemében, nyelt egyet.
- Ismételjük meg
a tegnap estét? De hát azt mondtad, hogy az megismételhetetlen!
- De
megállapodtunk, hogy megpróbálkozunk az utánzással - húzta fel egy pillanatra a
szemöldökét a nő kacéran, és sejtelmes mosollyal az arcán, kisétált a
hálószobából.
Castle
megbabonázva nézett utána, aztán egy pillanatra behunyta a szemét, és felidézte
a nászéjszakájuk első szeretkezését: a milliárdnyi csillag ragyogását, a Hold
fehér, derengő fényét, a tenger hullámainak langyos simogatását, az érzést,
ahogy Kate hozzásimul, és éppen elégedetten elmosolyodott, amikor távolról
meghallotta a nő hangját.
- Közben
gondolkozz, hogy adjuk be Ryan-nek, Espo-nak és Lanie-nek, hogy kihagytuk őket
az esküvőnkről!
Castle olyan
arcot vágott, mint akit tűvel szúrtak meg, és nagyot sóhajtva a fürdőszoba felé
indult. Hirtelen megtorpant, és tekintetével a kulcsot kereste a földön, aztán
amikor meglátta az asztalon, megkönnyebbülten sóhajtott.
- Mindjárt
jövök, és megfejtem a rejtélyedet - fogta a kezébe, és izgatott tekintetét
végigjáratta rajta.
Kate egész délután elfojtott mosollyal figyelte, ahogy Castle, az internet mindenhatóságában bízva, megpróbálja kideríteni, hogy milyen ingatlanokkal rendelkezik James Patterson, hogy rájöjjön, mit nyithat a kulcs. Magában jót derült a férfi próbálkozásain, de becsülte az elszántságát. Bár néha már sajnálta a kudarcokért, mégsem akarta elárulni, hogy ő már tudja a választ, mert akkor elvette volna tőle a felfedezés örömét. Úgy döntött, csak akkor avatkozik be, ha Castle kéri, vagy ha úgy látja, hogy í csalódás felülkerekedik a kutatás okozta izgalmon. Mialatt Castle elmerült az internet adathalmazában, addig ő megszervezett egy pezsgős vacsorát a barátaiknak, ahol bejelenthetik a nagy hírt. Mire eljött az este, már olyan ideges volt a vacsora miatt, hogy úgy érezte, mintha gombóc lenne a torkában. Óriási kő gördült le szívéről, amikor a kezdeti megbántottság és duzzogás után Lanie a nyakába borulva gratulált. A fiúk persze nem emésztették meg olyan könnyen a helyzetet! Még akkor is odaszúrtak egy sértett megjegyzést, amikor elbúcsúztak, de remélte, hogy valamivel majd kiengesztelhetik őket. Amikor újra kettesben maradt Castle-lel, egy pohár borral a kezében ült a kanapén, és figyelte az egyre fáradtabbnak és reményvesztettebbnek látszó írót, aki még mindig azzal próbálkozott, hogy kiderítse a James Patterson tulajdonában levő épületeket, de a világhírű, gazdag író, szinte semmilyen magánjellegű adatot nem hozott nyilvánosságra. Kate elmosolyodott, amikor eszébe jutott, milyen óvatosan próbálta kitudakolni Castle Espo-tól és Ryan-től, hogy melyik hivatal adataihoz lehetne hozzáférni, de persze nem járt sikerrel.
-
Megkérdezhetnéd Pattersont - vetette fel, amikor Castle nagyot sóhajtva,
csalódottan dőlt hátra a fotelben.
- Kizárt! Csak
akkor hívom, ha meglesz a zár, amit a kulcs nyit!
- Talán meg
kellene jobban nézni a kulcsot, hátha van még rajra valami, ami segíthet -
kortyolt bele ártatlan arccal a borba, miközben elégedetten látta, hogy Castle
szeme felcsillan, és kezében a kulccsal felpattan, hogy a lámpa fényében jobban
megvizsgálja.
A következő fél
órában Kate alig tudta elrejteni a mosolygását. Castle kisfiús izgatottsággal
fedezte fel a rovátkákat a kulcs tollán, aztán rájött, hogy az egyik oldalon
egy zászlót mintáznak a rovátkák, míg a másikon egy "B" betűt.
Győzelemittas arccal mutatta Kate-nek a Bahama-szigetek zászlaját, ami éppen
olyan alakú volt, akárcsak a kulcson levő minta.
- Már csak azt
kell kiderítenem, van-e ingatlana a Bahamákon Patterson-nak - dörzsölgette a
kezét Castle.
- És ezt hogyan
akarod megtudni? - nézett rá lemondóan Kate. Nem igazán hitt abban, hogy Castle
megtalálja a megoldást, hiszen tudta, hogy a hírességek azért vásárolnak
magánszigetet, rajta egy minden luxussal felszerelt rezidenciával, hogy
elrejtőzhessenek a kíváncsi újságírók, fotósok és rajongók hada elől, és
megpróbálják a legnagyobb titokban tartani a tulajdonuk létezését, ezért
feltételezte, hogy nem lehet csak úgy ráakadni egy ilyen információra az
interneten. Amikor rájött a kulcson levő ábra jelentésére, felhívta Will
Sorensont, és megkérte, nézzen utána néhány adatbázisban annak, hogy van-e
tulajdona James Patterson-nak a Bahama-szigeteken, hiszen mint FBI ügynök
betekintést nyerhet az ilyen adatokba. Emlékezett a jóleső érzésre, amikor Will
visszahívta, és elmondta, hogy Patterson-nak nemcsak egy csodálatos villája van
egy aprócska szigeten, hanem maga a sziget is az övé. Meglepetésére azonban,
alig telt el néhány perc, amikor Castle örömmámorban úszva felugrott a
fotelből.
- Megvan! Kate!
Megtaláltam! - kapta fel ujjongva a laptopot, és izgatottam mutatta a rajta
látható képet a nőnek.
Kate csodálkozva
nézte a fotót, amelyen James Patterson mosolygott kissé feszengve egy
boldogságtól ragyogó fiatal lány mellett, aki minden gátlás nélkül karolta át,
a magát láthatóan kényelmetlenül érző írót. A hófehér homok szinte vakított a
talpuk alatt a szikrázó napsütésben, a kép egyik szélén az égszínkék tengerpartra
futó hullámai látszottak, a másikon egy gyönyörű villa állt, amelynek hatalmas
bejárati ajtaja hívogatón várta a vendéget.
- Látod? -
bökött az ajtóra a férfi. - Biztos, hogy ehhez az ajtóhoz tartozik a kulcs -
mondta meggyőződéssel.
Kate magában
mosolyogva állapította meg, mennyire szereti, amikor a férfi arcára kiül a
győzelem mámora, mégis megpróbálta elbizonytalanítani.
- Ez a kép
bárhol készülhetett, az sem biztos, hogy a hát Patterson tulajdona.
Castle büszkén
kihúzta magát, miközben lejjebb görgette az oldalt, így láthatóvá vált a kép
alatti felirat: "Életem legboldogabb napja! Teljesült egy álmom, amikor
James Patterson teljesítette a kívánságomat, és együtt ebédelhettem a világ legjobb
krimiírójával a nyaralójában! A Bahamák a legcsodálatosabb hely, ahol jártam,
és James Patterson a legszellemesebb, legkedvesebb ember, akivel valaha
találkoztam!"
- Hm ... szóval
ő a legjobb krimiíró? - mosolyodott el kissé kajánul a nő. - Szellemes, kedves
... - ízlelgette a szavakat, miközben magában jól szórakozott a változáson, ami
egy szempillantás alatt végbement Castle arcán. A férfi bosszúsan összehúzta a
szemöldökét, és vágott egy grimaszt.
- Biztosan ő is
egy olyan őrült rajongó, aki semmi mást nem hajlandó olvasni, mint annak az
írónak a regényeit, akinek a könyve először a kezébe került - morogta maga elé
- és mivel soha nem olvas mást, nem jön rá, hogy létezik még James
Patterson-nál is jobb író.
- Castle! Te
mondtad, hogy Patterson sokkal gazdagabb nálad - emlékeztette Kate a férfit,
jelezve, hogy ha nem lennének elég jók a könyvei, nem tudtak volna belőlük több
millió példányt eladni.
Castle pár
pillanatig hallgatott.
- Elismerem,
hogy nagyon jó író, - kezdte lassan, és komolyan Castle, aztán rosszallóan
összeráncolta a homlokát - talán még szellemes is. De hogy kedves? - háborodott
fel, és megbántottan legörbült a szája, mint egy kisgyereknek, akit a többiek
mindig csúfolnak. - Minde pókerpartin halálra cikiz - tette hozzá.
- Talán csak
téged szeret szekálni. Nézd ezt a lányt, milyen boldog! - mutatott a képre
Kate, mire Castle sóhajtva elhúzta a száját, de a következő pillanatban már
nyoma sem volt rajta a sértettségnek, mivel tekintete újra a hatalmas ajtóra
vetődött.
- Hát, ha
nászajándéknak szánta a kulcsot, hogy eltölthessünk ezen a helyen egy kis időt,
akkor a szekálásokat is megbocsátom neki.
- Talán ideje
lenne megkérdezni tőle - mosolyodott el Kate, mire a férfi is elmosolyodott, és
elővette a telefonját.
- Még mindig nem
tudom megemészteni, hogy kihagytak minket életük legfontosabb napjából -
ingatta meg szomorúan a fejét Ryan, miközben a csörgő telefonért nyúlt.
- Ja! Súlyos
kárpótlást kell ezért Castle-nek fizetni, hogy kiengeszteljen bennünket! Téved,
ha azt hiszi, hogy egy pezsgős vacsorával megúszhatja! - helyeselt morcosan
Espo, de figyelmét már társa egyre gondterheltebbé váló arcvonásai kötötték le.
- Gyilkosság
történt a Central Parkban - tette le a telefont Ryan. - Egy fiatal férfit
holttestére bukkant egy parkőr.
- Na, szép! Most
még a munka is kettőnk nyakába szakad, miközben az ifjú gerlepárunk gondtalanul
turbékol - morgolódott tovább Espo. - Legalább az örömködésből ne hagytak volna
ki bennünket!
- Igaz is!
Elmennek nászútra, vagy Beckett bejön dolgozni? - merengett el Ryan, de a
következő pillanatban összerezzent, amikor meghallotta a háta mögött a Vaslady
hangját.
- Maguk csak ne
ábrándozzanak! Beckett nyomozó nemrég kért egy hét szabadságot. Szerintem már a
Bahamákra tartó járaton ülnek. Az ügy a maguké, de minden nap jelentést kérek!
- közölte keményen, aztán elviharzott az irodájába.
A két nyomozó
döbbenten hallgatott, aztán Ryan eszmélt előbb, és a kabátjáért nyúlt.
- Nem jössz? -
kérdezte a még mindig a hallottakat emésztő Espo-tól.
- Hm. Esküvő, nászút
a Bahamákra - morogta maga elé, miközben Ryan után indult. - Miért maradunk ki
minden jóból?
Ryan megtorpant,
aztán megfordult.
- Csak nem
hitted, hogy meghívnak bennünket a nászútjukra? - sütött a rosszallás a kék
szemekből.
Espo elhúzta a
száját, aztás sóhajtott egyet az élet igazságtalansága miatt.
- Na, jó! Nézzük
azt a hullát! - szaporázta meg lépteit a lift felé.
Mire a Central
Park-ba értek, a kora délutáni hőség a tetőfokára hágott. Ryan szenvedő arccal
húzta végig kézfejét a homlokán, hogy letörölje róla az újra meg újra megjelenő
izzadságcseppeket, Espo pedig még mindig a sors igazságtalanságán rágódva
bandukolt mögötte morcosan.
- Mi is
elutazhatnánk valami kellemesebb hőmérsékletű helyre. Ilyenkor olyan ez a
város, mint egy felforrósodott betonkatlan - morogta maga elé, miközben a park
legnagyobb tavának partja felé közeledtek, ahol Lanie guggolt egy méretes,
régimódi bőrönd mellett.
- Hát, neki nem
volt melege a tó fenekén - intett fejével az orvosszakértő a nyitott bőrönd
felé. Nagy barna szemében szomorúság tükröződött, mint mindig, ha egy új
áldozatot vizsgálta helyszínen, de amikor Espo-ra nézett, egy pillanatra
halványan elmosolyodott, aztán újra felvette hivatalos orvos-álarcát. -
Castle-nek biztosan tetszene ez az eset - nézett a bőrönd tartalmára, mintha az
mindenre magyarázatot adna,
Ryan és Espo
kíváncsian követték a tekintetét, és amikor meglátták a víztől felpuffadt,
férfi holttestét, és megcsapta orrukat a bomló test jellegzetes bűze,
mindketten hátrahőköltek. Már nem csodálkoztak, hogyan férhetett be a férfi
teste egy bőröndbe.
- Az áldozatunk
egy törpe? - rökönyödött meg Espo, miközben oldalra billentett fejjel mérte fel
a nem mindennapi látványt.
- Igen, egy
achondroplasia autosomalis-ban szenvedő, húszas évi közepén járó férfi. Ez egy
domináns módon öröklődő fejlődési rendellenesség, a törpenövés egyik
leggyakoribb fajtája. Jellemzői a rövid, meggörbült végtagok, nagy fej,
kiemelkedő homlok, lapos orrnyereg, és a szokatlanul nagy rés a gyűrűs és a
középső ujj körül - mutatta a jellegzetes testi elváltozásokat Lanie. - Iratok
nincsenek nála, tehát rátok vár, hogy kiderítsétek, hogy kicsoda.
- A vízben volt?
- nézett a tó felé Ryan, és már fel is fedezte egyenruhás kollégáit, amint két
kamasz fiú vallomását jegyzetelik egy füzetbe.
- Igen. A
kölykök horgonyokat dobáltak a vízbe, és azon versenyeztek, ki talál előbb
valamit a vízben. A nyertes húzta partra a bőröndöt - ingatta meg rosszallóan a
fejét Lanie, mint aki nem érti, hogyan lehet ilyen őrültséget kitalálni.
- Mióta lehet
halott? - kérdezte Espo.
- Legalább három
napja, de pontosabbat csak a boncolás után tudok mondani.
- A szülei is
törpék? - tette fel a kérdést az orvosszakértőnek elgondolkodva Ryan.
- Lehetnek
ugyanilyen genetikai rendellenességben szenvedők, de lehetnek normál
magasságúak is, mert a achondroplasia autosomalis 80-85%-ban spontán mutáció
következménye.
- Vezetnek róluk
valamilyen orvosi feljegyzést?
- Valószínűleg
gyakran megfordult kórházban, elsősorban az ortopédián, de a fogászaton is,
mert a betegség rendezetlen fogsort okoz.
Miközben Lanie
türelmesen válaszolt Ryan kérdéseire, Espo a nőt figyelte. Tetszik, nem
tetszik, be kll vallania magának, hogy Lanie olyan erővel vonzza, mint még egy
nő sem. Másodszor indultak neki a kapcsolatuknak, és csak most értette meg,
hogy olyan a nő, mintha a másik fele lenne, aki nélkül lehet élni, de nem
érdemes.
Lanie elkapta
férfi szerelmes pillantását, és kacéran felhúzta a szemöldökét.
- Ha csipkeditek
magatokat, és Gates kapitány elégedett lesz a jelentésetekkel, talán nem kell
benn töltenetek az estét az őrsön.
Az együtt
töltött este lehetősége pajkos mosolyt csalt Javi arcára, Ryan pedig, mintha
nem érzékelné a két ember közt kialakult vibrálást, reménykedve sóhajtott.
- Akkor én sem
maradnék le Sarah Grace fürdetéséről. Tudjátok, milyen édes, amikor pancsol? Na
és az a semmivel össze nem hasonlítható babaillat! - ábrándozott.
Espo biztatón
megveregette a vállát, és elindult a holttestet megtaláló kamasz fiúk felé.
- Gyere tesó!
Igyekezzünk kideríteni, ki volt ez a kis fickó, és ki akarta a halálát, nehogy
lemaradjunk az estéről! - mondta, de még visszanézett, és jelentőségteljesen
Lanie-re kacsintott.
Ryan arcán alig
észrevehető mosoly suhant át, de úgy tett, mintha semmit nem vett volna észre.
Kate egyik
ámulatból a másikba esett. Megpróbálta arcizmait fegyelmezni, hogy ne üljön ki
rá, mennyire elvarázsolja a gazdagsággal járó lehetőségek sora, nehogy Castle
azt higgye, hogy nagyobb jelentőséget tulajdonít a pénznek, mint eddig. A pénzt
csak egy szükséges eszköznek tekintette a megélhetéshez. Igazságtalannak
tartotta, hogy miközben a világ egyik fele nyomorog vagy éhezik, mások
magánrepülőgépükön utaznak a saját szigetükre, hogy a minden luxussal
felszerelt villájukban pihenjenek, aztán süttessék a hasukat a hófehér homokos
tengerparton, a pálmafák árnyékában. Most azonban, hogy részese lehetett ennek
a luxusnak, úgy érezte, egy hét erejéig önfeledten, lelkiismeret-furdalás
nélkül képes élvezni a milliárdosok világát. Gyakran érezte magán Castle kutató
tekintetét, ahogy a férfi lopva figyeli, mit szól ahhoz a világhoz, ami neki
már-már természetes még akkor is, ha nem olyan gazdag, mint Patterson. Először
akkor érezte meg, hogy Castle figyeli a reakcióit, amikor a JFK reptéren nem a
menetrend szerinti járatokhoz mentek, hanem egy karcsú magánrepülőgéphez, ahol
a pilóta személyesen köszöntötte őket. Alig ocsúdott fel, máris leszálltak a
nassaui reptéren, ahol egy jacht várakozott, hogy Patterson magánszigetére
vigye őket. Az egész olyan álomszerű volt, hogy időnként nehéz volt elhinnie,
hogy ez a valóság: itt van Richard Castle-lel, a férjével egy mesebeli
szigeten, az óceán kék hullámai csillámként verik vissza a szikrázó
napsugarakat, aztán habossá fodrozódva futnak ki a hófehér, homokos partra; a
meleg szél simogatja az arcát, és susogó hangot csal elő a pálmafák lengedező
leveléből. Becsukta a csodálattól önkéntelenül elnyíló ajkait, és mosolyogva
figyelte Castle-t, aki annyira sietett, hogy minél előbb a gyönyörű nyaraló
hatalmas, intarziás ajtajához érjen, hogy már a levegő után kapkodva beszélt.
- Hát itt
vagyunk! - húzta elő diadalittasan a kulcsot a zsebéből.
- Képzeld el, ha
Patterson azzal viccelne meg, hogy nem nyitja a kulcs a zárat - cukkolta Kate,
bár mindennél jobban remélte, hogy az író nem játszik velük ilyen gonosz
játékot.
A feltételezésre
Castle egy pillanatra megdermedt, és kiült a hitetlenség és az ijedtség az
arcára, aztán mintha magát is meg akarná nyugtatni, megrázta a fejét.
- Nem, az nem
lehet! A magánrepülőgépét és a jachtját is odaadta, és azt mondta, ez az egy
hét az ő nászajándéka - mondta színlelt magabiztossággal, miközben nagyot
nyelve dugta a kulcsot a zárba, és izgalmában még a száját is beharapta.
Hangos, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, amikor az ajtó kinyílt, és
önelégülten mosolygott hátra Kate-re.
- Mrs. Castle! A
villa csak arra vár, hogy birtokba vegye - nyújtotta ki a karját színpadiasan
az ajtó felé, miközben enyhén meghajolt.
Kate mosolyogva
lépett néhányat, amikor Castle hirtelen megállította.
- Várj!
Csináljuk úgy, ahogy kell! - villant huncutul a tekintete, és ölbe akarta kapni
a nőt, akinek megfeszülő teste jelezte, hogy ő ezt egyáltalán nem akarja.
- Emlékszel,
hogy mi történt tegnap este? - nézet megrovón először a férfi szemébe, aztán a
bokarögzítős lábára.
Castle arca fájdalmasan
megrándult az emlékre. Az ejtőernyős, illetve ejtőernyő nélküli ugrásakor
megrándult bokája még nem jött helyre, de ő ezt előző nap nem akarta tudomásul
venni. Egészen addig elnyomta tudata a fájdalmat, amíg a hálószoba ajtaja előtt
fel nem kapta az ölébe Kate-t. Az utolsó lépésnél, amikor gyengéd mozdulattal
az ágyra fektette a nőt, olyan fájdalom hasított a bokájába, mintha kést
szúrtak volna bele. Ő feljajdult, a gyönyörű pillanat pedig elillant, és Kate
tekintetében a boldog ragyogást felváltotta a feddő aggodalom. Persze ennek is
megvolt az előnye, mert Kate, nővért játszva jeget tett a lábára, aztán
megparancsolta, hogy mozdulatlanul feküdjön, és olyan érzéki mozdulatokkal
kezdte vetkőztetni, hogy néhány másodperc alatt reagált az érintésekre a teste.
Ez nem lett volna meglepő, ha nem sokkal előtte már át nem élte volna a
gyönyört. Soha, de soha nem fogja elfelejteni az első szeretkezésüket, amit
házastársként éltek át! Persze, az a második sem merül feledésbe! Az emlékre
elmosolyodott.
- Nagyon is jól
emlékszem, mi történt - húzta fel a szemöldökét incselkedve. - Sőt, arra is
emlékszem, mi történt előtte!
- Hát, óceán itt
is van, úgyhogy megpróbálkozhatunk az utánzással - simított végig érzéki
mozdulattal a férfi hátán Kate, majd közelebb lépve a melléhez simult, karjával
átfogta a nyakát, és megcsókolta.
- De akkor meg
kell várnunk a csillagfényes éjszakát - nyögte Castle a csókba.
Kate, anélkül,
hogy elengedte volna a férfi nyakát, kicsit eltávolodott tőle.
- Hidd el, nem
élveznéd igazán, ha közben hasogatna a bokád.
- Igaz -
bólintott látszólag megadóan Castle, de a következő pillanatban ölbe kapta
Kate-t, és belépett vele a házba. - Értsd meg, nem kockáztathatok - tette le az
ajtón belül a nőt bocsánatkérő arckifejezéssel.
Kate bosszúsan tárta
szét a kezét, és kissé előrehajolva pirított rá a férfira.
- Mit nem
kockáztathatunk? Mert most éppen a lábad épségét kockáztattad - szórt
villámokat a szeme, aztán beharapva a száját azon tűnődött, mikor fog felnőni,
és felelősségteljesebben gondolkodni a férfi.
- Hát te nem
tudod, hogy a küszöb alatt ártó szellemek lakoznak? Ha átemellek a küszöbön, a
szellemek nem tudják meg, hogy ketten léptünk a házba - magyarázta teljes
meggyőződéssel, mire Kate-től csak egy szemforgatást kapott, bár láthatóan megenyhültek
a nő vonásai.
- És az miért jó
nekünk, hogy csak téged támadnak meg az ártó szellemeid?
Castle egy
pillanatra meglepődött a logikus kérdésen, de egy pillanat múlva elvigyorodott.
- Ha csak engem
támadnak meg, te meg tudsz menteni! - vágta ki magát, de mivel a nő komoly
maradt, ijedten hozzátette: - Ugye megmentenél?
Kate úgy tett,
mintha gondolkodnia kellene a dolgon, aztán sejtelmesen elmosolyodott.
- Ha a
hálószobában támadnak meg, akkor biztosan.
Castle nézte a
huncutul megcsillanó gyönyörű zöldes színben ragyogó szemeket, a kissé kacér
mosolyra húzódó duzzadt ajkakat, és nyelt egyet.
- Szo-szóval rám
vetnéd magad, és ... és a testeddel védelmeznél? - nyögte ki rekedtes hangon,
miközben meglódult a fantáziája.
- Hát, mást nem
tehetek - kacsintott alig észrevehetően Kate. - Nincs itt a fegyverem, maradt a
testem - mosolygott titokzatosan, miközben megfogta Castle kezét, és arra
húzta, amerre a hálószobát sejtette.
Espo olyan
csendben lépett a boncterembe, hogy Lanie, akinek minden figyelmét lekötötte a
mikroszkóp alatt vizsgált szövetdarab, észre sem vette. A férfi csendesen mögé
lopakodott, és a válla fölé hajolva belecsókolt a nyakába. Lanie ugrott egyet
ijedtében, aztán tettetett rosszallással az arcán megpördült a székkel.
- Javier
Esposito! Ha nem akarod az asztalomon végezni, akkor többet nem teszel ilyet! -
csendült fenyegetően a hangja, de a szeméből áradó szerelem szinte simogatta a
férfit, aki csalódottan tárta szét a karját.
- Ha megcsókolom
a nyakadat, akkor a boncasztalra kerülök?
- Nem, hanem
akkor, ha még egyszer megijesztesz - mosolyodott el a nő, aztán pajkos
tekintettel hozzátette: - Meg akkor is, ha nem csókolod meg többé a nyakamat.
Persze nem itt - emelte fel figyelmeztetően az ujját.
- Tudom, tudom,
a boncterem a te birodalmad - adta meg magát felemelt kézzel Javi - de lásd be:
ezt a helyzetet nem hagyhattam ki! Tudom, hogy milyen érzékeny a nyakad -
mosolygott, és hízelkedve átölelte a nőt, aki egy pillanatig élvezte a hozzá
simuló, szerelmes tekintetű férfit, aztán mielőtt eltolta volna magától, mélyen
beszívta az illatát.
- Javi! Majd
este rosszalkodj! - bökött ujjával a férfi mellkasára, hogy biztosan távol
tartsa magától. - Találtam nektek valamit.
- Ha közelebb
visz minket a személyazonosságához, már boldoggá teszel. Órák óta a kórházakat
hívogatjuk Ryan-nel, de ahol kezeltek is ilyen kis embereket, vagy nők voltak,
vagy a koruk nem stimmelt. Nem szeretném, ha Gates azt hinné, Beckett nélkül
nem tudunk elkapni egy gyilkost - húzta össze dacosan a száját.
- Nem csodálom,
hogy nem találtok semmit. Azt hiszem, nem az államokban kezelték. Az ilyen
törpenövésben szenvedő embereknél gyakran megpróbálják nyújtani a végtagok
csontjait, hogy arányosabbá és magasabbá tegyék a testet. Olyan beavatkozások
nyomait találtam a csöves csontokon, ami arra utal, hogy Oroszországban
kezelték, vagy esetleg Ukrajnában, mert ezt a fajta csonthosszabbítási eljárást
csak náluk alkalmazzák.
- Miért?
- Túl sok
szenvedéssel jár, és csak csekély mértékben hoz jobb eredményt, mint a mi
módszerünk. Van más is! Nem fulladás okozta a halálát. A bőröndbe a halála után
gyömöszölték, és csak utána dobták a vízbe.
- Akkor hogyan
ölték meg? - húzta fel a szemöldökét Espo.
Lanie a
boncasztalon fekvő testhez lépett, és lehajtotta róla a lepedőt annyira, hogy
látszódjon a has, amelyen hatalmas harapásnyom éktelenkedett.
- Megharapta
valami állat? - mutatott undorodva a jól kivehető szemfogak okozta mély
sebekre.
- Igen.
Tulajdonképpen úgy mélyesztette bele a szemfogait, mint a természetfilmekben az
oroszlán az antilop nyakába - mutatott a test oldalán levő másik fognyomokra.
Espo
elgondolkodva közelebb hajolt, hogy jobban lássa a sérülést. Kétség sem fért
hozzá, hogy egy hatalmas állkapcsú ragadozó végzett a férfival. Jól kivehető
volt a két-két, egymással szemben álló hatalmas szemfog nyoma, amelyek mély
szúrásra emlékeztettek.
- Minek van
ekkora állkapcsa - méregette a fognyomok távolságát.
- A sérülések
méretéből ítélve valamilyen nagymacska lehetett, de azt nem tudom megmondani,
hogy oroszlán, tigris, jaguár, vagy leopárd. De ami érdekesebb, hogy nem ebbe
halt bele - takarta le egy mozdulattal az áldozatot Lanie, és
jelentőségteljesen Espo-ra pillantott. A hatás kedvéért várt egy pillanatig a
folytatással, miközben büszkén kihúzta magát. - Mivel ezek a sérülések súlyosak
ugyan, de nem halálosak, kértem egy részletes toxikológiai elemzést. A halálát
mérgezés okozta. Gyógyszer túladagolásban halt meg.
- Milyen
gyógyszert vett be?
- Rengeteg
fájdalomcsillapítót, és a testtömegéhez képest nagyon nagy dózisú
antibiotikumot kapott.
- Mi? Túlélte
egy oroszlán, vagy tigris harapását, aztán a harapásra kapott gyógyszerekbe
belehalt? - hitetlenkedett Espo, mert hihetetlen volt, hogy valaki ilyen
szerencsétlen legyen.
- Hát, a gyilkos
biztosra ment, mert kapott egy jókora adag barbiturátsav-származékot
intravénásan, amitől először elkábult, majd elaludt, végül meghalt. Remélem,
ezzel már mentek valamire.
- Persze -
válaszolta a férfi, de tekintetén látszott, hogy gondolatai már nem az ügyön
járnak, mert szeme vágyakozva siklott végig a nő alakján, aztán állapodott meg
a dekoltázsán. - Alig várom, hogy este legyen! - lépett közelebb lépett hozzá,
és éppen át akarta karolni, hogy magához húzza, amikor nyílt az ajtó, és nagy
torokköszörülések közepette belépett rajta Dr. Perlmutter. Espo és Lanie
szétrebbentek, mint a rajtakapott kamaszok, de mielőtt a nyomozó elindult volna
az ajtó felé, még gyorsan úgy tett, mintha csak a munkáról beszéltek volna.
- Köszönöm az
információkat, Dr. Parish - mondta komolyan, miközben haragos tekintettel
nézett Perlmutterre, és arra gondolt, csatlakozik Castle-höz, ha az piszkálja
az orvost.
Kate élvezte a
semmittevést, amire az elmúlt hét eseményei után áhítozott a teste és a lelke,
ahogy azt is, hogy Castle lesi minden kívánságát. Élvezte a simogató, meleg
szellőt, a talpát melegítő, vakítóan fehér homokszemcséket, a kristálytiszta
óceán bársonyos érintését, az éltető napsütést a nyugágyban heverészve, és
ahogy Castle naptejjel keni be gyengéd mozdulatokkal a vállát, a hátát, majd a
combját és a lábszárát, miközben szerelmes szavakat suttog a fülébe, aztán
finoman megcsókolja. Élvezte a mennyei vacsorát, és még azt is, amikor Castle
valami gyerekes dologgal akarta bosszantani, hogy aztán huncutul
elvigyorodhasson. A férfi most éppen egy üveg bort bontott meg, és töltötte
poharakba. Kate figyelte az ismerős mozdulatokat, miközben megállapította,
milyen jól áll neki az egyszerű vászonnadrág és a lenge, feltűrt ujjú, fehér
pamuting, ami leégett bőrének kellemesebb volt, mint a póló. Rosszallóan
összehúzta a szemöldökét, és sóhajtott egyet. Hiába mondta a férfinak, hogy a
naptej nem védi meg a New York-i napsütéshez szokott, viszonylag fehér bőrét az
erős trópusi napsugaraktól, hol a tengerben fürdött, hol kagylókat gyűjtött
neki, és akkor sem húzódott az árnyékba, amikor ő a nyugággyal a pálmafák alá
költözött. Kate-nek olyan érzése volt, mintha bizonyítani akarná, hogy
sérthetetlen, és holmi kis trópusi nap nem fog ki rajta, no meg a házasságuk
első napján nem akart szótfogadni neki, jelezve, hogy nem engedi, hogy ő hordja
a nadrágot. Ennek persze estére meglett az igencsak kellemetlen eredménye: noha
nem égett pecsenye pirosra a bőre, fájdalmasan húzódott.
- Kimehetnénk a
teraszra - fordult meg a férfi, és az egyik poharat a nő felé nyújtotta. - Vagy
nagyon giccse a naplemente? - húzta fel kérdőn a szemöldökét.
- A természet
soha nem giccses, Castle - vette el a poharat Kate, és kilépett a teraszra.
Kortyoltak a borból, és csodálták, ahogy a meghökkentő színpompát, amit a
lemenő Nap varázsolt az égre. Kate boldogan elmosolyodott, amikor a férfi mögé
lépett, és óvón átkarolta, állát megtámasztotta a vállán, aztán lassan ringatni
kezdte, mintha egy andalító, szerelmes dalra táncolnának. Hallgatta a hullámok
csobogását, a szél susogását és Castle lélegzését, és arra gondolt, ezek a
legszebb hangok a világon. Amikor ezt ki is mondta, a férfi egy ideig nem
szólt, csak egy finom csókot lehelt a fülére.
- Azért én tudok
néhány hangot, ami ezeknél is szebb - csókolt most a nő nyakába, mire az halkan
felnyögött. - Például ez - suttogta.
Kate elnevette
magát, és anélkül, hogy kibontakozott volna az ölelésből, hátrafordította a
fejét, hogy lássa a férfi arcát.
- Ez? És még
milyen szép hangot ismersz, Castle? - kérdezte incselkedve.
- Háááát ... -
mosolygott jelentőségteljesen a férfi, miközben szemében pajkos fény villant -
az is gyönyörű hang, amikor boldoggá tudlak tenni.
Kate, bár nem
volt prűd, elpirult. Hirtelen ugyanúgy érzett, mint az első ügyük során
többször is: zavarba jött a férfi tekintetétől. Castle megjelenése előtt soha,
egyetlen férfi sem tudta zavarba hozni sem pajzán megjegyzésekkel, sem egy
kaján mosollyal, vagy nyíltan vágyakozó tekintettel. Castle más volt. Egyszerre
bosszantotta és bizseregtette meg az az izgalom, amit a férfi kiváltott belőle
akkor, és azóta is.
- És milyen
szebb hang van még szerinted? - kérdezte, hogy a zavarát leplezze.
A férfi
másodpercekig hallgatott. Kate érezte, hogy vacillál, kimondja-e amire gondol,
de türelmesen várt, mert tudta, Castle nem arról híres, hogy magában tartja
azt, ami a fejében jár.
- Azt hiszem,
nincs annál szebb hang, mint amikor egy újszülött felsír - szólalt meg a férfi.
Hangja halk volt és komoly. Kate meglepetésében még levegőt venni is
elfelejtett. Castle-nek megint sikerült zavarba hoznia, de most egészen
másképp. Azóta nem beszéltek a gyerek kérdésről, amióta hónapokkal ezelőtt meg
nem szúrták a hasát. Hosszú, fájdalmas vívódás után győzte le a félelmét, és
hitte el, hogy nem felelőtlenség világra hoznia egy kisgyermeket gyilkossági
nyomozóként, és mondta meg Rick-nek, hogy ő is gyereket szeretne. Azóta nem
védekeztek. Minden hónapban izgatottság lett úrrá rajta, amikor közeledett a
naptárában előre bejelölt dátum, és egyre keserűbben élte meg, hogy újra és
újra jelezte a szervezete, hogy nem fogant meg. Bár Castle eddig még csak
célzást sem tett a gyerekre, tudta, hogy a férfi ugyanazt érzi, mint ő.
- Castle, én
tudom, hogy minden vágyad ... - kezdett a mondatba összeszorult gyomorral, de a
férfi megfordította a karjaiban, és a mutatóujját a szájára tette.
- Sssssssss! -
suttogta, és lassan megcsókolta. Ajkuk puhán találkozott, aztán lassan elnyílt,
hogy nyelvük megérezhesse a másik édes ízét. Castle kissé elhúzódott, hogy Kate
szemébe nézhessen. Két tenyerébe fogta az arcát, és úgy nézett rá, hogy az
őszinte, szerelmes tekintet a nő lelkéig hatolt - Csak az a vágyam, hogy
szeress, és hogy szerethesselek - mondta meleg, bársonyos hangon, és Kate-nk
kétsége sem volt afelől, hogy valóban így gondolja.
- Szeretlek, és
megengedem, hogy szeress - mosolyodott el huncutul felhúzva a szemöldökét.
Castle-nek csak
egy másodperc múlva ért el a tudatáig, hogy mire gondol a nő. Csibészes
mosolyra húzódott a szája, és lassan kezdte lehúzni Kate vállán a könnyű nyári
ruha pántját.
- Azt hiszem,
itt az ideje, hogy megpróbáljuk utánozni a nászéjszakánkat - csillogott
izgatottan a szeme.
- Hát, most már
minden adott hozzá - nézett Kate az égre, ahol a látóhatár alá bukó napsugarak
átadták helyüket az éjszaka csillagainak.
Castle megfogta
a kezét, és a part felé húzta, Kate pedig boldog várakozással követte. A
nappali forróságtól még mindig langyos, puha homokba besüppedt meztelen lábuk,
a lágy szellő az óceán friss, sós levegőjét hozta feléjük. Amikor elérték a
partra futó, erejüket vesztett hullámokat, sokáig csókolóztak ölelkezve. Lassú,
finom mozdulatokkal vetkőztették le egymást, hogy aztán belegázolva az óceán
langyos, bársonyosan simogató vizébe, újra átéljék az esküvőjük utáni mámorító
érzést. A milliárdnyi csillag vibráló fényét megsokszorozva verték vissza a
hullámok, a Hold ezüsthidat festett a vízre, így a mélykék égbolt és az ezüstös
csillogás mesebeli hangulatot varázsolt a tájra. Testük egymáshoz simult,
gyengéden, mégis szorosan ölelték egymást, ajkuk édes csókban forrt össze,
miközben az enyhén hullámzó víz simogatva ringatta őket.
A hajnal első sugarai ébren találták Kate-t. Nem tudta, miért ébredt fel ilyen korán. Bosszankodva gondolt arra, hogy mit nem adott volna azért, hogy egyszer addig alhasson, ameddig csak akar, erre most, hogy itt a lehetőség, éberebb, mint bármelyik reggelen. Mérge hamar elszállt, ahogy kezdte visszafelé pörgetni emlékezetében az éjszaka eseményeit. Gondolatai elidőztek gyengéd szeretkezésük pillanatain, aztán emlékeiből előhívta az érzést, ahogy ölelkezve merültek el az óceán hullámaiba, ahogy Castle végigsimít a vállán, és a mozdulattól lehullik róla a könnyű, nyári ruha, és a férfi tekintetében megcsillan a vágy, ahogy a teraszon átöleli a férfi, és ringatózva nézik a naplementét, ami olyan káprázatos volt, hogy minden képzeletet felülmúlt. Hirtelen mintha egy apró szúrást érzett volna. Újra érezte a férfi forró leheletét, halk, komoly hangját: "Azt hiszem, nincs annál szebb hang, mint amikor egy újszülött felsír." Akkor is ugyanazt érezte, mit most. Bár a férfi szavai később megnyugtatták, mégis, most úgy érezte, nem lehetne teljes az életük gyerek nélkül, és azt is tudta, hogy a szájuk mondhat bármit, a lelkük mélyén hiányérzetük lenne. Családot akart. Ez a szó pedig nem egy emberpárt takart. Sokkal többet jelentett neki annál: két egymást szerető embert, akik új életet hoznak világra. Egyre több kétség kezdte gyötörni. Talán elkésett? A biológiai órája talán már túlhaladt azon az időn, amikor könnyedén teherbe eshet? Azzal próbálta nyugtatni magát, hogy Castle-ről akkor állapította meg az orvos, hogy egészséges, amikor meggyógyult a zavarodott nőtől elszenvedett rúgástól, róla pedig akkor, amikor kiheverte a hasba szúrást. Akkor miért nem esett eddig teherbe? Nyugtalanul megfordult, és elgondolkodva nézte a férfit, aki boldoggá tette, és akit boldoggá akart tenni. Castle hosszú, lassú lélegzetvétele jelezte, hogy mélyen alszik. Hason feküdt, fejét a párnába fúrta, szája kissé elnyílt, megrebbenő szempillái elárulták, hogy álmodik. A férfi váratlanul elmosolyodott. Vajon miről álmodik? Talán éppen egy kisgyerekről? - tűnődött összeszorult szívvel a nő, amikor váratlanul Castle beszélni kezdett. Megfeszülve fülelt, hogy megértse a szavakat, és amikor néhányat felismert, elmosolyodott.
- ... Kate nővér
...megmentettél ... zombik ... gyűrű ... mindig ...
Kate
nyugtalanító gondolatai egy pillanat alatt tovatűntek, ahogy elképzelte, miről
álmodhat a férfi. Castle gyakran álmodott regényszerű történeteket, amelyekre
reggel élénken emlékezett, és néha el is mesélte őket, amin ő jól szórakozott,
főleg azért, mivel ilyenkor mindig megcsipkedte, hogy az álmai kevésbé
rugaszkodnak el a valóságtól, mint a nyomozások során felállított elméletei.
Óvatosan kelt
fel, nem akarta felébreszteni a férfit. Szeretett mellette ébredni, de most úgy
érezte, képtelen nyugodtan feküdni. Néhány perc múlva már a teraszon ült
egy bögre forrón gőzölgő kávéval a kezében, és nézte a tájat, ami most is
lenyűgözte.
- Mmmm -
hallotta meg hamarosan a nyújtózkodó férfi hangját. - Azt hittem, a nászutunk
első reggelén melletted ébredek - csendült csalódás a hangjából, amikor a
szemét dörzsölve kilépett a teraszra, aztán Kate mellé lépett, és belefúrva
arcát a selymes hajzuhatagba, megcsókolta a nyakát.
- Még nagyon sok
reggelen ébredhetsz mellettem - mosolyodott el békítően a nő, és remélte, hogy
feledteti Castle-lel a csalódást. - Nem tudtam aludni, te viszont még álmodtál
is.
- Beszéltem? -
kérdezte kissé félve a férfi, miközben halkan nyögve leült Kate mellé, és
próbálta felidézni, miről álmodott. Utálta, ha beszél álmában. Olyan volt,
mintha a titkait árulná el, ráadásul teljesen félreérthető környezetben. - Á!
Tudom már! Valami fura dzsungelben mászkáltam, és éreztem, hogy minden fa
mögül leselkednek rám. Aztán megláttam néhány furcsa alakot. Nem szóltak
egy szót sem, de én tudtam, hogy le akarják nyúzni a bőröm. Elég félelmetes
volt - rázkódott meg.
- Szóval, be
voltál ijedve, hogy megesznek a kannibálok - élcelődött mosolyogva Kate.
- Nem kannibálok
voltak, hanem zombik, de nem az agyamat akarták, hanem a bőrömet - folytatta
Castle komoly ábrázattal, de aztán elvigyorodott. - Aztán egyszer csak
előbukkantál a bokrok közül egy ostorral a kezedben, és néhány ostorsuhintással
elüldözted az összes zombit.
Kate gyanakodva
nézte a csibészes mosolyt és a huncutul csillogó kék szemeket. Tudta, hogy volt
valami az álomban, amit nem mesélt el a férfi.
- Csak nem női
Indiana Jones-nak álmodtál meg? - húzta össze a szemöldökét színlelt
rosszallással, mire a férfi összeszorított szája a füléig ért az elfojtott
kuncogástól, és vadul megrázta a fejét.
- Csak a kalap
és az ostor volt Indy-s - húzta fel egy pillanatra jelentőségteljesen a
szemöldökét - azon kívül csak egy testre feszülő, aprócska nővérruha volt
rajtad.
Kate megforgatta
a szemét, de titkon jólesett női önérzetének, hogy annak ellenére, hogy az
elmúlt napokban bőven volt része a férfinak testi gyönyörökben, érzéki álmai
vannak vele kapcsolatban.
- Castle!
Leégtél a tűző naptól. Mi mást álmodhatnál, minthogy zombik le akarják nyúzni a
bőröd? - sóhajtott feddőn, miközben megállapította, hogy a férfi arca még
mindig piros, ahogy a köntösből kilátszó mellkasa és lába is - Be kellene kenni
- tűnődött hangosan.
- Akkor tényleg
Kate nővér leszel? - csillant fel Castle szeme.
Kate-ben egy
pillanatra megfordult, hogy letöri a férfi lelkesedését, de a csodálatos
éjszaka után nem volt szíve hozzá, ráadásul a reggelt csalódásként élte meg a
férfi, amit feledtetni szeretett volna.
- Igen, de nővér
ruhát nem veszek!
- Hm ... ebben
is jó leszel - mérte végig tágra nyílt szemekkel a bő, mélyen kivágott pólóba
és szűk kisnadrágba bújt nőt. Mindig csodálta a tökéletes, nőies alakot és a
bársonyos, hibátlan bőrt, ami most bronz színűre barnult a naptól. - Hogy
lehet, hogy te lebarnultál, én meg leégtem? - kérdezte durcásan, de Kate-től
csak egy szúrós pillantást kapott válaszul, hiszen előző délután nem egyszer
figyelmeztette a nő, hogy ne legyen annyit a napon.
- Idd meg a
kávéd a konyhában, és meg keresek valami kenőcsöt - indult Kata vissza a házba.
Castle nagyot
sóhajtva elmosolyodott, ahogy előrevetítette képzelete a kellemesnek ígérkező
kenegetést. Hamarosan az ágyon feküdt egy szál bokszerban, és csukott szemmel
várta, hogy a nő finom ujjai fűsítő kenőcsöt kenjenek feszülő, égő bőrére.
- Felkészültél?
- kérdezte figyelmeztetően Kate, miközben leült az ágy szélére.
- Persze!
Elképzelem, hogy szexi kis nővérruhában vagy, miközben simogatod a hátam -
mondta pimaszul elmosolyodva Castle, de a következő pillanatban összerándult,
és felszisszent. - E-ez fáj! Ááááuuu!
- Azt hiszem, ma
kihagyjuk a strandolást - állapította meg Kate, miközben fejcsóválva nézte a
kontrasztot a fürdőnadrág takarta bőr fehér, és fedetlenül hagyott felület
vörössége között.
- Mit szólnál,
ha elmennénk Nassau-ba? - fordult meg a férfi izgatott tekintettel. - A
reptéren és a kikötőn kívül még úgysem láttunk belőle sokat. A Bahamák fővárosa
biztosan tele van izgalmas helyekkel! Kipróbálhatnánk egy kaszinót - lelkesült
fel egyre jobban.
- Nem is tudom,
Castle! Azért jöttünk ide, hogy kettesben legyünk, és ne egy turistáktól hemzsegő
városban - húzta el a száját Kate. - A kaszinókban pedig csak kifosztanak.
- De most te
lehetnél a kabalám!
- Castle! -
emelte meg a hangját Kate, felhívva a férfi figyelmét, hogy ő nem az a
szerencse kabala típusú cicababa.
- Rendben - tört
le a férfi, de a következő pillanatban újra megcsillant a szeme. - És ha te
játszanál, és én lennék a szerencsehozód?
Kate egy
másodpercre behunyta a szemét, és összeszorította a száját, aztán nyugalmat
erőltetve magára, a férfira nézett.
- Városnézés,
kávézás, finom ebéd, kézen fogva sétálás Castle! Semmi kaszinó!
Az író arcára
visszaköltözött az izgatottság, és már pattant is fel, hogy minél előbb
felöltözzön és indulhassanak.
- Persze,
persze! Városnézés, kávé, ebéd, séta - tett úgy, mintha memorizálná a tennivalókat,
aztán jelentőségteljesen felemelte az ujját. - Kézen fogva! - mondta, aztán
felkapta a komódról a kisebb jacht méretű motorcsónak kulcsát, és fülig érő
mosollyal az arcán meglóbálta. - Most én vezetek!
Kate sóhajtva
nézett a gardróbba lépő férfi után, és kétségbeesett tekintettel sóhajtott.
- Miért érzem
úgy, hogy a terveimből nem lesz semmi?
A jókora,
luxuskivitelű motorcsónak szinte kettészelte a csendesen fodrozódó vizet. Kate
felszegett fejjel élvezte, ahogy a szélben lobog a haja, és a háta mögött
megtámaszkodva itta magába az éltető napsugarakat. Magában mosolyogva nézte
Castle-t, aki önelégült mosollyal az arcán, fehér nadrágban és fehér, feltűrt
ujjú ingben, fején a tengerészkapitányokat utánzó sapkában, márkás
napszemüvegben állt a kormány előtt. Rendkívül vonzónak találta. Ráfeledkezett,
milyen természetes a férfinak, hogy egy ilyen különleges járművet vezessen, és
újra megállapította, mennyire más világból jöttek. Sokkal hihetőbb lett volna,
ha a híres bestseller író az aktuális barátnőjével, egy szőke modellel, vagy
egy Paris Hilton-hoz hasonló celebbel motorcsónakázna, nem pedig a
feleségével, aki ráadásul gyilkossági nyomozó. Mintha megérezte volna, hogy őt
figyeli, a férfi hátranézet, és elégedetten elmosolyodott.
Castle úgy
érezte, eljött az ő ideje. Végre ő vehette át a vezetést, és tetszeleghetett az
erős, irányító férfi szerepében! Végigjáratta tekintetét a sütkérező nőn, aki
olyan gyönyörű volt, hogy önkéntelenül nyelt egyet. A hófehér, vállpántos
nyári ruhát csak szolid csipke díszítette, de kiemelte a nő tökéletes alakját,
fedetlenül hagyta a kecses vállakat és a formás, izmos lábakat, és még
sötétebbnek látszott benne napbarnított bőre. A szélben lobogó hullámos haj, és
a divatos napszemüveg a világhírű színésznőkről készült fotókat idézte fel
Castle-ben, bár megállapította, hogy Kate mindegyiküknél különlegesebb.
A nap úgy telt,
ahogy Kate szerette volna. Bejárták a csodálatos várost, megkóstolták a helyi
specialitásokat, fagyit nyalva sétáltak kézen fogva a széles sétálóutca forgatagában,
aztán csecsebecséket válogattak a helyiek portékáitól roskadozó
kirakodóvásárban. Castle ugyan időről időre felhozta, hogy kipróbálhatnának egy
kaszinót, elég volt egy szúrós pillantás, és a férfi máris visszakozott.
Estefelé, amikor Kate már majdnem megsajnálta, hogy ennyire vágyik az író egy
kis izgalomra, és éppen úgy döntött, ha még egyszer előhozakodik vele, akkor
belemegy, és hagyja, hogy kipróbálják a rulettet vagy a Blackjack-et, amikor
Castle hirtelen megtorpant.
- Kaszinóba nem
akarsz menni, sajnos, de mit szólnál, ha cirkuszba mennénk? - nézett izgatott
várakozással Kate-re, aztán amikor meglátta csodálkozón összehúzódni a nő
szemöldökét, diadalittasan egy hatalmas hirdetésre mutatott, ami az egyik
legnevesebb amerikai cirkusz esti előadására hívta fel a figyelmet.
- Hm ... na jó -
egyezett bele mosolyogva Kate, aztán csipkelődve hozzátette: - Igaz, hogy van
egy saját bejáratú bohócom, de azt hallottam, a világon egyedülálló
légtornászaik és akrobatáik vannak.
- De szereted a
bohócokat, ugye? - játszotta az esdeklőt Castle.
- Csak egyet
szeretek, bár néha az idegeimre megy - ölelte át mosolyogva a férfit, és egy
futó csókot adott a szájára.
- Én
gyerekkoromban rettegtem a bohócoktól. A fura ruhájukat, a hatalmas cipőjüket,
a természetellenes színű hajukat és a labda orrukat inkább bizarrnak találtam,
mint nevetségesnek, de leginkább a fehérre festett arcuk és a vörös szájuk
riasztott - rázkódott meg az emlékre. - Viszont láttam egy riportot a
komikusukkal. Na, az aztán fergeteges volt! Nem tudom, hogyan csinálta, de csak
úgy ömlött a humor és a poénok sora abból a kis emberkéből - mondta elismerően.
- Kis emberke? -
húzta fel kérdőn a szemöldökét Kate.
- Aha! Nem
szeretik, ha törpének nevezik őket, ezért mondtam, hogy kis ember. Úgy emlékszem,
az egy métert sem érte el a magassága - gondolkodott elmerengve Castle, mert
bosszantotta, hogy nem jut eszébe, mekkora is volt a komikus, pedig amikor a
riportot nézte a tévében, még méregette is a levegőben a kezével a méretet,
hogy el tudja képzelni a valóságban a férfi nagyságát. - Szóval, körülbelül
ilyen magas, illetve alacsony - tartotta a combjához a tenyerét. - A poénjain
az sem rontott, hogy enyhe akcentussal beszélt. Őrült jól fogunk szórakozni,
hidd el! - győzködte a nőt, aki nem vette le szemét a plakátról.
- Ha csak miatta
akarsz cirkuszba menni, akkor csalódni fogsz - mutatott a hirdetésre, amelynek
jobb alsó sarkában piros betűk hívták fel a figyelmet arra, hogy Anton Volkov
komikus előadását törölték a programból.
- Mi? De ... de
hát ... - hitetlenkedett Castle, és csalódottan olvasta el újra a szöveget. -
De hát miért törölték? Biztos siker volt, ami jót tett a cirkusz kissé
megkopott hírnevének, és a bevételnek is.
Kate nézte a
férfi bánatos arcát, és egy pillanatra végigfutott fejében egy gondolat: ha a
kisfiuk örökölné az apja vonásait, nem tudna ellenállni ennek az
elszontyolodott ábrázatnak.
- Azért
megnézhetünk egy előadást. Az artisták és a bűvész is híres, biztosan jól
fogunk szórakozni - próbálta vigasztalni a férfit annak ellenére, hogy
elkápráztatták ugyan a mutatványok, mégsem vonzotta a cirkusz világa. Némelyik
produkciót természetellenesnek érezte, másoknál pedig nem értette, miért
kockáztatják az életüket az artisták. Jobban szerette az ügyességet, vagy a
szellemességet előtérbe helyező számokat, ezért sajnálta, hogy a komikus
előadása elmarad.
Castle a
plakátot tanulmányozta, és csalódottan megingatta a fejét, mintha nem értené,
hogyan fordulhat elő ilyen, aztán egyszer csak hirtelen elvigyorodott, és
sejtelmes mosollyal az arcán a nő felé fordult.
- Akkor
megnézzük Jasmina-t a guminőt is? - bökött az egyik fellépőre a hirdetésen. - Wow!
A barátja biztosan nagyra értékeli a hajlékonyságát - csillant pajzán fény a
szemében, és Kate tudta, hogy vadabbnál vadabb, erotikusabbnál erotikusabb
jelenetek pörögnek a férfi képzeletében.
- Én inkább egy
gumiférfit néznék meg - tett úgy Kate, mintha elmerengene a lehetőségen, mi
mindenre lenne képes egy különlegesen hajlékony férfi az ágyban, és egy
pillanattal később elégedetten vette tudomásul, hogy elérte a célját, mert
Castle arcáról egy szemvillanás alatt lehervadt a pajzán vigyor.
Néhány óra múlva
már az elegáns színház nézőterének bordó bársonnyal bevont székén ülve várták,
hogy elkezdődjön az előadás. A modern épületet úgy tervezték meg, hogy a
színpadot és a nézőteret könnyedén át lehessen alakítani annak megfelelően,
hogy színdarabot, musicalt vagy operát adnak elő, vagy éppen koncertteremnek
használják, de ha kellett, cirkuszi porondot varázsoltak belőle. Kate arra
gondolt, mennyivel másabb ez a közeg, mint gyermekkora sátras cirkuszaié! Ilyet
eddig csak a tévében látott, de ott nem gyilkossági nyomozók és átlagemberek
ültek a nézőtéren, hanem a felső tízezer tagjai. Végignézett a tehetős turisták
alkotta nézőseregen, és megállapította, nincs még egy ember, aki olyan
izgatottan várná az előadást, mint Castle.
- Nem értem,
miért mondott fel Anton - rágódott még mindig a férfi az információn, amit a
pénztárosnő osztott meg velük, amikor Castle elővéve legbehízelgőbb mosolyát,
rákérdezett a komikus hollétére. A pénztáros persze örömmel csevegett, de azon
kívül, hogy Anton Volkov írásban lemondta az összes fellépését, és felbontotta
a szerződését a cirkusszal, semmi érdemlegeset nem tudott.
- Talán már nem
érezte kihívásnak a cirkuszt, vagy filmes karrierre vágyott, vagy
tévészereplésre, de az is lehet, hogy megunta ezt a világot, és egyszerűen
kiszállt a csillogásból.
Castle néhány
másodpercig eltöprengett a lehetőségeken, aztán megütközve Kate felé fordult.
- Te most
elméleteket gyártasz mindenféle bizonyíték nélkül?
- Nem Castle,
csak azt akartam érzékeltetni, hogy mennyi oka lehet annak, ha valaki
szerződést bont egy cirkusszal.
- De amikor
olyan jó volt abban, amit csinált! Nem hiszem el, hogy csak úgy, minden ok
nélkül lemond valaki a sikerről! Miért tenne ilyet? Miért ...
- Castle! Fogadd
el, hogy ma nem látod az előadását! A miértekre pedig sosem kapunk választ -
zárta le a témát Kate éppen akkor, amikor a zenekar egy indulószerű, fülbemászó
dallamot kezdett játszani, jelezve, hogy kezdődik az előadás.
Beckett maga is
meglepődött, milyen jól szórakozott. Nem varázsolták el annyira a produkciók,
mint az írót, aki tágra nyílt szemmel, lélegzetvisszafojtva itta magába a
lehetetlennek tűnő akrobatikus mutatványok látványát, és elnyílt szájjal
csodálkozott rá a hihetetlennek tűnő bűvésztrükkökre, de kimondottan élvezte,
hogy mi mindenre képes az emberi izomzat, ügyesség, figyelem és szellem.
Megmosolyogta a férfi gyermeki rácsodálkozását az előadásokra, de egyszer nem
állhatta meg, hogy meg ne csipkedje.
- Castle! Csukd
be a szád, nehogy kicsorogjon a nyálad - súgta oda neki, amikor a rendkívüli hajlékonysággal
megáldott Jasmina terpeszbe állt a nézőkkel szemben, és ívben hátrahajolva, a
térdei között dugta ki a fejét.
A tenger mélykék
sötétjéről ezernyi csillámként verődött vissza a csillagok és a Hold fénye. A
derengés azonban éppen elég volt, hogy lássák Patterson magánszigetét, ami
fekete árnyékként tornyosult a látóhatár fölé. A levegő langyosan simogatta
Kate meztelen vállát és arcát, lobogtatta meg a haját. A sötétben szinte
világított Castle fehér nadrágja, inge, és a tengerészsapka, amit azonnal a
fejébe csapott, amint beindította a motorcsónakot. Kate behunyta a szemét, hogy
felelevenítse a napot, hogy minden pillanatát el tudja raktározni az
emlékezetében: ahogy nevetve kávéznak egy pálmafákkal díszített étterem
teraszán, kézen fogva sétálnak a bazársoron, és Castle bohóckodva próbál fel
mindenféle szalmakalapot, ahogy a legváratlanabb pillanatokban átöleli és
megcsókolja, de még azt is, ahogy a férfi Jasmina produkciójára reagált.
Szerette volna, ha öreg korában is fel tudná idézni a napfényben fürdő
égszínkék, és a csillagos égbolt alatti mélykék tenger színét, a sós levegő
illatát, a meleg szél simogató érzését.
Kinyitotta a
szemét, és mélyet lélegzett a friss éjszakai levegőből. Castle éppen a móló
mellé kormányozta a hajót, és hogy jobban lássa a kikötőhelyet, oldalra
billentett fejjel kissé előrehajolt. Kate a derengő fényben is jól látta, ahogy
a mozdulattól a fehér nadrág és az ing ráfeszül a férfira, és láthatóvá válnak
a megfeszülő izmok. Pajkos mosoly jelent meg az arcán. Már tudta, mivel
tehetnék fel a koronát a mai napra!
Egy óra múlva
felfrissülve lépett ki a zuhany alól. Felvette a nászút előtt vásárolt hófehér,
csipkés selyem hálóinget, ami érzékien kiemelte kerek csípőjét és szabályos
melleit. Várakozó mosollyal az arcán lépett a hálószobába. Arra számított, hogy
gyertyák sejtelmes fénye fogadja, és Castle az ágyban fekve, kezében egy pohár
borral, csillogó szemekkel várja. Alig lépett néhányat, amikor szembesült
azzal, hogy a valóság még csak meg sem közelíti az elképzeléseit.
A gyertyák
meleget árasztó lobogása helyett a modern mennyezeti lámpa vakító LED égőinek
éles fénye ragyogta be a szobát. Azt hitte, Castle legfeljebb egy rövid
pizsamanadrágot vesz fel a fülledt, meleg trópusi éjszakában, és amit a szobába
lépve először meglát, az a férfi csibészes mosolya, és erős, finom bőrű,
meztelen mellkakasa lesz, ehelyett azonban Rick az ágyban ült egy
világosszürke, "V"-nyakú pólóban, ölében a laptopjával, és minden
figyelmét a monitoron megjelenő szövegre fordította, és még csak fel sem
nézett.
- Castle! -
szólította meg búgó hangon a férfit abban a reményben, hogy olyan érzéki
látványt nyújt a hófehér, selyem hálóingben, felborzolt hajjal, hogy el tudja
vonni a figyelmét a laptopról, de Castle mintha nem is hallotta volna.
- Már az
internetben sem bízhat az ember - morogta bosszúsan maga elé. - Minden, ami
vele kapcsolatos, legalább három hetes! Se egy riport vagy cikk, se egy
facebook vagy twitter bejegyzés. Mintha eltűnt volna Anton Volkov.
- Jézusom,
Castle! Te még mindig nem tudtad megemészteni, hogy nem láttad azt a komikust?
- váltott a csalódását elrejtő csábos mosoly egy pillanat alatt döbbent,
hitetlenkedő arckifejezésre.
- Csak nem
értem, hogy egy olyan fiatal ember, aki a sziporkázó szellemével feledtetni
tudta a társadalmi elvárásoknak nem éppen megfelelő testi adottságait, akinek a
karrierje töretlenül ível felfelé, egyszer csak eltűnik - pásztázta még mindig
a web-oldalakat.
- Ha eltűnt
volna, már tele lennének vele a hírek - jegyezte meg lemondóan Kate.
Lekapcsolta a villanyt, miközben arra gondolt, jobb lesz, ha megbarátkozik a
gondolattal, hogy mindig alulmarad olyan helyzetekben, ha Castle-nek valami
nagyon izgatja a fantáziáját. Bár nem az a fajta nő volt, aki hamar feladja,
nem harccal akarta kiérdemelni a férfi figyelmét. Hirtelen eszébe jutott
valami. - De eszedbe ne jusson, hogy utána nézess Volkov-nak a fiúkkal!
- Mi? Dehogy!
Elvégre nem pazarolhatom a rendőrség erőforrásait a kíváncsiságom
kielégíté...sére - nézett fel ártatlan arccal, de huncutul csillogó tekintettel
Castle, ám amikor meglátta a nőt, elakadt a szava, és kikerekedett a szeme. -
Áááá ... ez ... ezt a hálóinget még sosem láttam rajtad - nyelt egy nagyot,
miközben pislantott egy hatalmasat. A laptop derengő fénye Castle hasára
vetődött. A sötétbe burkolózó szobában csak a Kate tökéletes testére feszülő
hálóing selymes fénye világított, mint valami misztikus, varázslatos fény, ami
kiemelte a karcsú derék és a kerek csípő nőies vonalát, és ahogy a leheletnyi
anyag rásimult, sejtetni engedte a szabályos, kerek melleket. Castle olyannak
látta a nőt, mint egy csodálatos égi tüneményt.
Kate úgy élte
meg a férfi reakcióját, mint egy jelentős győzelmet. Megtapasztalta már a
vereség keserű ízét, amikor nem tudta elcsábítani és felkelteni a vágyait, mert
erősebb volt nála a férfi játékszenvedélye, vagy addig nem volt képes rá
figyelni, amíg a fantáziáját izgató ügyre fényt nem derítettek. Most azonban a
férfi tágra nyílt szemei, dadogó szavai, kiegyenesedő, megfeszülő teste azt
jelezte, hogy el tudta vonni a figyelmét Anton Volkov-ról.
- A ma estére
tartogattam - simított végig a fehér selymen érzéki mozdulattal, miközben
közelebb lépett a férfihoz, aztán alsó ajkát beharapva, ujjaival a hálóing
vékony pántjával kezdett játszani. Amikor Castle szája elnyílt, és újra egy
nagyot pislantott, az ágy mellé lépett, és mutatóujját cirógatva végighúzta a
férfi arcán, ajkain, nyakán, majd megállt a póló kivágásánál.
- Túlöltöztél az
éjszakára, Castle - búgta érzéki hangon.
- I-igaz - nyelt
egyet a férfi, aztán kapkodva kezdte lehúzni magáról a pólót.
- Sokkal jobban
tetszel így - mosolygott Kate elégedetten, és tekintetét végigjáratta erős,
finom bőrű mellkason, mire Castle végigsimított a nő csípőjén és combján
egészen a térdéig, aztán vissza, majd gyengéden maga mellé húzta az ágyra.
Amikor a férfi
megérezte a vágytól megkeményedő mellbimbókat a mellkasának nyomódni, beletúrt
a leomló hajzuhatagba, olyan közel húzta magához Kate-t, hogy érezze forró
leheletét a száján, aztán puhán érintve az ajkait, gyengéden megcsókolta.
Hallotta, ahogy a nő lecsukja a laptop monitorját, és a gépet a hasáról az
éjjeliszekrényre csúsztatja anélkül, hogy a csókot megszakította volna. Castle
elmosolyodott. Tudta, mi játszódik le Kate-ben, és miért szabadul meg olyan
gyorsan a laptopról, de tanult a hibából, és tudta, mit veszíthet, ha hagyja,
hogy Volkov jobban érdekelje, mint az a különleges nő, akit a karjaiban
tartott.
- Mi az? -
húzódott kissé el Kate, és ragyogó szemében gyanakvás csillant. - Min
mosolyogsz?
- Semmin, csak
boldog vagyok - simított végig a gyönyörű arcon, és őszinte tekintettel nézett
az ezüstös holdfényben barnán csillogó hatalmas szemekbe.
- Én is -
mosolyodott el Kate felszabadultan. Minden eddigi rossz érzése tovaszállt.
- Gyönyörű ez a
hálóing, de azt hiszem, már betöltötte a szerepét - suttogta Castle. - Nélküle
még gyönyörűbb vagy!
- Rajtad is van
még egy felesleges ruhadarab - túrt bele a nő a férfi dús hajába, aztán
megcsókolta, és közben végigsimított a széles háton, majd körmét finoman
végighúzta a gerince mentén egészen a pizsamanadrágig. Ott egy pillanatra
elidőzött, aztán egy határozott mozdulattal becsúsztatta ujjait a puha pamut
alá úgy, hogy közben a nadrágot is tolta lefelé. Kate hallotta, ahogy a férfi
belenyög a csókba, aztán érezte, hogy Castle keze végigsimít a csípőjén, majd a
combján, aztán a hálóing alá bújva folytatta útját lüktető nőiessége felé,
miközben ajka csókokkal árasztotta el érzékeny bőrű nyakát. Behunyta a szemét,
és átadta magát a testi gyönyöröknek.
Espo a fehér
tábla előtt támaszkodott az íróasztalnak, kezében egy bögre forró kávét
szürcsölgetve, és azon töprengett, miért néz ki sokkal szebben a feliratok sora
Kate írásával. Sóhajtott egyet. Bosszantotta, hogy még az áldozat
személyazonosságát sem tudták, és a Lanie-től szerzett információk is inkább
bonyolították a nyomozást, ahelyett, hogy segítették volna.
- Gates egy óra
múlva jelentést kér - huppant mellé Ryan, akinek kétségbeesett tekintete
elárulta, hogy már látja maga előtt a kapitány rosszalló, csalódott
arckifejezését, amint megtudja, hogy semmi kézzelfoghatót nem találtak. -
Találtál valamit? - járatta végig reménykedve szemét a táblára írt kissé
ákombákom betűkön.
- Nem annyit,
hogy Gates-nek elég legyen - húzta el a száját Espo.
- Lehet, hogy
orosz vagy ukrán? - ráncolta csodálkozva a homlokát Ryan, aztán tátott szájjal
olvasta a holttesten talált sérüléseket és a toxikológiai jelentést. -
Megharapta egy nagymacska, de gyógyszer és altató túladagolásba halt
bele?
- Aha, csak nem
tudom, mire mehetünk ezzel az információval - morogta Javi.
- Hát, ezekkel
az információkkal össze tudnék hozni két vagy három lehetséges történetet
arról, hogyan kerülhetett egy orosz törpe harapásnyomokkal, begyógyszerezve a
Central Park tavába egy bőröndbe - élénkült meg Ryan, és csillogó tekintete
arról árulkodott, hogy szárnyra kelt a képzelete. Már éppen vett egy nagy levegőt,
hogy belekezdjen az egyik elméletébe, de Javi megelőzte.
- Ryan ne kezdj
Castle-t játszani!
- Miért? Sokszor
egész jó ötletei vannak, és én bírom a történeteit.
- Én meg a
tényeket bírom. Át kellene néznünk a bevándorlási hivatal adatbázisát. Ha Oroszországból
érkezett a törpénk, megtudhatjuk a személyazonosságát.
- Én az
állatkertekre gondoltam - húzta fel a szemöldökét ártatlanul Ryan. - Ha
vadállat harapta meg, talán egy állatkertben dolgozott. Vagy egy cirkuszban -
lelkesedett az ötlettől.
- Persze - húzta
el lekicsinylően a száját Espo. - Pont egy 116 centiméteres törpe lenne az
oroszlánszelídítő?
Ryan azonban
állta barátja gúnyos tekintetét, és fölényesen megvonta a vállát.
- Castle
lehetetlen elméletei is gyakran bejönnek.
- Rendben!
Legyen verseny! - jelent meg kaján vigyor Espo arcán a biztos győzelem
tudatában. - Aki előbb kideríti az áldozat személyazonosságát, az egy hétig
mentesül a jelentésírás alól.
- Áll az alku -
nyújtotta a kezét Ryan, amibe Espo azonnal belecsapott, és egy másodperc múlva
már rohantak is a számítógépük felé.
Alig telt el 10
perc, amikor egyszerre ugrottak fel az íróasztaltól -
- Anton Volkov!
- kiáltották diadalittasan, aztán amikor szembesültek vele, hogy a társuk is
rájött az áldozat kilétére, egy pillanatra mindketten bosszankodtak, hogy nem
tudták learatni a dicsőséget, de a következő másodpercben jólesően egymásra
nevettek. Mire Gates berendelte őket az irodájába, már elég sok adattal
rendelkeztek Anton Volkov-ról.
- Az áldozat
huszonnyolc éves, Szentpéterváron született, és hét éve jött az államokba.
Orosz-angol szakos tanár édesanyja révén kiválóan beszélt angolul. Az édesapja
tíz éve meghalt - tért az áldozat élettörténetére Espo, miután ismertette az
orvosszakértő megállapításait.
- Volkov először
egy atlantai cirkuszban kapott munkát, mint bohóc, de kiváló humorára és
beszédkészségére hamar felfigyeltek, így komikus karrierje töretlenül ívelt
felfelé. Mára már országosan ismert a szakmájában - folytatta Ryan.
Victoria Gates
összevont szemöldökkel, szigorú tekintettel hallgatta az információkat, aztán
elgondolkodva forgatta meg ujjai között a szemüvegét.
- Mit tudunk a
jelenlegi életéről?
- A nemzetközi
hírű Royal Circus tagja volt már másfél éve. Az utolsó előadása Miami-ban volt
óriási sikerrel, de a szerződését három héttel ezelőtt felbontotta. Azóta
mintha eltűnt volna a világ szeme elől - folytatta Ryan a jegyzetfüzetéből
olvasva a megállapított tényeket.
- Lehet, hogy a
világ szeme elől eltűnt, de maguk azért nyomozók, hogy kiderítsék azt, ami
nincs fenn az interneten! - csattant a kapitány hangja. - Nézzenek körül
abban a cirkuszban! Ha valami vadállattól származik az a harapás, valószínűleg
valamelyik cirkuszi nagymacska lesz a kapocs a gyilkoshoz! - utasította a két
férfit, de azok csak tanácstalanul ácsorogtak, és jelentőségteljes pillantást
váltottak. - Talán cirkusz fóbiájuk van? - kérdezte éllel.
- Nem, Uram,
csak a cirkusz már Nasszau-ban van - mondta halkan Ryan, aztán zavarában nyelt
egyet. - A Bahamákon - tette hozzá magyarázatképpen.
- Tudom, hogy
hol van Nassau, Ryan nyomozó - szűkült össze dühösen a kapitány szeme, amiért
beosztottja nem tételezte fel róla, hogy rendelkezik némi földrajzi tudással. -
Derítsék ki, mit csinált az áldozat az utóbbi három hétben, addig én felveszem
a kapcsolatot a nassau-i rendőrséggel!
A két férfi
bólintott, és kilépett az ajtón. Ryan töprengve állt meg Beckett íróasztalánál.
- Tesó, ugye nem
azon gondolkodsz, hogy Beckett és Castle éppen a Bahamákon van nászúton, és ...
- Nem, nem -
ingatta meg határozottan a fejét Ryan. - Csak arra gondoltam, Castle talán
ismerte ezt a kis embert. Tudod, hogy érdeklik a különleges emberek! Volkov
pedig híres volt, törpenövésű, és nagyon egyedi humora volt. Egyesek szerint a
magánéletben is rendkívül szórakoztató volt, mások szerint viszont
elviselhetetlen.
- Ja, pont, mint
Castle - jelent meg egy kis gunyoros mosoly Espo szája sarkában. - Persze a
magasságát kivéve - tette hozzá, aztán elgondolkodva összevonta a szemöldökét.
- Szerinted felhívjuk?
- Mi? Dehogy! -
hőkölt hátra az ötlettől Ryan. - A nászútjukon? Beckett lelőne bennünket, ha
rájönne!
Kate tudata
lassan hagyta el az álmok világát. Először csak messziről érzékelte az alig
hallható zajokat, amelyek megtörték a szoba hajnali csendjét, és nem illettek a
nyitott ablakon beszűrődő kinti hangokhoz sem. Ösztönei egy pillanat alatt
éberré tették. Hunyorogva nyitotta ki a szemét, miközben egy kissé felemelte
fejét a párnáról, hogy jobban halljon, de csak néhány tengeri madár jellegzetes
rikoltozását és a partra kifutó hullámok csobogását hallotta, meg ahogy a
pálmafák leveleit egymáshoz simítja az állandóan fújó szél. Talán csak a
képzelete játszott vele - nyugtatta magát, és visszatette fejét a párnára.
Tekintete végigsiklott a mellette fekvő, mélyen alvó férfin, és elmosolyodott.
A póló már nem került vissza Castle-re, sőt a pizsamanadrág sem! Hosszú és
szenvedélyes szeretkezésük után a férfihoz kucorodva élvezte, ahogy az erős,
meleg test védelmező burokként simul hozzá, és az ölelő karok óvón fonják
körül. Éppen azt ecsetelte, hogy ennél csodálatosabb helyet el sem tudott volna
képzelni a nászútjukhoz, és hogy mennyire élvezi a napfényt és a tengert,
amikor feltűnt neki, hogy Castle meleg lehelete egyre elnyújtottabb és lassabb
ütemben csiklandozza a nyakát, és a simogató ujjak játéka is abbamaradt.
Óvatosan kibontakozott az ölelésből, megfordult, és mosolyogva nézte a mély álomba
zuhanó férfit, miközben megállapította, hogy míg őt felpörgeti és éberré teszi
a szeretkezés, Castle-nél éppen az ellenkezője játszódik le. Akkor arra
gondolt, majd reggel megszekálja, hogy kiüti egy kis szeretkezés, és egy
pillanat alatt elalszik, azonban visszagondolva az éjszakára, pontosan tudta,
hogy nem egy "kis" szeretkezést éltek át. Nem csodálkozott, hogy a
férfi még mindig teljes öntudatlanságban feküdt a hasán, ajkai elnyíltak, egyik
keze ernyedten lógott le az ágyról, míg a másik a párnán nyugodott a feje
mellett. Kisimított egy előrehulló tincset a homlokából, mire az álmában
elmosolyodott. Kate úgy érezte, ez a boldogság és béke szigete, amikor újra
meghallotta a zajt. Apró kattanás volt, ahogy valaki óvatosan becsukja az
ajtót, és a zár nyelve a helyére ugrik. Tudta, hogy nem a képzelete szüleménye
a hang. Szíve gyorsabb ütemre váltott a vérében megsokszorozódó adrenalintól,
izmai megfeszültek, idegsejtjei minden apró ingert érzékeltek. Kétség sem fért
hozzá, hogy osonó lépteket, és suttogó beszédet hall.
- Castle! -
rázogatta meg a férfi vállát, miközben tekintetét vigighordozta a szobán,
fegyverként használható tárgy után kutatva. - Castle! - suttogta erélyesen. -
Valakik járkálnak a lakásban!
- Biztos Alexis
és Anya - mormogta a férfi álomittasan anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét.
Kate szeme egy
pillanatra kikerekedett a lehetőségre, aztán csak sóhajtott, amikor rájött,
Castle még annyit sem érzékel a valóságból, hogy nem otthon vannak. Egy
pillanatra megfordult a fejében, hogy egyedül deríti ki, ki a betolakodók, de
mivel biztos volt benne, hogy több emberrel kell szembeszállnia valódi fegyver
nélkül, elvetette az ötletet. Semmi kedve nem volt éppen a nászútjukon
meghalni, ezért újra megrázogatta a férfit, miközben közel hajolva hozzá, a
fülébe suttogta a szavakat.
- Castle! A
Bahamákon vagyunk Patterson házában egy magánszigeten, és valakik járkálnak a
házban.
Nem tudta, hogy
a szavai jutottak el az író tudatáig, vagy a kellemetlen érzés ébresztette-e
fel, ahogy a fülébe beszélt, mindenesetre Castle szemei hirtelen kinyíltak, és
éberen néztek körbe a szobában. Kate ujját a szája elé emelve figyelmeztette,
hogy legyen csendben, mire Castle bólintott, halkan kiszállt az ágyból, és
kapkodva magára ráncigálta a pizsamanadrágját. Semmi mást nem látott, amit
fegyvernek használhatna, mint a jégvödörben árválkodó pezsgősüveget, ami ugyan
már csak vízben állt, viszont mivel meg sem bontották, jelentős súllyal bírt.
Megmarkolta az üveg nyakát, és Kate után lépett, aki a csodaszép, fehér selyem
hálóingben, egy papírvágó késsel a kezében osont az ajtó felé. Megfogta a
vállát. A nő csodálkozva hátrapillantott, és megtorpant.
- Most én megyek
előre - formálta hang nélkül a szavakat Castle, és jelentőségteljesen
összehúzta a szemét.
Néhány másodpercig
farkasszemet néztek, aztán Kate megadóan sóhajtott. Itt most nem volt rendőr,
fegyvere sem volt jobb, mint Castle-nek, ráadásul igencsak megcsorbította volna
a férfi egóját, ha nem enged neki. Megforgatta a szemét, amikor meglátta az
aprócska győzelem okozta elégedett vigyort Castle arcán, miközben olyan
léptekkel osont el mellette, mint a Tom és Jerry-ben az egérvadászatra induló
macska. A férfi az ajtóra tapasztotta a fülét, de mivel nem hallott semmit,
lassan lenyomta a kilincset, és résnyire nyitotta az ajtót. A széles folyosón
nem volt senki. Castle kilépett, és intett Kate-nek, hogy követheti. Meztelen
lábbal, nesztelenül lépkedtek a puha szőnyegen, egészen a hatalmas nappaliig,
ahol Castle felemelte a karját, amivel megállásra késztette Kate-t. Feszült
figyelemmel füleltek. Újra lehetett hallani a halk hangokat, és már jól
kivehető volt, hogy egy férfi és egy nő beszélget a konyhában. Castle és
Beckett elszántan egymásra nézett, aztán bólintottak. Harcra kész tekintettel,
Castle a magasra tartott pezsgősüveggel, Kate pedig az előre szegezett
papírvágóval indultak támadásra. A konyhaajtó elé lopóztak, ami mögül most csak
fura zörejek hallatszottak, de aztán csend lett. Castle Kate-re nézett,
tekintetük találkozott, aztán mintegy jelt adva a másiknak a behatolásra,
bólintottak. Castle nyelt egyet. Érezte, hogy a szíve majd' kiugrik a helyéből,
és csak remélte, hogy a konyhában csak fegyvertelen tolvajokkal találják
magukat szembe, akiknek a lakatlannak vélt luxusnyaraló értékeire fáj a foguk,
nem pedig fegyveres, a zsákmányért ölni is képes gyilkosokkal. Pislantott
egyet, aztán összeszorított szájjal a kilincs felé nyúlt.
Abban a
pillanatban kivágódott az ajtó, és hatalmas sikítás és eget rengető csörömpölés
rázta meg a házat. Castle ijedtében hátraugrott, miközben az egyik kezét a
szívére tette, ami most már vad táncot járt a mellkasában, a másikat a szája
elé kapta, hogy visszafojtsa a torkából feltörni készülő sikoltást. Kate
összerezzent, aztán vett egy nagy levegőt, és megkönnyebbülve fújta ki. A csörömpölés
a földre ejtett tálcától és annak törékeny tartalmától, a sikítás pedig a velük
szemben álló megtermett, fekete nőtől származott. Férfiasan rövid, gyapjas
haját ellensúlyozták a fülében lógó hatalmas, aranyszínű bizsu fülbevalók, és a
nyakát több sorban körülfonó nyaklánc színes gyöngyei. Kezeit ijedtében
hatalmas melleire szorította, barna szemében egy pillanatra félelem csillant,
de amikor felmérte, hogy csak a ház vendégeivel hozta össze idő előtt a sors,
jóízűen elnevette magát, amitől előbukkant vakító fehér fogsora.
- A szívbajt
hozta rám, Mr. Castle - mérte végig a pezsgősüveget épp letevő, félmeztelen,
kócos férfit, mintha meg akarna bizonyosodni róla, hogy a valóban munkaadója
vendége áll előtte kissé furcsa arcot vágva. - Mrs. Castle, ugye? - biccentett
barátságosan Kate felé, aki zavartan elmosolyodott, és közben átkozta rendőr
ösztöneit, amiért a zajokból azonnal betörőre asszociált, pedig csak a ház
személyzete érkezett meg. - Remélem, nem ébresztettük fel magukat! Manuela
vagyok, a házvezetőnő, ő pedig itt José, a gondnok - mutatott a háta mögül
felbukkanó alacsony, vékony, inas kis emberre. aki idegesen törölte tenyerét
zöld kertésznadrágja szárába, aztán üdvözlésképpen lekapta fejéről jókora
szalmakalapját.
- James úr
mondta, hogy néhány napig ne zavarjuk magukat, de az asszony már nem nyugodott,
mindenképpen reggelit akart maguknak készíteni - morogta zsémbesen a felesége
felé intve a fejével. - Aztán tessék, mi lett belőle! - mutatott a földre, ahol
szanaszét hevertek a rántotta és a sült szalonna maradványai, összekeveredve a
kiömlött narancslével, no meg a poharak és tányérok szilánkjaival.
- Semmi baj,
majd csinálok másikat - legyintett az asszony nevetve. - Te meg addig
feltakaríthatod ezt - csendült élcelődve a hangja, aztán nem törődve férje
morgolódásával, fecsegett tovább. - Mi itt lakunk a sziget másik végében, és
csak akkor jövünk, ha szükség van ránk, de ne féljenek, nem fogunk zavarni.
Tudjuk, hogy nászúton vannak - tette hozzá jelentőségteljes pillantások
közepette, amitől Kate elpirult, Castle pedig gyorsan megköszörülte a torkát.
- Ne-nem
zavarnak - húzta kényszeredett mosolyra a száját, miközben egyik lábáról a
másikra állt.
- Na, szépen
nézünk ki, ha a nászútjukon nem zavarja egy idősödő házaspár jelenléte! - húzta
össze a szemöldökét az asszony, és rosszallóan végigmérte Castle, aki ettől még
jobban zavarba jött, és azonnal ellenkezni kezdett.
- Ne-nem úgy
értettem, csak ... szóval ...
- Akkor jó -
nevette el magát Manuela, amitől Castle-nek furcsa érzése támadt, mintha már
találkozott volna a nővel, vagy legalábbis valakire nagyon emlékeztetné. - Csak
megfőzöm az ebédet és a vacsorát, de el sem hagyom a konyhát, úgyhogy észre sem
veszik, hogy itt vagyok. A hűtőszekrényben majd mindent megtalálnak. José addig
kitisztítja a medencét, hogy nyugodtan használhassák, ha már megunták a
tengert. Ha valamire szükségük van, csak telefonáljanak - sorolta, miközben már
a tojásokat törte fel a következő adag rántottához.
- Segítek -
ajánlkozott Kate - csak előbb felöltözöm.
- Nem kell,
maguk itt vendégek - szólt utána Manuela csodálkozva.
- Tudja, ő nem
amolyan királykisasszony típusú lány - mosolyodott el Castle. - Szívesen segít.
Na, jöjjön José, a miénk marad a romeltakarítás - hajolt le, hogy a tálcára
rakja a veszendőbe ment reggeli maradványait, az idős gondnok pedig hálásan
guggolt le mellé, miközben a nők uralmáról morgott valamit, nem létező bajsza
alatt.
Néhány perc
múlva már kedélyesen beszélgettek, és míg Castle a csodálatos szigetről
faggatta José-t, Manuela a kedvenc ételeiket tudakolta Kate-től. Hiába
invitálták azonban az idős házaspárt egy közös reggelire, azok kitartottak
amellett, hogy még egy reggeli erejéig sem zavarják az ifjú párt, így csak két
teríték került a teraszon levő asztalra.
- Néhány óráig
még itt leszünk, ha szükségük lenne valamire - búcsúzott el a kalapját
szorongatva José.
- A konyhában
megtalálnak - mosolygott rájuk barátságosan Manuela. - Igaz is! Elmennek a
hőlégballon fesztiválra? Szerintem nagyon romantikus kézen fogva nézni a
magasból az óceánt és a szigeteket, de José-nak tériszonya van, így csak
másoktól tudom, hogy páratlan élmény - sóhajtott lemondóan.
- Hőlégballon
fesztivál? - csillant fel Castle szeme, de a következő pillanatban eszébe
jutott egy emlék, amitől azonnal lelohadt a lelkesedése. - Hm. Talán megnézzük
őket - mosolyodott el, de Kate-nek azonnal feltűnt a férfi hangulatváltozása és
zavara.
- Hát, maguk
tudják, de szállni a magasban, vagy lentről nézni, nem ugyanaz - jegyezte meg
sajnálkozva Manuela, aztán sietve elbúcsúzott.
Kate lenyelte az
utolsó falat rántottát, aztán megtörve a lassan kínossá váló csendet, Castle
felé fordult.
- Azt hittem,
odaleszel a hőlégballonozásért! - húzta fel kihívón a szemöldökét, miközben
ártatlan szemekkel nézett az íróra.
Castle olyan
gyorsan kortyolt a frissen facsart narancsléből, hogy cikákolni kezdett tőle.
Azt hitte, a kis jelenete eltereli Kate figyelmét a hőlégballonról, de
tévedett.
- Szóval, nincs
kedved hozzá? - kérdezte a nő.
- Mihez is? -
tett úgy, mintha nem tudná, miről beszél Kate, de a nő átható tekintetéből
azonnal tudta, hogy nincs más kiút, színt kell vallania.
- Tudod, volt
egy fontos hőlégballonozás az életemben ... legalábbis, akkor azt hittem, hogy
fontos lesz, de csak egy rossz döntés volt, és azóta ha meglátok egy ilyen színes
csodát az égen, mindig az jut eszembe, milyen és hány hibát követtem el
életemben.
Kate figyelte a
komoly, kissé szomorkásan elgondolkodó férfit. Tudta, miről beszél, de nem
akart közbeszólni. Ismerte annyira, hogy tudta, őszintén el fogja mondani, mi bántja
anélkül, hogy kérdezné.
Castle vett egy
nagy levegőt, és folytatta.
- Egy
hőlégballonon kértem meg Gina kezét.
- Tudom -
mosolyodott el Kate, és megfogta a férfi kezét. - Akkoriban láttam a képeket a
magazinokban rólatok.
Castle bosszúsan
húzta el a száját, amiért a média élete minden fontos eseményét közszemlére
tette, aztán őszinte tekintettel Kate-re nézett.
- Régen nem
tulajdonítottam jelentőséget neki, de most úgy érzem, rossz ómen lenne
hőlégballonoznunk.
Kate nézte a
férfi kétségbeesett arcát, aztán végigsimított rajta, és közelebb hajolt.
- Castle! Ez
csak egy babona, amit te találtál ki - mondta meggyőződéssel, meleg,
megnyugtató hangon. - Nem attól lesz jó vagy rossz a házasságunk, hogy
felülünk-e egy hőlégballonra.
- Csak ... úgy
érzem, minden olyan tökéletes - suttogta a férfi - és nem akarom, hogy ezt
bármi elrontsa.
- Csak azt
felejtetted el, hogy most velem szállnál fel a magasba.
- Igaz -
helyeselt megkönnyebbülten a férfi, aztán a következő másodpercben már
incselkedve elmosolyodott. - Szóval, te régen is elolvastad a rólam szóló
cikkeket?
Kate szeme egy
pillanatra összeszűkült, aztán mintha nem is hallotta volna a kérdést, a
José-tól kapott nassaui újságba mélyedt.
- Ó! Amatőr
motorosok is kipróbálhatják az új gyorsasági versenypályát! Kipróbáljuk,
Castle? - nézett fel ragyogó mosollyal, de a férfinak nem kerülte el a
figyelmét a zöld szemek incselkedő csillogása.
- Kate! Mi ütött
beléd? - méregette megrökönyödött tekintettel Castle a nőt. - Eddig nem akartál
kimozdulni a szigetről, és az elmúlt hetekben utáltál minden veszéllyel járó
szórakozást, most meg újra Nassau-ba mennél, és vagy hőlégballonozni akarsz,
vagy egy kétkerekű masinán száguldozni?
- Először is
tisztázzunk néhány dolgot! Nem akartam kimozdulni a szigetről, mert azt hittem,
napokig tudjuk élvezni a napsütést és a fürdést a tengerben, de te már az első
nap leégetted magad, ezért más szórakozás után kell néznünk - nézett feddőn, de
elnéző szeretettel a férfira, aki fájdalmas arccal simított végig még mindig
vöröslő, napégette vállán. - Az életveszélyes, őrült mutatványaiddal valóban a
frászt hoztad rám, és halálra idegesítettél, de a hőlégballonozást a
turistáknak szervezik, semmi veszélyes nincs benne, a motorozásban pedig profi
vagyok.
- Hm ...
akkor ... fel fogsz venni egy olyan testre simuló, szexi bőrszerkót? -
vigyorodott el kajánul Castle, mire Kate fensőbbséges magabiztossággal
elmosolyodott.
- Kibírod
szívroham nélkül a látványt? - kérdezte kacéran.
Castle nyelt
egyet.
- E-erre nem
gondoltam - mondta összeszűkült szemekkel, amiből Kate tudta, hogy elszabadult
a fantáziája. - De azt hiszem, nem lesz gond, ha utána segíthetek belőle
kibújni - tette hozzá huncut mosollyal.
Kate úgy
tett, mintha elgondolkodna az ajánlaton, miközben az járt a fejében, mennyire
szereti ezeket a pillanatokat. Élvezte, hogy meg tudja mozgatni Castle
képzeletét, és még mindig lázba tudja hozni, és azt is, hogy végül mindig ő
kerül ki győztesen a párbeszédből.
- Csak
akkor, ha felülsz mögém egy körre!
Castle
arcáról egy pillanat alatt hervadt le a mosoly, és oldalra billentett fejjel,
durcásan nézett a nőre.
- Ezt nem
akarhatod!
- Mi az,
Castle? Csak nem félsz egy kis motorozástól? - kérdezte Kate kihívóan, aztán
gyanakvást színlelve hozzátette: - Vagy talán nem bízol bennem?
Castle
érezte, hogy ez a mondat volt a kegyelemdöfés, hiszen erre csak egyféle válasz
az elfogadható. Ha viszont kimondja, hogy bízik benne, azzal azt is elismeri,
hogy fél az őrült száguldásra képes kétkerekűektől. A tudattól, hogy nincs
körülötte karosszéria, védtelennek és kiszolgáltatottnak érezte magát még egy
robogón is.
- Milyen
lenne már az, ha én ülnék hátul! - próbálkozott egy átlátszó kifogással. - Még
azt hinnék, itthon te hordod a nadrágot - mondta felháborodva, miközben olyan
arcot vágott, mintha ennél nagyobb szörnyűséget elképzelni sem tudna.
- Csak nem
azt akarod, hogy én üljek mögéd? Castle! Maximum egy robogót vezettél egész
életedben!
- Látod,
pont erről van szó! Ezek a gépek nem motorok, hanem szörnyetegek, és te egy
ilyennel akarsz száguldozni!
- Csak nem
féltesz?
- Az csak
nem bűn, ha féltem a feleségemet?
- Nem, az
nem bűn - hajolt mosolyogva a férfi felé Kate, miközben átölelte a nyakát. -
Csak ne vidd túlzásba! - suttogta érzéki hangon, aztán finom csókot lehelt az
ajkára. - Gyere, ússzunk egyet! - zárta le a témát Kate, és miközben felállt,
olyan tekintettel nézett a férfira, hogy az biztos volt benne, nem tudja
lebeszélni a nőt a motorozásról, ezért csak sóhajtott egy nagyot, és követte.
Percekkel
később a franciaágyon heverészve még mindig azon töprengett, hogyan beszélhetné
le Kate-t a gyorsasági motorozásról, de gondolat azonnal elillant, amint
meglátta a fürdőszobából kilépő nőt. Évek óta nap, mint nap látta ezt a csodát,
mégsem bírt betelni vele!
- E-ez a
szerelés is felér egy szívrohammal - nézett végig vágyakozva a tökéletes női
alakon. A lazán feltűzött, hullámos haj láttatni engedte a karcsú, szép ívű
nyakat, a smink nélküli arc természetes szépségében tündökölt, a gyönyörű
szemek csillogtak a szobába betörő trópusi napsugaraktól, a hibátlan, bársonyos
bőr barnaságát még jobban kiemelte a királykék bikini, ami éppen annyit takart
el a nőies idomokból, hogy izgassa a férfi-fantáziát.
Kate arcán
elégedett mosoly suhant át.
- Hidd el,
Castle, a bőrszerkó jobban fog tetszeni! Ezt vedd fel! - nyújtott felé egy kék
inget. - Ehhez a fürdőnadrághoz pont megy a színe - nézett végig a
férfin, aztán annak csodálkozó tekintetét meglátva, féltőn hozzátette: - Nem
kell, hogy még jobban leégj!
A hangsúly
olyan szeretetteljes volt, hogy bár igencsak nevetségesnek érezte Castle, hogy
a narancssárga térdnadrághoz felvegye a hosszú ujjú inget, mégis ellenkezés
nélkül megtette.
- Azért
úszni nem ebben fogok - jegyezte meg halkan, aztán maga elé engedte Kate-t, és
minden figyelmét a nő ringó csípőjének szentelte.
- Szép pár -
nézett ki a konyhaablakon álmodozó tekintettel Manuela, miközben kioldotta a
kötényét. A pálmafákkal és agávékkal körülvett medencében éppen magához húzta
az író a feleségét, és gyengéden megcsókolta. - Olyan szerelmesek, mint mi
voltunk.
- És úgy
látom, náluk is az asszony hordja a nadrágot - pislogott nagyot José, amivel
megpróbálta elrejteni nehogy tekintete elárulja, mennyire szereti ő ezt a
helyzetet. - Hallottam a beszélgetésüket az előbb, amikor az agávékat öntöztem.
Az asszonyka abban a hitben ringatja az urát, mintha engedne neki, közben meg
minden úgy lesz, ahogy ő akarja.
- Ne
panaszkodj José! Minden férfi erre vágyik! Ha nem tetszene ez a helyzet, nem
néznél rám olyan szerelmes szemekkel még harmincöt év után is, mint ahogy most
- nevetett az asszony.
- Jól van,
na! Mit tegyek, ha nem tudom elképzelni az életem nélküled? - mosolyodott el
huncutan a férfi. - Na, de induljunk! Hagyjuk turbékolni a gerlepárt -
kacsintott.
Victoria
Gates az irodája ablaka előtt állt, és elgondolkodva nézte a reluxa lamellái
között két kiváló nyomozóját, akik az íróasztalnak támaszkodva feszült
figyelemmel nézték a fehér táblán sorakozó adatokat és képeket. Alig
észrevehetően elmosolyodott. Mintha a két férfi utánozni próbálná Beckett
nyomozót és Castle-t, és abban a hitben ringatnák magukat, hogy ha elég ideig
nézik a táblára írtakat, akkor olyan ötleteik lesznek, mint nekik. Tudta, hogy
nagy teher hárul rájuk, hiszen a Central Park-i gyilkosságot kettejükre bízta,
nincs sok segítségük, a média különös figyelmet szentel a híres komikus
halálának, ráadásul be akarják bizonyítani, hogy Beckett nélkül is képesek
boldogulni. Látta az elégedetlenséget az arcukon, pedig rövid idő alatt elég
sok információra fény derítettek. Gates kapitány meglepődött volna, ha tudja,
milyen sok ötlete van a két nyomozónak!
- Gondold
csak végig! - kezdett lelkesen az elméletébe Ryan. - Tegyük fel, hogy Anton
kicsi testtel, de nagy szívvel megáldott férfi, aki szerelmes lett az
oroszlánszelídítő lányába. Az apa azonban nem nézte jó szemmel a kapcsolatukat,
és egy este úgy döntött, hogy oroszláneledelt csinál Anton-ból, de a dolog
valahogy félresikerült, a fiú túlélte a harapást.
- Nem volt
elég éhes az oroszlán, mi? - poénkodott Espo lekicsinylőn, de Ryan úgy tett,
mintha nem hallaná az élcelődést.
- A lány
titokban gyógyszereket adott Anton-nak, de nem tudta, hogy az adagokat a
testtömeghez kell igazítani, ezért a beteg egyre rosszabbul lett. Aztán a dühös
apa úgy gondolta, ha az oroszlánok nem végezték el a dolgukat, majd ő pontot
tesz a dolog végére, és telenyomta altatóval. Már csak a holttesttől kellett
megszabadulnia. A lánya felől is nyugodt lehetett, hiszen ő azt hitte, miatta
halt meg a fiú, így titokban tartotta volna a történteket - fejezte be büszkén
Ryan, és kihívón Espo felé fordult.
- Hát, tudod
tesó, ez még Castle ötleteinél is bugyutább - mondta lekicsinylőn.
- Miért?
Teljesen logikus!
- És azt
mivel magyarázod, hogy felbontotta a szerződését, ami szép pénzt és hírnevet
hoz ott neki?
Ryan
töprengve ráncolta a szemöldökét, de nem hagyta magát, és visszavágott.
- Halljuk,
mi a te sztorid?
Espo, aki a
tények embere volt, és rühellte a légből kapott teóriákat, most kihívásnak
érezte Ryan kérdését. Összeszűkült szemmel nézett a táblára, és száját
csücsörítve próbálta felépíteni a saját, logikus történetét.
- Tudjuk,
hogy három héttel ezelőtt felrúgott egy szuper szerződést. Ennek pedig több oka
lehet: jobb ajánlatot kapott, vagy félt valamitől, és el akart tűnni a színről.
A végkifejletet nézve, az utóbbira tippelek. A pénzügyeit nézve
belekeveredhetett valami illegális ügybe. A számláján megjelenő ötvenezer
dollár, ami egy kajmán-szigeteki számláról érkezett, arra utal, hogy
törvénytelen ügyletekbe keveredett. Mondjuk, suttyomban el akarta adni a
cirkusz egyik nagymacskáját, de az üzlet nem jött össze, és a megrendelők
visszakövetelték a pénzüket, Anton viszont már nem elköltötte a pénzt, ezért
bosszúból megölték.
- És mielőtt
bealtatózták, meg akarták gyógyítani? - kérdezte ártatlanul pislogva Ryan.
- Azt a
részt még ki kell dolgoznom - morogta Javi.
- Meg azt is
ki kell derítenünk, mit csinált az ötvenezer dollárral - sóhajtott Ryan. - A
halála előtt kivette az egészet készpénzben, de a motelben, ahol meghúzta
magát, nem találtuk meg a pénzt.
- Addig,
amíg nem tudunk beszélni a cirkusz alkalmazottaival, és nem tudunk az életéről
szinte semmit, esélyünk sincs, hogy előbbre jussunk - szögezte le Espo, és
sandán Ryan-re pillantott, aki néhány másodperc gyanakvás után védekezőn maga
elé kapta a kezét.
- Nem! Nem
szólok Gates kapitánynak!
- Ugyan,
Ryan! Te is tudod, hogy ha a nassau-i kollégák kérdezik ki a cirkusz tagjait,
talán elsiklanak valami fontos felett. Nekünk kell odamennünk, és beszélni
velük!
- Felejtsd
el, vagy könyörögj neki te! - nyelt egyet Ryan, és riadt tekintetén látszott,
nincs az az erő, ami rávenné arra, hogy a Vaslady-től ilyet kérjen.
- Kinek
akarnak könyörögni? - hallották meg közvetlenül a hátuk mögül a kapitány
érdeklődő, de kemény hangját, mire mindketten összerezzentek, aztán Espo
ártatlan arccal, Ryan pedig zavarában a torkát köszörülve megfordultak.
- Semmi,
Uram, csak az áldozat híváslistáját adja ki nehezen a szolgáltató - füllentette
szégyenkezve Ryan anélkül, hogy a kapitány szemébe nézett volna.
Gates szeme
egy pillanatra gyanakodva összeszűkült, de mivel tudta, hogy úgysem tudja
kihúzni a két nyomozóból az igazat, inkább a lényegre tért.
- A nassau-i
rendőrség rendkívül túlterhelt, mivel a turistaszezon közepén vannak. Nem
tudnak a mi ügyünkkel is foglalkozni, de felhatalmazást adnak, hogy a területükön
eljárjunk az ügyben, mivel a gyilkosság a mi körzetünkben történt. Készüljenek!
Holnap utaznak a Bahamákra!
- Kate! Ezt nem
gondolhatod komolyan! - nyögte kétségbeesetten Castle, amikor egy kék-fehér
színű, reklámfeliratoktól hemzsegő, bőr motorosruhába öltözött férfi hozzájuk
kanyarodott egy tűzpiros Yamaha-val. Szinte rémülten gondolt arra, hogy erre az
acélszörnyetegre felüljön a nő, és száguldozzon vele. Már csak abban
reménykedett, hogy Kate csak őt akarja ijesztgetni, és amikor már a szívroham
közelébe ér, huncutul elneveti magát, ő meg bosszankodva elismeri, hogy már
megint rászedte. Ahogy azonban ránézett Kate-re, egyre biztosabb volt abban,
hogy hiába reménykedik, mert a nő ámulattól csillogó tekintete, elnyíló ajkai
azt sugallták, hogy a motor, ami olyan fényesre volt polírozva, hogy a szikrázó
napsugarakat megsokszorozva verte vissza, teljesen a bűvkörébe vonta.
A motort
Castle elé támasztotta a magas, atléta alkatú férfi, aztán levette a
bukósisakját, hanyag mozdulattal hátrasimította szőke, hullámos haját, és
mosolyogva Kate-re nézett.
- Szép, ugye? -
nézett végig a motoron, aztán szinte ugyanolyan elragadtatással, ahogy a motort
mustrálta, végigpillantott a nőn is.
Castle most már
nemcsak a motorra, de a férfira is utálattal nézett, bár Kate-et láthatóan nem
érdekelte más, csak a krómozott motor és az áramvonalas karosszéria.
- Gyönyörű, bár
a szívem a Harley-ké - hajolt közelebb elragadtatással a motorhoz a nő, és
finoman végigsimított a csillogó fémen.
- Harley
Davidson rajongó? - csillant fel a motoros vakítóan kék szeme. - Én is bírom
őket! Két verseny között szívesen élem át a "szelíd motorosok"
életérzést egy Harley Softail-lal. Gyakran motorozik?
- Hát, az utóbbi
két évben nem - pillantott kissé vádlón Castle felé Kate, mivel az íróállandó
féltése, és az abból eredő szónoklatai miatt már csak rendkívül ritkán vette
elő a motorját.
- Nem baj, majd
segítek, hogy belerázódjon! - mosolygott barátságosan a férfi, amitől Castle
szeme egyre szűkebbre változott.
- A feleségem
mindent tud a motorozásról! Nem szorul a segítségére - lépett szorosan Kate
mellé, mintha a nő a védelmére szorulna, mire a motoros meglepve felhúzta a
szemöldökét, zavartan elmosolyodott, és széttárta a karját.
- Akkor, azt
hiszem, nincs is rám szükség. Fél óra múlva vehetik birtokba a pályát, addig
öltözzön át, és ismerkedjen a kicsikével. Ha mégis segítségre van szüksége, ott
megtalál - mutatott az irányítótorony felé. - Keresse Lars Gustavsson-t -
mondta kedvesen, aztán még egy pillanatig farkasszemet nézett Castle-lel,
mielőtt elindult volna.
- Mondtam, hogy
nem kellene idejönnünk - morogta az író maga elé.
Kate elnéző
mosollyal nézett rá, aztán átölelte, és a füléhez hajolt.
- Tudod, miben
egyeztünk meg! Ha felülsz mögém egy körre, segíthetsz levetni a bőrszerkót - suttogta
olyan közelről, hogy meleg lehelete csiklandozza a férfi érzékeny fülét. Biztos
volt benne, hogy Castle már nem egyszer fantáziált arról, hogy valami szexi
ruhából kicsomagolja, így biztosra vette, hogy a lehetőség legyőzi a motorokkal
szembeni rossz érzéseit. Nem is tévedett, mert néhány másodperc múlva a férfi
nyelt egyet, aztán beletörődő tekintettel ránézett, és sóhajtott.
- De ...
próbálkozott még erőtlenül, de el is akadt a szava, a tekintettől, ahogy Kate
ránézett.
- Ha jól
emlékszem, te voltál az, aki néhány hete ejtőernyő nélkül ugrott ki egy
repülőgépből - mondta feddőn Kate, és amikor látta, hogy Castle szólásra nyitja
a száját, figyelmeztetően felemelte a kezét. - Csak azt ne mondd, hogy az más
volt! Bár, tulajdonképpen más volt. Az felért egy őrültséggel, ez meg egy
ártatlan szórakozás.
Castle
összeszorított szájjal fortyogott magában, és éppen úgy döntött, hogy nem
ellenkezik többet a nővel, mert csak azt éri el, hogy az orra alá dörgöli
azokat a helyzeteket, amikor életveszélyes helyzetbe sodorta magát, amikor Kate
felpattant az áramvonalas monstrumra, egy mozdulattal elindította, és
átszellemült arccal felbőgette a motort.
Castle
kétségbeesetten kapott a füléhez, miközben ijedtében hátrébb ugrott, és
szörnyülködve nézte, ahogy Kate lassan gurulni kezd, és elégedett mosollyal
veszi tudomásul, hogy a monstrum szelíden engedelmeskedik az akaratának.
Negyed óra múlva
Castle idegesen zsebre dugta a kezét, és miközben arra várt, hogy Beckett
előbújjon az öltözőből, a versenypálya nyüzsgő életét figyelte. Ha Kate nem
lenne a motorosok között, kimondottan élvezte volna ezt a sokszínű forgatagot,
és bizonyára megbámulná azt a meglepően sok, feszes bőrbe öltözött, hosszú
combú szépséget is, akik gyönyörű nő létükre egy ilyen férfias hobbihoz vonzódnak,
de most az kötötte le a figyelmét, hogy nyugalmat erőltessen magára, mielőtt
gyomorfekélyt kapna. Összeráncolt homlokkal, kétségbeesett tekintettel fordult
a pálya felé, ahol éppen most száguldott el egy csapat profi, bemutatót tartva
a nézőknek. Szinte később hallatszott csak a fülsiketítő dübörgés, mint ahogy
elsuhantak a lelátó előtt, és bár Castle tudta, hogy ez csak érzéki csalódás,
mégis egyre idegesebb lett. Figyelmét annyira lekötötte, hogy kövesse a
kanyarban éppen lassító motorokat, hogy összerezzent, amikor meghallotta maga
mögött Kate hangját.
- Magával
ragadó, ugye?
- Inkább rémítő
- morogta a férfi, miközben megfordult. Ahogy meglátta Kate-t, kikerekedtek a
szemei, és hirtelen minden félelmét elfelejtve, elnyíló szájjal bámulta. - E-ez
túlszárnyalja a képzeletemet - nyögte nagyot nyelve.
Beckett fekete
motoros csizmában, bőrnadrágban és magasan becipzározott dzsekiben állt előtte,
egyik térdét lazán behajlítva, hóna alatt koromfekete bukósisakot szorongatva.
A motoros ruha, annak ellenére, hogy látszottak rajta a beépített ütődéselnyelő
betétek, tökéletesen simult Kate-re. Castle érzékibbnek látta benne, mint
bármilyen nőies estélyi ruhában. Egyszerűen olyan volt, mint egy vadító,
semmitől vissza nem riadó vadmacska, vagy inkább mint egy kezesnek látszó,
mégis izgalmat keltő fekete párduc. Az érzés még jobban megerősödött
Castle-ben, amikor az izgalomtól csillogó, mégis nyugalmat sugárzó zöld
szemekbe nézett, és amikor Kate kissé hátravetve a fejét, megrázta a haját,
mielőtt a bukósisakot felvette.
- Na, gyere
gyönyörűségem! Nézzük meg, mire vagy képes - mondta, megigazította a
kesztyűjét, és a motorra pattant.
- Gyönyörűségem?
- húzta kétségbeesett grimaszra a száját Castle. - Inkább maga a vörös ördög.
- Akkor figyelj
Castle! Most meglátod, hogy még az ördögöt is meg tudom szelídíteni!
A férfi
sóhajtott, és miközben figyelte, ahogy Kate a pálya felé gurul az
acélszörnyeteggel, maga elé morogta: - Efelől nincs kétségem.
A szorongása
egyre jobban oldódott, ahogy a lelátón állva nézte, hogy milyen magabiztosan
uralja Kate a nagy teljesítményű motort, és viszonylag gyorsan száguld vele,
mégsem lépi át azt a határt, ami már félelemmel töltötte volna el. Érezte, hogy
Kate minden porcikája szinte eggyé vált a járművel, és az minden kanyarnál kezesen
engedelmeskedik neki. A harmadik körnél hirtelen egy kék-fehér ruhás motoros
csatlakozott Kate tűzpiros Yamahája mellé egy ugyancsak kék-fehér Hondával.
Castle csak bosszankodott, amiért az új motoros szemtelenül Kate mellé sorolt,
de hamarosan zakatolni kezdett a szíve, mert kétsége sem volt a felől, hogy az
új ember versenyzésre akarja rávenni a nőt, mert a Hondával egy ideig
párhuzamosan haladt a Yamaha mellett, aztán kicsit felgyorsítva megelőzte, majd
lassított, és újra mellette ment, aztán újra gyorsított, majd megint mellé
állt. Castle elkérte a mellette álló középkorú nő távcsövét, hogy a pálya
távoli pontját is jól lássa, miközben azon imádkozott, hogy tévedjen. Alig
nézett azonban a lencsébe, máris tudta, hogy jól érzékelte a helyzetet, és már azt
is tudta, ki a motoros. A távcsővel jól ki tudta venni a reklámfeliratokat is a
motoros ruhán és a bukósisakon. Ugyanezeket látta Lars Gustavsson ruháján és
sisakján. Már csak abban bízott, hogy Kate, akit a megfontoltság mintaképének
tartott, nem okoz neki meglepetést. Néhány másodpercig úgy tűnt, megnyugodhat,
mert a tűzpiros Yamaha egyenletes tempóban haladt, amikor hirtelen nagyobb
sebességre kapcsolt, és mint a kilőtt nyíl, húzott el a Honda mellett.
Gustavsson egy pillanattal később kapcsolt, és gázt adva felvette az őrült
tempót.
- Ne, ne, ne,
ne, ne, ne! - ellenkezett hangosan Castle, miközben egy pillanatra elvette
szeme elől a távcsövet, mintha abban reménykedne, hogy szabad szemmel mást lát,
mint a lencsékkel, aztán segítségben reménykedve, ösztönösen körülnézett, de
csak néhány néző közönyös vagy meglepett tekintetével találta szembe magát,
ezért remegő kézzel újra a szeméhez emelte a távcsövet.
A két motor
egyre nagyobb tempóban rótta a köröket. Kate néhány méteres előnye szinte
állandó maradt, de ennek az volt az ára, hogy fokozatosan növelte a sebességet.
Castle már lélegzetvisszafojtva, dübörgő szívvel és összeszorult gyomorral
nézte a versenyt a két ember között.
- Kate! Kérlek!
- suttogta maga elé, és mintha a könyörgése meghallgatásra talált volna, a nő
lassítani kezdett, hagyta, hogy a Honda megelőzze, és komótos tempóban tette
meg az utolsó kört. Castle egy pillanatra behunyta a szemét, és hálát adott az
égieknek, de csak akkor engedett a gyomrát összeszűkítő szorítás, amikor látta,
hogy Kate annyira lelassít, hogy szinte lépésben kanyarodik le a pályáról, és
jókedvűen kiinteget a tapsoló nézők felé.
Mire az író
átverekedte magát a lelátót övező bámészkodókon, Kate már a motor mellett állt.
Levette a bukósisakját, és ujjaival a hajába túrva felborzolta a lelapuló
tincseket. Castle hirtelen nem is tudja, hogy a félelmeiből táplálkozó
haragnak, vagy a megkönnyebbülés okozta felszabadult jókedvnek adjon-e
elsőbbséget, de amikor meglátta a nő boldog, elégedettségtől sugárzó arcát,
sóhajtott egyet, és mosolyogva indult felé. Ebben a pillanatban hallotta meg a
mögötte felbőgő Honda hangját.
Castle úgy
pördült meg a tengelye körül, mint akibe villám csapott. Ha eddig felül is
kerekedett benne a megkönnyebbült öröm, hogy Kate-nek nem lett semmi baja, azt
egy szempillantás alatt írta felül a düh, amikor meglátta a nő mellé gurulni
Lars Gustavssons-t. A férfi, anélkül, hogy leszállt volna a motorról, levette a
bukósisakját, hátrasimította szőke, hullámos haját, és Kate-re villantotta
elbűvölő mosolyát, amitől Castle-nek ökölbe szorult a keze.
- Jó kis verseny
volt! - mondta elismerően Lars tudomást sem véve a felháborodott, dühös íróról.
Kate azonban
pontosan látta, mi játszódik le Castle-ben, ezért hogy megelőzze, gyorsan az
író mellé lépett, és átkarolta. Egy pillanatig ugyan megfordult a fejében, hogy
hagyja egy kicsit féltékenykedni az írót, mert amikor belebújt a kisördög,
kimondottan élvezte, ha egy kicsit kínozhatja, de a következő pillanatban el is
vetette az ötletet. Olyan boldogok voltak! Sok időt vártak erre a boldogságra,
és sok mindenen mentek keresztül, hogy eljussanak eddig a napig, így hát nem
akarta, hogy Castle-nek csak egy másodpercig is rossz érzése legyen! A
nászútjukon elég volt annyi kínzás, hogy nem engedett a motorozásból, amitől a
férfit kirázta a hideg.
- Nem
versenyezni jöttem - reagált a megjegyzésre udvarias, de tartózkodó mosollyal -
csak ki akartam próbálni, milyen érzés uralni a lóerőket.
- Hát, az nagyon
jól ment! - nézett pimaszul Kate szemébe Lars, mintha Castle ott sem lenne,
aztán vágyakozva végigjáratta tekintetét a feszes bőrbe bújtatott tökéletes
alakon - Gondolom, más helyzetben is szeret uralni, és meglovagolni az erőt -
kacsintott kajánul vigyorogva.
Castle úgy
érezte felfordul a gyomra a megjegyzéstől és a kéjes tekintettől, ugyanakkor
valami eddig csak ritkán tapasztalt érzés kerítette hatalmába: szerette volna
képen törölni a motorost, és nem szavakkal vagy szellemességének
megcsillogtatásával, hanem fizikai erővel elégtételt venni, de abban a
pillanatban, hogy megfeszültek az izmai, Kate figyelmeztetőn megszorította a
vállát. Látta, hogy a nő felveszi azt a szálfaegyenes tartását és
fensőbbségességet sugárzó arcvonásait, amit a gyanúsítottaknak szokott
tartogatni, amikor rájuk húzza a vizes lepedőt, és közelebb lép a férfihez.
- Hm ...
gyilkossági nyomozó vagyok, és tudja, mit szeretek a legjobban, és mi okozza a
legnagyobb élvezetet? Amikor rács mögé juttathatom azokat a nagyképű bunkókat,
akik azzal idegesítenek, hogy átlépnek egy bizonyos határt! - nézett végig
lekicsinylően Lars-on.
- Ó! - lepődött
meg a férfi, és ösztönösen hátrahőkölt.
- És fegyvere is
van - szólalt meg tudálékosan bólogatva Castle.
- Nem csináltam
semmi rosszat! - emelte fel a kezét Lars, miközben zavartan elnevette magát.
- Esetleg megnézethetem,
hogy volt-e engedélye akkor pályára lépni, amikor a civileknek adták át a
terepet, és ellenőriztethetem a kamerák felvételein, hogy hányszor sodorta
veszélybe a pályán tartózkodókat azzal, hogy egy motorossal párhuzamosan
haladt, holott ezt tiltja a szerződés - húzta fel a szemöldökét a nő várakozón.
- Oké, megfogott
- tárta szét a karját a férfi, aztán beindította a motort. - Nem tudtam, hogy
ilyen érzékeny!
- Nemcsak
érzékeny vagyok, hanem házas is! - karolt az íróba Kate, aki büszkén kihúzta magát.
Lars csak
hitetlenkedve megingatta a fejét, gázt adott, és elhajtott.
- Látod, Castle,
nem lett semmi baj - simított végig a férfi arcán, aki összeráncolt homlokkal,
töprengve nézett Gustavsson után.
- Láttad ezt? -
intett a motoros után. - Miért rázta meg olyan hitetlenkedve a fejét? Talán
olyan elképzelhetetlen, hogy én vagyok a férjed?
- Nem, Castle!
Azt nem akarja elhinni, hogy nem tudott levenni a lábamról a menőnek hitt
szövegével és stílusával - mosolygott Kate. - Gondolj csak bele! Minden férfi
ellenállhatatlannak hiszi magát, és értetlenkedik, ha nem jön be egy nőnek.
- De én ellenállhatatlan
is vagyok - jelent meg huncut, de kissé öntelt mosoly a férfi arcán, miközben
átkarolta a nőt, és meg akarta csókolni, de Kate a mellkasára tett tenyérrel
megállította a mozdulatot.
- Még mindig azt
hiszed, ugye, hogy nem tudtam neked ellenállni?
Castle csibészes
mosolyát felöltve meggyőződéssel bólogatott, mire Kate megforgatta a szemét.
- Miért? A
feleségem vagy, nem?
Kate egy
pillanatig egy csípős válaszon törte a fejét, mert esze ágában sem volt
beismerni, hogy az első pillanattól fogva valami megmagyarázhatatlan,
ellenállhatatlan erő vonzotta a férfihoz.
- Azért elég
soká sikerült elérned, hogy az legyek - csipkelődött, de a következő
pillanatban magához húzta Castle-t, és puhán érintve az ajkát a férfi elnyíló,
ellenkezni próbáló szájához, megcsókolta. - Átöltözök, és mehetünk enni -
suttogta, miközben megcirógatta a fülét, aztán amikor eltávolodott a férfitől,
csodálkozva látta, milyen szenvedő arcot vág.
- Mi az? -
kérdezte kutató tekintettel.
- A gyomrom még
mindig gombócban van az előbbi kis száguldásodtól - intett Castle fejével a
pálya felé - és azt hiszem, egy falat sem menne le a torkomon.
- Nem kellett
volna félned! Csak addig növeltem a sebességet, amíg biztonságosnak éreztem.
Hidd el, nem kockáztatnám a boldogságunkat!
Castle kisfiús
duzzogással emésztette a hallottakat, aztán ujját végighúzta a bőrdzsekin Kate
nyakától egészen a hasáig, miközben szomorúan sóhajtott.
- Ha átöltözöl,
akkor abból sem lesz semmi, hogy ezt én vehetem le rólad.
Kate egy
másodpercig nézte az ártatlannak látszó kék szemeket, aztán kihívóan felhúzta a
szemöldökét.
- Miért? Felülsz
mögém egy körre ... mondjuk itt - mutatott a bokszok előtti útszakaszra, ahol
csak lépésben lehetett haladni a szerelőktől, motorosoktól és bámészkodóktól.
Castle arcán a
kétségbeesést egy pillanat alatt felváltotta a hálás mosoly. Biztosan tudta,
hogy Kate azért tette ezt az ajánlatot, mert ragaszkodott ugyan a
megállapodásukhoz, de tudta, hogy mennyire idegenkedik attól, hogy a pályán
száguldjanak, így viszont minden félelem nélkül felülhet a nő mögé a motorra.
Boldoggá tette, hogy Kate ugyanúgy vágyik a kis erotikus játékra mint ő,
másként miért akarná, hogy teljesíteni tudja az egyezségüket.
- Hát persze! -
vigyorodott el megbátorodva.
Egy perc múlva
már bukósisakkal a fején ült Kate mögött a tűzpiros Yamaha kényelmetlen hátsó
ülésén, mivel a motort nem éppen túrázásra tervezték.
- Ölelj át,
Castle! - szólt hátra Kate, aztán felbőgette a 250 lóerős motort, ezért nem
hallotta, hogy a férfi morgolódik.
- Más
körülmények között szeretem hallani ezt a mondatot - panaszkodott, aztán
karjait szorosan a nő dereka köré fonta.
Kate lépésben
haladt a bokszok előtti úton, és komótosan kerülgette a leállított motorokat és
az azokat csodálókat. Elmosolyodott, amikor megérezte, hogy Castle már magabiztosabban
ül mögötte, és nem szorítja annyira, mint az első métereken. Amint kiértek egy
elhagyatottabb útszakaszra, elmosolyodott, és hátraszólt a férfinak.
- Kapaszkodj! -
kiáltotta, aztán lassan adagolva a gázt a nagy teljesítményű motornak, egyre
nagyobb sebességre kapcsolt. Nem akart olyan gyorsan menni, hogy a férfi
féljen, csak azt akarta, hogy megérezze azt a felszabadító érzést, ami mindig
magával ragadja, valahányszor felül egy kétkerekűre. Eleinte érezte, hogy a
férfi teste szinte hozzápréselődik, és olyan szorosan kapaszkodik belé, mint a
hajótörött a mentőövbe, de egy perc múlva engedett a szorítás, és hamarosan
meghallotta, ahogy a férfi felszabadultan felkiált.
- Juhúúú!
Amikor
megállította a motort, már akkor látta az örömteli izgatottságot Castle
szemében, amikor az még le sem vette a bukósisakot. Mosolyogva figyelte, ahogy
a férfi arcára kiül a gyermeki izgalom, miközben tekintetét végigfuttatja a
motoron.
- Lehet, hogy
mégis kipróbálok egyszer egy ilyet - mondta elgondolkodva, aztán Kate felé
fordult, és vágyakozva újra végighúzta ujját a bőrdzsekin. - Akkor, áll az
alku? - csillant pajkosan a szeme.
- Este, Castle!
Majd este! - lombozta le a férfit, de vigasztalásul egy futó csókot adott a
szájára. - Most átöltözöm. Ugye te sem gondoltad, hogy ebben leszek a 35 fokos
melegben? - kérdezte rosszallóan, és az öltözők felé indult. Nem látta a
férfit, mégis pontosan tudta, hogy izgalmában zsebre dugja a kezét, kissé balra
hajolva, oldalra billentett fejjel, vágyakozva néz utána, miközben képzelete
szárnyra kap, és már az este képeit vetíti maga elé.
A repülőgép
meredeken ereszkedett a kifutópálya fölé. Rysan egy pillanatra Espo-ra nézett,
aki úgy tett, mintha semmi félelmet nem érezne, de olyan szorosan fogta az ülés
karfáját, hogy belefehéredtek az ujjai.
- Jöhettünk
volna hajóval is - jegyezte meg ártatlanul Ryan, de Javi-tól csak egy
morrantást és egy szúrós tekintetet kapott cserébe.
- Igaz, ott meg
a tengeribetegség kínozna - feszítette tovább a húrt Ryan.
- Jó lesz, ha
felhívod Jenny-t, hogy földet értünk - jött meg Espo hangja, amikor a futómű
zökkenve ért a kifutópálya betonjához.
Ryan nagyot
nyelt. Eszébe jutott, Jenny mennyire irtózik a repüléstől, és az is, hogy a
sírással küszködve próbálta lebeszélni a bahamai útról. Hirtelen egészen más
színben látta Espo félelmét is, aki ugyan nem rettegett annyira, mint Jenny, de
nem volt oda a repülésért.
- Persze -
bólintott. - Szerinted hány napig kell maradnunk? - kérdezte elgondolkodva.
- Hát, a
cirkusznak több mint nyolcvan alkalmazottja van az előadóktól a technikai
személyzeten át a gazdasági ügyeket intézőkig. Ha nem sikerül szűkítenünk
azoknak a számát, akik kapcsolatban voltak Anton-nal, akkor négy-öt hosszú nap
vár ránk.
Ryan szomorúan
bólogatott, aztán nagyot sóhajtott.
- Jó lett volna
körülnézni egy kicsit a szigeteken! Ki tudja, eljutunk-e valaha ide még
egyszer?
- Gyere tesó, ne
álmodozz! - veregette meg Espo a barátja vállát, aztán kiráncigálta a csomagját
a fejük feletti csomagtartóból.
Az étterem
árnyékos teraszát a tenger felől fújó szél langyos levegője tette kellemessé.
- Látom,
megjött az étvágyad - mosolygott Kate az íróra, aki élvezettel ízlelgette a
desszertként felszolgált fagylaltkelyhet.
- Tudod, arra
gondoltam, hogy talán ki kellene próbálnom a motorozást - merengett el a férfi,
aztán hirtelen a mosolygó nőre nézett. - De Alexis-nek el ne áruld! Még a végén
követni szeretné a példámat!
Kate hátradőlt a
kényelmes fonott székben, és arra gondolt, milyen szép a nászútjuknak ez a
napja is. A motorozás mindig élvezettel töltötte el. Élvezte a sebesség okozta
adrenalin pezsdítő érzését, és ahogy engedelmeskedik neki egy sokmázsás
acélgép, és örömmel töltötte el az is, hogy Castle-t rábírta, hogy kipróbálja
ezt az érzést. Most pedig finom ételeket falatozva csodálhatja a napfényben
fürdő égszínkék óceánt azzal a férfival, akit társául rendelt az élet, este
pedig érzéki, gyönyört hozó órák várnak rá. Lehet ennél szebb egy nap?
- Hé! Fiú! -
hallotta meg Castle hangját, ami egy pillanat alatt kizökkentette az
álmodozásból. Hunyorogva fordult abba az iránya, amerre a férfi integetett a
karjával. Egy rövidnadrágos, fehér pólós 12-13 év körüli fekete fiú tekert
komótosan egy biciklit, aminek elöl és hátul is megrakott kosara csak úgy
roskadozott a napilapoktól és a magazinoktól.
- Napok óta nem
olvastam híreket - magyarázta Castle, miközben válogatott az újságok között.
Kate nagyot
sóhajtott. Egyáltalán nem vágyott a világ szörnyűségeire. Élvezte, hogy néhány
napig nem kell tudomást szereznie háborúkról, balesetekről,
tömegszerencsétlenségekről, természeti katasztrófákról, de még politikai
botrányokról és a celebek semmitmondó életéről sem, de legfőképpen azt, hogy
nem kell tudnia egyetlen gyilkosságról sem. Bosszankodva figyelte, hogy Castle
négy újságot is vásárol, aztán várakozásteli tekintettel mindjárt bele is
mélyed az egyik napilapba, és izgatottan, csillogó szemekkel olvasni kezd.
Sóhajtott egyet, és beletörődve a helyzetbe, belekortyolt a kávéjába.
- Ez ... ez nem
lehet! - hallotta meg Castle hitetlenkedő, döbbent hangját az újság mögül,
aztán a következő pillanatban a férfi letette a lapot, felé fordította, és egy
fotóval illusztrált cikkre bökött. - Tudtam, hogy valami nincs rendben - húzta
ki magát elégedetten.
Kate-nek csak a
főcímet kellett elolvasnia ahhoz, hogy tudja, véget ért a gondtalan, nyugodt,
álomszerű nászút.
- Még jó, hogy
New York-ban történt a gyilkosság - húzta el a száját a nő, miután végigfutotta
a cikket - különben még képes lennél a nászutunkon belerángatni egy nyomozásba!
- Miért?
Téged nem izgat, hogy miért akar megölni valaki egy rendkívül szellemes,
különleges humorral megáldott kis embert?
- Pénz,
féltékenység, bosszú ... bármi legyen is az indíték, szerencsére van rajtam
kívül még sok kiváló gyilkossági nyomozó, akik majd utánajárnak - húzta fel
közönyösen a vállát Kate.
- Igen, de
... de azt írják, hogy egy bőröndbe csomagolva találták meg a Central Park
tavában, sőt "meg nem erősített információk szerint harapásnyomok voltak a
testén" - olvasta Castle a cikkre mutatva. - Még most sem vagy kíváncsi? -
kérdezte hitetlenkedve.
Kate nagyot
sóhajtott, és töprengve fürkészte a férfi arcát. Mindig elcsodálkozott,
mennyire izgatja az író fantáziáját egy-egy furcsa eset, hogy mennyire áhítozik
a történetért, ami kibontakozik előttük egy nyomozás során, és be kellett
vallania, amióta Castle megjelent az életében, ő is egyre jobban élvezte, ahogy
megismerik az áldozat és a gyilkos történetét, miközben választ kapnak az
összes kérdésükre.
- A
kíváncsiságomat majd kielégítik az újságírók, amikor beszámolnak a sikeres
nyomozás eredményeiről - próbálta letörni a férfi lelkesedését, ami látszólag
sikerült is, mert az író duzzogva vágott egy grimaszt, aztán kezébe vette az
újságot, és újra elolvasta a cikket.
Castle nem
értette Kate-et, miért nem akar többet megtudni az esetről. Attól, hogy egy
kicsit érdeklődik a nyomozás haladása után, még nem árt a nászútjuknak. A
gyilkosság New York-ban történt, ők meg a Bahamákon vannak! Nem azt akarta,
hogy menjenek haza és nyomozzanak, csak néhány információra volt kíváncsi az
üggyel kapcsolatban. Mivel úgy érezte, ebben nincs semmi rossz, lassan lejjebb
engedte az újságot, hogy kinézve mögüle, kifürkéssze, milyen hangulatban van
Beckett. Mivel a nő békésen mosolyogva figyelte az óceán fehéren habzó
hullámait, miközben egy utolsót kortyolt a kávéból, bátortalanul megszólalt.
- A Central
Parknak az a része, ahol a holttestet találták, a 12-es őrshöz tartozik -
pislogott ártatlanul.
Kate éppen
le akarta tenni a csészét, de meglepetésében megállt a mozdulata, és döbbenten
nézett a férfira.
- Vissza
akarsz menni New York-ba?
- De-dehogy!
Á ... hogy képzelsz ilyeneket! - hőkölt hátra a férfi erőltetetten nevetve,
aztán nyelt egyet, és hízelkedő mosollyal közelebb hajolt a nőhöz. - Espo és
Ryan biztosan szívesen mesélnének a híres áldozatukról!
Kate nézte
az izgatottan csillogó kék szemeket, és tudta, hogy addig nem nyugszik meg a
férfi, amíg legalább egy csipetnyi információhoz nem jut. Arra gondolt, mi
rossz származhatna abból, ha a fiúk beszámolnak neki a nyomozás állásáról.
Talán néhány új információ kielégítené a férfi kíváncsiságát, és akkor
nyugodtan élvezhetnék a nászútjuk további napjait.
- Na, jó! De
csak egy telefon! - villant figyelmeztetően a szeme.
Castle,
arcán örömteli vigyorral, vadul bólogatni kezdett, és már vette is elő a
telefonját.
Beckett
hátradőlt a kényelmes, kipárnázott fonott székben, és elnéző mosollyal
figyelte, ahogy Castle minden idegszálát a telefonból érkező információknak
szenteli, és ahogy egyre több részletet tudott meg Ryan-től, olyan izgatott
lett, hogy még az alsó ajkát is beharapta. Kate figyelmét nem kerülte el, hogy
hirtelen csodálkozás futott át a férfi arcán, felnézett rá, aztán amikor
találkozott a tekintetük, zavarában nyelt egyet, és gyorsan belekortyolt a
kávéjába.
- Khm ...
szóval akkor most álltok neki a kihallgatásoknak - mondta Castle a telefonba,
miközben sandán Kate felé pislantott. Meglepte, és izgalommal töltötte el, hogy
a véletlen úgy hozta, Espo és Ryan éppen most szállt le Nassauban, néhány
kilométerre tőlük, hogy kihallgassák a cirkusz tagjait, de esze ágában sem volt
ezt az információt megosztani Kate-tel. A nő nem tudhatja meg, hogy minden
vágya csatlakozni a fiúkhoz, hiszen láthatóan élvezi a nászút minden
nyomozásmentes pillanatát, és ő nem akart csalódást okozni neki. Ki kell
találnia, hogyan kapcsolódhatna be az ügybe anélkül, hogy Kate ezt megsejtené!
Egyelőre azonban csak azt akarta elérni, hogy elaltassa a nő gyanakvását.
Ismerte azt a kutató tekintetet, amivel a zöldesen tündöklő gyönyörű szemek
rászegeződtek, ahogy az alig észrevehetően összevont szemöldök is jelezte, hogy
Kate megsejtett valamit, ezért közönyös arcot vágva bólogatott, mintha Ryan
csupa unalmas dologról számolna be a vonal túlsó végén. - Szóval ... akkor még
nincs semmi érdekes. Mikor kezditek a kihallgatásokat? - kérdezte ártatlan
tekintettel, pedig majdnem kiugrott a szíve izgalmában. Remélte, hogy Kate azt
hiszi, hogy New York-i kihallgatásokról beszélnek, és meg sem fordul a fejében,
hogy két társa már itt van a Bahamákon.
- Na, Ryan
kielégítette a kíváncsiságod? - kérdezte Kate anélkül, hogy egy pillanatra is
levett volna a férfiről a tekintetét.
- Igen, bár
még nem sokat tudnak. Ha ott lennénk velük, biztosan előbbre tartanának már -
próbálta kipuhatolózni, mit szólna Kate a nyomozáshoz.
- Ne
álmodozz, Castle! - nézett rá olyan szemekkel a nő, mint az anyuka a kisfiára,
aki valami átlátszó trükkel akarja elérni a célját. - Espo és Ryan kiváló
nyomozók, ki fogják deríteni az ügyet nélkülünk is. Gyere! Még a végén lekéssük
a hőlégballonozást! - állt fel, és nevetve a férfi felé nyújtotta a kezét, aki
vonakodva, de elfogadta.
-
Reménykedtem, hogy megfeledkeztél róla - morogta maga elé.
- Ne csinálj
úgy, mintha nem ismernél egy kicsit sem!
Castle
lemondóan elhúzta a száját, és követte a nőt.
- Hm ... ez
elég jellemző volt - tette zsebre a telefonját mosolyogva Ryan, miközben a
cirkusznak helyet adó impozáns épület felé haladtak.
- Mi? Inkább
meglepő volt, hogy Castle nem akart azonnal csatlakozni hozzánk - nézett rá
Espo.
- Hallottam
a hangján, hogy megeszi a kíváncsiság, aztán egyszer csak észbe kapott, és
közönyössé vált. Szerintem ott volt Beckett, és nem merte megpendíteni, hogy
csatlakozna hozzánk. A nászútjukon vannak, nem hiszem, hogy Beckett bele akar
csöppenni egy gyilkossági ügybe.
- Aha -
bólogatott egyetértően Espo, aztán értetlenkedve összehúzta a szemöldökét. - De
mire mondtad, hogy jellemző?
- Szinte
láttam magam előtt őket. Castle belelkesedik, Beckett meg egy gyanakvó,
rosszalló tekintettel lehűti. Aztán Castle próbálja eltitkolni a tervét,
Beckett meg biztos, hogy átlát a szitán, és csak arra vár, hogy magától
hozakodjon elő az őrültségével.
- Szerinted
Castle megkeres bennünket?
- Biztos -
bólintott magabiztosan Ryan. - Csak arra leszek kíváncsi, hogyan adja be ezt
Beckett-nek.
Espo épp ki
akarta fejteni, hogy ha jót akarnak maguknak, akkor nem engedik Castle-t még a
közelükbe sem, amikor megpillantott két munkást, akik éppen az új óriásplakátot
helyezték ki a homlokzatra.
- Nézd csak!
Holnaptól új műsort mutatnak be.
- Hiányoznak
a fehér tigrisek - állapította meg Ryan a homlokát ráncolva, ahogy számba vette
a felsorolt produkciókat.
- Jó lesz,
ha igyekszünk! Még a végén nem lesz meg az az állat, ami megharapta Anton-t -
bólintott Espo, és a bejárat felé indult, Ryan pedig sietős léptekkel követte.
- Castle, ez
csodálatos! - gyönyörködött az alattuk elterülő tájban Kate, miközben hátradőlt
a férfi széles mellkasának, az pedig óvón átkarolva magához szorította, és arra
gondolt, milyen más a magasban lebegni Kate-tel, mint Gina-val. Az alattuk
elterülő égszínkék óceán, a buja növényzettől zöldellő, hófehér homokkal
szegélyezett szigetekkel olyan volt, mint a földi Paradicsom. A lagúnák
csendesen hullámzó vize, a felszín alatt megbúvó korallzátonyokkal, és a
felszín fölé emelkedő korallszirtekkel még változatosabbá varázsolták a tájat.
A zsúfolt, szállodákkal teli szigetektől távolodva, már csak a hófehér
vitorlások jelezték az ember közelségét. A hőlégballon lassan suhant a
magasban, és ahogy Kate háta a mellkasának simult, Castle-t hirtelen valami
békés boldogság árasztotta el, mert a mindig kemény, rettenthetetlen nyomozó
olyan volt, amilyennek csak ritkán mutatta magát: törékeny, egy szerető férfi
erős, óvó karjaiban biztonságot kereső nő. Castle szorosabbra fonta karjait,
hogy érezze a gyönyörű testet, a szolid, mégis mámorító parfüm illatát. Néhány
másodpercre behunyta a szemét, és élvezte, hogy a nő széltől felborzolt haja
csiklandozza az arcát. Megcsókolta a bársonyos bőrű nyakat, és jólesően
nyugtázta, hogy Kate megborzong az érintéstől.
- Milyen
csodálatos ez az érintetlen természet! Kár, hogy az ember lassan mindenhova
beteszi a lábát - jegyezte meg a nő a távolba révedve.
Castle
követte a tekintetét. Az üdülőparadicsommá változtatott szigetek egészen más
képet mutattak, mint az alattuk húzódó lakatlan területek. Mintha a tengerből
nőtt volna ki a terület legimpozánsabb, elképesztő gazdagságról tanúskodó
ötcsillagos szállodája, a Royal Towers Atlantis, ami a Nassau-val híddal összekötött
Paradicsom-szigeten állt.
- Hát, ha emelkedik
az óceán vízszintje, visszaveszi a természet a hatalmat - mondta Castle, hiszen
a magasból még feltűnőbb volt, hogy a szigetek legmagasabb pontja is alig
magasodik ötven méterrel az óceán szintje fölé. Az író képzeletében
katasztrófafilmek jeleneteire emlékeztető képek jelentek meg, ahogy elképzelte
egy, a területen végigsöprő szökőár hatásait. Gondolatait hirtelen elterelte a
bárányfelhőkkel tarkított égen feltűnő utasszállító repülőgép csillogó
fémteste, ami éppen a főváros reptere fölé. Eszébe jutott, amikor Ryan
megemlítette, hogy most érkeztek Nassau-ba, a háttérben hallotta a repülőtér
jellegzetes hangjait, a magasba emelkedő repülők morajlását, és a terminálban
várakozó emberek zsivaját. Egyelőre semmilyen ötlete nem volt, hogyan puhítsa meg
Kate-t, vagy hogyan tudna bekapcsolódni a nyomozásba anélkül, hogy a nő
tudomást szerezne róla. Úgy döntött, másnapig nem töri rajta a fejét, hiszen
még előbb egy csodálatosnak ígérkező éjszaka vár rá. Ráér reggel kitalálni,
mitévő legyen.
Késő este
kötötték ki Patterson luxus motorcsónakját a mólónál. Kate elmosolyodott,
amikor meglátta a terített asztalt a teraszon, és a rajta heverő cédulát, hogy
milyen finomságok várnak rájuk a hűtőben és a sütőben.
A frissítő
zuhany után jólesett a még mindig az óceán felől fújó lágy parti szél. Manuela
tudta, hogy a terasz a legkellemesebb hely a fenséges vacsora elfogyasztására,
amihez egy palack könnyű vörösbort is behűtött.
- Mikor
öltözöl át? - kérdezte Castle, miközben tekintetét végigjáratva a nőn,
belekortyolt a borba.
Kate a
férfira nézett. A máskor világoskék szemek most egészen sötét árnyalatúvá
váltak. Egy pillanatig azon tűnődött, vajon a bortól, vagy az égen tündöklő
csillagok fényétől ragyog annyira ez az ellenállhatatlan tekintetű szempár,
vagy a vágytól, hogy végre valósággá váljon az, amit délelőtt már előrevetített
a képzelete.
- Nem vagy
fáradt? - kérdezte kihívóan.
- Fáradt?
Én? Miután túléltem a motorozást, már mindenre képes vagyok!
Kate
felállt, a férfi mögé lépett, és hátulról átölelte a nyakát.
- Akkor
találkozzunk öt perc múlva a hálószobában - súgta érzéki hangon a fülébe. -
Várj az ágyban!
Castle nyelt
egyet, aztán pajkosan elmosolyodott, miközben meglódult a fantáziája. Még ivott
néhány kortyot a borból, aztán nagy levegőt vett, izgatottan beharapta a
száját, és a hálószobába sietett.
Kate letette a
szolid illatú parfümöt, és belenézett a tükörbe. Nem volt elfogult magával,
ismerte a teste hibáit, de a látványtól elégedetten elmosolyodott. Castle
megszokta, hogy színes, vagy fekete alsóneműt hord, ezért feltételezte, hogy
izgatóan fog hatni rá, hogy most hófehér, csipkés melltartót, és a hozzávaló,
nőiesen kerek csípőjét kiemelő bugyit vett a motoros bőrruha alá. Még kissé
felborzolta hullámokban leomló haját, aztán kihívó, kacér tekintettel a
tükörképére nézett, és egy határozott mozdulattal felhúzta a dzseki cipzárját.
Egy pillanatig töprengve nézett a polcon heverő bukósisakra, végül
elmosolyodott, és felkapta.
Castle
várakozásteli izgalommal feküdt a takaró felett. Csak egy rövid pamut pizsamanadrág
volt rajta, mégis mintha lángolt volna a teste, amit nem annyira a langyos
trópusi éjszaka, sokkal inkább a vágy keltett. Türelmetlenül rakta keresztbe a
lábát, majd vissza, és kényszerítenie kellett magát, hogy az ágyban maradjon
ahelyett, hogy feltépné az ajtót, és megsürgetné Kate-t. Végül mégis felkelt,
sietve meggyújtott néhány illatosított gyertyát, aztán visszahuppant az ágyra.
Fújt egy nagyot, hogy levezesse az izgalmát, amikor lassan kinyílt az ajtó. A
látványtól elnyílt a szája, a lélegzete elakadt, és önkéntelenül előbbre
hajolt. Nem a feszülő, fekete bőrbe bújt tökéletes női alakon lepődött meg,
hanem a bukósisakon. Arra számított, hogy Kate kacéran mosolyogva lép a
szobába, talán csábítón csípőre teszi a kezét, hullámos haját vadítón
felborzolja, és a gyertyafényben barnának látszódó szemei kihívón villannak
felé. Ehelyett mintha egy titokzatos idegen lépkedett volna lassú léptekkel
felé, mintha arra várna, hogy ő kezdeményezzen. Hiába tudta, hogy a bukósisak
takarásában Kate rejtőzik, a titokzatosság különös izgalommal töltötte el,
szinte vonzotta magához, hogy fedezze fel. Nagyot nyelt, hogy kiszáradt szája
megkönnyebbüljön, aztán mint akit megbabonáztak, felkelt, és a mozdulatlanul
várakozó nőhöz lépett. A gyertyák fénye tompán tükröződött a fekete bőrdzsekin
és a nadrágon, a bukósisak foncsorozott plexijén pedig saját képmását látta
meg.
Kate látszólag
nyugodtan állt, holott szíve csak úgy dübörgött a mellkasában. Jólesően
elmosolyodott, amikor meglátta, milyen hatást vált ki a férfiből. A kék szemek
hatalmasra nyíltak, így látta, hogy aranyszínű kis csillagokként csillant meg
rajtuk a gyertyafény. A levegő úgy vibrált köztük, mint az első szeretkezésük
előtt. Castle lassan végighúzta ujjait a bőrdzsekin, finoman érintve a mellét, amire
teste azonnal jóleső borzongással reagált. A férfi mindkét tenyere rásimult a
csípőjére, de nem húzta közelebb magához, csak mintha fel akarná fedezni a
nőiesen kerek formát, lassan siklott a combja felé, majd vissza, végig a
derekán, a vállán, majd a karjain le egészen a bőrkesztyűbe bújtatott ujjaiig.
Néhány másodpercig fogta a kezét, aztán lassú mozdulatokkal lehúzta előbb az
egyik, aztán a másik kesztyűjét, ujjaival megcirógatta a kézfejét, végül
gyengéd mozdulattal a szájához vonta, és puha csókokkal árasztotta el az ujjait
és a tenyerét. Kate meglepődött a férfi reakcióján. Azt hitte, csibészes,
pajkos mosollyal az arcán tesz valami poénos megjegyzést, és heves
mozdulatokkal lefejti róla a ruhát, ehelyett Castle úgy viselkedett, mintha
most érintené először, és most fedezné fel a testét. Érezte, hogy szinte vibrál
a férfi teste a vágytól, mégis uralkodik rajta, hogy minden mozdulatot és
érintést kiélvezhessen. Ujját finoman végighúzta a vékony, érzéki ajkakon,
amitől az író lélegzete elakadt, aztán nyelt egyet.
Castle úgy
érezte, izgalmas, hogy olyan helyzetbe hozta Kate, mintha egy ismeretlen őt
vetkőztetne, és eddig rendkívül izgatónak is találta, de néhány perc után
mégsem adta azt a mámorító boldogságot, mint amikor látja a nő vágytól csillogó
tekintetét, ráadásul már mindennél jobban szerette volna megcsókolni. Megfogta
a bukósisakot, és óvatosan lehúzta. A nő sötéten izzó szemébe nézett, amiben
tükröződött a gyertyák narancsos fénye, mint a borostyánkőben a napsugár.
Közelebb lépett, és magához húzva gyengéden átölelte. Tekintete egy pillanatig
elidőzött a vágytól duzzadt cseresznyeajkakon, aztán behunyta a szemét, és
lágyan megcsókolta. Hosszan, elnyújtva az édes érzést, játszott ajkuk és
nyelvük érzéki játékot. Miközben végigsimított Kate hátán, érezte, hogy a nő
finom ujjai besiklanak a pizsamanadrágja alá.
- Ne siess! -
nyögte a csókba, mire Kate keze megállt, és a férfi érezte, hogy elmosolyodik.
Kate feljebb
csúsztatta kezét a férfi derekára, miközben arra gondolt, meddig lesz akkora
hatással a férfira, hogy egy apró simogatást olyan erőteljesnek él meg, hogy
attól fél, nem tud uralkodni a testén, és hamarabb véget ér az együttlétük,
mint szeretné. Vagy a bukósisak okozta titokzatosságnak köszönhető az izgalma?
Igazából az sem lenne baj, hiszen van olyan élénk fantáziájuk, hogy
változatossá és izgalmassá tudják tenni a szeretkezéseiket még nagyon-nagyon
hosszú időig.
Castle kissé
hátrébb húzódott, megfogta a dzseki cipzárját, és lassan húzta lefelé, miközben
csodálattal nézte a nő előbukkanó bársonyos bőrét. Az este folyamán már
másodszor lepődött meg, amikor meglátta a hófehér, csipkés melltartót. Maga sem
tudta, miért, de arra számított, hogy Kate vadító égővörös, vagy érzéki fekete
alsóneműt vesz a motorosruha alá. Még sosem látta fehérben. A hófehér csipke
olyan erős kontraszthatást váltott ki fekete bőrdzsekivel és a napbarnított
bőrrel szemben, hogy a félhomályban szinte vakított a gömbölyded melleket rejtő
ruhadarab. Ámulattal érintette ujját a finom anyaghoz, miközben érezte, hogy teste
önálló életre kelt, és visszavonhatatlanul átvette az irányítást az akarata
felett. Két tenyerével úgy tolta le a dzsekit Kate-ről, hogy közben
végigsimított a duzzadó melleken, a szép ívű vállakon és a vékony, de izmos
karokon, aztán apró, leheletnyi csókokkal árasztotta el a nyakát, miközben keze
már a bőrnadrág cipzárjánál járt. Egyre lejjebb haladt a csókokkal, míg
féltérdre ereszkedve el nem ért a nő köldökéig. Akkor megfogta a motoros csizma
sarkát, hogy lehúzza. Mosolyogva, csillogó szemekkel felnézett a nőre, aki
engedelmesen megemelte a lábát, és hogy el ne veszítse az egyensúlyát, a férfi
vállába kapaszkodott.
- Sssssz! Ááááá!
- hagyták el fájdalmas hangok Castle száját, miközben összerándult az
érintésre.
Kate
feleszmélve, hogy megfeledkezett a férfi még mindig gyulladt, leégett válláról,
amit a legjobban megviseltek az ultraibolya sugarak, elkapta a kezét, és
miközben beletúrt sűrű hajba, előrehajolt, és megcsókolta.
- Ne haragudj! -
suttogta őszintén sajnálkozva, majd egy mozdulattal lerúgta előbb az egyik,
majd a másik csizmát. Mire újra a férfira nézett, az már megbabonázva simított
végig a combjára feszülő bőrnadrágon a csípőjéig, és húzta le a cipzárt. Kate
tudta, hogy Castle már nem érzi a fájdalmat, mert minden idegsejtjével azt a
pillanatot várja, amikor lekerül róla a nadrág. Kissé megringatta a csípőjét,
hogy a férfi könnyebben boldoguljon a feszes ruhadarabbal, aztán néhány
másodpercig behunyt szemmel élvezte, ahogy a meleg, széles tenyerek gyengéden
siklanak a hasán, a combján, majd vissza. Csak akkor nyitotta résnyire a
szemét, amikor érezte, hogy Castle feláll, és szorosan hozzásimulva
megcsókolja. Belemosolygott a csókba, amikor megérezte, hogy a férfi izmai
finoman megremegnek, és vágyának fizikai bizonyítéka a medencéjéhez feszül.
- A fehér lesz a
kedvenc színem - suttogta az író ködös tekintettel. Nemcsak a fehérneműre
gondolt, amiben őrjítően érzékinek látta Kate-t, hanem az előző esti hófehér
hálóingre is, amiben olyan volt a nő, mint egy angyal, aki beragyogja a
sötétséget. A gondolatra önkéntelenül elmosolyodott. Soha nem hitte, hogy
egyszer úgy gondol Kate Beckett-re, a kemény, határozott gyilkossági nyomozóra,
mint egy angyalra. A következő pillanatban azonban megérezte a nő kezét újra
becsúszni a nadrágja övrésze alá, és már semmi másra nem tudott gondolni,
minthogy teste minden négyzetcentiméterével érezhesse azt a csodát, amit Kate
Beckett-nek hívnak, hogy miközben birtokba veszi, eljuttassa az érzékek földi
mennyországába.
Kate élvezte a
békés nyugalmat, és sokáig ringatózott az álom és az ébrenlét határán, és
tudata csak lassan fogadta magába a külső ingereket. Megfordult, hogy
Castle-höz bújjon, de nem érezte az erős férfitestből áradó meleget, és nem
hallotta a halk szuszogást sem. Ekkor tudatosult benne, hogy ami felébresztette,
az a férfi távolról beszűrődő suttogása volt. Ásítva könyökölt fel az ágyban,
és hunyorogva nyitotta résnyire a szemét. Rossz előérzete volt. Nem értette a
szavakat, de a férfi hangsúlyaiból érzékelte, hogy valakivel úgy beszél, mintha
titkolni akarná a mondanivalóját. Bosszúsan nyújtózott egyet, és néhány
másodpercre visszafeküdt, de kíváncsisága és gyanakvása elűzte az álmosságát,
így hangtalanul felkelt, és a résnyire nyitott teraszajtóhoz osont.
- Nem, nem! -
ellenkezett erőteljesen, de suttogva a telefonba Castle. - Nem tudhatja meg,
hogy itt vagytok! Nem akarom, hogy azt higgye, egy nyomozás fontosabb nekem a
nászutunknál, de beszámolhatnátok a fejleményekről.
Kate az ajtó
résén látta, ahogy Castle előrehajolva ül a terasz egyik székén, egyik kezével
a füléhez tartja a telefonját, a másikat a szájához tartja, hogy a hangot a
készülék felé terelje, nehogy avatatlan fülek - jelen esetben ő - meg ne
hallja. Egy szempillantás alatt rájött, kivel beszél a férfi. Hogyan is
gondolhatta, hogy Castle kibírja anélkül, hogy belelátna kedvenc komikusa
halálának a nyomozásába! Már akkor tudta, hogy valamit titkol a férfi, amikor
az étteremben felhívta a fiúkat. Nem kellett különleges logika ahhoz, hogy
rájöjjön, a nyomozás itt, Nassau-ban folytatódik, hiszen a cirkusz, aminek
Anton Volkov a tagja volt, már itt szórakoztatja a közönséget, és ha ki akarják
hallgatni őket, együtt kell működni a New York-i és az itteni rendőrségnek.
Persze azért meglepődött, amikor felhívta Karpovszky-t, és mialatt Castle a hőlégballonozást
intézte, a nyomozónőtől megtudta, hogy Espo-t és Ryan-t ideküldte Gates. Mivel
az író egész délután és este nem hozta elő a témát, abban a hitben ringatta
magát, hogy talán mégsem tartja annyira izgalmasnak az ügyet, és nem
foglalkozik vele többet, megelégszik az újságokban megjelenő információkkal.
Már tudta, hogy ez csak hiú ábránd volt. Sóhajtva megforgatta a szemét, de a
következő pillanatban elmosolyodott. Talán nem is lesz ez az egész olyan rossz
móka - gondolta, és amikor látta, hogy Castle kinyomja a telefont, gyorsan
visszaosont az ágyba.
Szemhéja résein
át látta, hogy a férfi tétován megáll az ajtóban, mintha töprengene. Kate
megmosolyogta magában, hiszen tudta, Castle őszinte férfi, akinek
lelkiismeret-furdalást okoz, ha eltitkol előle valamit. Egyedül a Montgomery
kapitány által Mr. Smith-nek adott iratokról tudott hosszú ideig hallgatni, és
akkor is csak azért, mert meggyőződése volt, hogy ha ő tudomást szerez róluk,
akkor elkezd nyomozni, és megölik. Érezte, ahogy Rick óvatosan becsúszik a
takaró alá, aztán mozdulatlanná dermedve alvást tettet. Percekig várt. Tudta,
hogy a férfi úgysem bírja sokáig, és hozzá fog bújni, miközben úgy fog tenni,
mintha most ébredt volna fel. Már éppen kétségbe vonta az elképzelését, amikor
Castle jól hallhatóan ásított, aztán nyögdécselt néhányat, mintha nehezére esne
felébredni, aztán Kate megérezte, hogy hozzá simul és átöleli. Megfordult a
gyengéden ölelő karok között, és hátrasimította a férfi homlokába hulló
hajszálakat.
- Látom,
kifárasztott az éjszaka - mondta mosolyogva, incselkedő hangsúllyal, miközben a
rettentő álmosságot játszó arcot fürkészte. A szavakra Castle szeme egyből
kinyílt, mintha az álmosságát elfújták volna, és élénken ellenkezni kezdett.
- Csak nem
hiszed, hogy ...
- Eddig nem hittem
- vágott a szavába Kate, és színpadiasan sóhajtott egyet. - De olyan álmosan
ébredtél - vágott elgondolkodó arcot, miközben jót derült a férfi reakcióin.
Castle úgy
érezte, talán kissé túljátszotta az álmos ébredést, ezért nagyokat pislogva
gyorsan mentegetőzni kezdett.
- Csak ez a
meleg trópusi éjszaka elnyomott egy kicsit.
Nem szeretett
titkolózni Kate előtt. Rossz érzést keltett benne, ha a legkisebb apróságban is
füllentett. A kapcsolatuk a feltétlen bizalomra és az őszinteségre épült, meg
persze arra a megmagyarázhatatlan vonzalomra, ami a találkozásuk első
pillanatától fogva megvolt köztük. Ehhez társult a szellemi kihívás, amit egy
ügy közös megoldása jelentett, amelynek során mintha egy srófra járt volna az
agyuk, ki tudták egészíteni egymás gondolatait. Akkor is mindig őszinte volt
Kate-tel, amikor még maguknak sem vallották be az egymás iránt érzett
szerelmüket, és csak egy dolgot titkolt el a nő elől hosszú ideig, de azzal
csak az életét akarta védeni. Most mégsem hozakodott elő azzal, hogy Ryan-ék
itt vannak, beszélt vele, és szeretne bekapcsolódni a nyomozásba, mert tudta,
hogy Kate mennyire várta a nászutat, a pihenést, hogy végre ne kelljen
áldozatokra, gyilkosságokra és gyilkosokra még csak gondolnia sem. Abban
reménykedett, hogy anélkül tudja kielégíteni a kíváncsiságát, hogy tönkretenné
vele a nászútjukat, bár fogalma sem volt a megoldásról.
- Ugye, mára nem
terveztél semmit? - kérdezte Kate nagyot nyújtózva. - Nem vágyom másra, mint
hogy süttessem a hasam a napon, néha megmártózzak az óceánban, és finom koktélt
szürcsölgessek a pálmafák árnyékában.
Castle nyelt
egyet. Pont most akar a szigeten maradni Beckett, amikor ő a fiúkkal akar
találkozni? Lassan cirógatni kezdte a nő vállát, miközben ártatlan arccal,
óvatosan ejtve a szavakat belekezdett a nő puhításába.
- Hát ... -
vette elő legbehízelkedőbb hangját - ... tulajdonképpen arra gondoltam,
átmehetnénk Nassauba. Tudod, leégett a hátam, és még mindig húzódik és fáj,
főleg a vállam - húzta fájdalmas grimaszra a száját, és látványosan szenvedve
nyögött egyet.
- És mit
szeretnél csinálni Nassauban? - húzta fel érdeklődve a szemöldökét Kate.
- Hát, nem is
tudom - révedt elgondolkodva a távolba, mintha most találná ki a programot. -
Talán megnézhetnénk a cirkusz mai előadását is - mondta ártatlan arccal, és nem
is sejtette, hogy a gyors egymás utáni pislogás mennyire árulkodik a
füllentésről. - Olvastam, hogy ma más produkciókat is előadnak. A fehér
tigrisek helyett például késdobálók lépnek fel, pedig az mostanában igazi
kuriózumnak számít. Alig van olyan cirkusz, ahol még vállalkozik valaki arra,
hogy céltáblája legyen egy pengeéles késeket hajigáló embernek - bizonygatta
meggyőződéssel.
- Talán mert
egyre kevesebb az őszinteség az emberek között, anélkül pedig elveszik a
bizalom - tett úgy Beckett, mintha valóban eltűnődne, miért ment ki a divatból
a késdobáló szám, de remélte, hogy szavai kellő lelkiismeret-furdalást
okozzanak a férfinak. Nem is sejtette, mennyire célba talált.
Castle
másodpercekig hallgatott. Úgy érezte, mintha hirtelen gombóc nőtt volna a
torkában, kiszáradt a szája, és égni kezdett a gyomra. Beharapta a szája
szélét, aztán vett egy nagy levegőt, és már majdnem kimondta, hogy "És
Nassauban, a cirkuszban találkozhatnánk a fiúkkal.", amikor észrevette a
nő furcsa mosolyát, és olyan érzése volt, mintha egy kis fölényes gúny vegyülne
a tekintetébe, mint amikor egy kihallgatás során pontosan tudja, hogyan fogja
sarokba szorítani a gyanúsítottat. Kate rájött a titkára? Talán meghallotta a
Ryan-nel folytatott telefonbeszélgetést? Szíve szerint tiszta vizet öntött
volna a pohárba, de ha belegondolt, hogy vagy egész nap az árnyékban kuksol és
megöli az unalom, vagy izgalmas nyomozásba kezd a cirkusz rejtélyes világában,
máris elbizonytalanodott.
- Éppen ezért
lenne érdekes megnézni azt a késdobálós számot! Azok után, amit mondtál, még
kíváncsibb vagyok, vajon ki az a páros, akik ennyire megbíznak egymásban.
Gondolj csak bele! A zenekar elhallgat, a nézők halálos csendben,
lélegzetvisszafojtva várják a produkciót. A nőt kikötözik Leonardo Vitruvius
tanulmányára emlékeztető pozícióban, a dagadó izmú férfi pedig szúrós
tekintettel maga elé mered, és koncentrál. A nő mellkasa hullámzik az izgalom
okozta hatalmas légvételektől, és a félelmét palástoló műmosollyal néz a
férfira, aki felemeli a kezét, és az éles késpengén megcsillan a reflektorok
fénye. A nézőtér levegője szinte megfagy, miközben néhányan már képzeletükben
előrevetítik a tragédiát, és látják a nő testéből kiömlő vért.
- Castle! -
zökkentette ki az elképzelt jelenetből Kate erélyes hangja. - Tudom, milyen egy
késdobálós produkció. De miért vagy olyan biztos abban, hogy a férfi hajigálja
a késeket, és a nő a rettegő célpont? Lehet, hogy a nő bánik jól a késsel -
vetette fel az ötletet kihívóan.
- Mi? - hőkölt
hátrébb az ágyban Castle meglepetten. Élénk fantáziájának köszönhetően látta
magát kikötözve, Kate-t pedig vele szemben kihívón mosolyogva, késsel a
kezében, olyan arckifejezéssel, mintha azt mérlegelné, mennyire hozz a rá a
frászt a sumákolásáért. Megrázta a fejét, hogy elűzze a fejében megjelenő
képet, amikor eszébe jutott egy kompromisszumos megoldás, amivel talán
elaltathatja a nő gyanakvását. - Bár, ha belegondolok, olyat meg tényleg nem
láttam még. Hát... ha te nem vagy kíváncsi a cirkuszra, én meg nem süttethetem
az égett hátam a napon, akkor mi lenne, ha elmennénk Nassauba, te strandolnál,
amíg én megnézem az új előadást?
Olyan
diadalittasan vigyorgott a nőre, mint aki megtalálta a bölcsek kövét, de Kate
előbb megforgatta a szemét, aztán amikor látta, hogy Castle ezt komolyan
gondolja, kissé elhúzódva a könyökére támaszkodott, és összevont szemöldökkel
méregette a férfit.
- Te ezt most
komolyan gondolod, ugye?
- Miért Kate?
Csak néhány órát töltenénk egyedül, nem az egész nászutunkat!
Beckett pontosan
tudta, mi játszódik le a férfiban, de meglepte, hogy még nem hozakodott elő az
igazsággal. Tulajdonképpen teljesen megértette. Jó dolog a semmittevés, de nem
szokott hozzá, é s néhány nap alatt kipihente magát annyira, hogy jobban
szórakoztatta valamilyen program, mint a strandolás a gyönyörű, de elhagyatott
szigeten. Nem vágyott áldozatra és gyilkosra, de a rejtély megoldásának izgalma
őt is vonzotta, bár ezt soha nem ismerte volna be Castle-nek. Nyomozóként az
vezérelte, hogy megnyugvást adjon az áldozatok hozzátartozóinak, de amióta az
író hozzácsapódott, egyre jobban élvezte azt is, ahogy megoldják a
rejtélyt. Castle néha olyanná tette a nyomozásokat, mintha egy logikai
rejtvényt megoldva kerülnének helyükre egy kirakó darabjai. A férfi ébresztette
rá, hogy mennyi örömöt tud okozni a munkája, amit addig nyomasztónak és
fájdalommal telinek élt meg. Anton Volkov ügyében ráadásul semmilyen
felelősségük nem lenne, csak segítenének Espo-nak és Ryan-nek a
rejtvényfejtésben. Castle előállna a lehetetlen ötleteivel, ő pedig visszaterelné
a tények és bizonyítékék világába, végül egymást inspirálva megtalálnák a
megoldást, amit mindig hihetetlen katarzissal élt meg, még ha nem is mutatta a
külvilágnak. Csalódottan vette tudomásul, hogy Castle nem akarja beavatni a
dologba, de ismerte a férfit, ezért türelmes volt. Úgy gondolta, ad még neki
egy kis időt.
- Hát, nem is
tudom - játszotta a töprengőt, holott már régen döntött. - Te nem jöhetsz a
napra, és tényleg csak unatkoznál a strandon. Egy napot talán kibírok nélküled
- tette hozzá csipkelődve.
Castle csak
azért tudta elrejteni örömmámorát, mert a lelkiismerete folyamatosan háborgott.
Elégedett mosoly suhant át az arcán, de a következő pillanatban
elbizonytalanodva Kate-re nézett.
- Biztos, hogy
jó lesz így? Nem fogsz unatkozni?
- Nem hiszem,
Castle. Egy ilyen turistaparadicsom strandján mindig akad néhány magányos
szépfiú, aki beszélgetőpartnerre vágyik, és kapóra jön nekik egy magányos
feleség - húzta végig ujját a döbbenten ránéző férfi arcán, mosolyogva egy
gyors csókot lehelt a szájára, aztán sietve felkelt az ágyból, és a magában jót
derülve húzta be maga után a fürdőszoba ajtaját.
- Ez ... ez nem
ér - csapott öklével bosszúsan Castle az ágyra. Nem attól félt, hogy Kate
flörtölni kezdene egy bronzbarnára sült izompacsirtával, amíg ő nincs vele,
hanem az bosszantotta, hogy megint a nőé volt az utolsó szó, amire akkor sem
tudott volna megfelelően reagálni, ha lett volna á alkalma. A következő
pillanatban viszont már azon járt az esze, vajon a cirkusz artistái között
lesz-e a kisember gyilkosa. Amikor meghallotta a vízcsobogást, felkapta a
telefonját, és annak ellenére, hogy Kate nem láthatta, settenkedve lépkedett a
terasz felé.
Percek múlva
annyira belemerült a Kevintől kapott információk végiggondolásába, hogy
összerezzent, amikor Kate váratlanul megszólalt a háta mögött.
- A strandot
megúszhatod, de ezt nem - emelte fel a kezét, amiben egy felirat nélküli, fehér
műanyag tégelyt tartott. - Miért nem szóltál róla?
Castle már meg
is feledkezett a házvezetőnő, Manuela által kotyvasztott kenőcsről, ami előző
este az ágyán várta egy üzenettel, miszerint az ősi, gyógynövényekből készített
szer csodákat művel a leégett bőrrel. Amikor Kate-re várva az ágyra huppant, a
gyertyafényes félhomályban nem vette észre az ágy közepén heverő tárgyat, és
elég fájdalmasra sikerült a találkozásuk. A hátsóját dörzsölgetve
bosszankodott, és az éjjeli szekrényre tette a tégelyt a papírra írt üzenettel
együtt, de tovább nem foglalkozott vele, mivel minden idegsejtjével arra várt,
hogy Kate motoros ruhába öltözve megjelenjen az ajtóban.
- Csak nem
képzeled, hogy hagyom magamra kenni ezt a kotyvalékot? - fintorodott el a
tudattól, hogy egy ismeretlen eredetű kenőcsöt kenjen a nő a hátára. - Ki
tudja, miből készült! Lehet, hogy pókhálót meg gyíkfarkat főzött bele Manuela,
elvégre ő itt született a szigeten, és ...
Eddig jutott az
ellenkezéssel, amikor a hatalmas terasz túloldalán felbukkant a fekete bőrű,
termetes asszony. Castle szava elakadt, és segítségért könyörgő szemmel
pillantott Kate-re, aztán megnyugodva látta, hogy Manuela ugyanolyan
rendíthetetlen életörömmel mosolyogva közelít feléjük, mint amilyennek
megismerte az első találkozásukkor, amiből arra következtetett, hogy nem
hallotta meg a szavait.
- Jó reggelt! -
köszöntötte őket jókedvűen az asszony. - Készítettem egy kis energiadús
reggelit az ifjú párnak. Jól jön a sonka és a tojás egy kimerítő éjszaka után -
mondta olyan természetességgel, mintha semmilyen célzást nem akart volna
belecsempészni a mondatba. Castle észrevette, hogy Kate enyhén elpirult, ami
kissé kaján mosolyt csalt az arcára. Arra viszont nem számított, hogy a nő egy
pillanat alatt legyőzi a zavarát, és azonnal visszavág.
- Csak neki volt
kimerítő az éjszaka - intett fejével Kate az író felé pimaszul elmosolyodva. -
Olyan álmosan ébredt, hogy azt hittem, nem lehet bele életet lehelni.
Castle szeme
összeszűkült, és bosszúsan ráncolta a homlokát, mivel nem tudott semmi ütős
választ adni a csipkelődésre, amiből megint arra következtetett, hogy Kate
átlátott a színjátékán. Vagy tényleg azt hitte, hogy annyira álmos? - bizonytalanodott
el. Lehet, hogy túlságosan is jól játszottam a szerepem? - töprengett egy
pillanatig, aztán fensőbbséges mosolyt erőltetve az arcára, Manuela felé
fordult, aki közben letette a bőséges reggelitől roskadozó tálcát.
- Csak fel akar
bosszantani - billentette a fejét Kate felé. - Különben csak ettől a trópusi
melegtől ébredek nehezebben.
Manuela jóízűen
felkacagott.
- Férfiak! Azt
hittem, magának több fantáziája van, mint Jose-nak! Ő is mindig a meleget
okolja a fáradtságért! - legyintett sokatmondóan. - No, de nem akarok zavarni.
Remélem, ízleni fog! Érezzék jól magukat! A konyhában mindent elkészítek, amire
szükségük lehet. Remélem, a kenőcs segített a napégésen - nézett együtt érzőn
Castle-re. - Aki nem szokta meg ezt az éghajlatot, fájdalmasan megfizet az
óvatlanságáért.
Castle zavartan
pislogott, és kínjában félszegen elmosolyodott, Kate viszont azonnal lecsapott
az asszony szavaira, felmutatta a tégelyt, aztán az író mögé állva, a vállára
tette a kezét, mire az fájdalmasan felszisszent.
- Éppen most
akartam bekenni a hátát, de kicsit fél a helyi gyógymódoktól - mondta
rosszallóan a fejét csóválva Kate.
- Pedig nem kell
félnie! Különleges összetevői vannak, és nagyon hatásos - nézett meggyőződéssel
a férfi szemébe Manuela.
- Én ... csak
... jobban bízom a nyugati orvostudományban - nézett Castle bocsánatkérő
szemekkel az asszonyra - bár elismerem, hogy nagyon sok hagyományos gyógymód
van, ami tényleg nagyon hatásos - tette hozzá, hogy meg ne sértse a
házvezetőnőt, aki azonban azonnal átlátott a szitán.
- Csak nem
gondolja Mr. Castle, hogy csak azért, mert itt születtem a Bahamákon, olyan
elmaradott vagyok, hogy valami törzsi kuruzsló kutyulmányát készítettem el? -
nevette el magát az asszony. - Még a nagyanyám ismertetett meg a
gyógynövényekkel, és Mr. Patterson a megmondhatója, hogy a maga nyugati orvosai
is elismerik a hatásosságát. Hamarosan a hivatalos forgalomba hozatali
engedélyt is megkapom, és ha lesz egy kis tőkém, piacra dobom - vetette kissé
hátra a fejét büszkén. - Lehet, hogy jövőre már Mr. Castle szép pénzt fog
fizetni a gyógyszertárban a kenőcsömért, én pedig gazdag leszek - húzta fel
kihívóan a szemöldökét, és várta a férfi reakcióját.
- A-azt hiszem,
akkor nincs mitől félnem - nyögte kényszeredetten a férfi.
- Te jó ég! Maga
tényleg attól fél, hogy békanyál vagy macskabél van belekeverve kenőcsbe? -
nevetett hitetlenkedve az asszony. - Azt hiszem, tévedtem - nézett Kate-re. -
Mr. Castle-nek mégis élénkebb fantáziája van, mint az én Jose-mnak! Fogadok,
azt képzelte el, hogy mint egy boszorkány, kevergetem a patkányhájat,
békanyálat meg ki tudja mit egy fortyogó üstben. Megnyugtathatom, semmi ilyesmi
nincs benne, de még csak üstöm sincs - fordult vissza az író felé.
- Jó, jó,
elhiszem, és ... ha hatásos lesz, én leszek az első, aki támogatom a
forgalmazását - emelte fel megadóan a kezét Castle.
- Ó! Köszönöm!
Meg fog lepődni - komolyodott el most először a nő, és látszott rajta, hogy
halálosan komolyan gondolja a terveit.
- Na! le a
pólóval, Castle! Hadd lássuk, ki kell-e nyitni a csekkfüzetedet! - szólalt meg
Kate kissé kárörvendőn mosolyogva.
- Az hiszem, rám
már nincs szükség - csillant pajkos fény Manuela szemében, aztán sietve
elbúcsúzott, és távozott.
Castle
megkönnyebbülten nézett az asszony után, és amikor a termetes alak eltűnt a
szemük elől, sóhajtott egyet.
- Ez kínos volt.
Még szerencse, hogy nem akarta végignézni, hogy rám kened azt a ... azt a ...
ki tudja mit - pillantott tégelyre, miközben megrázkódott.
Kate ebben a
pillanatban szembesült azzal, hogy a férfi azt hiszi, megúszhatja a kenőccsel
való találkát, ami viszont nem lett volna tisztességes Manuela-val szemben,
ráadásul biztos volt abban, hogy a helyi emberek évszázadok alatt
kitapasztalták gyógynövények gyulladáscsökkentő hatását.
- Sajnálom,
Castle, ígéretet tettél, most már nem menekülsz - állt szembe a férfival, és
ellentmondást nem tűrő tekintettel, de mosolyogva nézett az ijedt kék szemekbe.
- Le a pólóval!
- Most komolyan,
Kate! Csak nem kennéd rám? - húzódott hátrébb a székben csodálkozva, aztán
amikor meglátta a nő kérlelhetetlen tekintetét, megadóan felemelte a kezét. -
Ígérem, támogatni fogom a forgalomba hozatalát, de nem fogom engedni, hogy rám
kend.
- Azt ígérted,
hogy támogatni fogod, ha valóban hatásosnak találod - pontosított Kate,
miközben lecsavarta a tégely tetejét. - Honnan fogod tudni, hogy hatásos, ha ki
sem próbálod? És ne tagadd, hogy fáj! Hallottam mennyit nyögdécseltél az éjjel
- csillogott huncutul a szeme, de Castle nem jött zavarba, hanem pimaszul
visszamosolygott.
- Hát, lehet,
hogy nyögdécseltem - bár én más kifejezést használnék azokra a hangokra - de az
biztos, hogy nem a fájdalom miatt!
- De csak azért,
mert figyeltem, nehogy olyat tegyek, ami fáj.
- Mi? Te másra
is tudtál figyelni, nemcsak arra a mennyei érzésre, amit én okozok? - csendült
a tettetett felháborodásba egy kis csalódottság a férfi hangjában.
- A mennyei
érzés egy pillanat alatt odalett volna, ha a körmömet végighúzom a hátadon,
tehát muszáj volt arra is figyelnem.
- Akkor ...
mennyei érzés volt? - jelent meg győzelmes mosoly Castle arcán.
Kate lehet, hogy
máskor rosszallóan megforgatta volna a szemét, de most csak szelíden elmosolyodott.
- Igen, Castle,
mennyei érzés volt - mondta, de amikor meglátta a férfi kissé öntelt ábrázatát,
hozzátette: - De ha nem kellett volna az égett hátadra figyelnem, még mennyeibb
lett volna, úgyhogy gyerünk, vesd le a pólód!
Castle egója
újabb vereséget szenvedett a Kate-tel vívott szócsatában. Bosszúsan a nőre
nézett.
- Szóval, még
mennyeibb. Hm. Muszáj, hogy mindig te győzz?
- Ez nem a
győzelemről szól, csak az igazságról - húzta fel a vállát Kate, mintha nem ő
tehetne arról, hogy a férfi gyakran alulmarad vele szemben, aztán a kezében
levő tégelybe nézett, és beleszagolt. - Még az illata is jó - dugta a férfi
orra alá a enyhén zöldes színű kenőcsöt.
Castle
elfintorodott, bár inkább csak az előítélet dolgozott benne, mert az orrába
hatoló illat meglepően kellemes volt. A zöld szín egy emléket idézett fel
benne. Annyira elmerengett, hogy amikor eljutott a tudatáig Beckett hangja,
összerezzent.
- Castle! Hahó!
Hol jársz?
- Csak eszembe
jutott, egy ennél sokkal kétesebb színű és állagú trutyi - mondta szomorkásan
elmosolyodva. - Tudod, amikor megmart a csörgőkígyó a sivatagban, a indián
asszony valami összenyúzott gyógynövényekből készített masszát kent a sebre. Az
jutott eszembe, talán annak köszönhetem az életem.
Kate hirtelen
úgy érezte, mintha egy jeges kéz szorítaná össze a szívét. Ritkán beszéltek
azokról a napokról, amikor Castle a sivatagban küzdött a szomjúsággal, a
kimerültséggel, a természeti elemekkel, ő pedig megszállottan kereste, miközben
megpróbálta száműzni a rettegést, hogy elveszítheti a férfit. Castle minden
rövidnadrágja takarta a kígyómarásra emlékeztető heget a combján, de amikor
öltözködött vagy zuhanyozott, mindig megakadt rajta a szeme, és valahányszor
végigsimított rajta egy-egy szeretkezés közben, egy pillanatra legyőzte a
boldogságot a fájdalom. Életük egyik legnehezebb időszakát élték akkor át, ami
miatt majdnem lemondott a boldogságukról is.
- Akkor? Mehet?
- kérdezte halkan néhány pillanatnyi hallgatás után.
Castle megérezte
Kate hangulatváltozását, ahogy azt is észrevette, hogy az addig incselkedve
ragyogó zöld szemek úgy elsötétültek, hogy még a színük is inkább barnába
hajlott, és elvesztették a fényüket. Nem akarta, hogy a nő lelkére telepedjenek
a múlt árnyai. Oldani akarta a feszültségét, ezért megfogta a kezét, és úgy téve,
mintha vizsgálgatná, hogy megfelel-e a célra, megforgatta, és végigsimított a
karcsú ujjakon.
- Bekenheted a
hátam, de csak azért, mert a te kezed sokkal finomabb, mint az indián nőé volt
- nézett fel csibészesen mosolyogva a nőre, aztán hozzátette. - És azért is,
hogy legközelebb még mennyeibb legyen!
Kate
visszamosolygott rá, aztán közelebb lépett, gyengéden beletúrt a még
fésületlen, sűrű, kócos hajba, és megcsókolta a férfit. Hálás volt Castle-nek,
amiért mindig képes volt egy aranyos, biztató vagy éppen pajzán megjegyzéssel
feledtetni a rossz érzést, ha az eluralkodott rajta.
- Sőt, a pólómat
is segíthetsz levenni - súgta incselkedve Castle a csókba, és jólesően
nyugtázta, hogy Kate először elmosolyodott, aztán nevetve a mellkasának nyomta
pisztolycsövet formázó ujját.
- Kezeket fel,
Castle!
- Kegyelem,
Beckett nyomozó! - játszotta a rémültet a férfi, és engedelmesen a magasba
emelte a kezét.
- Tudod, hogy ha
a kezeim közé kerülsz, nincs kegyelem - csillogott huncutul Kate szeme,
miközben megfogta a póló két oldalát, és lassú mozdulattal felfelé kezdte
húzni úgy, hogy közben ujjával finoman végigsimított a férfi bőrén. Castle
megrezzent a leheletnyi érintésre. Egy pillanatra végigfutott a fején, vajon
miért van, hogy ennyi idő után is megborzong minden idegsejtje, ha megérzi Kate
illatát, bőrének melegét, simogató leheletét és az érintését. Úgy érezte, soha
nem fog tudni betelni a nővel. Persze tudta, hogy Kate teljesen tisztában van
ezzel, és szándékosan hajol közel hozzá és simít végig az oldalán érzéki
mozdulattal.
Kate végignézett
az erős, széles mellkason és háton, és megint elcsodálkozott, hogyan lehet
ilyen finom tapintású bőre egy férfinak.
- A vállad már
hámlik. Ez még mindig eléggé fájhat - állapította meg együtt érzőn, mivel
feltűnő volt, hogy az elhalt, leválni készülő hámréteg alatt még mindig
gyulladt, vörös a bőr. Vett egy kis kenőcsöt az ujjára, és óvatosan a férfi
vállára kente. Látta, hogy az író próbál elhúzódni, és megfeszül a teste.
Castle várta a
kellemetlen vagy fájdalmas érzést, de a zöldes kenőcs meglepően kellemesen
hűsítette, ezért lehajtott fejjel várta, hogy Kate rákenje a következő adagot.
- Mi az? Semmi
jajgatás és menekülés? - csipkelődött a nő.
- Hm. Elismerem,
egész jó érzés - ismerte el a férfi. - Ha tényleg segít, akkor nem is tudom,
hogyan köszönjem meg Menuela-nak.
- Úgy, hogy
kinyitod a csekkfüzeted!
- Persze, de
arra gondoltam, biztosan egy faragatlan tuskónak tart, amiért feltételeztem,
hogy boszorkány vagy kuruzsló - lógatta az orrát Castle.
- Szerintem csak
egy beijedt férfinak tart - próbálta védeni Kate, mire az író összeráncolt
homlokkal, letörten felnézett rá.
- Az még
rosszabb - húzta el a száját.
A nő vágott egy
grimaszt, amikor rájött, hogy Castle-nak igaza van, mert jobban bántja az
önérzetét, ha gyávának tartják, mintha faragatlannak. Szeretettel átölelte a
nyakát, és egy puszit nyomott az arcára.
- Készen vagy.
Vegyél fehér inget, az jobban véd a naptól!
- Akkor ... a
partra megyünk? - kérdezte sóhajtva, ártatlan tekintettel Castle, de hangjában
csalódás csendült. Lelkiismeret furdalást akart okozni a nőnek, hogy unalmas
semmittevésre kényszeríti az árnyékban, miközben ő fürdik az óceán hűsítő habjaiban.
Árgus szemekkel figyelte, hogyan reagál Kate, és a diadal mámora árasztotta el,
amikor egy pillanatnyi töprengés után a nő elmosolyodott.
- Na jó! Menjünk
Nassauba! Strandolni ott is tudok, te meg kapsz néhány óra kimenőt, és
megnézheted a késdobálóidat - mondta engedékenyen.
Kate nézte,
ahogy a férfi szinte felvillanyozódik a válaszra, és tekintete feltűnően
izgatottá válik. Egy óra múlva már a luxus motorcsónakban szelték a hullámokat
Nassau felé. Castle, fejében a kapitányi sapkában, fehér vászoningben és
nadrágban, magabiztosan fogta a kormányt, száján elégedett mosoly játszott, és
annak ellenére, hogy napszemüveg takarta a szemét, Kate pontosan tudta, milyen
a tekintete. A férfi láthatóan teljesen felpörgött, mert egyfolytában beszélt,
mintha azzal akarná levezetni az izgatottságát. Kate magában jót derülve
figyelte, és miközben hallgatta a gyerekkori cirkuszi élményeit,
megállapította, hogy olyan aranyos, mint egy kisfiú, akit boldog izgalommal
tölt el a lehetőség, hogy a nyaraláson teljesítik a legnagyobb kívánságát.
Már a
turistáktól hemzsegő homokos parton sétáltak, amikor Castle-t hirtelen rossz
érzés kerítette hatalmába. Bizonytalan volt, mivel Patterson nyaralójában
reggel azt gyanította, hogy Kate megsejtette a tervét, később azonban semmi
olyan megnyilvánulása nem volt, ami arra utalt volna, hogy tud valamit. Most
mégis furcsának találta, hogy olyan könnyedén belement, hogy egyedül
strandoljon. Mi van, ha Kate olyan jó színész, hogy nem lát át rajta? Vajon
hogy reagálna, ha tudná, hogy a háta mögött nyomozásba kezdett a fiúkkal?
- Biztos nem
baj, hogy itt hagylak egyedül? - nézett körbe a hosszú combú, duzzadó
szilikonmellű, bikinis lányokon, és a napbarnított, dagadó izmú, vakító
fogsorú, fiatal férfiakon, akik mintha megszállták volna a partot.
- Ne félj, nem
fogok unatkozni - nézett körbe Kate, és az egyik pálmafa árnyékában álló napágy
mellé dobta a táskáját, aztán egy mozdulattal lehúzta a könnyű nyári ruhát, és
kissé hátrahajolva megrázta hosszú, hullámos haját.
Castle nyelt
egyet. Nem kerülte el figyelmét a Kate hangjában megbújó furcsa hangsúly,
ugyanakkor nem tudta levenni szemét a gyönyörűen lebarnult, hibátlan bőrű női
testről, ahogy kecsesen hajladozva előbukkant a ruha takarásából.
- Ó! Most meg
fekete? - cikázott a tekintete az egyszerű, de tökéletes szabású bikini felsőn,
ami sejtette a telt mellek szép formáját, és a feszülő alsón, aminek három
vékony pántja kiemelte a nő csípőjének kerek, nőies formáját.
- Castle! Csukd
be a szád! - szólt rá erélyes hangon Kate, de a tekintetén látszott, hogy
egyáltalán nem bánja, hogy a férfi elalél a látványától.
- Csak olyan
érzésem van, mintha álmodtam volna valami ilyesmiről - mutatott végig a nő
karcsú alakján vágytól csillogó, elmerengő tekintettel, aztán pislogott
néhányat, és gondolatai visszatértek a valóságba. A lelkiismeret furdalás
okozta rossz érzés újra hatalmába kerítette, ugyanakkor száguldani kezdtek a
gondolatok a fejében, milyen új fejleményeket fog hallani Ryan-éktől. - Szóval
... akkor ... - nézett zavarában körbe zsebre tett kézzel - tényleg nem bánod,
ha elmegyek néhány órára?
- Persze, menj
csak! Az, hogy összeházasodtunk, nem azt jelenti, hogy rabláncra fűzlek - vonta
meg a vállát Kate kissé flegmán, aztán elfeküdt a napágyon, és becsukta a
szemét.
Castle
eltűnődött, hogy a szavak hangsúlya és a jelentése valóban nincs összhangban,
vagy csak azért képzeli, mert eltitkolta a nő elől az igazságot. Még tétován
toporgott néhány másodpercig, aztán mivel érezte, hogy Beckett lezártnak
tekinti a beszélgetést, elindult.
Kate szemhéjai
résén keresztül figyelte az írót. Nem tudta, nevessen rajta vagy bosszankodjon
magában, amiért még mindig nem hozakodott elő az igazsággal. Egyrészt rosszul
esett neki, amiért nem őszinte vele a férfi egy ilyen apróságban, másrészt
kicsit kárörvendőn élvezte, hogy láthatóan kínosan érzi magát, amit pocsék
színész lévén, nem tud eltitkolni. Egyik pillanatban még azon töprengett, miért
is lenne olyan nagy bűn, hogy annyira vágyik a rejtély megfejtésére, hogy
füllenteni is képes érte, a másikban azon tűnődött, ha ilyen apróságban
hazudik, akkor hogyan bízzon meg benne, ha komolyabb dologról van szó.
Kinyitotta a szemét, és a távolodó alakra nézett. Elmosolyodott. Az egész
eddigi közös életük volt a bizonyíték arra, hogy feltétel nélkül bízhat benne,
és tudta, Castle az a férfi, akire mindig, minden körülmények között számíthat,
azonban azt is tudta, hogy ennek ellenére nem maradhat büntetlenül ez a kis
magánakciója. Édes bosszút forralt. Úgy döntött, ha a férfi bevallja a kis
titkát, akkor is kitalál valamit, amivel móresre taníthatja, ha azonban
megvárja, amíg lebukik, akkor viszont lesz nemulass! Újra becsukta a szemét,
felhúzta az egyik térdét, és megpróbálta élvezni az óceán felől fújó simogató
szellőt. Néhány másodperc múlva olyan érzése volt, mintha figyelnék. Hunyorogva
nyitotta ki a szemét, és bár az arca meg sem rezdült, meglepődve nézett a
napágy mellett álló húszas évei közepén járó fiúra, aki olyan volt, mint egy
férfi fehérnemű katalógusokban látható tökéletes testű, hófehér fogsorú,
szabályos arcú modell, azzal a különbséggel, hogy az egyenesen a kamerába néző
érzéki tekintet helyett barátságosan csillogtak barna szemei, és hullámos
fekete haja sem volt mérnöki pontossággal megfésülve, és ettől sokkal
szimpatikusabb volt az összhatás.
- Helló -
mosolygott barátságosan, olyan közvetlenül, mintha régóta ismernék egymást. -
Ne haragudjon, hogy megszólítom, de láttam, hogy egyedül hagyta a barátja.
- A férjem -
javította ki Kate, miközben felemelte a kezét, és úgy fordította a fiú felé,
hogy az jól láthassa a vadonatúj, csillogó karikagyűrűt. Úgy gondolta ez elég
lesz ahhoz, hogy lerázza.
- Hm.
Gondolhattam volna, hogy egy ilyen gyönyörű nő, mint maga, már elkelt - bókolt
szomorkásan mosolyogva. - Szerencsés fickó! - intett fejével abba az irányba,
amerre Castle elment, aztán mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga,
Kate felé nyújtotta a kezét, és bemutatkozott. - Peter Gordon vagyok,
Phoenix-ből. Az Arizona egyetemre járok, és a Space Systems kutatási projektben
veszek részt - mondta egy szuszra.
Kate ösztönösen
kezet fogott a vele, de gyanakvón figyelte minden arcrezdülését, miközben
remélte, hogy kiváló megfigyelőképessége nem hagyja cserben, és a fiú valóban
olyan őszinte és nyílt, mint amilyennek látja. Egy pillanatig bosszantotta,
hogy nem akarta tudomásul venni a jelzését, hogy férjnél van, és nem akar
semmit kezdeni egy kisfiúval, mégis egyre inkább felkeltette az érdeklődését.
- Á! Szóval
űrkutatás - nézett Peterre elismerően, és arra gondolt, ha ez igaz, akkor egy
zseni lehet, ha ilyen fiatalon bevették egy ilyen kutatásba. - Ezzel biztosan
le tudod venni a lábukról a korodbeli lányokat - pillantott körbe a strandon
napozó szebbnél szebb huszonéves lányon, és remélte, hogyha a nála vagy tíz
évvel fiatalabb fiú olyan okos, akkor megérti a célzást.
- Hát, ezzel a
külsővel bejövök nekik, de nekem az idegeimre mennek - vonta meg a vállát. -
Mindenen vihognak, öt perc ismeretség után erotikus megjegyzéseket tesznek, és
nem tudok velük semmi értelmesről beszélgetni, ezért untatnak.
Kate egyre
kíváncsibban figyelte a fiút.
- És azt
gondoltad, megpróbálkozol egy idősebb korosztállyal? - kérdezte kissé gúnyosan.
- Nem a kora
miatt - mosolyodott el Peter. - Ilyen arccal, szemekkel és szájjal ötven év
múlva is gyönyörű lesz. Csak tudom, hogy maga egy különleges, intelligens,
nagyon okos nő, Beckett nyomozó. Gondoltam, talán van kedve egy ilyen
csodabogárral beszélgetni, mint én.
Kate gyorsan
becsukta a csodálkozástól önkéntelenül elnyíló ajkait. Nem mutatkozott be, a
fiú mégis pontosan tudta, hogy kicsoda. Hát persze! - villant fejébe a
megoldás.
- Olvasott rólam
... rólunk a phoenixi újságokban, ugye? - kérdezte, mire Peter fülig érő
mosollyal bólintott.
- Igen. Éppen a
szüleimnél voltam látogatóban, amikor minden média attól volt hangos, hogy az
FBI, a helyi és a New York-i rendőrség közös akciója nyomán sikerült megtalálni
a híres bestseller írót, Richard Castle-t, akit az esküvője előtt rabolt el egy
sorozatgyilkos. A hírekben dicshimnuszt zengtek az író menyasszonyáról, a
kiváló logikájú, és elszánt Kate Beckett nyomozóról, aki nélkül nem jártak
volna sikerrel. Azonnal felismertem magukat, amint feltűntek a strandon - tette
hozzá kissé önelégülten.
- Hol élnek a
szülei? - tette fel ártatlan arccal, érdeklődést színlelve a kérdést Kate.
- Phoenix-ben -
vágta rá a fiú gondolkodás nélkül, mivel csak annyit érzékelt Beckett
viselkedéséből, hogy nem utasítja el, hanem hajlandó beszélgetni vele.
Nyeregben érezte magát. Gondolatban megveregette a saját vállát, mert a nyomozó
egyetlen arcvonása sem árulkodott arról, hogy gyanakodna, ezért biztos volt
abban, hogy a fogadást megnyerte. Az öröme azonban csak pár másodpercig
tartott.
- Hm ... -
mosolygott rezzenéstelen arccal Kate a fiúra. - Szóval az Arizona Egyetemre jár
Phoenix-be, ahonnan hazautazott a szüleihez Phoenix-be?
Peter-nek csak
egy pillanatra kellett az átható tekintetű zöld szemekbe néznie, hogy tudja,
lebukott. Zavartan elkapta a tekintetét, de még meglátta a nyomozó szája
sarkában bujkáló gúnyos kis mosolyt. Dühös volt magára, amiért egy ilyen
egyszerű kérdéssel csőbe húzta a nyomozó, de reménykedett, hogy még nincs
minden veszve.
- Én ... én csak
kollégiumban lakom, és ...szóval az első újságot, amiben egy magukról szóló
cikket láttam, azt otthon mutatta az apám - próbálta magát kivágni, és
szenvtelenül a nő szemébe nézett, de barnára sült bőre alatt láthatóan
megfeszültek a rendszeres edzésre utaló, szépen kidolgozott izmok.
Beckett
összeszorított szájjal hallgatott pár másodpercig, mintha várna valamire, aztán
megvillantotta azt a fensőbbséges tekintetét, amit a kihallgatásokon szokott
bevetni, amikor megsemmisített egy gyanúsítottat, no és ahogy Castle-re nézett
néha, amikor a férfi valami átlátszó mesét talált ki, hogy védje magát, de a
fiú állta a tekintetét. Kate hanyag eleganciával a napágy magasra állított
háttámlájának dőlt, és a homloka fölé tolt napszemüveget a szemére húzta. A
sötét lencse takarásában körbejáratta szemét a hófehér homokon sütkérező
nyaralókon. Csak pár másodpercre volt szüksége, hogy kiszúrja a két fiúból és
három lányból álló társaságot, akik nem sok sikerrel próbálták titkolni, hogy
őket figyelik.
- Micsoda
véletlenek vannak - tett úgy, mintha elgondolkodna valamin. - Egy kedves
évfolyamtársam az Arizona Egyetemen tanít, és ő is űrtechnológiával
foglalkozik. Egy éve találkoztunk, akkor mesélt erről az űrkutatási projektről.
Biztosan ismeri, Thomas Goodman-nak hívják. Most is olyan elhivatott, mint
régen? - kérdezte érdeklődve, miközben nem kerülte el a figyelmét, hogy Peter
ugyan kiválóan játssza a szerepét, szeme egy pillanatra árulkodón
összehúzódott, mintha gyors döntésre késztetné magát, hogyan is reagáljon a
kérdésre.
- Thomas
Goodman? Sajnos őt nem ismerem, de tudja hogy van! Egy ekkora egyetemen
rengeteg tanár van.
Kate kezdett
elismeréssel nézni Peter-re. Könnyedén és gördülékenyen beszélt, fesztelenül
nézegetett körbe a strandon, miközben beszélt, bár egyre kevesebbszer nézett
Beckett-re, egy hétköznapi szemlélőnek teljesen őszintének tűntek volna a
szavai. Csakhogy most egy különleges emberrel találta magát szembe.
- Na és, pontosan
mi a kutatási területük? - tett úgy Kate, mintha nem látna át a fiú szándékain.
Tulajdonképpen élvezte ezt a kis színjátékot. Olyan volt, mint amikor egy
nyomozás során behívják a gyilkost valamilyen ürüggyel, és mialatt az nem is
sejti, mire megy ki a beszélgetés, szépen ráhúzzák a vizes lepedőt. Türelmes
volt, nem siettetett semmit, csak az alkalomra várt, hogy lecsaphasson.
Peter elnevette
magát, ami talán kissé túlzóra sikerült, mert szinte az egész fogsora láthatóvá
vált, ami olyan szabályos, hibátlan és vakítóan fehér volt, hogy azonnal az
merült fel Kate-ben, hogy nem a természet alkotta, és a fiú egész
megjelenésének fontos része volt.
- Nem hinném,
hogy magát pont az űrkutatás műszakim kérdései izgatnák - tért ki a kérdés elől
Peter.
- Miért? Maga
szerint mi érdekel engem? - fordult a fiú felé Kate, és újra feltolta a
napszemüveget a fejére. - Vagy nem tart elég okosnak ahhoz, hogy egy
felvázolt programot megértsek? - húzta fel kihívóan a szemöldökét.
- Dehogy! -
mentegetőzött karjait széttárva Peter, aztán elkezdte tenyereit összedörzsölve
lesodorni róluk a rátapadt homokot, amivel időt szeretett volna nyerni a
válaszra, de épp hogy levegőt tudott csak venni, mert Beckett megelőzte.
- Tudja, Peter,
egészen szórakoztató volt a játéka, de úgy érzem, magának kezd egyre kínosabbá
válni - ingatta meg sajnálkozást tettetve a fejét Kate. - A barátai már tűkön
ülnek, hogy mire ment velem - intett az ötfős társaság felé a fejével.
- Mi? Milyen
barátaim? - próbálkozott erőltetetten menteni a menthető Peter, de ahogy
meglátta Beckett megsemmisítő tekintetét, és győzelmet sugárzó, kissé
lekicsinylő mosolyát, nagyot sóhajtva megadta magát. - Oké, ők valóban a
barátaim, de nem akartam semmi rosszat - nézett most túljátszott, esdeklő
tekintettel a nőre.
- Én voltam a
fogadás tárgya, Peter? - tapintott az igazságra Kate, és mielőtt a fiú
belekezdhetett volna egy mondvacsinált mentegetőzésbe, összevonta a
szemöldökét, és figyelmeztetően felemelte az ujját. - Ne! Túl átlátszó a
játéka! Remélem, nem fordult meg a fejében, hogy színész legyen! Nem lenne jó
döntés megrohamozni Hollywood-ot - adta meg a kegyelemdöfést, miközben nem is
sejtette, hogy telibe találta Peter óriási egóját.
A magát ifjú
titánnak képzelő srác először csak elképedve nézett a nyomozóra, aztán egyre
vörösebb lett, végül dühösen a homokba csapott az öklével. Kate figyelmét nem
kerülte el a figyelő barátok reakciója. A két fiú harsány nevetés kíséretében
ütötte össze a tenyerét, két lány jóízűen nevetett, míg a harmadik először
kínosan elmosolyodott, aztán csalódottan lehajtotta a fejét.
- Most, hogy
elvesztette a fogadást, elárulhatná, mi volt a cél? - kérdezte a most már
dühösen összeszorított szájú fiútól, aki csak lopva pillantott a barátai felé.
- De hát, hogyan
jött rá?
- Ugyan! Csak
nézzen magára! Így nézne ki egy tudóspalánta? Ráadásul ez az elbűvölő,
közvetlen stílus sem éppen az űrkutatás iránt érdeklődő fiatalok jellemzője.
- Ennyire
elképzelhetetlen, hogy igaz legyen a sztorim? - csendült hitetlenkedés Peter
hangjában.
- Nem - húzta
fel a vállát Kate. - De a túl tökéletes mindig gyanús. Aztán ott volt Phoenix,
meg az apró jelek, amikor hazudott. A tanárok említésénél egy apró
szemösszehúzás, aztán egy kissé erőltetett nevetés, a teste apró jelei.
Folytassam még?
- Nem, azt
hiszem, egórombolásból mára ennyi éppen elég volt - sóhajtott látványosan
Peter.
- Most már
elárulja, mire ment ki a játék?
- Valóban
Phoenix-ben élek - kezdett bele az igazság elmesélésébe a fiú - de egy
színiiskolában tanulok, de azt hiszem, a mai nap után el kell gondolkodnom,
hogy ott van-e a helyem. Ők a csoporttársaim - intett a barátai felé. - Amikor
megláttuk magukat, azonnal felismertük a híres írót és a nyomozót a hírekből,
és arról kezdtünk beszélgetni, valóban olyan jó-e a szakmájában, mint
amilyennek az újságokban írták. Fogadtunk, hogy már vagyok olyan jó színész,
hogy el tudom hitetni egy kiváló gyilkossági nyomozóval, hogy egy magányos
tudóspalánta vagyok, aki egy intelligens nő társaságára vágyik, mert a saját
korosztályával nem tud mit kezdeni. Nos, vesztettem - húzta el a száját.
Kate mosolyogva
nézte a fiút, és kicsit kezdte megsajnálni. Nagyon jól tudta, mit él át egy
férfi, ha megtépázzák az önérzetét!
- Azért
Hollywood-dal nyugodtan megpróbálkozhat - mondta enyhe éllel a hangjában. - Ott
néha többet jelent a szerencse, mint a tehetség.
- Na ja! -
morogta csalódottan Peter, miközben lehajtott fejjel bámulta a homokot.
Beckett agyában
hirtelen szárnyra kelt egy gondolat. Néhány másodpercig töprengett, nem veti-e
el a sulykot az ötlettel. Csak egy tanulságos kis játék, egy feledhetetlen apró
lecke lesz az egész, és még a fiú önbizalmát is visszaadja - gondolta.
- Nincs kedve
még egy próbát tenni? - fordult a fiú felé, aki érdeklődve emelte rá hatalmas
barna szemét. - Garantálom, hogy abban a szerepben, amit én ajánlok, sikert
arat.
Castle becsapta
a taxi ajtaját, és egy pillanatra felnézett a Royal Circus műsorát hirdető
óriás transzparensre. A különböző műsorszámok képeiből készült montázs
látványos volt, és azt sugallta, aki megnézi az előadást, egy különleges,
hihetetlen, csodákkal teli, misztikus világban találja magát. A délutáni
előadás hamarosan kezdődött, így a meleg elől menekülő turisták már özönlöttek
a légkondicionált épület hatalmas előcsarnokába. Castle, miközben belépett az
épületbe, Ryan-t hívta, és néhány perc múlva meg is látta barátait előbukkanni
az irodákat rejtő folyosó, illetéktelenek elől elzárt ajtaja mögül.
- Tesó! Csak
így, Beckett nélkül? A nászutatokon? - közeledett felé Espo. - Ugye
tudod, hogy neked annyi, ha rájön, hogy a háta mögött nyomozósdit játszol? -
kérdezte kaján mosollyal az arcán, de hangjába valódi rosszallás csengett, és
kissé hátrahajolva, hitetlenkedve mérte végig az írót. Ryan szinte
felsorakozott barátja mellé, és homlokát ráncolva megingatta a fejét.
- Én mondtam,
hogy ne csináld! - mondta, mint aki már megtapasztalt hasonló helyzetet a
házasságában, és pontosan tudja, hogy most csak Castle húzhatja a rövidebbet.
- Ne már srácok!
Nem követek el semmi főbenjáró bűnt! - nevette el magát erőltetetten az író, de
amikor látta, hogy nem talál viszonzásra, lelohadt a jókedve. - Beckett napozni
akart, én viszont leégtem, úgyhogy jobb, ha kerülöm a strandot, ezért
megegyeztünk, hogy ő napozik, én meg a cirkuszba jövök. Ennyi! - húzta fel a
vállát, mint aki nem érti, mi is itt a probléma.
- Castle!
Nászúton vagytok - nyomta meg jelentőségteljesen a szót Kevin. - Tudod, ahol
minden pillanatot együtt töltötök, és csak egymással foglalkoztok!
- Nem voltam
házas, de azt még én is tudom, hogy egy nő nem arra vágyik a nászútján, hogy
egyedül sütkérezzen a napon - vágott egy grimaszt Javi.
- Hát még mindig
nem érted, pajtás? - emelte égnek a szemét Ryan. - Nemcsak a nászútról van szó!
Titkolózol előtte.
- De nem
hazudtam - mentegetőzött egyre kétségbeesettebb arccal Castle. - Én ... én csak
egy kis információt akarok megtudni egy különleges ember különleges
meggyilkolásáról! Beckett tudja, hogy milyen nagyra értékeltem Anton Volkovot,
meg fogja érteni, hogy igazságot szeretnék szolgáltatni neki - mondta egyre
kisebb meggyőződéssel. - Nem ... nem fog haragudni - nyugtatgatta magát, aztán
a fiúkra pillantott, akik olyan részvéttel néztek rá, mintha a vesztőhelyre
vinnék.
- Na, jó! Ki
vele, mit találtatok? - kérdezte türelmetlenül az órájára pislantva, miközben
érezte, hogy gyomra összeszorul idegességében.
Espo és Ryan
meglepetten egymásra nézett, aztán Javi felháborodást tettetve, szája sarkában
kaján vigyorral, Ryan pedig összeráncolt homlokkal hátrahőkölt.
- Ugye tudod,
hogy folyamatban levő nyomozásról semmilyen információt nem adhatunk ki egy
civilnek? - kérdezte szenvtelenül Kevin.
Castle csak
kapkodta a levegőt, és hol az egyik, hol a másik nyomozóra nézett reménykedve,
hogy csak ugratják. Aztán hirtelen kapcsolt, és elégedett mosolyra húzta a
száját. Előhúzta a csekkfüzetét, és megforgatta Javi orra előtt abban a
reményben, hogyha befizeti a fiúkat valami különleges programra a paradicsomi
szigeten, cserébe megosztanak vele néhány információt, Espo azonban olyan
megrökönyödve lépett hátrébb, mintha valami halálos bűnre akarná rávenni.
- Csak nem
gondolod, hogy megvesztegethetsz? - háborodott fel a nyomozó látványosan, míg
Ryan csak szomorúan megingatta a fejét, és Castle legnagyobb meglepetésére távozni
készültek.
- De ... de nem
tehetitek ezt srácok! - próbálkozott erőltetetten nevetve az író. - Ti
mondtátok, hogy itt találkozzunk! - kiáltott a két távozó alak után
kétségbeesve.
A két nyomozó
megtorpant, visszafordult, és ártatlan tekintettel megcsóválták a fejüket.
- Csak azt
hittük, lesz annyi eszed, hogy Beckett-tel jössz - vonta meg a vállát Espo. -
Ettünk volna egy finom ebédet és ittunk volna egy jó kávét ezen a csodálatos
helyen, eltöltöttünk volna együtt egy kellemes órát együtt, aztán ti mentetek
volna turbékolni, mi meg dolgozni - húzta el a száját a mondat végén.
- Élvezd a
nászutat, Castle! - szólalt meg Ryan meleg hangon, de szavaival ellentétben,
vakítóan kék szemeiben rosszallás csillant.
Castle
földbegyökerezett lábakkal állt, és döbbenten bámult a két távolodó alak után,
aztán amikor eltűntek a szeme elől, kibotorkált az épület előtti hatalmas
parkba, és lerogyott az egyik padra. Eddig sem érezte jól magát, amiért
titkolózott Kate előtt, de a fiúk reakciója felerősítette mardosó a bűntudatát,
amit eddig megpróbált elfojtani, és ami most főnix madár módjára éledt újra
hamvaiból.
Végigsimított a
homlokán, aztán idegesen megdörzsölte az állát. Néhány másodpercig még
bosszankodva gondolt a fiúkra, akik szépen behúzták a csőbe, de aztán gondolatai
már csak egy dolog körül forogtak. Hogyan lehetett ilyen ... meggondolatlan,
érzéketlen tuskó? Hirtelen mázsás súlyként nehezedett rá az elmúlt évek
megannyi szívszorító pillanata. A pillanatok, amikor reménykedve várta, hogy
Kate megsebzett lelkében leomoljon a fal, hogy a nő elfogadja a szerelmét, a
pillanatokra, amikor majdnem meghaltak, a félelmeikre, a szenvedésekre és a
mindezt elsöprő mámorító boldogságra. Most, hogy megkapta, amire annyi éven át
vágyakozott, itt ül egyedül egy padon, és azon töpreng, hogy is hagyhatta
egyedül Kate-t, de legfőképpen hogyan is titkolózhatott előtte! A falba tudta
volna verni a fejét! Felpattant, és az országút felé futva, hatalmas
karlendítésekkel próbált leinteni egy taxit. A sofőr későn vette az integető alakot,
ezért nagyot fékezve állt meg, és tolatott kissé vissza.
- A Palma
Beach-re, legyen szíves! - szólt előre idegesen a fehér inges, barátságosan
mosolygó sofőrnek. - Fontos lenne, hogy minél előbb odaérjek - tette hozzá
kétségbeesett arccal, mivel az elmúlt pillanatokban élénk fantáziája meglódult,
és az eddig ártalmatlannak vélt kis akcióját kezdte egyre tragikusabb színben
látni. Annak ellenére, hogy tudta, Kate jól ismeri őt, és elfogadta a hibáival
együtt, attól félt, hogy most nem úgy fog reagálni a vallomására és
bocsánatkérésére, mint máskor. Nem attól félt, hogy jelenetet rendez, vagy
otthagyja és hazautazik, egyszerűen csak nem akart neki fájdalmat okozni, és
nem akarta életük egyik legszebb hetét elrontani. Aztán újabb gondolatok
kezdték befészkelni magukat a fejébe arról, hogy mit csinálhat nélküle a nő. A
tudat, hogy talán nélküle is jól érzi magát, csak rontott a lelkiállapotán.
Vászoncipője megtelt homokkal, amikor futva próbálta megtalálni az emberektől
nyüzsgő parton Kate-t, és lába bokáig süppedt a finom szemű, hófehér homokban.
Zihálva kapkodta a levegőt, és értetlenül nézett körül, amikor oda ért, ahol
Kate-et hagyta. A pálmafasor, a napágy, minden a helyén volt, csak éppen a nő
helyén már egy vékony kis idős hölgy heverészett. Végighúzta kézfejét gyöngyöző
homlokán, miközben arra gondolt, az első büntetést már meg is kapta a sorstól.
A tűző naptól hunyorogva járatta tekintetét végig újra a partszakaszon a
gyönyörű, fekete bikinis alakot keresve, de mivel nem látta sehol, elkeseredve
a telefonjáért nyúlt. Semmiképpen nem telefonon akarta ezt megbeszélni
Kate-tel, ezért mielőtt hívást indított volna, az idős hölgyhöz lépett, akinek
élénk, átható tekintete és vékony, szinte tökéletes alakja az anyjára
emlékeztette.
- Km -
köszörülte meg zavarában a torkát. - Elnézést!
- A gyönyörű
hölgyet keresi? - előzte meg az asszony, aztán miután Castle bólintott, a part
távolabbi részén sorakozó éttermek felé mutatott. - Arrafelé ment el - mondta,
miközben érdeklődve méregette a férfit. - Nagyon kedves nő. Ahogy észrevette,
hogy nem találok napágyat, azonnal felajánlotta, hogy átadja az övét. Ritka,
hogy egy nőben egyesüljön ennyi kiváló tulajdonság: szabályos, gyönyörű, mégis
egyedi arc, telt, érzéki ajkak, ragyogó, őszinte tekintetű szemek, tökéletes alak
és ráadásul még együtt érző és kedves is! Na, fiatalember, ez maga a csoda!
Higgyen nekem! Én már csak tudom! Az egész életemet a modellügynökségek
intrikákkal teli világában töltöttem - tárta szét színpadiasan a kezeit, amitől
Castle megint úgy érezte, mintha az anyjára oly jellemző tekintetet és
mozdulatokat látná viszont.
- Igen, tudom,
hogy mennyire különleges - mosolyodott el Castle szomorkásan, mert közben arra
gondolt, jobban meg kellene becsülnie ezt a csodát. - Köszönöm a segítségét -
mondta, és az éttermek felé indult.
Már percek óta
éberen fürkészte a trópusi virágoktól pompázó teraszok vendégeit, mire végre
meglátta Kate-t, aki hófehér, vállpántos ruhájában, ami szabadon hagyta szép
ívű vállát, laza kontyba tűzött hajával, melyből néhány tincs eleganciát
sugárzó arca mellett kunkorodott, olyan volt, mint egy görög istennő. Castle
néhány másodpercig nézte az ebédelő nőt, aki éppen belekortyolt a gyöngyöző
ásványvízbe, aztán nyelt egyet, és halvány mosolyt erőltetve az arcára, mellé
lépett.
- Szia Castle!
Ilyen hamar megjöttél? Nem nézted meg az előadást? - nézett rá Kate
meglepetten, de arcán a viszontlátás örömével.
- Nem. Nem
néztem meg - mondta olyan komolyan a férfi, hogy Kate, annak ellenére, hogy
tudta a férfi útjának titkos célját, meglepődött.
- Valami baj
van? - húzta össze a szemét, miközben Castle arcát fürkészte, mert a
férfi feltűnően gondterheltnek látszott.
Kate arra
számított, ha sikerül Castle-nek a fiúkkal beszélnie, akkor vagy izgatottságát
rejtegetve tér vissza a titkos kis útjáról, vagy behízelkedve próbál a kedvére
tenni és elnyerni a bocsánatát, miközben elárulja, hol is járt, de most olyan
volt, mint akinek élete sorsdöntő kérdéséről kell döntenie, és tele van
kétségekkel. Már az is megfordul a fejében, hogy valami rossz hírt kapott
otthonról, amikor végre az író leült vele szemben, és szorongásokkal teli
tekintetét rá emelte.
- Kate! Én ...
én tudom, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb embere, de ... de - kereste a
megfelelő szavakat elszorult torokkal.
- Egy kis időre
megfeledkeztél róla? - segítette ki szelíden Kate, miközben bátorítón megfogta
a kezét.
Castle-t boldog
megkönnyebbülés járta át az érintéstől, és a tudattól, hogy megtalálta azt a
nőt, aki nem akarja megváltoztatni, aki elfogadja a gyerekességét, a bosszantó
vagy idegesítő megjegyzéseit és tetteit, aki olyannak szereti, amilyen, és
éppen ezért meg tudja bocsájtani a hibáit.
- Igen -
bólintott szomorkás félmosolyra húzva a száját - megfeledkeztem róla, de
ígérem, soha többé nem fordul elő. Én nem akartalak egyedül hagyni a
nászutunkon, csak ... csak annyira izgatta a fantáziámat, hogy miért akarta
valaki megölni a fiatal, sikeres komikus kis törpét, hogy ...
- Castle! Sokáig
éltem egyedül, megtanultam jól érezni magam akkor is, ha nem szórakoztat
valaki. Attól, hogy összeházasodtunk, még nem vagyunk egymáshoz láncolva, és
különben sem akartam, hogy miattam még jobban leégj - mentegette Kate a férfit.
Minden szót őszintén mondott, hiszen így érezte. Nem az esett neki rosszul,
hogy néhány órát külön töltenek, hanem az, hogy Castle nem volt vele őszinte,
hogy a háta mögött folytatott eltitkolt telefonokat a fiúkkal. Ha a férfi nem
jön rá magától, hogy kettejüket összekötő feltétlen bizalom alapja az
őszinteség, akkor ... nem akarta tovább gondolni a gondolatmenetet, és örült,
hogy Castle folytatta.
- Nemcsak erről
van szó, Kate! Én tegnap felhívtam Ryant - kezdett bele, és néhány perc alatt
elmesélte az egész titkos kis akcióját.
Kate szívéről
legördült a kő, ami az előbbi gondolata miatt nyomasztotta. A férfi komoly
volt, hangja időnként megremegett, és nem akarta elbagatellizálni a
történteket, érezte a súlyát.
- Talán elég
okos vagyok ahhoz, hogy tanuljak a múlt hibáiból, és ne kövessem el őket még
egyszer. Nem akarok még ilyen kicsi titkokat sem köztünk, Kate - nézett
kérlelőn a nő szemébe, mire az, hogy oldja a túl komolyra fordult
pillanatot, huncutul elmosolyodott.
- Szóval, úgy
gondolod, hogy elég okos vagy?
- Hát, elvégre
egy világhírű bestseller író vagyok - egyenesedett ki megkönnyebbülten
mosolyogva a férfi, és megnyugodva könyvelte el, hogy Kate könnyebben
megbocsátotta a titkolózását, mint gondolta.
- Elég lett
volna egy "igen"! - szűkült össze figyelmeztetően Kate szeme, mire
Castle arcáról eltűnt a fülig érő mosoly.
- Igaz - mondta,
miközben két kezébe fogta a nő finom ujjait. - Szóval, nem haragszol?
- Nem haragszom
Castle, de ... de nem esett jól, hogy nem voltál őszinte. Ha egyszer megéreznéd
azt, amit én, pontosan tudnád, hogy miért.
- Soha többet
nem lesz ilyen, Kate! Soha többet - bizonygatta Castle kapkodva.
- Tudom -
suttogta a nő, és kissé megemelkedett, áthajolt az asztalon, és futó csókot
lehelt a meglepődött férfi szájára.
Castle annyira
el volt foglalva a felszabadító érzéssel, ami hirtelen elárasztotta, hogy
eszébe sem jutott, hogy rákérdezzen Kate-re, nem gyanakodott-e arra, hogy
nyomozni szeretne a fiúkkal. A mardosó rossz érzés elmúlt, és hirtelen
megérezte, hogy milyen éhes. Már jóízűen falatozott, miközben Kate azon
sajnálkozott, hogy a fiúknak nyomozniuk kell egy ilyen gyönyörű helyen, mint a
Bahamák, ahelyett, hogy a szeretteikkel nyaralnának, amikor egy magas,
szabályos arcú, fekete, hullámos hajú fiatalember állt meg az asztaluk mellett.
Castle szájában megállt a falat, miközben végigmérte. Az arányos testen
tökéletesen állt a divatos szabású sötétkék farmer, és a szűk fazonú fehér
ingen szinte átlátszottak a szépen kidolgozott izmok. A fiatalember mosolyát
megnyerővé tette tökéletes fogsora és barátságosan csillogó barna szeme.
- Bocsássanak
meg a zavarásért! - szólat meg bársonyos, kissé behízelgő hangon. - Peter
Gordon vagyok, a Nassau Guardian újságírója. Kate Beckett nyomozóhoz, és
Richard Castle-höz van szerencsém, ha nem tévedek - mosolygott a meglepett
íróra.
Castle gyorsan
kapcsolt. Tudta, hogy az újságoknak hosszú időn át anyagot szolgáltatott az
elrablása, aztán a megmentése, és mire lecsillapodott volna a velük történtek
hírértéke, újra a címlapra kerültek az esküvő miatt. Hiába volt a szertartás
hirtelen elhatározás, amin csak a legszűkebb család vett részt, néhány nap
múlva az egyik magazin újságírója kiszagolta a történteket, és máris megint
lecsapott rájuk a sajtó. Ő már megszokta a riportereket, újságírókat, sőt,
volt, amikor kimondottan élvezte az interjúkat, de tudta, hogy Beckett a háta
közepére sem kívánja őket. A nászút ráadásul egy olyan intim szférája az
életüknek, amit a nő biztosan meg akar őrizni kettejüknek, és nem akarja
megosztani a világgal, ezért felöltötte udvarias, de tartózkodó mosolyát, és
határozottan a fiatalember szemébe nézett.
- Mr. Gordon, megtisztelő,
hogy felismert bennünket, és tudom, hogy az olvasók kíváncsiak arra, hogyan
tölti a nászútját egy bestseller író, de most nem adok interjút!
Peter néhány
másodpercig farkasszemet nézett az íróval, de egyáltalán nem látszott rajta,
hogy kiengedné kezéből a sors nyújtotta lehetőséget. Szeme élénken csillogott,
ajkán kissé gúnyos mosoly bujkált.
- Félreértett,
Mr. Castle! Nem önnel, és nem a nászútjukról szeretnék riportot készíteni -
húzta fel a szemöldökét, mintha arra várna, vajon az éles eszűnek tartott író,
kitalálja-e jövetele valódi célját.
- Úgy érti ... -
döbbent meg Castle. Szemét összehúzta, tekintetében elszántság tükröződött, és
kihúzta magát a székben, mint aki kész megvédeni élete szerelmét a gonosz sajtó
ármánykodásától. - Úgy érti, hogy a feleségemet akarja zaklatni?
Peter arcáról
azonban nem tűnt el a magabiztos, megnyerő mosoly, de biztonság kedvéért,
tiszta szándéka jeléül felemelte a kezét.
- Szó sincs
zaklatásról - mondta, és figyelmen kívül hagyva az író villámokat szóró tekintetét,
Kate felé fordult. - Beckett nyomozó, talán nem is tudja, hogy egész
rajongótáborra tett szert itt a Bahamákon.
- Nocsak! -
mosolygott érdeklődve az újságírónak álcázott Peter-re Kate, miközben a szeme
sarkából figyelte Castle reakcióit. Magában jót derült az író megrökönyödésén,
hogy egyáltalán szóba állt egy riporterrel, ahelyett, hogy egy flegma, csípős
megjegyzéssel távozásra bírta volna, ráadásul még érdeklődést is mutat felé. -
És honnan ismernek egyáltalán maguk egy New York-i gyilkossági nyomozót?
Peter
megpaskolta a vállán lógó laptoptáskát.
- Az internet
korában nincsenek távolságok és titkok - nevette el magát a fiú, aztán
elkomolyodva, elismeréssel kezdett beszélni. - Az, ahogy felgöngyölítette a
vőlegénye elrablásának ügyét, csodálattal töltötte el az embereket. Szinte az
első naptól fogva beszámoltunk a eseményekről. Egy idő után olyan izgalommal
várták a fejleményeket, mint egy rendkívül izgalmas krimisorozatot, vagyis
jobban, mert ez a valóság volt. Nagyon sokan még imádkoztak is, hogy meg tudja
menteni az esküvő előtt elrabolt szerelmét, aki a sivatagban kóborolt.
Castle
bosszankodva figyelte, mennyire tetszik a helyzet Beckett-nek, és nem értette,
hogyhogy nem lát át ennek a kis piócának a piszkos trükkjén. Először legyezgeti
a leendő interjúalany hiúságát, és mire az észbe kap, már bele is egyezik a
riportba, vagy olyan információkról kezd el beszélni önkéntelenül, amiről nem
is akart. Kate sokkal okosabb volt annál, minthogy belesétáljon egy ilyen
csapdába, az író most mégis azt vette észre, hogy a nő átszellemült, szerény
mosollyal hallgatja az újságíró dicshimnuszát.
- Nem kóboroltam
- nyomta meg éllel a szót Castle, miközben remélte, hogy ki tudja
zökkenteni a férfit a szóáradatból, de az figyelemre sem méltatva az írót,
tovább beszélt.
- Amikor
megtalálta a sivatagba ledobott konténert, rekordokat döntött az eladott
példányszám! Bevallom, azért amikor mindketten eltűntek, még én is izgulni
kezdtem! Persze tudhattam volna, hogy Shaw ügynökre lehet számítani, és
kiszabadítja magukat abból a raktárból! Ennek ellenére a magáé a dicsőség, hogy
megmentette Mr. Castle-t! - biccentett elismerően Kate felé Peter, mintha
meghajolna előtte.
- Azért a
sikerhez sok ember munkája kellett, és az is, hogy a férjem okos és kitartó
legyen a sivatagban - mondta Kate zavartan mosolyogva, mint akinek jólesik a
dicséret, de nincs hozzászokva.
- Honnan tud
maga a raktárról és Shaw ügynökről? - ráncolta gyanakodva a homlokát Castle.
- Egy jó
újságírónak jó kapcsolatai vannak - vágta rá sejtelmesen Peter, és alig
észrevehetően Castle-re kacsintott, aztán elkomolyodva újra Kate felé fordult.
- Megtisztelő lenne, ha készíthetnék a szerelméért hősiesen küzdő New York-i
nyomozóval egy riportot.
- Nem vagyok
valami jó riportalany - mentegetőzött Kate.
- Sok olvasót
tenne boldoggá, ha válaszolna néhány kérdésemre - csengett kissé hízelkedve
Peter hangja, de azonnal észrevette, hogy talán túllőtt a célon, ezért őszintén
hozzátette: - Az édesanyámat és a nagymamámat is boldoggá tenné.
Peter közben
arra gondolt, az utolsó mondat még igaz is, mert Phoenix-ben élő szülei és
nagyszülei valóban csodálattal olvastak akkoriban az elszánt nyomozónőről.
- Mr. Gordon!
Nászúton vagyunk, és a feleségem nem önnel akarja tölteni az idejét - előzte
meg Castle Kate-t, és udvarias műmosolynak álcázott utálattal nézett
farkasszemet az újságíróval.
Mintha
másodpercekre megfagyott volna a levegő a két férfi között, amikor szelíd,
kedves hangon megszólalt Kate, hogy feloldja a feszültséget.
- Megtisztelő az
ajánlata Mr. Gordon, de ezt még át kell gondolnom.
Castle szája
elnyílt csodálkozásában, és még levegőt is elfelejtett venni egy ideig.
Döbbenten figyelte, hogy a fiatalember felfirkantja egy szalvétára a
telefonszámát, hogy feltétlenül hívja fel Kate, ha meggondolja magát.
- Nekem bármilyen
időpont megfelel. Egy ilyen különleges riportalanynak bármikor a rendelkezésére
állok - tette le a szalvétát Peter a nyomozó elé, aztán udvariasan elköszönt,
és amilyen hirtelen felbukkant, úgy el is tűnt a turistáktól nyüzsgő part
forgatagában.
Castle-ben forrt
a méreg, több okból is. Ez a zöldfülű kis firkász úgy beszélt Kate-tel, mintha
ő ott sem lett volna, aztán a megmenekülését úgy tüntette föl, mintha ő csak
céltalanul, körbe-körbe kóborolt volna a sivatagban, mint egy eszement, ostoba
áldozat, végül mert olyan simulékonyan, a nő szakmai hiúságára apellálva
beszélt, hogy még a tapasztalt Kate Beckett nyomozót is megtévesztette.
Legalábbis erre következtetett Kate reakciójából, és abból, amilyen
átszellemült mosollyal az arcán kevergette a kávéját.
Castle nem
tudta, hogy Kate-nek mekkora erőfeszítésébe kerül, hogy csak mosolyogjon, és ne
nevessen fel hangosan. A nő csak a szeme sarkából figyelte a száját
összeszorító, magában fortyogó férfit, akinek szűkre vont szemhéjain keresztül
is szikrákat szórt a szeme, de nem szólt. Tudta, hogy Castle nem fogja szó
nélkül hagyni a történteket, és nem is kellett sokáig várnia.
- Nem hiszem el,
hogy bedőltél ennek a kis piócának - szűrte a szavakat a fogai között a férfi.
- Nem dőltem be
semminek, Castle - mondta nyugodtan Kate, aztán élvezettel belekortyolt a
kávéjába.
- Azt hittem,
utálod, ha riporterek faggatnak, erre ez a rámenős zöldfülű meglegyezgette a
hiúságodat, te meg máris belementél!
- Castle! -
emelte meg a hangját Kate, mielőtt még a férfi teljesen belelovalná magát a
saját verziójába. - Először is, nem mentem bele semmibe! Másodszor, pontosan
tudom, hogy a dicséret csak egy eszköz volt a kezében. Harmadszor - tette hozzá
lágyabb hangon - azt hiszem, féltékeny vagy - mosolygott kihívóan Castle-re, miközben
finoman végigsimított a durcás arcon.
- Mi? Hogy én?
Féltékeny? - hebegett felháborodva a férfi. - Erre a kis ... kis ... piócára? -
húzta el bosszankodva a száját, mivel még új lekicsinylő szót sem talált rá.
- Valld be,
meglepett, hogy nem veled, a híres íróval akar interjút készíteni, hanem velem!
- Ugyan, dehogy!
- hőkölt hátra felháborodást tettetve, aztán ahogy Kate-re nézett, aki kissé
oldalra billentett fejjel, felhúzott szemöldökkel, átható tekintettel várta az
igazságot, megadóan sóhajtott. - Na jó, elismerem, kicsit szokatlan ez a
helyzet!
Kate elégedetten
hátradől a székében, bár sejtette, hogy a férfinak még nyomja valami a lelkét.
- Ugye nem
akarsz riportot adni ennek a .... - keresgélte a megfelelő szót a túl jóképű,
túl behízelgő modorú, túl fiatal, túl vonzó újságíróra.
- Castle! Ne
nevezd megint piócának! Nem tapadt ránk, csak udvariasan egy riportot kért!
- Most miért
véded? - duzzogott tovább az író. - Képes kenne legalább egy órára elrabolni
tőlem a nászutunkon!
- Reggel még
egyáltalán nem zavart, ha néhány órát külön töltünk - szúrt oda a férfinak, és
ahogy annak fájdalmasan megrezdült az arca, tudta, hogy telibe talált.
Castle
másodpercekig hallgatott, aztán őszinte tekintettel, komolyan megszólalt.
- Az hiba volt,
és tanultam belőle - mondta, aztán mint akinek felvillan valami a fejében,
hátra dőlt a széken, és kíváncsian méregette Kate-t. - Te komolyan
elgondolkodtál azon a riporton, ugye?
Beckett tudta,
hogy most kell nagyon figyelnie a válaszára, mert erre fogja építeni a másnapi
tervét.
- Utálok
interjút adni, és valami furcsa oknál fogva veled szeretnék tölteni minden
pillanatot - mosolygott incselkedve a férfira, akinek arcára kiült a tettetett
bosszúság mögött a szerelem fűtötte boldogság, de egy pillanat múlva Kate
folytatta a mondatot, és Castle arcára ráfagyott a mosoly - de Gates biztosan
örülne egy rendőrséget népszerűsítő cikknek. Tudod, mennyire fontos neki a PR!
- húzta el a száját Kate, jelezve, hogy ő teljesen más nézőponton van, mint a
főnöke.
- Miért lenne
Gates-nek fontos, hogy írjanak egy cikket a Bahamákon a New York-i
rendőrségről? - érvelt gyorsan Castle, még mielőtt Beckett kötelességtudatból
igent mond az újságírónak.
- Igazad van!
Sokkal kellemesebb és izgalmasabb dolgokkal is eltölthetjük az időnket - csillogott
huncut fény a zöld szemekben.
Castle tudta,
hogy amikor Kate így néz rá, miközben játékosan, mégis rendkívül érzékien
beharapja az alsó ajkát, teljesen elveszik. Képzelete vad iramban kezdte maga
elé vetíteni azokat a kellemes és izgalmas dolgokat, amiket kettesben
tehetnének. Nyelt egyet, hogy kiszáradó száját életre keltse.
- Patterson
szigete megfelelő hely lenne erre - mondta rekedtes hangon, miközben elbűvölve
járatta végig szemét Kate-n, aki éppen felállt, és megigazított egy a kontyba
kötött hajból kiszabaduló rakoncátlan tincset. A napsugarak úgy törtek utat
maguknak, hogy láthatóvá váltak a haj vonalát szegélyező apró, hullámos,
selyemszál finomságú kis angyalhajak, amelyek a kecse nyakra irányították a
férfi figyelmét. Tekintete követte az íves vonal lefutását egészen a csupasz,
bársonyos bőrű vállakra, majd a duzzadó, kerek mellekre, amelyekre rásimult a
lenge nyári ruha.
Kate elégedetten
látta, hogy Castle elnyílt szájjal bámulja, miközben gondolatai már a képzelet
világában kalandoznak.
- Na, gyere te
száműzött Sherlock! - simított végig a férfi arcán, aztán közelebb lépett,
átkarolta a nyakát, és lágyan megcsókolta. - Indulunk? - kérdezte kacéran
elmosolyodva, és elégedetten látta, hogy Castle szeme felcsillan, és egy
pillanatra beharapja a szája szélét, mielőtt bólint.
Amikor
visszaértek Patterson magánszigetére, Jose éppen a medencét tisztította,
Manuela pedig a konyhában serénykedett.
- Egy óra múlva
már itt sem leszünk - mosolygott Kate-re a nő. - Nem tudtam, itthon
vacsoráznak-e, ezért hidegtálat készítettem, de ha gondolja, összeüthetek
valami frissensültet, amíg Jose végez a medencével.
- Nem kell,
köszönöm! Ma egy könnyű vacsora sokkal jobban fog esni - járatta végig szemét
Kate a jó ízléssel elkészített finomságokon, miközben önkéntelenül
elmosolyodott a gondolatra, hogy ha eltelnének valami finom, de nehéz étellel,
akkor az éjszakai terveikből valószínűleg nem lenne semmi.
- Igaz! Nászúton
nem szabad megterhelni a gyomrot - nevette el magát Manuela, miközben cinkosan
mosolygó szemmel pillantott Kate-re. - Remélem, használt a kenőcs Mr. Castle
hátának!
- Biztosan, mert
nem fájt neki, amikor hozzáértem - elevenítette fel az éttermi pillanatot Kate,
amikor átölelte a férfit.
- Ha még
lemennek a partra, kenje be még egyszer, mielőtt a vízbe mennek! Megvédi a sós
víz maró hatásától. Az óceán ma különösen meleg, és a hullámok is simogatóan
lágyak, kiváló idő lesz egy kis éjszakai fürdőzésre, ráadásul tiszta a levegő,
és ha elsétálnak a szirten túlra, csodálatos naplementét láthatnak - csacsogta
a nő, miközben elindította a mosogatógépet.
Kate zavarában
egyetértően bólintott, és azon töprengett, vajon célozni akart Manuela arra,
hogy mi mindenre alkalmas az óceán, vagy csak ő képzelte bele a szavaiba, mert
amikor a nő felé pillantott, igencsak pajkosan csillogott a szeme.
Ebben a
pillanatban lépett a konyhába Castle fehér, feltűrt szárú térdnadrágban. A
kezében levő törölköző és a szélrózsa minden irányába meredező vizes haja
jelezte, hogy csak az imént szállt ki a zuhany alól. Mivel mindkét nő egy szó
nélkül, jelentőségteljesen mosolygott, gyanakodva nézett rájuk.
- Csak nem én
voltam a téma?
- Nem te, csak a
hátad - hűtötte le Kate.
- Azt hiszem,
elővehetem a csekkfüzetemet Manuela. Tényleg használt a kenőcse - mondta
elismerően, és hogy bebizonyítsa, mennyit segített a gyógynövényes szer,
megfordult, hogy a házvezetőnő láthassa a hátát, ami már messze nem volt olyan
gyulladt, mint reggel, és nem is hámlott.
Castle nem is
gondolta, milyen hatást vált ki a két nőből az ártatlan mozdulattal. Kate
önkéntelenül végigjáratta szemét a széles, izmos háton, aztán tekintete lefelé
indult, egy pillanatra elidőzött a férfi fenekén, aztán folytatta útját az erős
vádli felé, amíg meg nem állt a papucsba bujtatott lábfejen. Manuela egy
pillantással felmérte a kellemes képet, és szeme sarkából érzékelte Kate
reakcióját is.
- Hát, nem megvetendő
látvány - mondta elismerően, és mosolyogva Kate-re kacsintott.
- Ugye? És már
nem is fáj - fordult vissza Castle, akiben csak akkor tudatosult, hogy Manuela
nem a gyógyuló bőréről beszél, amikor észrevette a két nő kissé pajzán
mosolyát. - Manuela, hát már maga is? - ingatta meg a fejét rosszallást
tettetve. - Tudja, hányszor nézett meg így Kate titkon? Már évekkel ezelőtt nem
tudott betelni velem - mondta önhitten.
- Mi? Hogy én? -
ellenkezett kevés meggyőződéssel Kate, akinek azonnal eszébe jutott az első
alkalom, amikor alaposan megszemlélte a férfit, miközben pajzán gondolatai
támadtak. Önkéntelenül elmosolyodott az emlékre!
- Látja? -
intézte a kérdést Manuela-hoz Castle, miközben önigazolásképpen a mosolygó nőre
mutatott. - Valld csak be Kate, hogy jóval azelőtt megnéztél, mit én téged!
Kate Manuela
felé fordult.
- Ő a
találkozásunk első napján végigmért, én őt csak egy évvel később - mondta
fölényes magabiztossággal. - Volt egy ügyünk, amikor Castle meg volt győződve
arról, hogy megátkozta egy múmia, és ennek köszönhette, hogy egy akció során
letépte egy kutya a farmert a hátsójáról. Na, akkor megnéztem, de csak azért,
hogy lássam, nem sérült-e meg - állította szemrebbenés nélkül, mire Castle
fintorogva megingatta a fejét.
Manuela
elnevette magát. Alig ismerte ezt a két kedves embert, de azt már tudta, hogy
nem fognak unatkozni egymás mellett.
- Ne féljen, Mr.
Castle! A szigeten nincsenek kutyák! Bár ... azért az még előfordulhat, hogy
valaki letépi magáról a nadrágot!
Castle annyira
meglepődött, a nyíltan pajzán célzáson, hogy hirtelen vissza sem tudott vágni
egy csípős megjegyzéssel. Patterson egyszer mesélte neki, hogy a Karib-tenger
szigetein élők mennyivel nyíltabban beszélnek a szexualitásról, amit az élet
boldog velejárójának és örömforrásának tartanak, amiben nincs semmi tabu,
szégyellni való pedig pláne nincs.
- Na, de nem
zavarom magukat! Úgy látom, Jose is végzett - nézett ki nyújtott nyakkal az
ablakon, ahonnan éppen csak rálátott a medencénél tevékenykedő férjére, aztán
még egyszer körbepillantott a konyhán, hogy mindent rendben hagyott-e, és az
ajtó felé indult. - Ne felejtse el, amit mondtam! - szólt vissza Kate-nek,
mielőtt kilépett volna a konyhából.
- Mi ... mit
mondott? - kérdezte gyanakodva Castle.
- Semmi ... nem
érdekes - biggyesztette le látványosan a száját Kate, mintha valami csak rá
tartozó dolgot mondott volna neki Manuela a férfiról, holott tudta, hogy csak
arra célzott az asszony, hogy kenje be Castle hátát, mielőtt fürödnének az
óceánban.
- Nem szeretem,
amikor a hátam mögött sutyorogtok - duzzogott az író, mire Kate nagyot
sóhajtott.
- Csak tudnám,
miért hiszed, hogyha egy másik nővel beszélgetek, akkor mindig veled
foglalkozunk?
- Azért, mert
mindig velem foglalkoztok - jelent meg egy kis pimasz mosoly az férfi szája
sarkában. - Persz, ha közben ilyen finomságok készülnek - kapott be egy
hajszálvékony sonkaszeletet - akkor ez megbocsátható. Ümmm ... ez valami
fenséges! Biztosan valami különleges pácban érleleték - nyúlt a következő
sonkaszeletért.
- Mit szólnál,
ha csomagolnánk ezekből - mutatott végig Kate a hidegtálon - és lemennénk a
partra? A szirten túl még sosem voltunk.
- Jó! -
bólintott két falat között Castle. - Poharakat is tegyél, én addig megnézem,
milyen italkészlete van Patterson-nak a bárszekrényben!
Egy óra múlva
már messze jártak a luxusnyaralótól. A tengerbe nyúló sziklaszirt eltakarta
előlük az ember által alkotott utat, épületet és kertet. Miután leterítették a
kockás plédet a kicsit távolabbi selymes fűbe, kéz a kézben sétáltak a parton.
Meztelen lábuk alatt besüppedt a finom szemcséjű fehér homok, de lábnyomuk csak
másodpercekig őrizték a jelenlétüket, mert a partra futó lágy hullámok újra és
újra elsimogatták őket. A Nap lassan közeledett a látóhatár felé, sugarai egyre
alacsonyabb szögben, egyre hosszabb utat megtéve hatoltak a légkörbe, amitől az
éles fény bársonyosan lággyá vált, és a vakítóan kék ég lassan rózsaszínbe
fordult.
Kate megállt, az
óceán és a lenyugvó Nap felé fordult. Castle egy pillanatig ráfeledkezett a
természet csodájára, a karibi naplementére, de a következő másodpercben már a
nőt nézte, akinek oly ritkán látta az arcán azt a boldog, gyermeki áhítatot,
mint amivel most a mesebeli látványt nézte. Kate mögé állt, gyengéden
átkarolta, és lassan megringatta, miközben örömmel érezte, hogy a nő a
mellkasának dől, és arcát az övéhez simítja.
- Ez rettentő
giccses - szólalt meg Kate anélkül, hogy levette volna szemét az egyre
narancsosabb színben pompázó tűzgömbről. Ámulattal teli tekintete és hangja
szöges ellentétben állt a szavaival.
- Hm ...
giccses, de gyönyörű - mosolyodott el Castle. Hirtelen úgy érezte, mintha a
természet körülölelné őket: a hullámok csobogása, a szél susogása, az irreális
színekben pompázó égbolt, a sirályok távolról ideszűrődő vijjogása mind azt az
érzést keltette, mintha csak ketten lennének ezen a bolygón, és mintha olyan
messze kerültek volna az emberi gonoszságtól, mint még soha. Percekig álltak
szótlanul ölelve egymást, végül Kate törte meg a csendet.
- Gyere,
fürödjünk!
Kibontakozott az
ölelésből, és kézen fogva a férfit a pléd felé húzta.
- Az óceán arra
van - intett az ellenkező irányba értetlenül Castle, de azért engedelmesen
követte a nőt, miközben szabad kezével már az ingét gombolta ki.
- Nem szeretném,
ha a fájdalom elvonná a figyelmedet - húzta fel incselkedve a szemöldökét egy
pillanatra Kate, aztán, hogy a férfi is értse a célzást, a táskából előkapta
Manuela kenőcsét.
- Megint? -
fintorgott az író, amiért a fantáziájában megjelenő romantikus kép, ahogy
csókokkal kísérve egymást levetkőztetik, és kézen fogva besétálnak az óceán hűs
vizébe, egy pillanat alatt tovatűnt. Hirtelen, feledve a csalódását, kajánul
elvigyorodott. - Na jó! Tudom, hogy csak azért csinálod, hogy megsimogathass!
Kate
bosszankodást színlelve az égnek emelte a szemét, de most nem kezdett
ellenkezni a férfival.
- Le azzal az
inggel, Mr. Castle! - játszotta a határozott, kérlelhetetlen nyomozót Kate.
- Miért? Mi
lesz, ha nem veszem le? Talán letépi rólam, Beckett nyomozó? - húzta fel
huncutul a szemöldökét a férfi, a következő pillanatban viszont pajkos
mosoly jelent meg a szája sarkában. - Vagy a nadrágot akarja letépni rólam? -
jutottak eszébe Manuela szavai.
- Castle! -
emelte fel türelmetlenül a hangját Kate, de a férfi csak közelebb lépett hozzá.
- Segítene,
Beckett nyomozó? Olyan bonyolultak ezek a gombok - színészkedett, miközben
lassan előrehajolt, és orrával megcirógatta Kate orrát. Érezték a másik
testéből áradó meleget, a simogató leheletet. Castle alig észrevehetően
közelebb húzódott, és lassan érintve a vágytól kissé elnyílt, duzzadt ajkakat,
megcsókolta. Érezte, ahogy a nő finom ujjai végigsimítanak a mellkasán, aztán
elidőznek a gombokon, amik engedelmesen bújnak át a gomblyukon, végül egy
könnyed mozdulattal tolják le a válláról a könnyű vászoninget. Castle beletúrt
a lágy hullámokban leomló hajba, aztán ajkai Kate nyakára, majd vállára
vándoroltak, miközben lehúzta a lenge nyári ruha pántját. Érezte, hogy a nő
gyengéden felborzolja a tarkója sűrű hajszálait, aztán játékosan megdörzsölgeti
a fülcimpáját, majd az ajkai közé veszi, és finoman beleharap. Belenyögött az
érzésbe, ami megbizseregtette minden idegszálát, és abban a pillanatban tudta,
hogy lehet bármilyen gyönyörű a természet, semmi nem lehet csodálatosabb annál
a természeti erőnél, ami két szerelmes embert összeköt.
Kate még soha
nem érezte azt az érzést, amit ezen az estén. Nem voltak hálószobába beszűrődő
városi fények és utcazajok, sem zárt ajtó, ami védené őket az avatatlan
szemektől, csak az óceán hullámai, a szélben susogó pálmafák, a bíbor felhők,
az izzó napkorong, és két ember, akiket összeköt egy mindent elsöprő érzés: a
szerelem szabadsága.
Sokáig szerették
egymást, lassan fokozva a vágyat, minden idegsejtjüket megbizseregtetve, és
csak akkor engedtek szabad utat a mindent elsöprő beteljesülésnek, amikor
megérezték a másik testének remegését és visszafojtott lélegzetét, hogy aztán
hullámként áradjon szét sejtjeikben a felszabaduló energia, és ösztönöktől
vezérelve szakadjon ki torkukból a gyönyör hangja.
Lassuló
lélegzettel feküdtek egymás karjaiban, és nézték a föléjük boruló sötétkék
égbolton ragyogó csillagokat.
- Olyan, mintha
egyedül lennénk a világmindenségben - suttogta Castle.
Kate
elmosolyodott. Ugyanazt érezte, mint a férfi.
- Egyre
kedvesebb lesz számomra a víz, és a csillagok - támaszkodott a könyökére,
miközben másik kezével a férfi mellkasát cirógatta. - Moore birtok, Hamptons,
Bahamák - sorolta azokat a helyeket, ahol hasonló érzések kerítették
hatalmukba.
- Bemenjünk? -
pillantott a csendes, alig mozduló óceán felé Castle, mire Kate bólintott.
- Várj! -
állította meg egy mozdulattal a felülő férfit, és mire az meglepetéséből
felocsúdott volna, már gyengéd mozdulatokkal kente rá a gyógykenőcsöt a hátára,
végül pedig végighúzta ujját Castle gerince mellett, és amikor megérezte, hogy
férfi megborzong, megcsókolta. - Most mehetünk - súgta a fülébe.
Egy perc múlva
Castle behunyt szemmel élvezte, ahogy Kate combjai a derekára, karjai pedig a
nyaka köré fonódnak, ahogy telt, kerek mellei a mellkasához simulnak, hogy
végigsimíthat a nő bársonyos bőrű hátán, és csókolhatja puha, érzéki ajkait. A
gyengéd érintések most nem vágykeltőek, csak biztonságot adók és megnyugtatóak
voltak. Az óceán meglepően meleg vize, mint egy védelmező burok, lágyan
ringatva ölelte körül őket. Tudták, hogy ezt az éjszakát sem fogják soha
elfelejteni.
Castle először
csak a kellemes, békés nyugalmat érzékelte, ahogy tudata lassan elhagyta a
mély, pihentető álomvilágot, és csak másodpercek múlva tudatosult benne, hogy
nem érzi Kate jelenlétét. Csukott szemmel kezdte tapogatni az ágyat, miközben
fülelt, nem hallja-e a nő halk szuszogását, vagy a fürdőszobából kiszűrődő
vízcsobogást, de mivel csend volt, nyögött egyet, és résnyire nyitotta a
szemét. Hunyorogva próbálta elviselni a szobába betörő éles napsugarakat,
miközben csalódottan vette tudomásul, hogy a csodálatos éjszakát nem követi az
együtt ébredés öröme. Álmatagon nézett körbe. Az este még csukott teraszajtó
most nyitva volt, mert az óceán felől fújó parti szél lágyan lebegtette a
függönyt. Talán Kate már kinn kávézik, csak nem akarta őt felébreszteni -
gondolta, miközben felkészült arra, hogy ha jó a következtetése, akkor a nő
biztosan meg fogja csipkedni, amiért annyira kimerítette az éjszaka, hogy jóval
később ébredt fel, mint ő. Még egy kicsit engedett a kísértésnek, és csukott
szemmel heverészett, amikor halk hangokat hallott beszűrődni a nyitott
teraszajtón. Nem értette a szavakat, de azt érzékelte, hogy Kate visszafojtott
hangon beszél valakivel, valószínűleg telefonon. Elmosolyodott, hogy a nő
milyen figyelmes, hogy nem akarja a hangos beszéddel felébreszteni, de néhány
másodperc múlva gyanakodva elkomolyodott, mert az jutott eszébe, hogy előző nap
reggel ő ugyanígy beszélt Ryan-nel. Kinyitotta a szemét és felkönyökölt az
ágyban. Fülelt.
- Jó ...
találkozzunk a ... oroszlános ... három óra ... - hallott meg néhány
hangfoszlányt. Értetlenül vonta össze a szemöldökét miközben halkan felkelt,
dereka köré csavarta a takaróul szolgáló puha pamutból készült lepedőt, és
óvatos léptekkel az ajtó felé indult. Amikor újra meghallotta a nő hangját,
megtorpant.
- Nem hiszem,
hogy jó néven venné, hogy kihagyom belőle, de majd megoldom, hogy egyedül
legyünk - hallotta meg Kate hangját most már tisztán. - Ez a nászutunk, ezért
nem hiszem, hogy jó ötlet ezzel tölteni az időnket, de bevallom, most engedek a
kíváncsiságomnak.
Castle óvatosan
résnyire elhúzta a függönyt, hogy lássa Kate-t, aki köntösben ült az ajtó
melletti széken, egyik kezével a kávéját kevergette, másikkal a telefont fogta
a füléhez, és kissé előrehajolva hallgatta a vonal másik végén beszélőt.
- Őt nem kell
félteni! Néhány órát ki fog bírni nélkülem, elvégre a nászút nem arról szól,
hogy egymáshoz vagyunk láncolva - nyugtatta meg a telefonálót. - Rendben, akkor
ott találkozunk - bólintott alig észrevehetően, mintha memorizálná a találkozó
helyét, aztán kinyomta a készüléket, az asztalra tette, és jól érzékelhető
elégedettséggel dőlt hátra a székben.
Castle első
döbbenetében még pislogni is elfelejtett. Kate egy találkozót beszélt meg
valakivel, de nem akarja, hogy ő is ott legyen? Cikáztak a gondolatai. Újra
felidézte a hallottakat, de a végkövetkeztetése mindig ugyanaz volt: Kate le
akarja őt rázni, miközben valakivel egyedül akar találkozni. Összeszorult a
gyomra. Vajon miből akarja kirekeszteni Kate? Miért akar egyedül lenni, és
egyáltalán, kivel beszélhetett? Hirtelen minden világossá vált! Peter Gordon, a
helyi újság riportere! Hát persze! Amikor kiderült, hogy a jóképű újságírót
jobban érdekli Kate, mint ő, a nő láthatóan eljátszott a gondolattal, mi lenne,
ha kötélnek állna, és riportot adna. Igaz, Gates-szel magyarázta, hogy nem
utasította el azonnal az ajánlatot, Castle-nek olyan érzése volt, mintha nagyon
is tetszene Kate hiúságának a helyzet, bár nem értette, mivel máskor rühellte
az újságírókat. Vett egy nagy levegőt és a teraszajtó felé lépett azzal a
szándékkal, hogy tiszta vizet önt a pohárba, és megnyugtatja a nőt, hogy nem
lesz féltékeny, ha most ő kerül a címlapra, de a következő pillanatban
megtorpant. Rosszul esett neki, hogy Kate titkolózik, és nem bízik meg benne
annyira, hogy elmondja az interjút. Visszalopózott az ágyba, hasra fordult, és
úgy tett, mintha aludna, és közben azon gondolkodott, mit is tegyen ebben a
helyzetben. Néhány perc múlva megérezte a szobába áramló friss, sós levegőt, és
a hozzá keveredő jellegzetes kávéillatot, majd Kate finom cseresznyeillatát,
ahogy közel hajolva hozzá, gyengéd puszit ad az arcára.
- Ümmm -
nyújtózkodott nagyot, mintha most ébredne fel.
- Álomszuszék -
suttogta szeretettel Kate a fülébe, aztán ajkai közé véve a fülcimpáját,
játékosan megharapta. - Csak nem akarod átaludni a nászutunkat?
- Semmiképp -
mosolyodott el Castle, miközben azon töprengett, hogyan ugrassza ki a nyulat a
bokorból, hogy Kate elárulja, mi a terve - csak mozgalmas volt az éjszaka. Mi
lenne, ha ma nem mennénk sehová, csak heverésznénk és süttetnénk a hasunkat a
napon, aztán szunyókálnánk egy kicsit - nézett olyan tekintettel a nőre,
hogy az értse, hogy szunyókálás alatt valami felettébb kellemes, de egészen más
dolgot ért. A biztonság kedvéért azért pajkos mosollyal hozzátette: - Az
éjszakai szunyókálásunk is felejthetetlen volt. Talán megismételhetnénk
nappal is.
Kate leült az
ágy szélére, és elgondolkodó tekintettel, összeszorított szájjal úgy tett,
mintha erősen töprengene egy kitérő válaszon, holott már régóta pontosan tudta,
hogyan fog reagálni a férfi ötletére.
- Ez igazán
vonzó, de valld be, csak azért akarsz maradni, mert háborog a lelkiismereted,
amiért tegnap maradni szerettem volna a szigeten, te pedig titokban találkozni
akartál a fiúkkal, és a végén az lett, amit te szerettél volna. Érthető, hogy
most a kedvemre akarsz tenni - húzta fel egy pillanatra igaza tudatában a
szemöldökét, és megsemmisítő pillantást vetett a férfira - de már eleget
fürödtem és napoztam. Olvastam, hogy ma egy fesztivál kezdődik Nassauban.
Szerintem neked is tetszeni fog, mert mindenféle színes jelmezekbe öltözött
táncosok felvonulása lesz. Kicsit olyan, mint a riói karnevál, csak a helyi
sajátosságokra épül.
- Hm ...
olvastam róla, de ... azt hittem jobban szeretnél kettesben lenni velem, mint
egy több ezres vagy tízezres tömegben főni a hőségben - húzta el durcásan a
száját a férfi, miközben a egyre inkább beigazolódni látta a gyanúját, hiszen
látszott, hogy Kate minden áron Nassauba akar menni. Már csak arra lett volna
kíváncsi, hogyan akar megszabadulni tőle a nő, de hirtelen elhatározással
inkább nyíltan rákérdezett a gyanújára.
- Kate! Miért
nem mondod meg őszintén, hogy azért akarsz Nassauba menni, mert interjút akarsz
adni annak a Peter Gordonnak? Én megértem, hogy jólestek az elismerő szavak, és
hogy fontos lenne neked, hogy az átlagemberek is lássák, milyen jól végzed a
munkádat, sőt Gates is örülne egy kis pozitív hírverésnek - mondta megértően. -
Ha nem akarod, hogy ott legyek az interjú alatt, azt is megértem.
Kate elnyíló
ajkakkal hallgatta a férfi őszinte szavait, de magában jót mosolygott rajta.
- Mi? Dehogy!
Tudod, hogy ki nem állhatom a riportereket és utálok újságíróknak nyilatkozni -
mondta felháborodottan, miközben úgy tett, mintha zavarba jött volna a férfi
nyílt kérdésétől.
Castle
meglepődött. Azt hitte, Kate elérzékenyül a megértésén, és őszintén elmondja,
miért is akar interjút adni, de ehelyett a nő zavarba jött, és kitért a válasz
elől, sőt, letagadta, hogy mire készül. Egyszerűen nem értette, miért nem
őszinte vele Kate egy ilyen apróságban, amit ő maximálisan megértene, sőt
támogatná benne. Kezeit a tarkója alá téve, másodpercekig hallgatott
és figyelte a nőt, aki nem nézett a szemébe, csak a neki hozott kávét
forgatta a kezei között. A csalódás, mint a méreg áradt szét benne. Ismeretlen,
keserű érzés lett úrrá rajta. Kényszeredett mosolyt erőltetett az arcára, nyelt
egyet, hogy összeszorult torkában életre keltse a hangszálakat, hogy meg tudjon
szólalni.
- Persze,
elmehetünk, ha azt szeretnéd - szólt reszelősen a hangja.
- Meglátod, te
is élvezni fogod - fordult felé Kate.
A nő mosolyától
és nyílt, őszinte tekintetétől Castle teljesen megzavarodott. Félreértett volna
valamit? De hát mégis hogyan értelmezhetné másként a telefonbeszélgetést? Mi
van, ha nem is Peter Gordon-nal beszélt Kate? De akkor kivel? Kíváncsisága
lassan legyőzte a csalódását. Már nem akart mást, mint kideríteni, kivel akar
Kate találkozni, és főleg, hogy miért nélküle.
A délelőtt, és
az Nassauig tartó hajóút nagy része feszengő beszélgetéssel vagy kínos csend
közepette telt. Castle agya egyfolytában zakatolt, és minden pillanatban lopva,
gyanakodva fürkészte Kate arcát, de a nő önfeledten élvezte Manuela ebédre
készített finomságait, és a hajóutat is.
Egy óra múlva
már a fesztivál felvonulóira váró tömegben araszoltak, ahogy jobban lássák a
színpompás jelmezekbe öltözött táncosokat. A széles utcát betöltötte a várakozó
tömeg zsivaja és az óriás hangszórókból áradó karibi zene.
Castle az
órájára pillantott. Néhány perc múlva lett volna három óra, amikor a felvonulás
kezdődik, de nem tudott másra gondolni, mint hogy Kate, annak ellenére, hogy
most önfeledt várakozással figyelte a felvonulás előkészületeit, valamire
készül.
Hirtelen
elhalkult a zene, és a teret betöltötte a bemondó kellemes baritonja. Üdvözölte
a világ minden tájáról idesereglő érdeklődőket spanyolul, majd angolul,
bemutatta a szervezőket, végül elkezdte az első felvonulók bemutatását. Az
addig zsongó tömeg elcsendesedett, és várakozón nézett a széles út óceán felőli
irányába. A várakozás izgalma Castle-re is átragadt, ellenzőt formálva a
homlokára tette a kezét, és követte a turisták tekintetét. Érezte, hogy Kate
közelebb hajol, és a kezébe nyomja az ásványvizes palackját.
- Ezt fogd meg,
kérlek! Keresnem kell egy mosdót. Te maradj itt, sietek vissza!
Castle figyelmét
annyira lekötötte a hatalmas, színes papírsárkány megjelenése, amit
tollakkal díszített fejpántot viselő, bikinis táncosnők kísértek érzéki
csípőringások közepette, miközben a levegőt pergő, szambára emlékeztető zene
dallama töltötte be, hogy Kate szavait csak távolról érzékelte. Néhány másodperc
eltelt, amikor hirtelen a tudatába férkőztek a szavak, és el tudta vonni a
figyelmét a dús keblű, széles csípőjű táncos lányokról. A homlokára csapott, és
kétségbeesve nézett körbe a mögötte tolongó embertömegen, de Kate-et sehol sem
látta.
- Hogy az a ...
- dühöngött hangosan, amikor rájött, hogy a nőnek sikerült kihasználnia a
figyelmetlenségét, és pontban három órakor lerázni őt. Igyekezett minél
gyorsabban átvágni a tömegen, miközben néhány embertől megkérdezte, nem látta-e
Kate-t, de csak bosszús tekinteteket kapott cserébe. Amikor végre átverekedte
magát a bámészkodókon, és szabad terepre ért, tanácstalanul fordult körbe.
Csalódottan járatta körbe újra tekintetét az utca mindkét irányába, abban
reménykedve, hogy valahol mégis felbukkan a nő sudár alakja, amikor meglátta az
egyik vendéglő bejáratát díszítő két oroszlánszobrocskát.
- Ez az! -
csillant fel a szeme, és sietős léptekkel indult az épület felé, miközben
fejében Kate délelőtti szavai csengtek: három óra, oroszlánok. Ahogy közelebb
ért a teraszon sorakozó asztalokhoz, lelassította a lépteit, végül egy pálmafa
törzse mögött megállt, és onnan pásztázta az ebédelő vagy egy kávé mellett
kedélyesen beszélgető embereket, de Kate-t sehol nem látta. Érezte, hogy az
izgalomtól kiszáradt a szája, szíve pedig zakatolva dobog a mellkasában.
Beharapta a száját, és arra gondolt, helyesen cselekszik-e, hogy a nászútjukon
Kate után nyomoz, ahelyett, hogy feltétel nélkül megbízna benne, de azzal
nyugtatta háborgó lelkiismeretét, hogy a nő meg titkol előle valamit. Percekig
várt, hátha Kate valóban csak egy mosdót keresett, és valahonnan felbukkan, de
mivel sehol nem látta, lassan az étterem bejárata felé indult. Amíg a napfényes
terasz szinte tele volt vendégekkel, a homályba burkolózó belső térben alig volt
néhány turista. Castle néhány lépés után megállt, hogy szeme hozzászokjon a
félhomályhoz, aztán balról jobbra haladva módszeresen kutatta tekintete a puha
bőrrel bevont falak által elválasztott bokszokat. Nagyot dobbant a szíve,
amikor a tőle legtávolabb levő, talán legfélreesőbb asztalnál meglátta Kate-t,
aki egy előtte heverő papírt tanulmányozott, aztán mosolyogva kissé
előrehajolt, és elismerően bólintva mondott valamit a vele szemben ülőnek, akit
viszont jótékonyan takart a bokszokat elválasztó fal.
- Hát mégis -
suttogta maga elé csalódottan, és végtelenül megbántottan Castle, mivel nem
tudott másra gondolni, mint hogy a háta mögött Kate interjút akar adni Peter
Gordon-nak, és a fiatal újságíró által írt szerződéssel vagy a cikk előzetesével
olyan elégedett. Csak azt nem értette, miért kellett ezt az egészet eltitkolni
előle. Vagy valami egészen másról van szó? Óvatosan közelebb osont, hogy lássa,
biztosan az újságírót takarja-e a fal, amikor először ugrott egyet ijedtében,
aztán mozdulatlanná dermedt, amikor megérezte, hogy egy erős kéz megszorítja a
vállát.
- Mi az Castle?
Csak nem nyomozol valaki után? - hallotta meg Javi kissé gúnyosan csengő
hangját, és amikor hátrafordult, a nyomozó győzelemittas tekintetével találta
szembe magát.
- Te ... te hogy
kerülsz ide? - meredt rá az író, és hirtelen olyan érzése támadt, mintha
rászedték volna. Megpördült, és az asztalnál ülő Kate felé nézett, mintha attól
félne, hogy a nő eltűnik, ha egy pillanatra szem elől téveszti, de ettől
láthatóan nem kellett tartania, mert Kate a bőrfotelban hátradőlve, sejtelmesen
mosolyogva éppen őt nézte. Ajkán sejtelmes mosoly játszott, a félhomályban
barnába hajló sötétzöld szemeiből szeretet, ugyanakkor elégedettség sugárzott.
- Örülök, hogy
ilyen béna vagy, mert így nyerten Ryan-től húsz dolcsit - veregette meg Castle
hátát Espo fölényes magabiztossággal, amitől az bosszús grimaszt vágott, mert
még inkább úgy érezte, hogy egy játék része. - Gondoltam, hogy tíz percnél
többe telik, mire megtalálod Beckett-et - ütött még egyet Javi az író hátára
úgy, hogy az érezze, Kate felé akarja terelni.
Ahogy előbbre
lépett, meglátta a Kate-tel szemben ülő Ryan-t, aki kíváncsian dugta ki fejét a
bokszokat elválasztó fal mögül, de amikor meglátta, homlokán megjelentek a
sajnálkozás és a vereség ráncai. Castle pár másodpercig kapkodva nézett egyik
nyomozóról a másikra, végül tekintete Kate-en állapodott meg, és a smaragdként
ragyogó szemekben megjelenő huncut csillogásból már biztosan tudta, hogy az
orránál fogva vezették.
- Ti ... ti ezt
az egészet megrendeztétek? - kérdezte bosszankodva, de közben, mintha keresne
valakit a szemével, nyakát nyújtogatva nézett körbe az étteremben. - Szóval ...
akkor nem adsz semmiféle riportot?
- Nem, Castle!
Szóval azt hitted, hogy Peter Gordonnal találkozom? - játszotta a
felháborodottat Kate, holott pontosan tudta, min megy keresztül a férfi. Amikor
előző nap a tengerparton egyedül hagyta Castle úgy, hogy közben titokban a
fiúkkal találkozott, már nem tudta maga előtt tagadni, hogy fáj neki, amiért a
férfi nem bízik benne annyira, hogy elmondja az igazat. Amikor megismerte a
színészpalánta Peter Gordon-t, hirtelen támadt egy ötlete. Csak arra kellett
rávennie a fiút, hogy adja ki magát újságírónak, amivel tulajdonképpen boldoggá
tette Peter-t, főleg azért, mert Castle-ben még csak fel sem merült a gyanú,
hogy csak színjáték az egész. A tudat, hogy hitelesen el tudta játszani a
szerepét, látható elégedettséggel töltötte el a kezét, mert amikor elbúcsúztak
egymástól, észrevétlenül rákacsintott, miközben győzelemittas mosoly jelent meg
a szája szegletében. Akkor még nem akart mást, mint egy kicsit megtépázni az
író egóját, de hajnalban, amikor felébredt és megmagyarázhatatlan éberség lett
rajta úrrá, újra eszébe jutott a pillanat, amikor Castle bevallotta a kis
akcióját. Nem haragudott a férfira, hiszen ismerte, milyen erős kíváncsiság
dolgozik benne, mégis az a mondata motoszkált benne, amikor azt mondta,
szeretné, ha egyszer Castle is megérezné, milyen rossz érzés, ha szembesülünk
azzal, hogy a szerelmünk titkolózik előttünk. Mire a Nap a látóhatár fölé
kúszott, már készen volt a terve. Természetesen úgy kellett tennie, hogy Castle
kihallgassa a Ryan-nel folytatott telefonbeszélgetését, de azt higgye, hogy
Peter Gordon-nal beszél. Pontosan tudta, hogyan fog Rick reagálni. Magában
mosolygott, hogy a szigeten akarja marasztalni, Nassauban pedig árgus szemekkel
figyeli minden mozdulatát, miközben egyre sűrűbben pislant az órájára,
ahogy közeledik a három óra. A fiúkat persze beavatta a tervébe, és remélte,
hogy Espo nem lő túl a célon, és nem csipkedi meg az írót. Mosolyogva figyelte,
amikor Castle besétált az étterembe, és boldogan vette tudomásul, hogy nem
tévedett, ismeri a férfi minden gondolatát.
Castle először
úgy érezte magát, mint amikor Beckett és a fiúk megviccelték azzal, hogy
elhitették vele, hogy átok ül rajta, aztán rájött, hogy ez sokkal rosszabb
volt, mert Kate nemcsak játszott vele, hanem elültette szívében a
bizalmatlanság csíráját. Dühös volt magára, amiért elhitte, hogy Kate nem
őszinte vele, és hagyta, hogy a fájó érzés átvegye a hatalmat a józan esze
felett.
- Milyen Peter
Gordon-ról beszélsz? - kérdezte értetlenül Espo Beckett-et, aztán Ryan-ra
pillantott, de a nyomozó csak megrázta a fejét és felhúzta a vállait, jelezve,
hogy fogalma sincs, kiről van szó.
- Nem érdekes -
legyintett egy apró kézmozdulattal Kate. Esze ágában sem volt beavatnia a
fiúkat egészen a játékába. Elég volt, hogy annyit tudnak, hogy meg akarta
viccelni Castle-t azzal, hogy eltűnik a tömegben, és csak egy apró támpontot ad
neki, hogy megtalálja. Az már meg sem lepte, hogy a két férfi azonnal fogadást
kötött arra, hogy Castle hány perc alatt találta meg őket. - Kösz az infókat
fiúk! - kopogtatta meg ujjával az előtte heverő iratokat, miközben alig
észrevehetően oldalra billentette a fejét és egy pillanatra felhúzta a
szemöldökét, jelezve, hogy a találkozójuknak vége.
Ryan, aki
azonnal értette a jelzést, bólintott és felállt, Espo viszont a még mindig a
helyzetet felmérő Castle-t terelgette az asztal felé.
- Ne már
Ryan! - szólt felháborodva távozni készülő társára. - Végre megtalált
bennünket Castle, úgyhogy fizetheti a következő kört!
- Majd
legközelebb, Javi, most mennünk kell - fogta meg szokatlanul határozottan társa
karját Ryan, és az értetlenül háborgó férfit a kijárat felé próbálta terelni,
miközben a fülébe súgta: - Nászúton vannak.
Javi vágott egy
grimaszt, aztán beleegyezően sóhajtott.
- De Castle
azért még jön eggyel! - morogta a bajsza alatt.
Kate hálás,
szeretetteli tekintettel követte két távozó társát, Castle viszont összeráncolt
homlokkal, töprengve nézte a nőt, és próbálta megfejteni, milyen infókról
beszélt az előbb, és hogy miért küldte el a fiúkat. Bár ez utóbbit most nem
bánta, mert szeretett volna kettesben maradni vele, hogy megbeszélje vele ezt
az egész színjátékot.
Lassan az
asztalhoz sétált, leült Ryan helyére, ujjait összekulcsolta az asztalon, és
kérdő tekintettel, magyarázatra várva nézett a nőre, de mivel az csak szeretőn
mosolygott rá, végül mégis megszólalt.
- Azóta
játszottál velem, hogy Nassauba értünk?
Kate továbbra is
csak mosolygott, de a szeme kihívóan csillogott, és talányosan megrázta a
fejét.
Castle próbálta
a reggel minden pillanatát felidézni, de egyre nagyobb volta a gyanúja, hogy
Kate azt is észrevette, hogy kihallgatja a telefonbeszélgetést, sőt, talán ő
alakította úgy a helyzetet, hogy a fültanúja legyen.
- A fiúkkal beszéltél?
- próbálta megfejteni a talányt, ami egyre jobban izgatta, és kíváncsian
előrehajolt. - Akarattal beszéltél úgy a telefonba, hogy félreértsem, igaz? -
szűkült össze egy pillanatra a szeme, ahogy kezdett minden értelmet nyerni a
fejében. - Reggel óta játszottál velem? - dőlt hátra meglepetten.
- Nem Castle,
nem reggel óta - szólalt meg Kate, miközben a csodálkozástól még pislogni is
elfelejtő férfit nézte. Tudta, hogy ha meghagyná a férfit abban a hitben, hogy
ennyi volt a tréfája, akkor ő maga is jót nevetne magán, bár természetesen
sértődöttséget tettetne. Elkomolyodott, mert abban már nem volt biztos, hogyan
reagál a férfi az igazságra. - Tulajdonképpen tegnap délután óta játszottam
veled. Azóta, hogy megjelent az asztalunknál Peter Gordon.
- Az újságíró? -
húzta fel meglepetten a szemöldökét az író, mert elképzelni sem tudta, hogy jön
Kate tréfájához a fiatal férfi.
- Ő nem
újságíró. Csak egy színésznek készülő fiatal, aki eljátszotta, hogy újságíró.
Kate megfogta
Castle kezét, és a szemébe nézve várta, hogy az összerakja a képet.
Pár másodperc
múlva Castle szeme egy pillanatra tágra nyílt, amiből Kate azonnal tudta, hogy
a férfi fejében összeállt a kép.
- Szóval ... -
kezdett bele az elméletébe lassan az író. - Szóval felfogadtál egy színészt, hogy
játsszon el egy újságírót, aki riportot akar készíteni veled, hogy másnap,
amikor a fiúkat hívod, azt higgyem, hogy vele akarsz találkozni. Aztán a
fesztivál forgatagában eltűntél mellőlem, hogy arra gondoljak, a titkos
találkára mentél - foglalta össze komolyan. - Miért? - kérdezte, miközben
szomorúan csillogó kék szemei a nőt fürkészték.
Kate
másodpercekig hallgatagon nézte a férfi arcát, tekintetét. Annak ellenére, hogy
pontosan tudta, miért játszotta a gonosz kis játékot, már bánta, hogy fájdalmat
okoz a férfinak. Nyelt egyet, vett egy nagy levegőt, és miközben ujjaival
Castle erőss, de finom kezét cirógatta, belekezdett.
- Sokáig azt
hittem, mindketten megtanultuk, hogy a titkok megölik a bizalmat. Aztán tegnap,
amikor egyedül voltam a parton, arra gondoltam, hogy abba a hibába estél, hogy
vannak kis titkot és nagyok, és a kicsik nem okozhatnak semmi bajt. Nem
haragudtam, mégsem esett jól, hogy nem bíztál bennem annyira, hogy őszinte
légy. Azt akartam, hogy ...
- ... hogy én is
érezzem, milyen ez az érzés - fejezte be a mondatot Castle, és kissé keserűn
elmosolyodott. Abban a pillanatban, ahogy a nő az előző napot említette,
hirtelen egy emlék villant az agyába: - "Ha egyszer megéreznéd azt,
milyen, hogyha nem nyílt veled az az ember, akiben feltétel nélkül bízol,
pontosan tudnád, hogy miért fáj egy kicsit, amit tettél." - ismételte
meg hangosan Kate szavait. - Hát, most már én is a saját bőrömön érzem - húzta
szomorkás mosolyra a száját.
- Ne haragudj!
Buta ötlet volt - mentegetőzött Kate, és végigsimított a férfi arcán.
- Megérdemeltem.
És különben is, egészen más, ha csak elképzeled, hogy mennyire fáj a másiknak
valami, mintha magad is megtapasztalod - vonta le a következtetést Castle, és
Kate megnyugodva látta, hogy az ellágyuló vonásokban megjelenik a jókedv.
Szerette a férfi örök optimizmusát, amivel mindig azt sugározta, hogy minden
rosszban van valami jó. Az előbb még mosolygó arc azonban hirtelen gyanakvóvá
vált.
- Hm ... és a
tengerparti éjszaka a szirt mögött? Az is a tréfa része volt? - kérdezte
duzzogást tettetve, de huncutul csillogó szemei elárulták, hogy pontosan tudja
a kérdésre a választ.
Kate úgy érezte,
a történtek után megérdemli a férfi, hogy egy apró győzelmet arasson.
- Nem Castle! Az
nem tréfa volt - mosolyodott el pajkosan, mire a férfi viszonozta a mosolyt,
aztán áthajolt az asztalon, és lágyan megcsókolta.
- Akkor most már
azt is elárulod, hogy milyen infókat kaptál a fiúktól? - kérdezte incselkedve.
Kate úgy tett,
mintha erősen gondolkodna a válaszon, aztán látványosan nagyot sóhajtott.
- Egye fene!
Most, hogy rájöttünk, milyen fontos az őszinteség, be kell vallanom neked
valamit - játszotta a gondterheltet. - Csak ... tudod, nem szeretném, hogy azt
hidd, unalmas veled a nászút, mert hát élvezem minden percét a
hőlégballonozástól a csillagok alatti ... khm ... fürdőzésig, de ...
- De? - tette
fel sürgetőn a kérdést Castle, mert egyre izgatottabban várta a folytatást.
Fejében száguldottak a gondolatok: Ryan és Espo megjelenése, az asztalon
heverő, mappában rejtőző iratok, amiket Beckett infóknak nevezett, a nő kihívó,
incselkedő tekintete, mind egy irányba terelték a gondolatait. - De? - kérdezte
türelmetlenül.
- De, egy kicsit
hiányzik a szellemi kihívás - kacsintott alig észrevehetően Kate, miközben
mosolyogva beharapta az alsó ajkát.
- Azt akarod
mondani, hogy ... - csillant fel izgatottan a férfi szeme.
- Segíthetnénk a
fiúknak ... persze, csak ha te is ...
Castle vadul
bólogatott, hiszen rettentően izgatta a fantáziáját Anton Volkov rejtélyes
halála. Látni akarta a törpe növésű komikus történetét, és választ akart kapni
a miértekre. Még Kate háta mögött is képes lett volna nyomozni, ami ugyebár nem
sült el jól, ezért az a tény, hogy Beckett maga ajánlotta fel, hogy vegyenek
részt a nyomozásban, sőt, még neki is van hozzá kedve, hihetetlen örömmel
töltötte el.
- Hát persze!
Elvégre milyen dolog lenne, ha cserbenhagynánk a barátainkat!
- Na, na, na!
Azért ne éld bele magad annyira! - hűtötte le egy villanó tekintettel Kate az
írót. - Először is, nincs engedélyünk, hogy részt vegyünk a nyomozásban,
másodszor, ne felejtsd el, hogy ez a nászutunk!
- De akkor
hogyan ...
- Espo és Ryan
engedélyt kért az itteni hatóságoktól, hogy tanácsadóként közreműködjünk az
ügyben, tehát megkapunk minden információt, amit ők összegyűjtenek, nekünk csak
süttetni kell a hasunkat a napon, és összerakni, hova vezetnek a nyomok.
- És, hogy mi a
történet - vigyorodott el Castle. - De azért a cirkuszba majd elmegyünk, ugye?
- tette hozzá reménykedve, és mindjárt meg is magyarázta, miért van erre
feltétlenül szükség. - Elvégre éveken át szinte együtt élt a többi cirkuszi
alkalmazottal. Náluk jobban nem ismeri senki!
Beckett
rosszalló tekintettel, de a szája sarkában bujkáló mosollyal figyelte a férfit,
aki olyan volt, mint oly sokszor az együtt töltött évek során: kíváncsi és
izgatott.
- Tudom, hogy
izgatják a fantáziádat az akrobaták, a bohócok, meg persze Jasmina, a guminő,
de ne felejtsd el, hogy nem hallgathatjuk ki őket, csak elolvashatjuk a
kihallgatási jegyzőkönyveket.
Castle
elgondolkodva húzta grimaszra a száját, aztán pár másodperc múlva elégedetten
elmosolyodott.
- De azt nem
tilthatják meg, hogy magánemberként, mondjuk ... a cirkuszért rajongó íróként
ne beszéljek velük - nézett kihívóan Kate-re, mire az összevonta a szemöldökét.
- Csak nem
megint azt a mesét akarod elsütni, hogy a készülő regényed egy cirkuszban
játszódik? Nem gondolod, hogy ideje lenne előállni egy új ötlettel?
- Miért? Mindig
beválik! - vonta meg a vállát a férfi, de szeme már a nő előtt levő iratokat
fürkészte. - Megnézzük, mit találtak a fiúk, vagy azt akarod, hogy
gyomorfekélyt kapjak? - emelte kérlelő tekintetét Kate-re, aki elmosolyodott, a
mappát a férfi elé tolta, és elnéző mosollyal figyelte, ahogy Castle kapkodva
kinyitja, és szinte issza magába az információkat. Egy pillanatra elmerengett,
mennyi arcát szereti a férfinak. Szereti benne a szerelmes férfit, a szellemes,
fantáziadús írót, a humoros, vidám kópét, az érzékeny, sebezhető oldalát, és
azt is, ami a legjobban meglepte, és amivel először Alexis elrablásakor
találkozott, a kemény, szeretteiért mindenre képes, rettenthetetlen
férfit.
- Ó! A tigrisek
idomárjával veszekedett, mert az nem nézte jó szemmel a kapcsolatát a lányával?
- zökkentette ki gondolataiból Castle meglepett kiáltása. - Erre aztán nem
mondhatod, hogy nem érdekes ügy! - ütögette meg ujjával az iratokat. - A
szigorú apa nem törődött bele, hogy egy szem kislánya egy törpével folytasson
szerelmi viszonyt, ezért fel akarta falatni a csábító fiatalembert a
tigriseivel, de valami gikszer jött közbe - csillogott a szeme, ahogy
fantáziája már szőtte is a történetet a tények köré.
- Lehet, hogy te
sem örülnél egy ilyen kicsi vőnek -csipkelődött Kate, és jót derült, ahogy a
férfi arca tükrözte a fejében lejátszódó gondolatokat.
Castle végül
megrázta a fejét, és morcosan a nőre pillantott.
- Élvezed ugye,
hogy ebből nem jöhetek ki jól?
- Egy kicsit
igen - húzta gonoszkodó mosolyra a száját Kate, hiszen tudta, ha Castle nem
akarja, hogy úgy tűnjön, hogy előítélettel néz egy emberre, csak azért, mert
egy genetikai hiba miatt kisebb az átlagnál, akkor azt kellene mondania, hogy
semmi borzasztót nem találna abban, ha Alexis egy törpéhez menne feleségül,
ugyanakkor látta, hogy Castle nyelt egy hatalmasat, amikor elképzelte, ahogy a
lányát az oltárhoz vezeti, ott lehajol, és a lány kezét egy törpe növésű férfi
kezébe adja, aki Alexis-nek a derekáig ér. - Mit szólnál, ha elméletgyártás
helyett elolvasnánk a kihallgatási jegyzőkönyveket?
Castle
hitetlenkedő tekintettel figyelt Kate minden rezdülését. A nő az egyik
pillanatban még szekálja, aztán a másikban feloldja a kínos helyzetet, amibe ő
hozta. Bár, ha jobban belegondolt, nem egyszer játszotta már ezt a játékot vele
a nő, amiből ő arra következtetett, hogy Kate szereti, hiszen sosem hozta
megalázó helyzetbe, mindig megmaradt a szerető évődésnél.
- Hát, a fiúk
nem fecsérelték az idejüket, elég sok embert kihallgattak, akinek köze volt
Anton-hoz - bólintott beleegyezően. - Itt maradjunk?
- Castle! A
nászutat nem hagyom veszendőbe menni egy nyomozás miatt! - nézett
ellentmondást nem tűrőn a férfire, aztán amikor meglátta az értetlenül
összehúzódó kék szemeket, elmosolyodva folytatta. - Egy kicsit még élvezzük a
fesztivál forgatagát, aztán visszamegyünk Patterson szigetére, ahol kifekszünk
a homokos tengerpartra egy gyönyörű, susogó pálmafa alá, és ott, de csakis ott,
elolvassuk a jegyzőkönyveket - mondta tekintetét ellentmondást nem tűrőn a
férfiéba fúrva, miközben elvette a kezéből az iratokat.
- Tudod, hogy ez
kínzás számba megy? - vágott duzzogó arcot a férfi, de magában boldogan vette
tudomásul, hogy Beckett belement a nyomozásba, és ő végre kielégítheti a
kíváncsiságát.
Kate huncutul
elmosolyodott, aztán áthajolt az asztalon, és lágyan megcsókolta.
- Tudom, de te
szereted, ha kínozlak - suttogta a csókba.
Néhány óra múlva
már Patterson villájában voltak. Castle, kezében az iratokkal, világoskék, a
kígyómarás helyét takaró fürdőnadrágban, vállára vetett törülközővel
felszerelkezve, tűkön ülve várta, hogy Kate végre előbukkanjon a fürdőszobából.
- Remélem,
megéri a várakozás! - kiáltott a zárt ajtó felé. Alig hagyták el a száját a
szavak, amikor az ajtó kinyílt.
- Az attól függ,
hogy mire vágysz - lépett a szobába Kate.
Castle szeme
kikerekedett, szája elnyílt az elé táruló látványtól, aztán nyelt egyet, és
nyíltan végigmérte a nőt tetőtől talpig. Nem a tökéletes alak, a bársonyos
tapintású, hibátlan bőr kápráztatta el, nem is a gyönyörű arc, vagy a lágyan
leomló, hullámos hajzuhatag, hanem a kihívóan ragyogó, szerelmesen csillogó
szemek. Az író tudta, miért néz rá ilyen tekintettel a nő. Ugyanaz a fehér,
csipkeszerű anyaggal borított bikini volt rajta, mint a Moore-birtokon, amikor
a sziklafalból kiömlő források zuhataga előtt fürödtek a langyos vizű tóban. Az
emlékek rohanták meg, és hirtelen még a nyomozásról is megfeledkezett.
- Éppen erre
vágytam - járatta végig vágyakozva tekintetét újra a nőn.
- Azt hittem,
egy rejtély felderítésére vágysz - szegte fel kissé a fejét kihívóan Kate.
- Hát ... arra
is, de ezzel a bikinivel teljesen megzavartál - nyögte Castle, miközben lassan
az ágyra ejtette az iratokat, mert Kate egészen odasétált hozzá, mutatóujját
finoman végighúzta az arcán, az ajkain, majd lefelé haladva a mellkasán,
egészen a köldökéig, aztán vissza a válláig. Amikor olyan közel hajolt hozzá,
hogy érezte a nő meleg leheletét a fülén, elakadt a lélegzete.
- Feküdj le! -
suttogta Kate, és gyengéden ajkai közé vette a fülcimpáját.
Castle erőtlenül
dőlt hanyatt az ágyon, miközben csillogó szemekkel fürkészte Kate arcát, mert a
nő látványa és simogatása elaltatták ugyan az éberségét, mégis érezte, hogy a
nő készül valamire.
- Fordulj meg! -
búgott érzékien Kate hangja, miközben megcirógatta a férfi hasát, amitől az
megborzongott. Az érintés teljesen eloszlatta Castle gyanakvását, és az érzéki
hangtól megbabonázva engedelmesen hasra fordult, behunyta a szemét, és várta a
finom ujjak gyengéd simogatását. Érezte az ágy hullámzását, ahogy Kate mellé
térdelt, de a következő pillanatban olyan meglepetésként érte a vállára kent
jéghideg hatású kenőcs, hogy összerándult, szemei tágra nyíltak, és
kétségbeesetten felkiáltott.
- Ááááúúú! Kate
ez ... ez hi-hideg - nézett sértődötten az ártatlanul mosolygó nőre.
- Csak be
akartam kenni a hátad Manuela csodakenőcsével, mielőtt újra leég. Miért hiszed
mindig, hogy el akarlak csábítani? - húzta fel Kate kacéran a szemöldökét, mire
Castle bosszúsan összeszorította a száját, aztán megadóan a hűs érzés helyett a
nő érintésére próbált koncentrálni.
- Tessék! Már
megint kínzol - duzzogott.
- Ne felejtsd
el, hogy belementem, hogy a nászutunkon nyomozz! Másrészt pedig szokás szerint
nem hallgattál rám, hogy gyere az árnyékba, úgyhogy magadnak köszönheted a bajt
- mondta, aztán játékosan megpaskolta a férfi fenekét. - Na gyere Sherlock!
Várnak bennünket a jegyzőkönyvek és egy halom adat!
Mire Castle
feltápászkodott, Kate már a derekára kötötte a színes strandkendőt, és éppen a
divatos napszemüveget tette fel, miközben a sötétre foncsorozott lencse mögül a
férfira pillantott, és alig észrevehetően elmosolyodott. Arra gondolt, hányszor
átélt már hasonlót a férfi mellett, amikor az, az egyik pillanatban még a
vágytól fűtve sóvárog utána, a másik pillanatban pedig már a rejtély
megoldásának lehetőségétől csillog izgatottan a szeme.
Néhány perc
múlva már a part felé sétáltak, Castle a vállára vetett törölközővel, kezében a
Ryan-éktől kapott iratokat szorongatva, szaporázta a lépteit, míg Beckett
komótosan sétálva követte. Mosolyogva figyelte az előtte igyekvő, izgatott
férfit, és várta a reakcióját, ha meglátja, milyen meglepetést készített elő
neki. Csak addig kellett türelmesnek lennie, amíg a szemük elé nem tárult a
pálmafákkal szegélyezett tengerpart, mert abban a pillanatban látta, hogy
Castle megtorpan, és meglepett arccal, csillogó szemekkel fordul felé.
- Te hozattál
egy fehér táblát a partra? - kérdezte csodálkozva.
- Gondoltam,
megidézem a kapitányság hangulatát, ha már annyira odavagy a nyomozásért.
Castle arcán az
örömteli, hálás mosoly pajkossá vált, és huncutul csillogó szemekkel közelebb
lépett.
- Meghálálom,
hogy belementél ebbe - mondta egy gyors csókot lehelve a nő ajkára, de a
következő pillanatban már a kezében levő iratokat lapozva sietett a tábla felé.
- Remélem is! -
szólt utána Kate, bár egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a szavai
eljutottak a férfihoz. Megforgatta a szemét, de a szája sarkában elnéző mosoly
bujkált, aztán sóhajtott egyet, és ő is elindult. Elismerően gondolt Manuela-ra
és Jose-ra, akik mindent úgy intéztek el a parton, ahogy ő a telefonon kérte:
az árnyékba helyezett asztalon jegyzetfüzetek, tollak és egy laptop hevert,
mellette két szék és két napozóágy, egy méretes hűtőtáska tele frissítőkkel, és
természetesen a Castle-nek meglepetésnek szánt fehér tábla.
A következő órák
azzal teltek, hogy Kate adogatta a fényképeket az író kezébe, aki csoportosítva
tette fel őket a táblára, és írta alájuk a fiúk által gyűjtött adatokat, amiket
a nő diktált neki. Castle nagyot sóhajtva lépett hátrébb, hogy megszemlélhesse
az alkotását, amikor minden a helyére került.
- Úgy látom, nem
lazsáltak a fiúk - járatta végig szemét az adatokon Kate, miközben magában arra
gondolt, mennyi munkával járt, mire mindezt összegyűjtötte Espo és Ryan.
Becsülte a kitartásukat és a szorgalmukat.
- Akkor
összegezzünk! - állt szembe a táblával Castle, és elgondolkodva dörzsölte meg
az állát, de a mozdulat csak pár másodpercig tartott, aztán leengedte a kezét,
és kérdőn Kate-re nézett. - Te nem jössz? - pillantott maga mellé, jelezve,
hogy a nőnek ott lenne a helye mellette.
Kate, egyik
lábát felhúzva, kényelmesen feküdt a napozóágyon, és élvezettel kortyolt a
kezében levő hideg koktélból. Komótosan letette a poharat, és napszemüvege
mögül figyelte a férfit.
- Innen is látom
a táblát - mondta szenvtelenül, bár pontosan tudta, miért akarja Castle, hogy
mellé álljon.
- De hát mindig
egymás mellett állunk vagy ülünk, amikor elméleteket gyártunk!
- Castle! Csak
te gyártasz elméleteket. Én a tényekre hagyatkozom, és oda megyek, ahova a
bizonyítékok vezetnek, ehhez pedig nem kell feladnom ezt a mesebeli kényelmet.
- De így
hiányérzetem van - duzzogott a férfi, és bánatos kisfiús arcát felöltve,
kérlelőn nézett a nőre.
- Na jó, de
előtte fürödjünk egyet! - pattant fel Kate a napozóágyról. Egy mozdulattal
levette a csípőjére csavart strandkendőt és a napszemüveget, és már sétált is a
csendesen hullámzó tenger felé. - Igyál egy kis limonádét is! - szólt hátra
figyelmeztetőn.
Castle néhány
másodpercig bosszúsan nézett utána, miközben kezét végighúzta verejtékező
homlokán. Ahogy az izzadtságcseppektől fénylő tenyerére nézett, rájött, hogy
Kate-nek igaza van. Órák óta állt a hőségben a tábla előtt, és figyelmét
annyira lekötötték a sokasodó információk, hogy csak most tudatosult benne,
hogy mennyire túlhevült a teste. Gyorsan kivett a hűtőtáskából egy kellemesen
hűs limonádét, és amíg jóízűen kortyolt a folyadékból, tekintetét nem vette le
a hullámokba merülő csodálatos alakról. Egyre gyakrabban tűnt fel neki, hogy
milyen gondoskodó a nő. Eleinte csak a kemény nyomozót látta benne, aki csak
lassan mutatta meg az érzékeny arcát, majd amikor Kate elfogadta a szerelmét,
megmutatta az érzéki, nőies oldalát is, és egyre többször feledkezett rá, hogy
úgy óvja, mint egy szerető feleség. Elmosolyodott, hiszen most már valóban az ő
szerető felesége a nő. Valahogy mégis meglepte az az odaadó gondoskodás, amit
nemcsak akkor tapasztalt, amikor valami sérülés miatt ápolta, hanem olyankor
is, mint ez a pillanat, amikor nem volt semmi baja, Kate mégis figyelt arra,
hogy igyon és hűtse le a testét a forróságban, vagy néhány órával ezelőtt,
amikor bekente a hátát. 6-7 évvel ezelőtt eszébe sem jutott, hogy ilyen
is tud lenni a nő, bár ha felvetődött volna benne a kérdés, biztos lett volna a
válaszban. Mindig tudta, hogy a kemény külső csak a gyilkosoknak és a férfi
munkatársainak szól, mert elég volt megfigyelnie egy, az áldozat
hozzátartozóival folytatott beszélgetést, máris kiderült, mennyi empátiával
áldotta meg a sors. Sietve indult Kate után, miközben igyekezett nem terhelni
túlságosan újra fájó bokáját. Előző nap Kate-nek azt mondta, már egyáltalán nem
fáj a lába, ezért nem veszi fel a rögzítőt, de mára kiderült, korai volt az
öröme. Örült, hogy Kate éppen úszik, így nem látja, hogy sántít, miközben
átkozta magát az ejtőernyős ugrás ötletéért. Bár, ha jobban meggondolta, talán
az volt az, amivel a legjobban felbosszantotta Kate-t. Rápillantott az ujján
csillogó karikagyűrűre. Akárhogy is volt, megérte a kockázatot - gondolta, és
boldogan belevetette magát a hűs vízbe.
Fél óra múlva
már a tábla előtt állva törölgette vizes haját, ami kócosan meredt a szélrózsa
minden irányába.
- Ez tényleg
jólesett - nézett lábát törlő, kecsesen hajladozó nőre. Tekintete megállt a
nőiesen kerek csípőn. Képzelete hirtelen szárnyra kelt, és elnyíló szájjal,
oldalra billent fejjel nézte vágyai tárgyát.
Kate megérezte a
rászegeződő tekintetet, de most nem feddő, inkább incselkedő hangon szólt rá a
férfira.
- Castle!
- É-én csak a
feleségemet nézem, ahogy törölközik - pislogott ártatlan tekintettel az író,
mire Kate először elnézően elmosolyodott, de amikor ráfeledkezett a férfi
torzonborz hajára, megpróbálta visszafojtani feltörekvő nevetését.
- Mi-mi az? -
nézett végig magán az író értetlenül, mivel fogalma sem volt, min derül olyan
jót Kate.
- Csak arra
gondoltam, milyen arcot vágnál, ha meglátnád magad a tükörben - simított végig
a férfi arcán szeretettel, aztán beletúrt a vizes hajszálakba. - Aranyos vagy
kócosan - adott magyarázatot, mire Castle arca először felderült a dicséretre,
aztán bosszankodva próbálta ujjaival megregulázni összevissza meredező haját.
Kate már
sajnálta, hogy elárulta a nevetése, mert elragadónak látta a férfit kócosan, de
tudta, mekkora gondot fordít a hajára, és nem szereti, ha csak egyetlen szál is
önállósítja magát, és nem arra áll, amerre ő szeretné. Amikor meglátta, hogy
Castle, ujjait fésűnek akarja használni, elkapta a kezét, és hogy a figyelmét
elterelje, megcsókolta.
- Meg ne merd
fésülni! - suttogta a csókba, és elégedetten nyugtázta, hogy a férfi
belemosolyog a csókba.
- Csak el ne
vonja a figyelmed a nyomozásról az, hogy milyen aranyos vagyok kócosan -
jegyezte meg kissé öntelten Castle.
- Az én
figyelmemet csak ne féltsd - nézett magabiztosan Kate a kék szemekbe. - Én
inkább attól félek, te nem tudsz figyelni, ha nem veszek fel egy köntöst, vagy
legalább egy strandkendőt - ringatta meg alig észrevehetően a csípőjét a nő,
amivel el is érte a célját. Castle szeme a ringó domborulatokra szegeződött,
tekintetében a dicsekvést egy pillanat alatt felváltotta a vágy, aztán nagyot
nyelt.
- Azt hiszem,
jobb lesz, ha összegezzük, amit eddig tudunk - fordult zavarában a tábla felé,
de közben még lopva végigsiklott tekintete Kate-n, aki egy mozdulattal magára
csavarta a strandkendőt, és karba font kézzel mellé állt.
- Ha a cirkusz
alkalmazottai között van a tettes, mindössze egy napja volt, hogy Miamiból New
York-ba utazzon, megölje Antont, eltüntesse a holtestet a Central Park tavában,
aztán visszamenjen Miamiba, mert a cirkusz másnap már indult Nassauba - kezdett
az összegzésbe Beckett.
- Repülőre nem
szállt egyik cirkuszos sem - húzta el csalódottan a száját Castle - hacsak nem
álnéven, vagy hamis iratokkal utazott.
Pár percig
hallgatagon nézték az számos adatot, amelyek egyre több kérdést vetettek fel
bennük.
- A cirkusz
igazgatója szerint Anton egyre sikeresebb és elismertebb volt, mint komikus.
Nem tud róla, hogy más cirkusz vagy valamelyik tévétársaság megkereste volna
egy jobb ajánlattal, mint az övék, ezért váratlanul érte, hogy három hete
minden indok nélkül felbontotta a szerződését - töprengett Kate.
- Hát, pedig
biztos volt valami indoka, csak még nem tudjuk, hogy mi - bólintott Castle. -
Nézd csak! A nők úgy nyilatkoztak róla, hogy közvetlen, barátságos fickó volt,
aki testi adottságai ellenére hamar el tudta fogadtatni magát, és
szellemességével bárkit elkápráztatott, a férfiak viszont nagyravágyónak,
nagyképűnek, törtetőnek írták le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése